Egyre részletesebbek a bankok fenntarthatósági jelentései, különösen ami a klíma kockázatokat és a társadalmi hatásokat illeti. Az átláthatóság, az adatok minősége és frissessége, a pénzügyi és nem pénzügyi beszámolók közötti összhang megteremtéséhez azonban még sok a tennivaló – állapítja meg Banks’ sustainability-related disclosures című nemzetközi elemzésében a KPMG. A cég szerint a jelentések értékét jelentősen növelné, ha azok jobban kapcsolódnának a pénzügyi beszámolókhoz, és ha az intézkedésekhez egyértelmű, számszerűsíthető célok és eredmények is társulnának.

A KPMG 33 jelentős bank legfrissebb fenntarthatósági jelentését vizsgálta, ezek különböző önkéntes és kötelező keretrendszerekben készültek. Az elemzés azokra a jelentéstételi témákra összpontosít, amelyek általánosan relevánsak a pénzintézetek számára.

A kutatás szerint fokozatosan kezd kialakulni egy egységesebb jelentési gyakorlat. A bankok 73 százaléka már egyszerre teszi közzé éves pénzügyi beszámolóját és fenntarthatósági jelentését – szemben a 2023-as 43 százalékkal. Az éves jelentés után 30 napon belül 3 százalékuk közli a fenntarthatósági dokumentumot, 24 százalékuk pedig több mint egy hónappal később publikálja ezt. Ez egyértelműen pozitív előrelépés, mégis, az adatok időszerűsége továbbra is problémát jelent: a finanszírozott kibocsátások esetében például a vizsgált bankok 57 százaléka egy évnél régebbi adatokat közöl, mivel ezek többnyire a teljes értékláncból származnak, és beszerzésük időigényes. A többieknél egyes adatok igazodnak a pénzügyi időszakhoz, mások vegyes megközelítést alkalmaznak. „A vállalatirányítási és ERP rendszerek legújabb generációinak ismeretében megjósolható, hogy valós idejű műszaki és gazdálkodási adatok rendszer szintű beépülése és általánosan elfogadott elvek szerinti auditálása segít majd azon, hogy minél frissebb, érvényes számok kerülhessenek be az ilyen jelentésekbe” – véli Wieder Gergő, a KPMG igazgatója.

A bankok döntő többsége az éves jelentésen túl külön fenntarthatósági dokumentumokat is közzétesz. Fenntarthatósági jelentést 88 százalékuk ad ki, módszertani leírást 42 százalék, adatcsomagokat 36 százalék, átállási tervet 15 százalék közölt 2024-re.

 

Nettó zéró

A KPMG úgy látja, hogy egyre nagyobb teret nyer a finanszírozott, illetve a még kevésbé szabályozott közvetített kibocsátások lefedettségének közzététele. „Azonban a téma fontoságához képest (például ez az alapja a klímacéloknak és átállási terveknek) mindig nem elég széleskörben teszik közzé őket, előbbiről a pénzintézetek 48, utóbbiról 27 százaléka jelent” – emeli ki Wieder Gergő.

A klímavédelem továbbra is kiemelt téma, az ezzel kapcsolatos közlések a legfejlettebbek az összes régióban. A bankok jellemzően külön fejezetben vagy önálló jelentésben tárgyalják a klímastratégiákat, beleértve mérőszámokat, célokat, kockázatértékelést és előrehaladást. A bankok 91 százaléka vállalja a nettó zéró kibocsátás elérését 2050-re, ezek mindegyike köztes célokat is meghatározott a 2025 és 2035 közötti időszakra. A célok leggyakrabban az olaj- és gáziparra, valamint az energiatermelésre vonatkoznak.

A kutatás szerint a bankok 85 százaléka közöl olyan kockázatokat és függőségeket, amelyek veszélyeztethetik a nettó zéró célok elérését. A leggyakrabban az adatok rendelkezésre állását és minőségét említik, 82 százalék aggódik emiatt. 67 százalék jelölte meg a kormányzati szabályozást. 48 százalék az ügyfélkapcsolatok és az elköteleződés, ugyanennyi a technológiai fejlődés, 27 százalék pedig a gazdasági helyzet terén lát problémákat.

