Családbarát Vállalat elismerést kapott a MOL

A munka és a család közötti egyensúly fontosságára hívja fel a figyelmet a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, amely idén 6. alkalommal adta át a Családbarát Vállalat díjakat kis-, közép- és nagyvállalatoknak. A MOL most egy évig büszkén viselheti a Családbarát vállalat címet.

A Családbarát Vállalat megtisztelő címmel a MOL családbarát szemléletét, juttatásait, rugalmas munkavégzési lehetőségeit, a gyermekvállalást megelőző és azt követő programjait, valamint a Women In MOL civil kezdeményezést ismerték el. Mindezek célja az esélyegyenlőség megteremtése, valamint a munka és magánélet egyensúlyának elősegítése. A pályázatban kiemelt figyelmet kapott a MAMI, azaz a MOL-os Anyukák Munkahelyi Integrációja elnevezésű program, melyet GYED-ről és GYES-ről a munkába visszatérő munkatársaknak szerveznek 2016 óta, azzal a céllal, hogy megkönnyítsék a visszatérő kollégák számára az újbóli beilleszkedést és az ezzel járó életmódváltást.

A MOL 2010 óta készít esélyegyenlőségi tervet, melynek célcsoportjai közt szerepelnek a nők és a családos, kisgyermeket nevelő munkavállalók. A kismamák visszavételi aránya az elmúlt évben igen magas volt: a MOL Nyrt-ben a gyermekgondozási távollétet követően a kismamák 83%-a jelenleg is alkalmazásban áll. A napokban átadott címmel elismerték a Women in MOL civil kezdeményezést is, melyben a tagok munkaidőn túli elfoglaltságként azon dolgoznak, hogy a női munkavállalókat megtartó programokat szervezzenek, és egyik idei népszerű kezdeményezésük volt a nyári tábor a MOL-ban dolgozók gyerekeinek.

Az elmúlt időszakban a vállalat egyre több – a munka jellegéből adódóan elsősorban szellemi munkakörben dolgozó – kollégája számára elérhetővé tette a helyben vagy időben rugalmas munkavégzést, mely különösen nagy segítség a gyermekgondozási távollétről visszatérőknek. A legnépszerűbb forma a flexiplace, azaz az alkalomszerű távoli munkavégzés, mellyel a szellemi munkakörben dolgozók közel egyharmada él, míg a flexitime, azaz a rugalmas munkaidő lehetőségét fele ennyien, közel 16% választja.

A napokban átadott Családbarát Vállalat cím azért is különösen fontos, mert az olaj-és gáziparban hagyományosan a férfiak vannak többségben – a nemek aránya a MOL Nyrt.-ben 25% nő és 75% férfi –  a vállalat célkitűzése pedig, hogy minél vonzóbbá tegye a MOL-nál végzett munkát a nők számára is.

 

 

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?