Ismét elindult a Tesco helyi közösségi kezdeményezéseket támogató pályázati programja, az „Ön választ, mi segítünk”. A pályázatra olyan helyi szervezetek, baráti közösségek, intézmények, továbbá nonprofit kis- és középvállalkozások, társasházak és lakásszövetkezetek jelentkezését várják, akik kezdeményezésükkel a helyi közösség életének fejlődéséhez járulnának hozzá. A nyolcadik fordulóban a Tesco további mintegy 180 pályázatot fog támogatni összesen több mint 40 millió forinttal, a legkreatívabb, leginnovatívabb pályázat ezúttal is 400 000 forintos különdíjban részesül.
A Tesco tudja, hogy a március óta tartó vírushelyzet elleni védekezés különös terhet ró a szervezetekre, közösségekre, ezért létrehozott egy új pályázati kategóriát, melyben fertőtlenítő szerek, higiéniai eszközök, valamint egyéb, a biztonságot és egészségmegőrzést támogató felszerelések, például maszkok, gumikesztyűk beszerzéséhez kaphatnak anyagi támogatást a pályázók. Emellett a szervezetek a rászoruló csoportok mentális egészségéről való gondoskodást célzó kezdeményezésekkel is pályázhatnak (pl. krízisvonal üzemeltetése), illetve az egészségügyi ellátórendszert és az egészségügyi dolgozókat segítő projekteket is várja a vállalat.
Az aktuális, nyolcadik fordulóban szeptember 14. és október 14. között, a www.tesco.hu/kozosseg weboldalon keresztül várják a jelentkezéseket. A beérkezett pályázatokat ismét az Effekteam Egyesület független szakértői bírálják el, ők választják ki, hogy mely kezdeményezések juthatnak tovább az áruházi szavazási szakaszba.
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!