A KPMG elemzése szerint az éghajlati kockázatokat leggyakrabban a hitelkockázat-kezelés és a várható hitelezési veszteség (ECL) kapcsán tárgyalják, a korábbi 49 százalék helyett már a bankok 70 százaléka expliciten hivatkozik a klímaváltozásra. Ugyanakkor az éghajlati kockázat ECL-re gyakorolt számszerűsített hatása továbbra is viszonylag korlátozott, akik tettek közzé erre vonatkozó adatot a klímaváltozás hatása 0,2 és 4,2 százalék közt volt az ECL-ben.

 

Fenntartható finanszírozás

A legtöbb bank rendelkezik fenntartható finanszírozási célokkal, de a különböző ilyen instrumentumok feltételeire és eredményeire vonatkozó átláthatóságon még dolgozni kell. 79 százalékuk teszi közzé céljait a fenntartható vagy átmeneti finanszírozásra, és 24 százalékuk számol be arról, hogy ezeket idő előtt elérte. „A finanszírozott kibocsátási célok meghatározásában és a teljesítmény mérésében komoly kihívást jelentenek a változó adatok – a korlátozott hozzáférhetőség, időszerűség és minőség. A PCAF-hoz hasonló keretrendszerek javítják az adatok minőségének értékelését és a közzététel átláthatóságát” – teszi hozzá Wieder Gergő.

 

Társadalmi szempontok – csalások és panaszok között lavírozva

A bankok jellemzően üzleti kockázatként tekintenek az ügyfelekre gyakorolt negatív hatásokra. Az ügyfelekkel kapcsolatos kezdeményezések elsősorban a lakossági ügyfelekre és a kisvállalkozásokra fókuszálnak.

A lakossági ügyfeleket célzó kezdeményezésekről a pénzintézetek 82 százaléka közöl mutatókat. Ezek főként olyan területekre összpontosítanak, mint a csalásmegelőzési képzések, pénzügyi ismeretterjesztés és oktatás, vagy az első lakásvásárlóknak szóló programok. Célértékeket 24 százalékuk határoz meg az ilyen kezdeményezésekre. Kisvállalkozások támogatásáról szóló programokról (például mentorprogramokról, speciális hitelekről) 67 százalék számol be, de konkrét célokat mindössze 18 százalék tűz ki ezekhez.

A csalásmegelőzés és a panaszkezelés a leggyakrabban közölt ügyfélkezelési mutatók közé tartozik. A pénzintézetek 73 százaléka jelent olyan intézkedéseket, amelyek a csalások megelőzésére és az ügyfelek tájékoztatására irányulnak, és 42 százalékuk mellékel csalásmegelőzési mutatókat. Az ügyfélpanaszok kezelésére vonatkozó eljárásokat 91 százalékuk ismerteti, ügyfélpanaszokkal kapcsolatos mutatókat pedig 57 százalék ad ki.

 

Irányítás és üzleti etika – fenntarthatóság egyre jobban beépülve a működésbe

Az elemzés szerint minden egyes bank igazgatósági szinten is foglalkozik már a fenntarthatósági kérdésekkel. A vizsgált bankok 61 százaléka meglévő bizottságokba integrálta a fenntarthatósági feladatokat, míg 39 százalék új testületeket hozott létre. Fontos látni, hogy a felsővezetői javadalmazásba 85 százalékuk építette be a fenntarthatósági célokat, és 62 százalék azt is részletezi, hogyan befolyásolják ezek a kifizetéseket. Az üzleti magatartás (compliance, korrupcióellenes elvek, AI-kockázatok) jelentése jelent meg hangsúlyosan. A mesterséges intelligencia etikájával és az algoritmikus torzításokkal kapcsolatos kockázatokról például már a bankok 42 százaléka számol be fenntarthatósági jelentésében.

Budapest, 2025. július 9.

Június közepén immár hatodik alkalommal rendezték meg a Tisza-tavi PET Kupát, ahol 15 csapatból álló mezőny szállt vízre, hogy megtisztítsák a folyót. Tiszafüred és Tiszanána-Dinnyéshát közötti szakaszon haladva a folyón és ártere mentén gyűjtötték a felhalmozódott hulladékot. Az idei, rekordmennyiségű, több mint 10 tonnányi szemét összegyűjtéséhez a Henkel Magyarország önkéntes munkatársai is hozzájárultak.

