MAF Katalizátor Műhelybeszélgetések 2016

A már 3 éves múltra visszatekintő MAF Katalizátor Műhelybeszélgetések eseményeire az idei évben is érdemes ellátogatnia a hazai vállalati támogatási programok iránt érdeklődő szakembereknek. A beszélgetésekre a Magyar Adományozói Fórum ezúttal is a Társadalmi Befektetések Díj előző évi legsikeresebb pályázóit hívta meg.  Május 27-én a Budapest Bank, az Erste Bank, a GSK, a  Heineken, a MAVIR és a Vodafone szakértői mutatják be példamutató programjaikat és azok eddigi eredményeit.

A MAF programjára ezúttal is örömmel várjuk MAF idei Társadalmi Befektetések Díj pályázatán indulni tervező cégeket, valamint a hazai vállalatok támogatási programjaiban együttműködő, vagy együttműködést tervező civil szervezeteket. A résztvevők számára a prezentációkat követően, valamint a rendezvény szüneteiben alkalom nyílik az ismerkedésre, a kötetlen beszélgetésre és tapasztalatcserére is.

  • A Heineken székházában május 27-én bemutatkozó programok:
  1. A Magyar „Budapest Bank Budapestért” Alapítvány –Budapest Bank Zrt.

Előadó: Nagy Mária, Budapest Bank Budapestért Alapítvány

  1. Plusz 1 Tett program keretében „Pénzügyek egyszerűen” –ERSTE Bank Hungary Zrt.

Előadó: Murányi Linda, PR és belső kommunikációs osztályvezető

  1. „Együtt a jobb egészségért: értünk, velünk” –GlaxoSmithKline Kft.

Előadó: Dr. Tischler Erika, külső kapcsolatok igazgató

  1. Soproni Jóleső Segítség –HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt.

Előadó: Pálfalvi Márta, vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgató

  1. Madárvédelem az átviteli hálózat mentén –MAVIR Zrt.

Előadó: Dávid Lívia, kommunikációs munkatárs

  1. Vodafone az eltűnt személyek felkutatásáért –Vodafone Magyarország Zrt.

Előadó: Zolnai Emese, vállalati felelősségvállalási szakértő

Jelentkezési határidő: 2016. május 24.

A jelentkezéssel kapcsolatos és további információk elérhetők itt: http://donorsforum.hu/hu/katalizator-mhelybeszelgetesek/2016-majus-27

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?