A jövő vezetői karmesterek
A lehető legjobbat egy igazán hiteles karmester képes kihozni munkavállalóiból. A sikeres vállalatoknak mindenki tudására szüksége van. Ha pedig jól vezénylik őket, abból születik a mestermű – tökéletes hangzással és dinamikával.
Mindezt Alexandra Reich, a Telenor vezérigazgatója szemléltette „A jövő vezetői” tehetségprogramunk 2017-es évfolyamának záró napján. A beszélgetés alatt kitértünk a munkáltatók és munkavállalók kapcsolatára, a különböző kultúrákban és szervezeti típusokban megtapasztalható különbségekre, a család és az üzleti siker kapcsolatára, a vállalkozások és a nemzetközi nagyszervezetek sajátosságaira is.
A nap során a résztvevők saját szavaikkal fogalmazták meg vezetői ajánlásunkat, így összegezve a fenntarthatóság komplex fogalmi rendszerét és a program során érintetteket. Mindemellett bemutatták az Action2020 foglalkoztatási célkitűzéseiért megtervezett projektjavaslataikat, melyeket egy perces rövidfilmekként az október 12-i üzleti ebédünkön tagságunk és vendégeink is megismerhetnek.
Ezúttal 32 jövő vezetője fejezte be a programot, a következő generáció, akik számára a fenntarthatóság már nem korlátokat, hanem újfajta lehetőségeket jelent, akik értik, hogy szerepük hatással van nem csupán vállalatukra, hanem a társadalomra és környezetünkre is. Mi sem bizonytja ezt jobban, mint az a tény, hogy az összes projektmunka a sokszínűségről, az érzékenyítés és a profitérdekek innovatív társításáról szólt.
Ezúton is gratulálunk a résztvevőknek!
Köszönjük a projektmunkák zsűrijének (Bujdosó Andrea – a Shell igazgatóságának elnöke, dr Erdélyi Márk -Telenor jogi igazgató, Hegedűs Judit – a 4ig vezérigazgatóhelyettese, Kelemen Attila – a Proself vezérigazgatója és Márta Irén – BCSDH igazgató) munkáját és a Telenor vendéglátását és szakmai támogatását a naphoz.
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!