Idén a korábbi évektől eltérően nem érkezett nagyobb árhullám a Tiszára, az előzetes hulladékmonitoringok, folyótisztító akciók sem tártak fel jelentős petbányákat, mégis a Tisza-tó nádasai, nehezen megközelíthető, zegzugos szigetei óriási mennyiségű hulladékot rejtettek. Sokan nem hittek a szemüknek, hogy mennyi szemét fogadja őket, annak ellenére, hogy évről-évre több tonna hulladéktól mentesítik a folyót. A nádasokból kihallatszó jellegzetes pattogó hang – ami nem az élővilág nesze, hanem a melegre-hidegre kitáguló-összehúzódó műanyag roppanó zengése – már jól ismert a Henkel önkéntes munkatársainak is, akik már szinte a kezdetektől, minden évben töretlenül, 15-20 fős csapattal vesznek részt a Tisza folyótisztító derbin.

„A Henkelnél a fenntarthatóság alapvető vállalati értékünk, ezért mindig szívvel-lélekkel képviseljük cégünket a PET Kupán. Mint a kezdeményezés egyik legrégebbi elkötelezett vállalati támogatójaként nemcsak anyagi hozzájárulással, hanem lelkes, önkéntes csapattal is részt veszünk. Minden évben csatlakoznak új kollégák, de sokan visszatérő PET-kalózok. A korábbi évek tapasztalatai alapján vágtunk neki az idei versenynek, és sikerült 750 kg hulladékot összegyűjtenünk. Bár ezzel az eredménnyel a 11. helyen végeztünk, mégis azzal a jó érzéssel hagytuk el a tavat, hogy tudtuk, általunk a természet egy kis darabkája sokkal tisztább lett. Csapatunkhoz egy napra Török Ábel is csatlakozott, aki saját közösségi média csatornáján is beszámolt az eseményről” – mondta Szirmák-Szabó Viktória, Senior Brand Manager, a Henkel Magyarország önkéntes csapatának kapitánya.

Ugyan 2024-ben 19 csapat vett részt a Tisza-tavi PET Kupán, az eredmény „csak” 7,5 tonna volt, az idei rekord több, mint 10 tonna hátterében a hulladékos szakemberek szerint az állhat, hogy pontosabb mérést alkalmaznak, valamint látványosan megnőtt az üvegpalackok mennyisége, ami szintén gyarapította a hulladék tömegét.  A csapatok által összegyűjtött hulladék egy része még a helyszínen szelektálásra került (üveg, fém, kupak, villanykörte, HDPE/LDPE, PET-palackok színek szerint, kommunális és nagy darabos kategóriákra), és nagy hányada újrahasznosításra kerülhet. A hulladék további szelektálásában és feldolgozásában a PET Kupa partnerei vállaltak aktív szerepet. Ennek köszönhetően a hulladék közel fele körforgásban tartható és értékes másodnyersanyagként kelhet új életre.

A PET Kupa amellett, hogy verseny, egyfajta edukációs és közösségépítő esemény is, mely évről évre bizonyítja, hogy a sport, az önkéntesség és a természet iránti elkötelezettség képes változást elérni. A 2013-ban indult kezdeményezés mára nemzetközi szintű környezetvédelmi mozgalommá nőte ki magát. A PET Kupa Egyesület folyamatosan dolgozik azon, hogy a hulladékprobléma ne csak helyi, hanem nemzetközi összefogással is kezelhető legyen, különösen a felvízi régiókból, köztük Kárpátaljáról érkező hulladék megfékezése érdekében.

