Ismert színészekkel együtt gyűjthetünk élelmiszert a rászorulóknak a Tescóban
Neves színművészek is részt vesznek idén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület tartósélelmiszer-gyűjtő akciójában a Váci úti Tesco áruházban. A november 18. és 20. között zajló kampányhoz a Tesco immár 13. alkalommal csatlakozott az Élelmiszerbank stratégiai partnereként, hogy vásárlói segítségével nyújtson támogatást a rászorulóknak az ünnepi időszakban. Az áruházlánc ebben az évben is az adományozott élelmiszerek értékének 20 százalékával egészíti ki a jótékony célú felajánlásokat. A gyűjtésében, valamint az adományozók toborzásában olyan ismert színészek segítenek, mint Földes Eszter, Kakasy Dóra, Kováts Kriszta, Pokorny Lia, Fehér Tibor, Papp János, Rada Bálint vagy Schmied Zoltán.
Ma indult a Magyar Élelmiszerbank Egyesület hétvégi karácsonyi élelmiszergyűjtő-akciója, amely 2006 óta a szolidaritás és az összefogás egyik legnagyobb hazai eseményévé nőtte ki magát. A november 20-ig tartó jótékonysági kezdeményezéshez az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a Tesco is csatlakozott.
„A koronavírus-járvány és az Ukrajnában dúló háború után most az egyre növekvő infláció is megnehezíti a kiadások beosztását. Hazánkban sokan vannak, akiknek a mindennapi élelmiszerek beszerzése is nehézséget okoz. A jelenlegi körülmények között nekik még nagyobb terhet jelent a megélhetés. Ezért most talán még fontosabb, mint valaha, hogy az ünnepi bevásárlás alkalmával gondoljunk a nélkülözőkre is. Bízunk benne, hogy minél több adomány érkezik, melyek értékének 20 százalékával megegyező összeggel idén is kiegészítjük a felajánlásokat”– mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője.
A vásárlók országszerte 152 Tesco áruházban adhatják át a tartósélelmiszer-adományokat az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkénteseinek a kasszák közelében kijelölt gyűjtőpontokon november 18. és 20. között. A rászorulók részére leginkább a rizs, a hús- vagy készételkonzervek, a szószok-mártások, a keksz, a csokoládé, a bébiétel, a tészta, a tartós tej, az édesség és további, hűtést nem igénylő termékek jelentik a legnagyobb segítséget. A gyűjtést pénteken a Váci úti áruházban neves színművészek is segítik önkéntes munkájukkal: Földes Eszter, Kakasy Dóra, Kováts Kriszta, Pokorny Lia, Fehér Tibor, Papp János, Rada Bálint és Schmied Zoltán.
Lehetőség van továbbá online adományozásra is november 30-ig a Tesco Otthonról felületén, ahol négy különböző méretű és értékű adománycsomag közül lehet választani 1000, 2000, 3000 és 5000 forint értékben.
„Sajnos egyre több új, korábban nem ismert emberrel találkozunk a rászorulók között az élelmiszerosztásainkon. Olyanokkal is, akik tavaly még maguk ajánlották fel a segítségüket a nehezebb sorsú embereknek. Számukra óriási segítséget jelenthetnek a tartósélelmiszer-csomagok, hogy ki tudjanak törni a szorult helyzetükből. 2021-ben – minden korábbi rekordot megdöntve – a háromnapos megmozdulás minden egyes percében 223 kilónyi adomány érkezett, így összesen 348 tonna tartós élelmiszer gyűlt össze, ebből 155 tonna a Tesco áruházakban. Idén is minél több a jószándékú adományozó segítségét kérjük, hogy senkinek ne maradjon üresen a tányérja az ünnepek idején”– mondta Cseh Balázs, az Élelmiszerbank elnöke.
A vásárlók az adományaikkal közvetlenül a környezetükben élő nehéz sorsú embereket támogathatják. Az összegyűjtött élelmiszereket az Élelmiszerbank az egyes áruházak környéken működő karitatív szervezetek közreműködésével juttatja el a nélkülözőkhöz az ünnepeket megelőző időszakban, illetve a leghidegebb januári hetekben. Az adományokból főként időseket, nagycsaládosokat, családsegítő szolgálatok és gyermekotthonok ellátottjait, fogyatékkal élő embereket, hajléktalanokat és az ország legelmaradottabb településein lakókat segítik majd.
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!