Egyre kevesebb műanyag hulladék a Tescónál – nem csak júliusban

Még tart a szemléletváltást elősegítő műanyagmentes július, amely a műanyaghasználat csökkentését ösztönzi. A Tesco a napokban publikálta legfrissebb fenntarthatósági jelentését, amelyben azokról az intézkedéseiről és eredményeiről is beszámol, amelyek enyhíthetik a csomagolóanyagok – köztük a műanyag – környezetterhelését. Az áruházlánc számos olyan fejlesztést vezetett be termékkínálatában, működésében és az értékesítési láncban is, amelyek nemcsak júliusban, hanem hosszú távon is hozzájárulnak a műanyagprobléma megoldásához. A frissáru szállítására szolgáló, újrahasználható rekeszeivel például csak az elmúlt évben 3645 tonnával csökkentette szén-dioxid-kibocsátását Magyarországon.

„A műanyagmentes július lényege, hogy a műanyagot mindenhol megpróbáljuk valamilyen kedvezőbb alternatívával helyettesíteni vagy átgondolni, hogy valóban szükségünk van-e rá. Habár a kampány elsősorban a fogyasztóknak szól, mi is fontosnak tartjuk, hiszen vállalatként sokat tehetünk azért, hogy a megfelelő termékkínálattal növeljük vásárlóink tudatosságát, és egyúttal saját működésünkben is megvizsgáljuk a műanyag használatát, valamint környezetbarát gyakorlatokkal csökkentsük a mennyiségét. A kezdeményezés összhangban van 4R stratégiánkkal, amelynek értelmében minden lehetséges esetben eltávolítjuk a csomagolóanyagokat (remove). Ha ez nem lehetséges, csökkentjük a mennyiségüket (reduce). Igyekszünk még többet újrafelhasználni (reuse), a maradékot pedig újrahasznosítjuk (recycle)”
– mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország vezérigazgatója.

A Tesco a napokban adta ki legújabb fenntarthatósági jelentését, amelyben a fenntartható csomagolással kapcsolatos tevékenységeit és eredményeit is összegzi. Az áruházlánc vállalta, hogy 2025-re minden sajátmárkás terméke csomagolását 100 százalékban újrahasznosíthatóvá teszi. Három teljes termékkategóriában pedig már el is érte ezt, így mintegy 200 háztartási, 90 rizs- és tésztaterméke, valamint az előre csomagolt zöldségek és gyümölcsök így kerülnek az üzletek polcaira.

„Működésünkből adódóan termékeink csomagolása nagy mértékben meghatározza a Tesco környezetre gyakorolt hatását. Hozzájárul ahhoz, hogy megvédje az árut és ezáltal csökkentse az élelmiszer-hulladék mennyiségét, ugyanakkor oda kell figyelnünk a környezetre gyakorolt hatásukra. Ezért a legfenntarthatóbb termékek beszerzésére törekszünk, és csak ott használunk csomagolóanyagokat, ahol ez feltétlenül indokolt. Elkötelezetten együttműködünk szállítóinkkal a csomagolóanyagok mennyiségének csökkentése érdekében. Büszke vagyok rá, hogy a Tesco a csomagolásmentes termékek legnagyobb értékesítői közé tartozik Magyarországon. Ilyenek például a pékáruk, illetve sokféle zöldség és gyümölcs”
– tette hozzá Pálinkás Zsolt.

A vállalat a frissáru szállításához az Euro Pool újrafelhasználható, zöld rekeszeit használja, hogy minél kisebb legyen az egyszer használatos csomagolóanyagok mennyisége. 2021-ben összesen 10 789 581 darab ilyen rekesz használatával 3645 tonnával csökkentette szén-dioxid-kibocsátását. Az egyéb termékek szállításánál és raktározásánál felhasznált, ún. másodlagos csomagolóanyagokat pedig újrahasznosítja. Ezek közé tartozik a műanyag is. A Tesco kis sűrűségű polietilénből készült bevásárlótáskája és a legolcsóbb Tesco bevásárlótáska 100%-ban újrahasznosított anyagból készült, és mindkettő maga is teljesen újrahasznosítható. Az áruházlánc F&F ruházati márkájának vállfáit újak gyártása helyett ismételten felhasználja, így egy vállfára vetítve 34 százalékkal csökken a szén-dioxid-kibocsátás és 86 százalékkal a vízfelhasználás.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?