A Henkel fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási tevékenysége nem kampány, hanem a vállalati kultúrájának része, mely mások számára is látható. Például a 2025-ös Randstad Employer Brand Research felmérésben részt vevők véleménye alapján a Henkel a legjobban teljesítő FMCG vállalat a környezet iránti elkötelezettség és a társadalmi szerepvállalás terén. A Henkel az elmúlt években nagy lépéseket tett a fenntarthatóság terén, és kézzelfogható eredményeket ért el fenntarthatósági stratégiája minden területén. Tavaly 25 százalékra növelte az újrahasznosított műanyag arányát a fogyasztási cikkek csomagolásában. 2024-es év végére a 2017-es bázisévhez képest 64 százalékkal csökkentette az egy tonna termékre jutó CO2-kibocsátást a gyártás során, és 47 százalékra növelte a megújuló forrásokból vásárolt energia arányát. Emellett az új nettó-zéró klímacélok mentén a vállalat 2045-ig 90 százalékkal kívánja csökkenteni a Scope 1, 2, 3 üvegházhatású gázok (ÜHG) abszolút kibocsátását A Henkel nemzetközi fenntarthatósági stratégiájához a Henkel Magyarország is aktívan hozzájárul mely többek között olyan társadalmi szerepvállalásaiban nyilvánul meg, mint a PET Kupa, de említhető a 10 Millió Fa Alapítvány támogatása több mint tízezer fát elültetve.  A Henkel Magyarország munkatársaik rendszeresen részt vesznek önkéntesprogramokban, ahol a fiatal generáció bevonása is kiemelt szerepet kap – így törekvései kézzelfogható eredményeket hoznak környezeti és társadalmi szinten is.

Az Auchan Magyarország 2025-ben is csatlakozik a globális Műanyagmentes július kezdeményezéshez. A vállalat elkötelezett a fenntarthatóság iránt, aminek egyik hangsúlyos eleme a műanyaghasználat csökkentése. A kampány ideje alatt többcsatornás, edukatív és jutalmazó aktivitásokkal ösztönzi vásárlóit a környezettudatosabb döntésekre. A nyereményjátékkal egybekötött, online Zöld személyiségtesztből minden Bizalomkártyás törzsvásárló megtudhatja, hogy személy szerint hol tart ezen az úton.

A Műanyagmentes július kampány központi eleme egy online Zöld személyiségteszt nyereményjáték, amely 2025. július 3. és 31. között érhető el kizárólag a Bizalomkártyás vásárlók számára. A teszt segítségével minden résztvevő visszajelzést kap arról, hogy mennyire környezettudatos, és a kitöltéssel automatikusan részt vesz a heti nyereménysorsoláson is. Minden héten 50 szerencsés kap Bizalomkártya profiljába egy 2025. augusztus 31-ig aktiválható és beváltható digitális kupont, a kampány fődíjasa pedig 100.000 forint értékű Bizalompontot nyer.

Egy vásárló a tesztet egyszer töltheti ki a kampányidőszak alatt. A nyereményjáték célja nemcsak az edukáció, hanem a pozitív megerősítés is arról, hogy a tudatos döntések értéket képviselnek.

21 környezetbarátabb termékalternatíva a mindennapokra

Az Auchan kínálatában kiemelt szerepet kapnak azok a termékek, amelyek újrahasznosított vagy újrahasznosítható csomagolással, illetve alacsonyabb környezeti terheléssel készülnek. A júliusi kampányban az áruházlánc 21 terméket mutat be, amelyek különböző szempontok szerint jelentenek fenntarthatóbb választást a hagyományos műanyagalapú megoldásokhoz képest. Ezek közül jó néhánnyal az online akciós újság és az Auchan honlapja is részletesen foglalkozik, illetve az áruházakban is felhívják rájuk a figyelmet.

A környezettudatos vásárlói szokások ösztönzésére pedig júliusban az Auchan Budaörs áruház Bisztrójában azok, akik újrahasználható pohárban kérik a kávét, az eddigi 5% kedvezmény mellé további 5% engedményt kapnak.

Edukáció az áruházakban

A kampány során edukációs kommunikáció is zajlik az áruházakban. „A természet már becsomagolta” jelölések kerülnek azokra a termékeket – elsősorban zöldségekre és gyümölcsökre – amelyeket csomagolásmentesen lehet megvásárolni.  A pékáru részlegen és a csemegepultnál pedig az újrahasznosítható papíralapú csomagolások helyes kezeléséről, illetve a csomagolóhulladék szelektálásáról adnak tájékoztatást a kihelyezett plakátok.

