Az Allianz a „zöld” székházával a természet és a környezet védelmét is szolgálja
Társaságunk számára fontos a globális klímaváltozás elleni küzdelem. Ezzel szolgáltatóként ugyan kevésbé tudja felvenni a harcot, mint egy termékeket gyártó társaság, azonban a zöld székház kialakítása mellett számtalan olyan intézkedést tett és tesz, amelyek mind-mind a természet és környezetünk védelmét szolgálják.
Az Allianz Hungária fontos lépést tett a környezet megóvása felé, amikor 2010-ben felépítette új, zöld székházát. Kialakításakor több szempontot is figyelembe vettek a tervezők, nem csak azt, hogy az építkezés során milyen anyagokat használ fel (nagyon sok helyen újrafelhasználható anyagokat építtettünk be), hanem azt is, hogy mennyi károsanyagot bocsát ki az épület a használat során.
- Az épületnek kiváló a szigetelése; többek között üvegfátyollal, kasírozott kőzetgyapottal, és hőszigetelő vakolattal csökkentjük a felhasznált energiát.
- A melegvíz felhasználást megtámogatjuk az épület tetején található 12 darab, összesen 24 m2 felületű napkollektorral.
- Az esővizet (ún. szürke víz) pedig a WC-k öblítésére használjuk. Ez utóbbi, naponta 13 m3 vizet jelent esős időszakban, vagyis naponta kb. 52 kád tiszta csapvízzel kevesebbet kell tisztítani a fővárosnak, ami szintén jelentős energia megtakarítás.
- A központi nyomtatóknak, a kétoldalas nyomtatás bevezetésének és az újragondolt, nem papíralapú folyamatoknak, a digitális irodának a hatása a papírfelhasználás drasztikus csökkenése. 2009-hez képest a papírfelhasználás éves szinten az ötödére csökkent (vagyis az elmúlt 5 évben összesen használtunk annyi papírt, mint 2009-ben egy év alatt).
- Az irodai munka során keletkezett, megsemmisítésre ítélt iratokat, papírokat fém konténerekben tároljuk, amelyeket egy külső vállalkozás zárt láncon keresztül megsemmisít, majd újrahasznosít; ez 2015-ben közel 6000 kg papírt jelentett. Ezzel nagyjából 70 szál kifejlett fával több maradt az erdőkben. (Az újrahasznosítás a szerződés részét képezi, partnerünk így biztosítja társaságunkat arról, hogy a környezetünket kímélő módon gondoskodik az anyagok feldolgozásáról.)
- Székhelyünkön a használt papírtörlőket is külön gyűjtjük, csak 2015-ben 57 m3 szelektíven gyűjtött papírhulladékot szállíttattunk el a Fővárosi Közterület fenntartóval.
- A szelektív hulladékgyűjtés ma már alap; a fentieken túl szelektíven gyűjtjük a veszélyes hulladékokat, mint például az épület éttermében, a főzés során keletkezett olajat. A lemerült elemek gyűjtésére is van külön konténer (évente egy konténer telik meg), de például a 2015-ös Föld órája kapcsán bárki behozhatta a kiégett fényforrásait, amely szintén egy konténert töltött meg, valamint az irodaházunkban keletkezett kiégett fényforrásokat (400db) és elektronikákat (100 db) is szelektíven gyűjtjük és szállíttatjuk el.
- Kollégáink tisztított vizet fogyasztanak, ezzel a használt PET palackok mennyiségét mérsékeljük, illetve – nem utolsósorban – az ásványvíz előállításánál felhasznált anyagok is csökkennek. Ez kétliteres fogyasztással számolva, naponta 4000 darab félliteres PET palacktól mentesíti környezetünket.
- Az épület üvegfelületei nagyon sok természetes fényt engednek be, ahova pedig nem jut természetes fény, ott mozgásérzékelős fényforrást, vagy energiatakarékos (compact fénycsövek és LED) fényforrásokat használunk. A további villamos energia megtakarítás érdekében, a parkoló szintek világítását is mozgásérzékelőkkel vezérelt dinamikus világításkapcsolásra alakíttattuk át.
- Gázzal fűtünk, mert ennek a legkevesebb a káros égésterméke. A távozó forró égésterméket felhasználva pedig előmelegítjük a bekeverendő friss levegőt (kondenzációs kazán). Ezen kívül a befújt, szűrt, friss levegőt hatalmas hő-visszanyerő dobokkal előhűtjük, -fűtjük, ezzel is csökkentve a felhasználandó villamos energiát és a gázt.
- A megtakarítások hatására évente 250 szál fával több maradhat az erdőkben, évente több mint 24.000 kád víznek megfelelő vízmennyiség marad tisztán a folyóinkban. Éves szinten 960 órával (120 munkanappal) kevesebbet világít egy darab 11 wattos kompakt fénycső; évente három tonna mészkő és több mint egy tonna szén marad a hegyekben.
- Egy zöld irodánál az sem mindegy, hogyan lehet megközelíteni az adott épületet. Az épület többféle tömegközlekedési eszközzel is megközelíthető, sőt bicikliút is vezet az épület közelében. Éppen ezért, a kerékpárhasználat elősegítése, fokozása érdekében épületünkben biciklitároló, öltöző és zuhanyzó található.
Azonban a környezetvédelmi intézkedések alkalmazásának sora itt nem áll meg, társaságunk az ISO 50001 bevezetésével további energia hatékonysági módszereket tervez.
Büszkék vagyunk arra, hogy az épület „BREEAM very good” előminősítést kapott, a szakma pedig Építőipari nívódíjjal tüntette ki, ezzel elismerve az épületünk „zöldségét”. És a szín ebben nem is játszik szerepet.
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!