A BCSDH tagvállalatai elkötelezettek a Fenntartható Fejlődési Célok (SDGk) teljesítése mellett

A Fenntartható Fejlődési Célok is középpontba kerültek a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) éves taggyűlésén, amelyre a MAVIR székházában került sor.  A BCSDH felmérése alapján a megkérdezett vállalatok 70%-a kötelezte már el magát egy vagy több SDG teljesítése mellett.

 

A GDP 30 %-át termelő 80 tagvállalat első számú vezetőinek értékteremtő közösségeként működő BCSDH a 2018. február 27-én tartott éves taggyűlésén mutatta be az éves felmérésének az SDG-kre vonatkozó előzetes részeredményeit. Ebből kiderül, hogy a válaszadó vállalatok 70%-a állítja, hogy tevékenységével hozzájárul az SDGk teljesüléséhez és további 15 % már dolgozik rajta.

 

A felmérésben arra volt kíváncsi a szervezet, hogy a vállalatok hozzájárulnak-e tevékenységükkel a 2015 szeptemberében elfogadott ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok teljesüléséhez, illetve hányan fogalmaztak meg konkrét célkitűzéseket ezek mentén. A felmérés teljes kiértékelése zajlik, a végleges eredmények májusban kerülnek publikálásra.

 

A taggyűlés házigazdájaként Módos László, a MAVIR vezérigazgató-helyettese köszöntötte a BCSDH tagvállalatainak vezetőit.

A 2017-es jubileumi év során a BCSDH valóban az üzleti világ hangjává vált fenntarthatósági kérdésekben. A szakpolitikával való egyeztetés elkezdődött, és a 2018-as évben is folytatódik. Mára már az üzleti szektor, ezen belül a BCSDH aktív részvételével folyik az ENSZ és Magyarország Fenntartható Fejlődési Céljainak teljesülése érdekében hazánkban végzett munka.” – mutatott rá Ifj. Chikán Attila, a szervezet elnöke.

„A jubileumi év egyik fontos mérföldköve volt a Fenntartható Jövőért díj megalapítása, amely a fenntarthatóság és az SDG teljesítése területén kívánja elismerni a kiemelkedő vállalati és személyes, vezetői eredményeket” – emelte ki beszámolójában Márta Irén, a BCSDH igazgatója.

Az SDG-k mentén már célokat megfogalmazó vállalatok vezetői – Bodor Tibor (ING), Szepessy Kornél (HungaroControl), Károlyi László (Legrand), Módos László (MAVIR) – vettek részt azon a kerekasztal-beszélgetésen, ahol gyakorlati példákkal adtak betekintést a vállalatuk SDGk mentén való elköteleződésébe, ezzel is segítve azokat, akik még a folyamat elején tartanak.

 

Itt került bemutatásra az az SDG Iránytű magyarul, amelyet a GRI, az ENSZ Global Compact és a WBCSD állított össze abból a célból, hogy a vállalatoknak megkönnyítse az SDG-k teljesülése érdekében tett célkitűzéseit, stratégiai integrációját és azok teljesülésének mérését.

A közel 70 első számú vezető és delegált részvételével zajlott taggyűlésen mutatkozott be a BCSDH 5 új tagvállalat (ABB, MET, Microsoft, PWC, UTC Overseas).

Az eseményen készült képek ide kattintva tekinthetők meg.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?