Körforgásban az üzlet: Felmérés készült a hazai körforgásos gazdaság helyzetéről

A vállalatok és a szervezetek nagy része ma még kizárólag a hulladékgazdálkodással azonosítja a körforgásos gazdaságot

2020. január 15-én került publikálásra az a körforgásos gazdaság hazai helyzetéről szóló kiadvány, amely a több. mint egy éve alakult Körforgásos Gazdaság Platform által végzett felmérés eredményeit is tartalmazza.

A Körforgásos Gazdaság Platform a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) szakmai vezetésével és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. szakmai támogatásával készített felmérést készített a gazdaság hazai potenciáljáról. A kutatás célja a legfontosabb kihívások azonosítása és a már megvalósult üzleti megoldások feltérképezése volt.

A hazai válaszadók 38%-a elvárásaiban kiadásként tekint a körforgásos gazdaságra való áttérésre, míg a nemzetközi tapasztalatok szerint, azoknak a vállalatoknak több, mint felénél, ahol már vannak körforgásos projektek, a profit növekedett.

A felmérés rámutatott arra, hogy kiemelten fontos lenne annak megértése, hogy költségcsökkentés érhető el a körforgásos gazdasággal, hiszen az erőforráshatékonyság, a fel nem használt víz, energia és nyersanyag pénzügyi megtakarítást jelent.

„A felmérésből kiderült, hogy még sokat kell tenni azért, hogy a megfelelő anyagkörforgás biztosításával el tudjuk kerülni az értékes erőforrásaink pazarlását. A termelékenyebb és kevésbé erőforrás-igényes gazdaság felé történő elmozduláshoz az ökoinnovációba történő beruházásokra van szükség, ami a versenyképesség és a munkahelyteremtés terén egyaránt jelentős haszonnal járhat.” – mondta Márta Irén a BCSDH ügyvezető igazgatója.

A válaszadók szerint a körforgásos gazdaságra való áttérést leginkább segítő tényezők között az állami ösztönzőkön és a jogszabályi intézkedéseken túl a hazai körforgásos stratégia megalkotása és a jó gyakorlatok megismerése is jelentős szerephez kell, hogy jusson.

A három legfontosabb téma, amivel a válaszadók szerint foglalkozni kellene: a jó gyakorlatok megismerése (73%), a fejlesztési (innovációs) lehetőségek (59%), valamint a körforgásos gazdaság fogalmainak és céljainak ismerete (54%).

A felmérés alátámasztotta annak a célnak a relevanciáját, amely a Körforgásos Gazdaság Platformot egy éve életre hívta: szükség van a tudásmegosztásra, innovációra, az üzleti megoldások megosztására és edukációra. A körforgásos gazdaság ma már visszafordíthatatlan, globális tendencia. Ugyanakkor továbbra is sokat kell tenni a teljes körforgás megvalósításáért és a versenyelőny kiaknázásáért.” – tette hozzá Márta Irén.

 

A kiadvány innen tölthető le.

 

 

*****

Mi a körforgásos gazdaság?

A jelenlegi, ún. lineáris gazdasági modellben a technikai és biológiai alkotóelemeket a természetből kivesszük, átalakítjuk, majd felhasználás után hulladékként kezeljük, melynek jelentős részét nem forgatjuk vissza a folyamatba.
Ezzel szemben a körforgásos gazdasági modellben az anyagcsere-folyamatok zárt körben történnek, a hulladék szinte 100%-osan hasznosul, a biológiai, illetve technológiai alkotórészek minőségi veszteség nélkül visszakerülnek a körfolyamatokba.
A körforgásos gazdaságra való áttérés tehát nem más, mint a piacok, a fogyasztók és a természeti erőforrások közti viszony újragondolása, a természeti erőforrásokkal való felelős gazdálkodás révén.

 

Mi a Körforgásos Gazdaság Platform?

2018-ban ünnepélyes keretek között megalakult a magyarországi Körforgásos Gazdaság Platform, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH), a Holland Királyság Nagykövetsége és az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére. 2019-ben már összesen 80 vállalat és szervezet csatlakozott a Platformhoz, melynek célja a körforgásos gazdasági modellre történő átállás felgyorsítása tudásmegosztással, közös projektek, együttműködések létrehozásával. A Körforgásos Gazdaság Platformnak kiemelt szerepe van a szemléletváltás és a közös gondolkodás megteremtésében, az egy irányba gondolkodó és cselekvő változásvezetők közösségformálásában, és az üzleti megoldások megosztásában, melyek valódi változást eredményeznek. 2019. november 28-án a Platform és a Holland Circular Hotspot közötti megállapodás került aláírásra, amely a nemzetközi tudásmegosztás révén segíti az átállás dinamikusabb pályára helyezését.

 

A kérdőívről

2019 nyarán a Körforgásos Gazdaság Platform a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) szakmai vezetésével és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. szakmai támogatásával felmérést készített a körforgásos gazdaság hazai potenciáljáról. A kutatás célja a legfontosabb kihívások azonosítása és a már megvalósult üzleti megoldások feltérképezése volt. Az online kérdőíves felmérésben közel 90 szervezet vett részt, melyek 84%-a a vállalati szektorban működik, ezen belül többségük kis- és középvállalat. A kutatás eredményét bemutató kiadvány tartalmaz tizenegy már megvalósult üzleti megoldást is.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?