Formabontó megoldásokkal kell válaszokat adni a 21. század legjelentősebb kihívásaira

A BCSDH 2016-os felmérése alapján a vállalatvezetők 96%-a gondolja úgy, hogy a vállalati fenntarthatóság az első számú vezetőn múlik. Milyen is az erre alkalmas felelős vezető?- erről szólt a BCSDH „A jövő vezetői” tehetségprogramjának második szakmai napja. A METRO látta vendégül a résztvevőket, hogy a felelős vállalatirányítás gyakorlatát és lehetőségeit közösen térképezzék fel.

A témára hangolásként tartott előadásában Zeitler Ádám a Magyarország majdani vezetői közösségének inkubátoraként működő Milestone Institute igazgatója kiemelte, hogy a következő vezető generációnak naprakész innovatív ötletekkel és formabontó megoldásokkal kell képesnek lenni válaszokat adni a 21. század legjelentősebb kihívásaira.

Palotai Borbála, a PwC Marketingkommunikációs és üzletfejlesztési vezetője egy nappal a bemutató esemény után exkluzív módon adott betekintést a PwC felsővezetői felmérésének eredményébe. Kiemelve, hogy a jövő vezetőjének bizony sokoldalúbbnak kell lennie és sok esetben szakítania kell az eddig megszokott vezetői sémákkal.

 

Horváth Imre, a METRO vezérigazgatója és Tatár Csilla sajátmárka menedzser a cég sikeres fenntarthatósági gyakorlatának és a vezetői ösztönző rendszerének kapcsán mutatta be a felelős vállalatvezetés módszerét és szempontjait. Rámutatva arra, hogy az elsődleges cél, hogy a kereskedelmi tevékenységük valamennyi fázisát fenntarthatóvá tegyék, ehhez pedig nélkülözhetetlen, hogy minden egyes munkatárs a napi döntései során ezt kiemelt szempontként kezelje.

Handó János a Katica tanya vezetője beszélt a vezetői attitűdről, az emberi értékrendről és a folyamatos tanulás fontosságáról. Fontos gondolatokat fogalmazva meg arról, hogy hogyan lehetünk nyertes vezetők, illetve hogy a jót jól kell akarni.

Dr. Tompa Gábor, a Nestlé Külső vállalati kapcsolatok igazgatója bemutatta a Közös Értékteremtés üzleti megközelítését. Ebben a Nestlé által is alkalmazott modellben vallják, hogy egy vállalat hosszú távon akkor lehet sikeres, ha értéket teremt a társadalom számára is. Kilépve a vállalati kapun, a teljes értékláncban gondolkodik, megvizsgálva, hogy a működésükből adódóan hol tudják a legnagyobb pozitív hatást elérni.

Gazsi Zoltán, az Eisberg ügyvezető igazgatója beszélt arról, hogy vállalatuknál hogyan segített a LEAN szemlélet bevezetése egy nyitott, színes, gondolkodó közösségé formálni az ott dolgozókat és a vezetőknek pedig ennek a csapatnak a kialakításában és inspirálásában. Hisz egy kreatív és elkötelezett csapat kulcsfontosságú a hosszú távú célok eléréséhez.

Kelemen Attila, a ProSelf Consulting elnök-vezérigazgatója moderálta azt a feladatot, ahol a résztvevőknek csoportokban kellett megfogalmazniuk és vizuálisan megjeleníteniük, hogy szerintük milyen a jövő vezetője. A „Te magad légy a változás” alapgondolat végigkísérte a beszélgetést.

A szakmai nap inspirációul szolgált és számos, már működő megoldást mutatott be, körbejárva a felelős vállalatirányítás célját, kihívásait, formáját, lehetőségeit és jelentőségét. Megmutatta, hogyan lehet példamutató válaszokkal a tudást a gyakorlatba átültetni, illetve közvetlen és közvetett környezetüket nyitottá tenni a változásokra.

A nap szakmai részét a Horváth Imrével folyatott beszélgetés zárta, aki a személyes tapasztalatai alapján beszélt a bevonás, a dialógusok fontosságáról.

A szakmai nap után a résztvevők a METRO Gasztroakadémián közös főzéssel egybekötött vacsora során ismerkedhettek meg jobban egymással és kötetlen formában beszélhették meg a nap benyomásait.

 

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?