Márta Irén a Fenntarthatóság Szakmai Követe lett
A Piac és Profit Magyar Fenntarthatósági Csúcsával egyidőben, minden második évben az Üzleti Etika Díj mellé megválasztják az adott év Fenntarthatóság Szakmai Követét. A címet 2017-ben szerveztünk igazgatójának Márta Irénnek itélték oda, elismerve a CSR és a fenntarthatóság területén végzett kiemelkedő szakmai munkáját.
Az elismerést annak a szakembernek ítélik oda, aki mindennapi munkájában elkötelezetten törekszik arra, hogy vállalati ügyfelei körében elterjedjék és erősödjék a fenntartható fejlődés iránti felelősségvállalás.
Az Üzleti Etikai Díj 2000 óta, immár 18. éve kiemelkedő szerepet tölt be az üzleti életben tisztességesen, felelősen működő cégek elismerésében. A díjat László Ervin professzor, a Budapest Klub Alapítvány elnöke és Demcsák Mária, a Piac & Profit üzleti magazin alapító főszerkesztője azzal a szándékkal hozta létre, hogy minden évben a magyar társadalom figyelmének középpontjába kerüljenek azok a hazai vállalkozások, amelyek tevékenységükkel, magatartásukkal példát mutatnak a felelős, etikus gazdálkodásban, üzleti jelenlétben, és erősítik a társadalom és az üzleti szféra közötti bizalmat.
Az idei megmérettetésen újabb 10 magyarországi bejegyzésű céggel bővült a kör. Az Üzleti Etikai Díj 2000 óta az üzleti élet rangos elismerésévé vált.
A pályázók közül 4 középvállalat, 2 nagyvállalat, 3 kisvállalat és 1 multinacionális vállalat nyerte el az Üzleti Etikai Díj elismerést, valamint a díj alapítói megválasztották az idei év Fenntarthatóság Szakmai Követét is.
Az Üzleti Etikai Díj 2017-es nyertesei
Digitáltechnika Kft., Hunyadi Kft., Unisignal Kft., Young Kft., Sárvári Gyógyfürdő Kft., Macher Zrt., Gelbert Eco Print Kft., Merkbau Kft. Tisza Automotive Kft., FAG Magyarország Ipari Kft.
Fenntarthatóság Szakmai Követe
Idén a Fenntarthatóság Szakmai Követe titulust az alapítók Márta Irénnek ítélték oda, akit Demcsák Mária a Piac & Profit alapító-főszerkesztője az alábbi szavakkal méltatott:
„Márta Irén, végzettsége szerint közgazdász, jelenleg a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (a BCSDH) szervezet igazgatójaként támogatja és ösztönzi a fenntarthatóság irányába mutató vállalati megoldások elterjedését, a magyar üzleti szektor szereplői közti együttműködést és tudásmegosztást. A fenntartható építés magyarországi alapjainak elterjesztéséért végzett szakmai munkáját két prominens, nemzetközi díjjal, a Sabre Awards-szal és az European Excellence Awards-szal ismerték el. A vállalati felelősségvállalás (CSR) és fenntarthatóság területén szerzett szakmai tapasztalatait örömmel osztja meg másokkal. Így az elmúlt 15 évben 400 alkalommal tartott előadást különböző hazai és nemzetközi szakmai fórumokon, egyetemeken.
Számos szervezet alapító tagja, többek közt a Magyar Környezetettudatos Építés Egyesületnek, a Passzívház Építők Egyesületének, illetve korábbi elnökségi tagja a KÖVET Egyesületnek, kuratóriumi tagja a Mikrotérség-fejlesztési Alapítványnak. A CSR-ral kapcsolatos szakmai elismerések hazai és regionális zsűritagja. Nemrégiben a vezetésével jött létre „A fenntartható jövőért” díj, mely a kiemelkedő üzleti megoldások mellett az ENSZ Fenntartható Fejődési célokért kiemelkedő eredményeket elérő változásvezetőket és vezető nőket is elismeri.”
Bővebben itt olvashat az Üzleti Etika Díjról és a díjazottakról.
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!