Két év alatt 43 százalékkal csökkentette élelmiszer-hulladékát a Tesco

A Tesco idén már harmadik alkalommal tette közzé éves jelentését a működése során keletkező élelmiszer-hulladékról. Az áruházlánc az elmúlt két évben 43 százalékkal csökkentette teljes élelmiszer-hulladékát, melyen belül az emberi fogyasztásra alkalmas hulladéknak minősített élelmiszer mennyiségét kétharmadával tudta mérsékelni.

 

A Tesco az első (és máig egyetlen) kiskereskedelmi cég Magyarországon, amely nyilvánosságra hozta adatait a működése során keletkező élelmiszer-felesleg és –hulladék mennyiségéről. Az áruházlánc meggyőződése ugyanis, hogy ami mérhető, az kezelhető, ezért az éves jelentése célja, hogy pontos képet adjon az élelmiszerfelesleg és -hulladék mennyiségéről annak érdekében, hogy még eredményesebben csökkenthesse a működése során keletkező pazarlást, és még több élelmiszert juttasson el a rászorulóknak. Az adatok azt mutatják, hogy a vállalat Magyarországon mindössze két év alatt 43 százalékkal csökkentette az élelmiszer-hulladékot, melyen belül az emberi fogyasztásra alkalmas hulladéknak minősített élelmiszer mennyiségét kétharmadával tudta mérsékelni és több mint 14.000 tonna élelmiszert adományozott a rászorulóknak.

Az áruházlánc 2018/19-es pénzügyi évben 884.970 tonna élelmiszert forgalmazott Magyarországon, amelyből 1,86 százaléknyi felesleg keletkezett. Ebbe a mennyiségbe beletartozik az emberi fogyasztásra alkalmatlan, az emberi fogyasztásra adományozott, valamint az állatmenhelyeknek adott élelmiszer, illetve a hulladék is. A vállalat 16.439 tonnányi élelmiszer-feleslegből 7821 tonnát tudott felajánlani a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek és partnerszervezeteinek, valamint állatmenhelyeknek. A megelőző évhez képest a keletkező teljes hulladék mennyisége 12 százalékkal, 8619 tonnára csökkent.

Az élelmiszer-pazarlás csökkentése nem csak üzleti vagy jótékonysági célokat szolgál, kontextusba helyezve globálisan is fontossá válik. Környezetvédelmi oldalról nézve ugyanis az élelmiszer-hulladék az üvegházhatású gázok kibocsátásának 8 százalékáért felel. Ha az élelmiszer-pazarlás egy ország volna, Kína és az USA után a harmadik legnagyobb károsanyag kibocsátó lenne. Ezért is tűzte ki célul az ENSZ 2030-ra az egy főre jutó élelmiszer-hulladék mennyiségének 50 százalékkal való csökkentését [i]. A világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi láncaként a Tesco felelős szerepet vállal ebben a küzdelemben, és elkötelezett a cél megvalósítása iránt. Meggyőződése, hogy éves élelmiszerpazarlási beszámolójának immár harmadik alkalommal történő közzétételével példát mutathat a többi élelmiszeripari vállalatnak (köztük gyártóknak, kereskedőknek vagy éttermeknek) abban, hogy az átláthatóság kulcsfontosságú az élelmiszer-hulladék elleni küzdelemben.

A vállalat célja, hogy 2020-ra valamennyi magyarországi áruháza készen álljon arra, hogy jótékony célra ajánlja fel a felesleges élelmiszert. Jelenleg 174 áruház adományozza napi szinten élelmiszerfeleslegét rászorulóknak a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közreműködésével.

A teljes jelentés Tesco weboldalán tekinthető meg: http://www.tescomagyarorszag.hu/hu/közösségek/élelmiszer-pazarlás-elleni-küzdelem/elelmiszer-hulladek-jelentes

[i] A 2011-es értékekhez képest.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?