Naperőmű fejlesztőbe fektetett a Széchenyi Alapok

Egymilliárd forintot fektetett a Magyarország területén naperőműveket fejlesztő és építő Electron Holding Zrt-be a Széchenyi Alapok. Az ügylet részeként az alapkezelő opciót szerzett, hogy 2021-ben további egymilliárd forinttal megtoldhassa a befektetését, valamint kétmilliárd forint erejéig tagi kölcsönt nyújtson a társaság növekedési terveinek megvalósításához.

 

 

A MAVIR adatai szerint a naperőművek a hazai villamosenergiarendszer aktuális bruttó teljesítőképességének 12,57 százalékát adják, és az előrejelzések szerint ez az arány tovább nő majd. A több mint 1900 magyarországi naperőmű együttes teljesítménye máris meghaladja az 1200 megawattot. Csak április óta mintegy 200 MW naperőművi kapacitást állítottak be a rendszerbe.

Ennek az ígéretes fejlődést mutató piaci szegmensnek a meghatározó szereplője a 2017-ben alapított Electron Holding Zrt. A cég fővállalkozóként létesít különböző kapacitású fotovoltaikus naperőműparkokat: azaz a fejlesztéstől a tervezésen és kivitelezésen át egészen az üzemeltetésig terjedő szolgáltatásokat nyújt partnereinek. A terveikben 415 MW kapacitás létesítése szerepel 2025-ig, amelynek közel fele már fejlesztési fázisban van. A már megvalósult, illetve folyamatban lévő projektek közül a legnagyobb teljesítményűek a tapolcai 8,6 MWp (Megawattpeak csúcsteljesítményű) erőműcsoport (19,2 hektár területen), a szabadszállási 7,5MWp erőműcsoport ( 12,3 hektár területen), az ikervári 3,9MWp erőműcsoport (9 hektár területen), valamint a medgyesegyházai 13,5MWp erőműcsoport (20 hektár területen).

„A napenergia döntő szerepet játszik Magyarország megújuló energiára történő átállásában. Dinamikus növekedés előtt állunk, és ebben nagy lendületet ad nekünk a Széchenyi Alapok befektetése” – mondta Szűcs Ádám, az Electron Holding Zrt. vezérigazgatója. „Örömmel álltunk a hazai energetikai piac ambiciózus szereplője mellé, hiszen fejlesztéseikkel új lehetőségeket teremtenek a zöldgazdaságban, miközben hozzájárulnak a fenntarthatósághoz, környezetünk védelméhez” – fogalmazott Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója.

A Széchenyi Alapok korábban már 248 millió forintot fektetett a társaságba, illetve 496 millió forint tagi kölcsönt is nyújtott. A mostani, egymilliárd forintos befektetés csak egyik része az újabb tranzakciónak: a megállapodás szerint a Széchenyi Alapok jövőre további egymilliárd forinttal egészítheti ki a mostani befektetést, kétmilliárd forint erejéig pedig tagi kölcsönt is nyújthat a társaságnak. Mindezzel számottevő mértékben szélesíti a társaság pénzügyi mozgásterét, felgyorsítva a tervezett fejlesztések és beruházások megvalósítását.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?