Most van csak igazán szükség felelős vállalati vezetőkre – „A jövő vezetői” átvehették oklevelüket 

A BCSDH üzleti ebédjén, október 10-én vállalatvezetők előtt vehették át okleveleiket „A jövő vezetői” tehetségprogram 2019-es hatodik évfolyamának résztvevői.

A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) Európában egyedülálló  „A jövő vezetői” tehetségprogramjában az idei 33 résztvevővel együtt már több mint 170 fiatal vezető végzett az eddigi 6 évfolyamon.

 

 

A hatodik évfolyam résztvevői, az előző évfolyamokhoz hasonlóan, a BCSDH tagvállalatainak fiatal vezetőiből kerültek ki, akik nagyon különböző területekről érkeztek. A tehetség program nyolc szakmai napjának mindegyikét egy-egy tagvállalat látta vendégül.

A program egyedülálló Magyarországon, de még Európában is, hiszen nem csupán elismert szakértőktől, hanem gyakorló vezetőktől tanulhatják a résztvevők az etikus működést, stratégiát, fenntarthatóságot egy sokszínű csoportban, miközben „kívül-belül” megismerkedhetnek a mentorvállalatokkal.

“Európában egyedülálló programunkban a világ globális kihívásaira keressük közösen a válaszokat. Aktuális tudást és szemléletmódot nyújtunk, amit a saját cégükben akár azonnal tudnak kamatoztatni.”  – mondta az oklevélátadón Szederkényi Zita, „A jövő vezetői” tehetségprogram vezetője.

Minden szakmai nap során a BCSDH „A vállalati fenntarthatóság komplex értelmezése” vezetői ajánlásának egy-egy célját, annak elméleti hátterét és vállalati gyakorlatát járja körbe (Stratégiai megközelítés, Felelős vállalatirányítás, Alapértékek tisztelete, Környezeti felelősségvállalás, Partnerség az érintett és érdekelt felekkel, Etikus és Átlátható működés). 2019-ben újításként a Fenntartható termékek, szolgáltatások és innováció nap is bevezetésre került a programba.

Évfolyamonként közel ötven mentor: vállalatvezető, civil, tudományos és vállalati szakértő segíti, hogy a résztvevők minél több nézőpontból ismerhessék meg az üzleti szféra lehetőségeit.

Az ötödik évfolyam 33 résztvevőjéből alakult projektcsapatok a szeptemberi mélyítő napon prezentálták a vállalatvezetőkből álló „zsűri” előtt a projektmunkájukat, amelyekből a BCSDH üzleti ebédjére kisfilmek készültek és a közel 180 rangos vendég előtt mutatták be.

Ezután került sor az oklevelek ünnepélyes átadására.

„A jövő vezetői” tehetségprogram 7. évfolyama 2020 januárjában indul. November 8-ig még várjuk tagvállalataink jelentkezését.

A program támogatói 2019-ben:

 

A 2019-es program helyszínét adó vállalatok:

 

 

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?