A Műanyagmentes július kampányt az Auchan belső influenszerei közül hárman népszerűsítik, Majer Barbara Sztasákné Szabadi Emese és Markuj Viktória. Különböző témákat mutatnak be, így az arcápolás sajátmárkás termékekkel (köztük utántölthető arckrém és 100% természetes, növényi alapanyagból készült szivacs is megtalálható) mellett téma lesz a környezettudatosan összeállított nyári vakációs termékcsomag (hűtőtáskával, strandjátékokkal és üvegpalackkal), valamint a környezetkímélő mosás (öko mosószerekkel, mosószódával), így a júliusi nyár tényleg környezetbarát szemléletben telhet majd.

Az Auchan célja, hogy vásárlói számára elérhetővé tegye a környezettudatos választás lehetőségét. A kampány üzenete szerint minden vásárlói döntés számít: legyen szó kisebb változtatásról, vagy tudatos átállásról. A vállalat ehhez a lehetőségeket adja – kevesebb műanyag, újrahasznosított és újrahasznosítható csomagolás, fenntarthatóbb alternatívák – de a választás mindig a vásárlóké!

A BASF sikeresen elindította a németországi Schwarzheide-ben található Black Mass, azaz ‘fekete por’ üzemének kereskedelmi működését. Ez a korszerű létesítmény jelentős előrelépés a BASF akkumulátor-újrahasznosítási üzletága számára. Európában ez az egyik legnagyobb kereskedelmi Black Mass üzem, amelynek éves feldolgozási kapacitása akár 15 000 tonna használt lítium-ion akkumulátor és gyártási hulladék. Ez nagyjából évi 40 000 elektromos jármű-akkumulátornak felel meg.

Az üzem sikeres kereskedelmi üzembe helyezése fontos lépés az európai akkumulátoripar számára, hiszen az akkumulátorok újrahasznosítása kulcsfontosságú tényező az elsődleges nyersanyagforrásoktól való függetlenség növelésében és a körforgásos gazdaságpolitika ambiciózus követelményeinek teljesítésében. A Black Mass-gyártás az akkumulátorok újrahasznosítási folyamatának kulcsfontosságú lépése, amely az akkumulátorok mechanikai kezelésén alapul. A Black Mass nagy mennyiségben tartalmaz a katódaktív anyagok (CAM) előállításához használt kulcsfontosságú fémeket: lítiumot, nikkelt, kobaltot és mangánt. Ezek az értékes fémek kémiailag visszanyerhetők és felhasználhatók új CAM előállításához, ami lehetővé teszi a körforgást és csökkenti a szénlábnyomot a kizárólag primer nyersanyagok felhasználásához képest.

„Az új Black Mass üzemünk újabb bizonyítéka az akkumulátor-alapanyagok és az újrahasznosítási ipar iránti elkötelezettségünknek, amely továbbra is az egyik legjelentősebb növekedési lehetőség a vegyiparban és így a BASF Battery Materials számára. Ez az ügyfeleinknek kínált ajánlataink kulcsfontosságú része lesz annak érdekében, hogy növeljük a nyersanyagokból való önellátást, és megfeleljünk az EU akkumulátorszabályozásának” – mondta Dr. Daniel Schönfelder, a BASF Akkumulátor Anyagok üzletágának elnöke. „Az új Black Mass üzemmel megerősítjük pozícióinkat az akkumulátorok újrahasznosításában, mint az ügyfeleink preferált partnere a teljes európai akkumulátor-újrafeldolgozási értéklánc mentén.”

A BASF európai kínálata az akkumulátorok újrahasznosítási értékláncának minden lépését lefedi, a használt akkumulátorok és a gyártási hulladékok begyűjtésétől kezdve a feszültségmentesítésen és a szétszerelésen át a Black Mass gyártásig és fémvisszanyerésig – a BASF saját Black Mass-gyártó létesítménye mellett erős és megbízható partnerhálózatát is felhasználva. Az új Black Mass-gyártáson kívül a BASF Schwarzheide-ben működteti Európa első teljesen automatizált CAM-gyártását, az akkumulátorok újrahasznosítására szolgáló fémfinomító prototípusát, valamint Európa egyik legnagyobb Black Mass-tárolóját.

Manupackaging International Kft. ezüstminősítést kapott az EcoVadis-tól – újabb lépés a fenntartható csomagolás felé

A Manupackaging International Kft., a fenntartható ipari csomagolási megoldások egyik vezető európai szereplője, megszerezte az EcoVadis Silver minősítést, amely a vállalat környezeti, társadalmi és etikai teljesítményének elismerése. A minősítés értelmében a vállalat a világ legjobb 15%-ába került fenntarthatósági szempontból.

