Az Allianz a „zöld” székházával a természet és a környezet védelmét is szolgálja

Társaságunk számára fontos a globális klímaváltozás elleni küzdelem. Ezzel szolgáltatóként ugyan kevésbé tudja felvenni a harcot, mint egy termékeket gyártó társaság, azonban a zöld székház kialakítása mellett számtalan olyan intézkedést tett és tesz, amelyek mind-mind a természet és környezetünk védelmét szolgálják.

Az Allianz Hungária fontos lépést tett a környezet megóvása felé, amikor 2010-ben felépítette új, zöld székházát. Kialakításakor több szempontot is figyelembe vettek a tervezők, nem csak azt, hogy az építkezés során milyen anyagokat használ fel (nagyon sok helyen újrafelhasználható anyagokat építtettünk be), hanem azt is, hogy mennyi károsanyagot bocsát ki az épület a használat során.

  1. Az épületnek kiváló a szigetelése; többek között üvegfátyollal, kasírozott kőzetgyapottal, és hőszigetelő vakolattal csökkentjük a felhasznált energiát.
  2. A melegvíz felhasználást megtámogatjuk az épület tetején található 12 darab, összesen 24 m2 felületű napkollektorral.
  3. Az esővizet (ún. szürke víz) pedig a WC-k öblítésére használjuk. Ez utóbbi, naponta 13 m3 vizet jelent esős időszakban, vagyis naponta kb. 52 kád tiszta csapvízzel kevesebbet kell tisztítani a fővárosnak, ami szintén jelentős energia megtakarítás.
  4. A központi nyomtatóknak, a kétoldalas nyomtatás bevezetésének és az újragondolt, nem papíralapú folyamatoknak, a digitális irodának a hatása a papírfelhasználás drasztikus csökkenése. 2009-hez képest a papírfelhasználás éves szinten az ötödére csökkent (vagyis az elmúlt 5 évben összesen használtunk annyi papírt, mint 2009-ben egy év alatt).
  5. Az irodai munka során keletkezett, megsemmisítésre ítélt iratokat, papírokat fém konténerekben tároljuk, amelyeket egy külső vállalkozás zárt láncon keresztül megsemmisít, majd újrahasznosít; ez 2015-ben közel 6000 kg papírt jelentett. Ezzel nagyjából 70 szál kifejlett fával több maradt az erdőkben. (Az újrahasznosítás a szerződés részét képezi, partnerünk így biztosítja társaságunkat arról, hogy a környezetünket kímélő módon gondoskodik az anyagok feldolgozásáról.)
  6. Székhelyünkön a használt papírtörlőket is külön gyűjtjük, csak 2015-ben 57 m3 szelektíven gyűjtött papírhulladékot szállíttattunk el a Fővárosi Közterület fenntartóval.
  7. A szelektív hulladékgyűjtés ma már alap; a fentieken túl szelektíven gyűjtjük a veszélyes hulladékokat, mint például az épület éttermében, a főzés során keletkezett olajat. A lemerült elemek gyűjtésére is van külön konténer (évente egy konténer telik meg), de például a 2015-ös Föld órája kapcsán bárki behozhatta a kiégett fényforrásait, amely szintén egy konténert töltött meg, valamint az irodaházunkban keletkezett kiégett fényforrásokat (400db) és elektronikákat (100 db) is szelektíven gyűjtjük és szállíttatjuk el.
  8. Kollégáink tisztított vizet fogyasztanak, ezzel a használt PET palackok mennyiségét mérsékeljük, illetve – nem utolsósorban – az ásványvíz előállításánál felhasznált anyagok is csökkennek. Ez kétliteres fogyasztással számolva, naponta 4000 darab félliteres PET palacktól mentesíti környezetünket.
  9. Az épület üvegfelületei nagyon sok természetes fényt engednek be, ahova pedig nem jut természetes fény, ott mozgásérzékelős fényforrást, vagy energiatakarékos (compact fénycsövek és LED) fényforrásokat használunk. A további villamos energia megtakarítás érdekében, a parkoló szintek világítását is mozgásérzékelőkkel vezérelt dinamikus világításkapcsolásra alakíttattuk át.
  10. Gázzal fűtünk, mert ennek a legkevesebb a káros égésterméke. A távozó forró égésterméket felhasználva pedig előmelegítjük a bekeverendő friss levegőt (kondenzációs kazán). Ezen kívül a befújt, szűrt, friss levegőt hatalmas hő-visszanyerő dobokkal előhűtjük, -fűtjük, ezzel is csökkentve a felhasználandó villamos energiát és a gázt.
  11. A megtakarítások hatására évente 250 szál fával több maradhat az erdőkben, évente több mint 24.000 kád víznek megfelelő vízmennyiség marad tisztán a folyóinkban. Éves szinten 960 órával (120 munkanappal) kevesebbet világít egy darab 11 wattos kompakt fénycső; évente három tonna mészkő és több mint egy tonna szén marad a hegyekben.
  12. Egy zöld irodánál az sem mindegy, hogyan lehet megközelíteni az adott épületet. Az épület többféle tömegközlekedési eszközzel is megközelíthető, sőt bicikliút is vezet az épület közelében. Éppen ezért, a kerékpárhasználat elősegítése, fokozása érdekében épületünkben biciklitároló, öltöző és zuhanyzó található.

Allianz_zold_szekhaz_2

Azonban a környezetvédelmi intézkedések alkalmazásának sora itt nem áll meg, társaságunk az ISO 50001 bevezetésével további energia hatékonysági módszereket tervez.

Büszkék vagyunk arra, hogy az épület „BREEAM very good” előminősítést kapott, a szakma pedig Építőipari nívódíjjal tüntette ki, ezzel elismerve az épületünk „zöldségét”. És a szín ebben nem is játszik szerepet.

Allianz_zold_szekhaz_1

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?