Szemétszedéssel egybekötött túrázás: első alkalommal rendezik meg a Continental Erdőtisztító Túranapot és Terepfutást
- A Continental Magyarország a Budapesti Sportirodával (BSI) közösen rendezi meg a természetvédelem jegyében a 16. Erdőtisztító Túranapot és Terepfutást a festői Pilisben
- Ez lesz az első olyan verseny hazánkban, ahol a résztvevők szemetet is szednek a túrázás során
- Az október 28-án megvalósuló, rendhagyó sporteseményre már elindult a nevezés
A Continental Magyarország és a Budapesti Sportiroda (BSI) hazánkban először szervez szemétszedéssel egybekötött sporteseményt: a kuriózumnak számító Continental Erdőtisztító Túranapra és Terepfutásra október 28-án kerül sor a festői Pilisben. Az idei rendezvény célja, hogy a szervezők rendhagyó módon nem csupán a sportolásra és az egészséges életmód fontosságára, hanem a környezetvédelemre és fenntarthatóságra is felhívják a figyelmet. A versenyzőket kitűzővel és letölthető oklevéllel díjazzák, valamint a hulladékgyűjtésben részt vevő túrázók további értékes nyereményekre is számíthatnak a Continental felajánlásának köszönhetően.
A terepfutásra nevezők két különböző távon – 21 és 31 kilométer – mérettethetik meg magukat, míg a túrázók korosztálytól függetlenül 9, 21 és 31 kilométeres útvonalakon szemétszedéssel egybekötött természetjárással tehetnek a környezet tisztaságáért.
Sok lépéssel a kisebb lábnyomért!
A Continental csoport számára kiemelten fontos bolygónk védelme: a technológiai vállalat célja, hogy a jövő mobilitása fenntartható és biztonságos legyen. Gyártási folyamataik során ügyelnek környezeti lábnyomuk minimalizálására és mára számos terméküket, köztük gumiabroncsaikat is fenntartható alapanyagok felhasználásával készítik.
„A fenntarthatóság fontos szerepet játszik vállalatunk életében, ezért egy olyan különleges, Magyarországon még nem látott aktivitást szeretnénk meghonosítani, ami újszerűsége miatt hatékonyabban tudja felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Egy olyan megbízható partnert kerestünk, mint a BSI, aki hasonló értékeket vall és nyitott az újításokra – mint például a szemétszedés és a túrázás vegyítése” – mondta el Takács István, a Continental Magyarország országos vállalati kommunikációs vezetője.
A Continental Erdőtisztító Túranap és Terepfutás esemény mottója a „Sok lépéssel a kisebb lábnyomért!”. A lelkes természetjárókon kívül a vállalat saját munkavállalóit is a részvételre buzdítja akár nevezőként, akár önkéntesként. Névadó szponzorként a Continental nemcsak a szemétszedéshez szükséges eszközöket – mint például a kesztyű, vagy zsák – biztosítja, de a kihelyezett gyűjtőpontokon leadott hulladék elszállításáról és annak felhasználásáról is gondoskodik.
„A jellemzően városi futóeseményeinken eddig is sokat tettünk azért, hogy azok fenntarthatóak legyenek és a lehető legkisebb terhelést jelentsék a környezet számára. Azért is tartjuk fontosnak a velünk hasonló elveket követő Continental-lal való együttműködést, mert így a mi egyetlen túra és terepfutó eseményünk lehet az első Magyarországon, ahol a sport, a mozgás mellett az aktív környezetvédelem ennyire kiemelt szerepet kap. Bízunk benne, hogy az esemény résztvevői örömmel csatlakoznak felhívásunkhoz és a nap végére a nyomukban tisztább lesz az erdő” – mondta Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója.
A túrázásra az alábbi linken várják a szervezők a nevezéseket. További információ az esemény hivatalos Facebook oldalán, vagy a Futanet.hu-n található.