MAF Társadalmi Befektetési Díj pályázat

MAF Társadalmi Befeketetések Díj pályázata júniusban indult el, melynek célja, hogy ösztönözze a hazai vállalati szektor önként vállalt kezdeményezéseit a hazai társadalom, közösségek életének javításáért és fejlesztéséért, és hogy elismertebbé tegye azokat a stratégiai partnerségeken alapuló megoldásokat, amelyek hozzájárulnak a szektorok hatékonyabb és eredményesebb távú együttműködéséhez.

Az 5 éves múltra visszatekintő, hazai vállalatok és vállalati alapítványok számára kiírt MAF Társadalmi Befektetési Díj pályázatán az elmúlt évek során már közel 130 hazai, kiemelkedő vállalati támogatási program vett részt.

A kezdeményezések jelentős része hazai civil szervezetekkel történő együttműködéseket mutatott be, így a pályázaton díjazott programok, jógyakorlatok kapcsán a vállalati támogatók mellett a hazai civil szervezetek  kiemelkedően fontos szerepének és magas színvonalú munkájának ismertségének és elismertségének növelésére is lehetőséget  tudtunk teremteni.

A pályázathoz kapcsolódó konferencián és Katalizátor Műhelybeszélgetéseken pedig új kapcsolatok kialakítására is lehetőséget biztosítanak a résztvevő civil és vállalati szakemberek között.

A MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázatának eredményhirdetésére 2016 októberében az alábbi kategóriákban kerül sora MAF konferenciáján, amelyre a korábbi évekhez hasonlóan a hazai civil és vállalati szektor szakembereit egyaránt várjuk:

  • MAF Leginnovatívabb Támogatói Program Kategória
  • MAF Legsikeresebb Partneri Együttműködések Kategória
  • MAF Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program Kategória
  • MAF Az Év Legkiemelkedőbb Támogatói Programja Kategória

A Magyar Adományozói Fórum által felkért bíráló bizottság tagjai:

  • Erős Antónia – az RTL Híradó műsorvezetője, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója
  • Hargitai Lilla – a Médiaunió Alapítvány ügyvezető igazgatója
  • Jakab Áron – a FRUIT OF CARE Nonprofit Kft. alapító ügyvezetője
  • Szabó Eszter – a HBLF elnöki tanácsadója
  • Szűts Ildikó – az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke

Jelentkezéssel kapcsolatos információk: 

http://donorsforum.hu/hu/maf-tarsadalmi-befektetesek-dij/2016/biralat-2016

A korábbi évek díjazott programjairól, illetve a díjátadóról és konferenciáról a MAF weboldalán találhat további információt:

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?