Októberben ismét megjelenik a BCSDH – val együttműködésben a HVG Fenntartható Fejlődés című kiadványa.

Míg tavaly a fenntartható foglalkoztatás kérdése került a fókuszba, idén a fenntartható életmódról esik majd a legtöbb szó.  Például arról, hogy miként segíthetik a vállalatok a munka és a magánélet egyensúlyának a megteremtését, illetve a körforgásos gazdaság térnyerését. A kiadvány bemutat több olyan vállalatot, amely példát mutathat a többieknek: hogyan lehet úgy betartani a fenntarthatóság elveit, hogy közben az üzleti érdekek se sérüljenek.

Külön fejezet foglalkozik a világ előtt álló problémákról, illetve az új technikai vívmányokkal:  hogyan lehet úgy javítani az életkörülményeket, hogy közben ne tegyük tönkre bolygónkat és a következő generációk is emberhez méltó életet élhessenek. A kiadvány ismét foglalkozik az oktatással, hiszen a fenntarthatóság szempontjából létfontosságú, hogy a gyerekek már az óvodában és az iskolában megtanulják, hogyan óvhatják meg környezetüket.

És persze szó lesz a városokról: miközben folytatódik az urbanizáció a fenntarthatóságért folyó csatát leginkább a metropoliszokban lehet megnyerni, hiszen a városok használják fel a legtöbb energiát, illetve egyéb erőforrást. Az áttöréshez viszont okos városok, okos szolgáltatások és okos városlakók kellenek.

 

Tartalmi – marketing együttműködéssel kapcsolatban Tasnádi Rózsa szívesen áll rendelkezésére.

HVG Kiadó Zrt.

1037 Budapest, Montevideo u. 14.

telefon: +36 1 436-2450,  fax:  +36 1 436-2089,

mobil: +36 30 288 – 6175, email: r.tasnadi@hvg.hu

 

A BCSDH tagok speciális kedvezményt kapnak!

 

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?