Fiatal gondolkodók nélkül nincs fejlődés a fenntarthatóságban – A Magyar Telekom nyerte az idei Zöld Béka Díjat – A Biofilter első jelentőként kapott díjat

A Deloitte Magyarország 19. alkalommal hirdette meg a Zöld Béka Díjat, amely a nem pénzügyi jelentések készítése terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalatok elismerésére szolgál hazánkban. Az őszi pályázati időszakot követően egy 13 tagú, független szakértői zsűri előre meghatározott kritérium-, és pontrendszer alapján értékelte a beérkezett jelentéseket, amelyek közül végül egyhangúan a Magyar Telekom anyaga bizonyult a legjobbnak. Emellett különdíjjal jutalmazták a 2019-ben első jelentő Biofilter Zrt.-t.

 “A Magyar Telekom több ízben nyerte már el a Deloitte Zöld Béka Díjat. Az idei jelentésükben igazán kiemelkedő, hogy az ENSZ fenntarthatósági céloknak megfeleltetett indikátorok mellett, a tudományos céloknak (science based targets) megfelelő stratégiai célkitűzések is megjelentek. Mindemellett nagyon jól követik a fenntarthatósági trendeket és mindig a legkorszerűbb jelentést készítik, amely több éven át végigkíséri a Telekom fejlődését a kitűzött célok mentén. Nemcsak az éves teljesítményről jelentenek, hanem egy teljes folyamatról. A Biofilter magyar családi vállalkozás, amely első jelentőként kapott most díjat. Ma még kevés családi vállalkozásról mondható el, hogy készít fenntarthatósági jelentést. Éppen ezért amellett, hogy környezetvédelmi vállalatként működik és alaptevékenysége is a fenntarthatóságra irányul, példaértékű a vállalat működéséről adott teljes, átfogó jelentés.” – értékelte a díjazott jelentéseket Márta Irén, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlesztésért (BCSDH) ügyvezetője, a Zöld Béka Díj zsűrijének elnöke.

A fiatalabb generáció bevonása a fenntarthatósági tevékenységbe kiemelkedően fontos

“Vállalatunkat teljesen átszövi a fenntartható gondolkodás. A fiatalok számára az az üzenetünk, hogy igyekezzenek a mindennapokat okosabban, hatékonyabban, körültekintőbben élni, melyben számos digitális megoldás segíti őket.” – hangsúlyozta Márton Csilla, a Magyar Telekom társadalmi felelősségvállalási szakértője.

“A fiatal generációt igyekszünk bevonni különböző fenntarthatósági projektekbe, ezért a jelentésírás során egy környezetvédelmi gyakornokkal is együtt dolgoztunk. Meggyőződésünk, hogy fiatal gondolkodók és ötletek nélkül egy cég nem tud megfelelő mértékben fejlődni.”mondta Deák Brigitta, a Biofilter Zrt. marketing vezetője.

A 2020-as év kihívásai a jelentéstételben

“A vállalati jelentéstétel 2020-ban jelentős átalakuláson megy keresztül, mivel az új Európai Bizottság rendkívül komolyan veszi a klímaváltozás témáját. Így várhatóan a klímaváltozáshoz kapcsolódó pénzügyi kimutatások új elemként fognak szerepelni a fenntathatósági jelentésekben. Emellett a legnagyobb kihívásokat a megfelelő indikátorok megtalálása, az érintettekkel való kommunikáció, valamint a beszállítói láncok felmérése jelenti. Utóbbi azért fontos, mert nagyban hozzájárul egy vállalat teljes fenntarthatósági képéhez és hatásához. Egyre több olyan vállalatot látunk, amely a különböző iparágakból keresi a saját feladatát és felelősségét a fenntarthatóságban és ehhez nem állnak még rendelkezésre minden iparágban a megfelelő módszertani eszközök és adatok.” – mondta el Lukács Ákos, a Deloitte Fenntarthatóság és Klímaváltozási üzletágának vezetője.

Az idei győztes letölthetőek az alábbi weboldalon. A díjról készült film pedig ide kattintva érhető el.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?