A hosszútávú projektek mellett olykor a tüneti kezelés is létfontosságú

Az elszabaduló energiaárak nem várt nehézségek elé állították a civil szféra szereplőit. A fogyatékkal és súlyos fogyatékossággal élő felnőtteket minél önállóbb életvitelhez hozzásegítő Szimbiózis Alapítványnak például több mint 74 millió forintos többletkiadást okozott a rezsi és az üzemanyag árának megugrása.

A helyzet fenntarthatatlanságát jól mutatja, hogy a Miskolcon egyebek mellett több lakóotthont üzemeltető szervezet kénytelen volt átállni a fatüzelésre. Ehhez a szintén általuk működtetett Baráthegyi Majorságból termelték ki a szükséges tűzifa egy részét, amelyet az ALTEO pénzbeli támogatásával tudtak kipótolni: ebből további 100 köbméter tűzifát tudtak vásárolni.

„Felelős, ESG minősítéssel rendelkező vállalatként az ALTEO kötelességének érzi, hogy a hosszútávra szóló energiahatékonysági projektek mellett ott is segítsen enyhíteni a tüneteket, ahol rövid távon nehéz kiküszöbölni a problémát” – mondta el Simon Anita, a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett vállalat fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettese.

Az ALTEO – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – nem tárgyi ajándékra költötte az üzleti partnereknek szánt karácsonyi reprezentációs keretét, hanem egy jótékonysági szervezet támogatására fordította. A cég legutóbbi karácsonyi pályázatának győztese a 2022-ben Civil Díjat nyert Szimbiózis Alapítvány lett. A Miskolc területén fogyatékossággal élő embereknek lakóotthonokat és támogatott lakhatást működtető szervezet házaiban hatvanan laknak, a nappali intézményekben további 150-en kapnak segítséget. A Baráthegyi Majorságban és üzemeiben több száz fogyatékos és megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak, hogy értelmet adjanak számukra a mindennapokhoz, és hogy felkészítsék őket a minél önállóbb életre. A Szimbiózis Alapítvány több mint 500 fogyatékossággal élő embert lát el különböző szociális és terápiás szolgáltatásokkal.

„Az alapítványnál tapasztalt emberség, elfogadás és közösségi szemlélet példaértékű” – szögezte le Simon Anita. Hozzátette: külön öröm, hogy ebben a nehéz helyzetben tudtak segítséget nyújtani, hiszen az energiaszegénységnek súlyos következményei vannak, az egészségügyi kockázatoktól kezdve a társadalmi elszigetelődésen át egészen a környezeti ártalmakig.

A Szimbiózis Alapítvány munkájáról a https://szimbiozis.net/ oldalon lehet tájékozódni, ahol a szervezet támogatásának lehetőségeiről is fellelhetők a szükséges információk.