Együtt sírunk, együtt nevetünk

Kik az érintettek? Miről jó, ha tudnak és hogyan lehet illetve érdemes velük együttműködni? Mik a partnerség jellemzői? Mik akadályozzák és hogyan lehet megküzdeni azokkal? Ilyen kérdésekkel foglalkoztak „A jövő vezetői” tehetségprogram résztvevői a Partnerség az érintett és érdekelt felekkel foglalkozó 6. szakmai napjukon június 1-jén, amelynek a McDonald’s adott otthont.

A téma elméleti alapjait a BCSDH szakmai vezetője, Fertetics Mandy mutatta be a résztvevőknek, utána pedig többek között olyan előadókkal járták körbe mint Károlyi Zsuzsanna, az E.ON Hungária Zrt. marketing kommunikációs vezetője, Richard Skene, a Holcim egykori ügyvezető igazgatója, Horváth Ágnes, a McDonald’s Étterem Hálózat Kft. ügyvezető igazgatója illetve Vadnai Ágnes, a cég kommunikációs vezetője, Barna Nándor, a Baromfi Coop Kft. termelési igazgatója, Konyári Andrea, a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány operatív igazgatója. Esettanulmányok, előadások, szociometria, házbejárás és beszélgetések révén mélyítették ismereteiket és tágították látásmódjukat a tehetségek.

A szakemberek saját üzleti tapasztalataikat és gyakorlataikat osztották meg, s példákat mutattak azon meggyőződésükre, hogy a hosszú távú sikeresség záloga a partneri együttműködés, legyen szó munkavállalókról, beszállítókról, szakmai szervezetekről vagy egyéb érintettekről.

 

Márpedig vannak jó példák

DSC_0550

Ahogy a BCSDH tagsága körében végzett évente ismétlődő Vezetői ajánlás felméréséből is kiderült, a partnerség terén fejlődni kellene a hazai vállalatoknak, hiszen kulcsfontosságú a vállalati fenntarthatóság előmozdításában. Ugyanakkor nem áll rendelkezésre a megfelelő bizalom az érintettek között, valamint a megvalósult gyakorlatok nem hozták a várt eredményeket, ha csak a két legfontosabb akadályozót említjük.

Éppen ezért fontos, hogy konkrét üzleti döntések, projektek kapcsán vizsgáljuk meg az érintettek kérdéskörét. Kiváló például szolgált a szakmai napon az E.ON adósságrendezést szolgáló Háló projektje, a Holcim meghiúsult beruházását elemző Pillangó esettanulmány, a McDonald’s háromlábú szék stratégiája illetve a megvalósult Ronald McDonald Ház története és működése, de ezeken túl még több példa hangzott el az előadások és beszélgetések során.

DSC_0565A sikeres együttműködések jellemző az egyenrangú, nyílt, őszinte, többirányú kommunikáció, amely közös célkitűzések felé viszik mindegyik fele, nyer-nyer helyzeteket teremtve, kiaknázva. Ám ezt megteremteni, fenntartani a pörgős és folyton változó üzleti környezetben egyáltalán nem könnyű.

Egy vállalat érintetti hálója folyamatosan változik, nagyon komplex, az ebben való eligazodás is nehéz, nemhogy az érdekek harmonizálása és konfliktusok feloldása. Valódi művészet, amit a feleknek kölcsönösen tanulni kell. Talán a legnagyobb kihívás a mindennapi életünkben jellemző versengő hozzáállásból elmozdulni az együttműködést feltételező, komfortzónán túllépő, szokásos üzletmeneten túlmutató megoldások feltárása és megvalósítása.

.

.
Fenntartható ellátási lánc menedzsment

A McDonald’s háromlábú szék stratégiája szerint a stabil működést a beszállítók, a franchise partnerek és maga a McDonald’s között partneri együttműködés adja. Az ellátási lánc fenntarthatósági aspektusaira világított rá Papp Zoltán, ellátási hálózat vezető és Cselényi Tibor, minőségbiztosítási vezető.

DSC_0638

A vállalat folyamatosan törekszik fenntartható gazdaságból származó alapanyagok körét bővíteni, aminek kiváló példát szolgáltatott a nemzetközi elismerést is kiérdemlő Mastergoods Flagship farm. Barna Nándor termelési igazgató részletesen ismertette az állatjóléti és környezetvédelmi szempontokat, amelyek figyelembevételével sok nemzetközi baromfitelep versenytársaikat is megelőzik.

DSC_0644

Az elkötelező vezető

A jövő vezetői a szakmai kérdéseken túl folyamatosan górcső alá veszik a vezető szerepét illetve jövő vezetőinek jellemzőit. A nap egyik tanulságaként fogalmazódott meg, ahogy a vállalat érintetti hálójában egyre inkább a konzultáció és együttműködés nyer teret, hogy a Z generációt is megszólító és megtartani képes vállalatok kultúrájában is egyre nagyobb szerepet tölt be a bevonás, részvétel és elköteleződés.

DSC_0670

A szakmai napon készült képeket itt találja.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?