A budapesti központú ügyfélszolgálattal és nemzetközi jelenléttel működő vállalat az elmúlt években számos lépést tett a fenntarthatóság irányába – az újrahasznosítható és újrahasznosított fóliák fejlesztésétől a körforgásos M-loop rendszer bevezetéséig.

„Számunkra a fenntarthatóság nem marketingfogás, hanem működési logika” – mondta Arató Gábor, a vállalat ügyvezetője. „Ez a minősítés megerősítés arra, hogy jó úton járunk, és konkrét útmutatást is ad ahhoz, hol és hogyan tudunk még fejlődni.”

A Manupackaging International fóliái nemcsak 100%-ban újrahasznosíthatók, de egyre több termékük tartalmaz visszaforgatott alapanyagot is. A vállalat egyik sikeres esettanulmányában egy nagyvállalatnál 200 tonnáról 40 tonnára csökkentették a csomagolóanyag-felhasználást, miközben megőrizték a rakományvédelmi funkciókat.

A cég innovációs zászlóshajója az M-loop rendszer, amely a használt fóliák visszagyűjtését, regranulálását és újrahasznosítását teszi lehetővé. A rendszer már működik Németországban, Lengyelországban és Csehországban – Magyarországon és más piacokon pedig bevezetésre készen áll, amint a szabályozási környezet lehetővé teszi.

A Manupackaging International Kft. célja, hogy a fenntartható ipari csomagolás élenjáró szereplőjévé váljon Európa-szerte, és ehhez partnereivel együttműködve kínál valódi, mérhető megoldásokat.

2025. június

Harmadik alkalommal csatlakozott az Auchan áruházlánc a „Passzold vissza, Tesó!” elnevezésű országos elektronikai hulladékgyűjtési kampányhoz, amelynek célja nemcsak a használt eszközök környezetbarát újrahasznosítása, hanem a felelős fogyasztói magatartás erősítése is.

Április 22. és május 22. között az ország összes Auchan áruházában kihelyezett gyűjtődobozokba adhatták le a vásárlók és a munkavállalók a feleslegessé vált mobiltelefonjaikat, tableteiket, töltőiket, kábeleiket, fülhallgatóikat, valamint más kisebb elektronikai eszközeiket. A kampány során összesen közel 1500 darab eszköz gyűlt össze, ami azt jelzi, hogy még mindig elég sok e-hulladék hever a háztartásokban, viszont szerencsére egyre többen ismerik fel ezek megfelelő kezelésének környezeti és társadalmi felelősségét.

A „Passzold vissza, Tesó!” kampány a Jane Goodall Intézet, a KÖVET Egyesület, az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet Egyesület összefogásával jött létre. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet az elektronikai eszközökben található, jellemzően Afrikából származó fémek – például a koltán – bányászatának hatásaira. A koltán kitermelése hozzájárul az afrikai esőerdők pusztulásához és a főemlősök – köztük gorillák, csimpánzok és bonobók – élőhelyeinek visszaszorulásához. Az újrahasznosítás révén azonban akár 16 különböző fémet is vissza lehet nyerni a készülékekből, csökkentve ezzel az új bányászati igényeket.

Az Auchan áruházak mindenki számára könnyen elérhető gyűjtőpontokat biztosítottak a kampány ideje alatt. A leadott eszközök a szervezők szakmai partnerein keresztül újrahasznosító üzemekbe kerültek, ahol megfelelő feldolgozás után új elektronikai termékek alapanyagává válhatnak.

További információk a kampányról az http://www.auchan.hu/passzold-vissza-tesoweboldalon érhetők el.

A csepergő eső ellenére ötvennél többen vettek részt Budapesten a Bringázz a munkába! nap E.ON-os reggelijén a BakerStreet előtt. Közben folyamatosan érkeztek a fotók, a beszámolók a vállalatcsoport más telephelyeiről, ahol a május 13-i kerékpáros kezdeményezés szintén sokakat megmozgatott.

