Partnerségük 21. évébe lépve a Siemens és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tovább bővíti együttműködését: az 5 évre meghosszabbított keretszerződéshez a Siemens-csoport több tagvállalata is csatlakozik. A megállapodás ünnepélyes aláírásakor ezen vállalatok vezetői is megosztották a partnerséggel kapcsolatos terveiket és céljaikat.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Siemens partnerkapcsolata húsz éve, 1999-ben azzal a céllal indult, hogy biztosítsa a szakmai fejlődés lehetőségét a következő generációk számára, támogatva a jövő mérnökeinek képzését. A két szervezet együttműködési szándékát ötévente megújítja, így a mostani, ötödik szerződéssel immár 20 éves tapasztalattal rendelkeznek a partnerséget illetően.
Az idei alkalom különlegessége, hogy az együttműködéshez csatlakozott a Siemens-csoport több tagvállalata is, ezzel hangsúlyozva, hogy a cégcsoport számára kiemelt fontosságú a mérnökképzés színvonala további emeléséhez történő hozzájárulás. A közlekedés területén tevékenykedő Siemens Mobility Kft., a megújuló energiával foglalkozó Siemens Gamesa Renewable Energy Kft. és a szoftverfejlesztő evosoft Hungary Kft. is elkötelezett a mérnökhallgatók szakmai támogatásában.
A 2019-2023-as időszakra szóló keretmegállapodást ma ünnepélyes keretek között írta alá a BME részéről Dr. Józsa János rektor és Kotán Attila kancellár, valamint Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója, Dr. Ludvig László, a Siemens Mobility Kft. ügyvezető igazgatója, Petényi István, az evosoft Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és Albrecht Péter, a Siemens Gamesa Renewable Energy Kft. ügyvezető igazgatója.
„Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a BME-vel évről évre együtt döntünk amellett, hogy folytatjuk ezt a példaértékű közös munkát, amelyből nem csak az érintett szervezetek profitálnak, hanem a diákok, és az egész ország is. Idén is nagy hangsúlyt fektetünk az egyetemi és diákprojektek infrastrukturális támogatására, segítjük a hallgatók gyakornoki helyekhez és állásokhoz való hozzáférését, hogy tehetségüket kibontakoztathassák, illetve továbbra is támogatjuk az innovatív hallgatói ötleteket, programokat.” – mondta el Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója.
„A Műegyetem erős, kölcsönösségen alapuló ipari együttműködések nélkül nem lenne az általunk óhajtott, megelégedettségre okot adó, rendületlen fejlődésben lévő Műegyetem. Mindebben a Siemens immár két évtizede kiemelt partnerünk. Közös eredményeink magukért beszélnek, de a jövő eredményeit a mában folyamatosan tovább kell alapoznunk, azok önmaguktól nem keletkeznek. A kapcsolatok folyamatos gondozása és bővítése, új technológiák, módszerek kifejlesztésére közös innovációs tevékenységünk sikerességének záloga.” – mondta Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora.
„A Siemens Mobility Kft. elsőként állt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Karlsruhei Egyetem kettős diplomát eredményező programja mellé. A Mobility pályázatán nyertes 6 tehetséges mérnök-informatikus és villamosmérnök 1, illetve 2 szemeszterre szóló ösztöndíját biztosítja cégünk. Tudjuk, hogy a holnap szakemberei már az iskolapadban ülnek, így őket már képzésük alatt érdemes megtalálni, támogatni. Büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ezek a fiatalok már egyetemi éveik alatt tapasztalatokat szerezhessenek az ösztöndíj révén a legmodernebb technológiákkal és tanulmányaik alatt és annak végeztével is számítunk rájuk az innovatív megoldások kutatásában.” – hangsúlyozta Dr. Ludvig László, a Siemens Mobility Kft. ügyvezető igazgatója.
„Tudásalapú vállalatként küldetésünk fontos részének tartjuk, hogy a jövő mérnökgenerációjának átadjuk mérnökeink és informatikusaink szaktudását. Hisszük, hogy kölcsönösen előnyös együttműködést jelent számunkra, hogy támogassuk a diákok gyakorlati oktatását és hozzájáruljunk ahhoz, hogy ismereteik megszerzéséhez a legkorszerűbb technológiák álljanak rendelkezésükre. A jövőben ők alkothatják vállalatunk motorját, és bennük rejlik jövőnk ígérete.” – emelte ki Petényi István, az evosoft Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
„Cégünk kiemelt stratégiája, hogy az egyre magasabb hozzáadott értéket képviselő tevékenységeket hozza nemzetközi szintérről hazánkba. Ennek legjobb módja, ha odafigyelünk a jövő mérnökgenerációjára, és mindent megteszünk azért, hogy azzal a tudással rendelkezzenek, ami később a magyarországi társadalom mellett a cégünk számára is fontos lehet. Mi is kiemelten támogatjuk az együttműködést, és öröm számunkra, hogy részesei lehetünk ennek a kezdeményezésnek.” – mondta Albrecht Péter, a Siemens Gamesa Renewable Energy Kft. ügyvezető igazgatója.
A partnerséget 2016-ban emelte a korábbinál magasabb szintre a két fél: az országban elsőként indított a Siemens duális rendszerű, műszaki mesterképzést, együttműködésben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel. A képzés elméleti részét az egyetemen, míg a munkaerőpiac gyakorlati elvárásait a Siemensnél ismerhetik meg a résztvevő hallgatók. A Siemens a jövőben is azon dolgozik, hogy a lehető legtöbb területen segítse a munkavállalók legújabb generációjának szakmai kiválóságait.


A 2019-es évben a program keretében mintegy 35 millió forint értékben ruháztak be az intézményekben. Szeptember 10-én, kedden a szokásos önkéntes nappal zárult az idei program, amikor a támogatók a Ligetsori Óvoda Palotavárosi Tagóvodájának udvarán gyűltek össze, és festették le közösen az óvoda kerítését. A 2013-ban indult óvodai projekt az idei évben lezárult, 2020-tól az általános iskolák lesznek a program kedvezményezettjei.


















Az el nem használt és így egy fosszilis, szennyező erőműben meg nem termelt, tehát kiváltott energia egységekből egy „virtuális erőmű” épül, mely mára az ország 6. legnagyobb villamos erőművévé vált. A Komárom-Esztergom megyei VEP megalapításában Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, és a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal mellett a Grundfos Magyarország Kft. alapítóként vett részt, az alapító okiratot szeptember 5-én írta alá a cég ügyvezetője, Udvar Csaba. A VEP célja az energiatakarékosság