Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása

, ,

„Büszke vagyok arra, hogy a Szerencsejáték Zrt. rendelkezik az egyik legmagasabb lakossági bizalmi indexszel a hazai nagyvállalatok között, amely értéket gondosan őrizzük, hiszen ez fenntartható növekedésünk egyik kulcsa. Ebben fontos szerepet játszik a fogyatékossággal élők integrációjában vállalt több évtizedes szerepvállalásunk, amelyet 2021-ben egy országos szemléletformálási aktivitással egészítettünk ki.”

Mager Andrea, elnök-vezérigazgató

 

Cég neve:

Szerencsejáték Zrt.

Megvalósítás éve:

2003-

Célterületek:

Foglalkoztatás, Esélyegyenlőség, Munkavállalók jólléte

A program célja:

A KSH 2020-as adatai alapján a megváltozott munkaképességűek csupán 27,5 százaléka dolgozik, miközben a nem megváltozott munkaképességűek esetében ez az arány 77 százalék.

A Szerencsejáték Zrt. felelős munkáltatóként igyekszik példát mutatni a munkahelyi esélyegyenlőség megvalósítása terén. A megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató programunk célja, hogy elősegítse a fogyatékossággal élők társadalmi integrációját, mellyel más vállalatokat is ösztönözhetünk.

A program intézkedései, vállalásai:

A nemzeti lottótársaság az ezredfordulót követő években új versenypiaci kihívásokkal szembesült. A piaci lehetőségek bővülése, illetve a játékosok igényeinek való megfelelés érdekében termékpalettája szélesítésébe, és értékesítő hálózatának bővítésébe kezdett. Társaságunk sorsjegycsaládja gyors fejlődésnek indult.

Felelős munkáltatóként vállalatunk kiemelten fontosnak tartja azt is, hogy részt vállaljon a társadalmi problémák megoldásában, ezért a fenti célt is szem előtt tartva 2003-ban kizárólag megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató sorsjegy-értékesítő hálózatot hozott létre versenypiaci feltételek között. A folyamatot az is támogatta, hogy a szektor által kínált, elsősorban értékesítési munkahelyek optimális lehetőséget nyújtanak a megváltozott munkaképességű emberek rugalmas alkalmazására.

A társaságunk által létrehozott sorsjegy-értékesítő munkakör óriási jelentőséggel bír a megváltozott munkaképességű munkavállalók körében, hiszen a rendszeres jövedelem és a szakmai sikerek révén újra a munkaerőpiac hasznos tagjainak érezhetik magukat, csapatunk önálló, felelős és jól képzett tagjaiként dolgozhatnak, amelyhez jelentős támogatást kapnak társaságunktól szakmai képzésekkel és a pénzügyi, egészségügyi, valamint a digitális világban való eligazodást segítő, öngondoskodást támogató programokkal.

A karitatív célú sorsjegy-értékesítő hálózat fenntartásával olyan megváltozott munkaképességű embereknek biztosítunk munkalehetőséget, akik már évek óta nem találtak munkát, ami életkörülményeik kedvezőtlen változását hozta magával.

A megváltozott munkaképességű személyek részére kialakított sorsjegyértékesítői munkakör nem betanított munka, általános és termékspecifikus kereskedelmi tudást igényel. A munkavállalók folyamatosan fejlesztik szakmai tudásukat a Társaság által biztosított szakmai oktatásokon és tréningeken. Emellett pénzügyi, egészségügyi és a digitális világban való eligazodást segítő, öngondoskodást támogató programokon is részt vesznek.

A program hatása és eredménye:

Jelenleg több mint 170 mozgáskorlátozott, siket, nagyothalló, valamint tartós egészségkárosodás miatt megváltozott munkaképességű személy dolgozik közel 70 magyarországi város 126 értékesítő pontján akadálymentes környezetben.

Értékesítési csapatunk 18 százalékát, míg vállalatunk teljes foglalkoztatotti létszámának közel 10 százalékát teszik ki sorsjegy-értékesítő kollegáink. Ez a szint egyedülálló a versenypiaci körülmények között működő vállalatok körében. (A GVI 2021-es adatai szerint az országos átlag 0,8%.)

A program jelentősen hozzájárul a hosszú távú üzleti értékteremtéshez is.

Kapcsolódó linkek:

https://rolunk.szerencsejatek.hu/hu/felelos-foglalkoztatas

https://rolunk.szerencsejatek.hu/uploads/files/original/static_page/20201105100453/szzrt-fenntarthatosagi-jelentes-200×200-hun-1219-1.pdf

https://ertekvagy.hu/hu/-/mkikgvi_kutatas

Kapcsolódó kulcsszavak:

Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, Esélyegyenlőség