A kerékpározás nem csak az év egy kitüntetett napján fontos az E.ON számára: a legalacsonyabb karbonlábnyomú és a legkisebb infrastruktúra-igényű közlekedési módok közé tartozik, vagyis aki bringával jár, az védi a környezetet és segít megelőzni a klímaválságot. Aki a bringát választja: őrzi az egészségét, erősíti az állóképességét, miközben élményeket gyűjt, és a saját korlátait is folyamatosan egyre kijjebb tolja. A kerékpározás tökéletesen illeszkedik az energiavállalat filozófiájába: rajtunk (is) múlik a tiszta környezet éppúgy, mint a fizikai és a mentális jóllét.

Az E.ON vállalati kultúrájában a kerékpározás a fenntartható jövő mellett a közösségépítés eszköze is, hiszen akik bringával járnak, azokat a közös érdeklődés még szorosabban összekapcsolja. Erre a közösségi hatásra volt szemléletes példa a május 13-i Bringázz a munkába! nap, amikor a szervezők a központi irodaház előtt frissítőkkel, jó hangulattal és apró ajándékokkal várták a két keréken érkezőket.

A vállalat egész évben sokat tesz azért, hogy a kerékpározás a munkába járás észszerűen választható, kényelmes opciója legyen. Ezért 2025-től az e-bike bérlés és a Bubi-bérlet is elérhető a Cafeteria-csomagban. A Hengermalom úti székház előtt az E.ON nevét viselő Bubi állomás nyílt, megvalósulását a vállalat anyagilag is támogatta. Az E.ON nagyobb telephelyein pedig biciklitároló és öltöző is rendelkezésre áll, segítve a biztonságos tárolást és a komfortos munkakezdést.

A cél világos: minél több munkatársat ösztönözni az aktív, mozgásban gazdag életformára, és megmutatni, hogy a városi bringázás nem akadálypálya, hanem felelősségteljes választás és egyben mindennapi élményforrás is.

A vállalatcsoport 16 országban van jelen, és tevékenységét három üzletágban végzi: nagykereskedelem, kiskereskedelem és mobilitási szolgáltatások. Célja, hogy az évtized végére a közép-kelet-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójává váljon.

Az Ormosy Gábor, vezérigazgató által irányított magyarországi vállalat 2012 óta működik és – csoportszinten – több mint 1300 főt foglalkoztat.

Az AutoWallis elkötelezett a hosszú távú értékteremtés és a fenntartható növekedés mellett, a vállalat számára a fenntarthatóság nem különálló projekt, hanem a hosszú távú értékteremtés része, és stratégiai célként tekint a környezeti és társadalmi kihívásokra érzékeny, felelős működésre. A stratégia fókuszában az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, az energiahatékonyság növelése, a környezetbarát mobilitási megoldások fejlesztése, valamint a munkavállalói elköteleződés és szervezeti stabilitás erősítése áll. Ehhez öt kiemelt tématerületen — éghajlatváltozás, munkavállalói jólét, felelős üzleti magatartás, városi mobilitás és ügyfélkapcsolatok — konkrét, mérhető célokat tűztek ki. Ezek közé tartozik például a zéró kibocsátású járművek arányának növelése, megújuló energiába történő beruházások, valamint egy transzparens, IT-alapú ESG-adatgyűjtési rendszer kiépítése. 2025-től audit-konform, IT-alapú adatgyűjtési és jelentéstételi rendszer támogatja az AutoWallist, amely alkalmas az ESG- és CSRD-követelmények teljesítésére. Panaszkezelési rendszerüket csoportszintűvé alakították, valamint kiemelt figyelmet fordítanak a compliance és üzleti etika témájú belső képzésekre.

A vállalat 2031-ig legalább 30%-ra kívánja növelni a megújuló energia részarányát, új telephelyein naperőművek telepítését tervezi, valamint évi 1000 tonna CO₂-kibocsátás megtakarítását irányozta elő. Emellett célként határozta meg a zéró kibocsátású vagy hibrid járművek arányának 20%-os növelését, és 100 elektromos töltőállomás telepítését. Az átmenet technológiai és infrastrukturális alapjait a zöld kötvényprogram is támogatja.

A csoportszintű vállalatirányítási politikák és belső szabályzataik rögzítik az egyenlő bánásmód, a diszkriminációmentesség és a munkahelyi biztonság alapelveit. A diverzitás és az esélyegyenlőség támogatására a csoport több eszközt is alkalmaz: átlátható toborzási és előléptetési folyamatokat, karriertérképet, valamint egységes teljesítményértékelési és ösztönzési rendszert. Az AutoWallis Csoport átlátható működésének alapját a nyilvános tőzsdei jelenlét, valamint a csoportszintű, szabályozott vállalatirányítási rendszer biztosítja.

Az első fenntarthatósági jelentésük 2022-ben jelent meg a 2021-es évről, csoportszintű kitekintéssel. Az idei évben először az ESRS előírásainak megfelelően készített fenntarthatósági jelentésük integrálásra került az auditált, konszolidált pénzügyi jelentésbe.

Azért csatlakoztak a BCSDH-hoz, mert az ESG területén elindított fejlődési útjukat egy támogató, aktív közösségben szeretnék folytatni, ahol közösen kereshetik a válaszokat az üzleti világ előtt álló fenntarthatósági kihívásokra. Csatlakozásukkal letőséget látnak szakmai párbeszédre, hiteles visszajelzésekre és olyan kapcsolatokra, amelyek segítik a belső folyamatok fejlesztését és a jó gyakorlatok gyorsabb adaptációját, mindezzel hozzájárulva a hazai fenntarthatósági szemléletformáláshoz.

Simon Anita, az ALTEO fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettese a Millásreggeli 3R rovatának adott interjút a Föld napja alkalmából. Az idei mottó „A mi bolygónk, a mi energiánk” emlékeztet arra, hogy a fenntarthatóság nem csupán egy napos ügy.

Az ALTEO munkatársai mindennap hozzájárulnak a zöld átmenethez, legyen szó fenntarthatósági nagykövetségről, belső programokról vagy közös vállalásokról. Kiemelten figyelnek a biodiverzitás védelmére is, például a Hernád vízgyűjtő területének fenntartásával.

A teljes interjút ezen a linken tudja meghallhatni:  Spotify (51:00 perctől).

Az eddigi 138 töltőpont mellett további 60 új elektromos autó töltőpont várja az autósokat a SPAR és az OMV Hungária együttműködése révén. Mindezekkel együtt már csaknem kétszáz töltőpont kínál töltési lehetőséget a SPAR szupermarketeknél, az INTERSPAR hipermarketeknél és az OMV-SPAR express üzleteknél.

„Az elmúlt öt évben jelentősen emelkedett Magyarországon az elektromos és a plug-in hibrid autók száma. A SPAR Magyarország elkötelezett a környezetbarát technológiák alkalmazása iránt, ezért 2019-ben elkezdtük a töltőpontok kiépítését a SPAR-üzleteknél. Az eltelt hat évben vállalatunk számos, az autós vásárlói forgalom szempontjából frekventált új vagy modernizált szupermarkethez és hipermarkethez telepített elektromos töltőállomásokat. Az elmúlt évben újabb fontos állomásához érkezett a programunk: az OMV Hungáriával elindult együttműködésünk keretében mintegy 12 városban összesen 60 új töltőpont létesült OMV-SPAR express, illetve INTERSPAR üzletek parkolójában. Mindezekkel együtt már 52 üzletnél 198 töltőpontot vehetnek igénybe országszerte az elektromos autóval érkező vásárlóink” – ismertette Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A SPAR és az OMV Hungária együttműködésének eredményeként telepített 60 új töltőpontot nyolc budapesti, és egy-egy dunaharaszti, balatonlellei, szentendrei, szigetszentmiklósi, makói, debreceni, tatai, érdi, pécsi, tatabányai és békéscsabai OMV-SPAR express és INTERSPAR hipermarket parkolójában használhatják az elektromos autók tulajdonosai. Az ultragyors, prémium töltők 150-300 kW-os töltési lehetőséget kínálnak az autósoknak, amellyel az erre alkalmas elektromos járműveiket akár mindössze 20 perc alatt 10%-ról 80%-ra tölthetik fel.

Az érdeklődők számára a SPAR a honlapján egy interaktív térképet is készített, amelyre az összes magyarországi töltőpont felkerült:
https://www.sparafenntarthatojovoert.hu/e-autotolto