A helyszín a Hungexpo A pavilonja, ahol a szakmai és élményprogramok mellett 150 hazai cég állítja ki fenntarthatósági innovációit az agrár- és élelmiszeripari ökoszisztémából.

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy a szeptember 27-29. között több szakkonferenciát látogathatnak ingyenesen az érdeklődők, az alábbi témakörökben:

  • Zöld finanszírozás
  • Megújuló energiák
  • Természetközeli mezőgazdaság
  • Vízgazdálkodás
  • Fenntartható csomagolás

A szakmai programokon a részvétel ingyenes, regisztrációhoz kötött.

A rendezvények jelentőségét emeli, hogy a szakmai programok előtt mindhárom napon Áder János, a KBKA kuratóriumának elnöke beszélget fenntarthatósági kérdésekről politikai és gazdasági kulcsszereplőkkel. Beszélgetőtársak:

  • szerdán: Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató, MOL Nyrt.
  • csütörtökön: Nagy István agrárminiszter és Győrffy Balázs, az Agrárkamara elnöke
  • pénteken: Lantos Csaba energiaügyi és a körforgásos átállásért felelős miniszter

Az IFUA Horváth a PLANET Budapest 2023 szakmai partnere.

Részletes program itt található

Kreditpontot ér a tudatos fogyasztás tudása

 

Egyetemi órák része lett a felelős alkoholfogyasztás témaköre a Dreher Sörgyárak „Ésszel-iszom!” programjának kezdeményezésére. A program UNI sorozatának első tesztkurzusa a Budapesti Metropolitan Egyetemen indult 2022 őszén. A program indulása óta több mint száz alap-és mesterszakos, valamint posztgraduális hallgató tanult és tervezett érzékenyítő kampányokat a mértékletes alkoholfogyasztásról. A pilot félév sikere után a hiánypótló kezdeményezés 2023-ban több egyetemen folytatódik: a Budapesti Metropolitan Egyetem mellett a Corvinus és MOME is bekapcsolódott kurzusaival.

A felelős alkoholfogyasztás minél szélesebb körben történő edukációjának elősegítésére jött létre a 14 éve futó Ésszel-iszom! program legújabb eleme, mely a hazai legális fogyasztási korhatár legelején, 18 éves kortól hívja párbeszédre a témában a fiatal felnőtteket.

Az Ésszel-iszom! UNI keretében a hallgatók rendhagyó intenzitással ismerkedhetnek meg az alkoholfogyasztásra vonatkozó hazai és nemzetközi trendekkel, jogszabályokkal és kihívásokkal. Az átadott tananyag és az aktív projektmunka lehetővé teszi, hogy fejlődjön a mértékletességgel kapcsolatos tudatosságuk és ők maguk is a felelős alkoholfogyasztás nagyköveteivé váljanak. Az Ésszel-iszom! UNI koncepció alapja, hogy a hallgatók olyan megvalósítható projektet tervezzenek, amely elsősorban a saját korosztályukat képes hatékonyan és hitelesen megszólítani. Az elindított program egyik központi eleme a gyakorlati fókusz: a hallgatók az elméleti keretből kilépve valós társadalmi problémán és akár országos szinten is megvalósítható feladaton dolgozhatnak erős szakmai mentorálás mellett – ez visszaköszön a prezentált munkák minőségében és komplexitásában is.

A kidolgozott projektmunkákat szakmai zsűri bírálja el, melyben az egyetem vezetése és az oktató mellett jelen van a megbízói és a kreatív ügynökségi oldal is.

Az Ésszel-iszom! UNI első, gyakorlati fókuszú kurzusain a Budapesti Metropolitan Egyetem 60 Kereskedelem és marketing, illetve Kommunikáció és médiatudomány alapszakos, továbbá 10 posztgraduális (Stratégiai marketing executive MBA) hallgatója szerezhetett kreditpontokat. A diákok feladata az volt, hogy tervezzenek hatékony kommunikációs kampányt a felelős alkoholfogyasztás népszerűsítésére a fiatal felnőtt korosztály körében.

Idén tavasszal a program bekerült a Budapesti Metropolitan Egyetem tömbösített Public Relations posztgraduális képzésére, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem közös, tavaszi szemeszterének választható kurzusai közé. A 2023-as tavaszi félévben így összesen közel 50 mesterszakos és posztgraduális hallgató vett részt az Ésszel-iszom! UNI programban. Ősztől újabb hazai felsőoktatási intézményekbe juthat el kezdeményezés, hogy szakmai ismereteik bővítése mellett még több fiatal felnőtt váljon tudatosabbá a felelős alkoholfogyasztás kapcsán.

Az egyetemi program számos tanulmányi területen (pl. jog, marketing, pénzügy, orvostan) és formátumban (pl. workshop, tömbösített témanap, féléves kurzus) adaptálható. Valamennyi megvalósítási mód során a hallgatók olyan projektmunkát alkotnak, amely hitelesen üzeni: „a felelőtlen alkoholfogyasztás nem menő”.

Az előzetes kérdőíveredmények alapján a hallgatók 77,3 %-a nyilatkozta, hogy a kurzus alatt az alkoholfogyasztás kultúrájáról, hátteréről, hatásairól kapott ismeretanyag hatására jobban tudja, mire kell figyelnie a szélsőségek elkerülése érdekében. A hallgatók 50 %-a pedig kifejezetten úgy vélte, hogy több ponton érdemes alkoholfogyasztási szokásán változtatni.

 

Pesti Tímea az ALD Automotive LeasePlan Magyarország új vezérigazgatója

2023. május 23-án fordulóponthoz érkezett a világ két, vezető flottakezelő és mobilitási szolgáltatója, a LeasePlan és az ALD Automotive története: a két vállalat ettől a naptól már nem egymás versenytársaként működik, hiszen az ALD Automotive sikeresen lezárta a LeasePlan 100%-ának felvásárlását, amely a TDR konzorcium részét képezte eddig. Ez a rendhagyó fúzió egy ugrásszerű előrelépés, mellyel az egyesült vállalat, a világszerte 3,3 milliós flottájának üzemeltetése által a fenntartható mobilitás globális vezetőjévé válik. A két cég egyesített ereje lehetővé teszi, hogy kijelölje a zéró kibocsátáshoz és a digitális átálláshoz vezető utat és tovább formálja az iparági trendeket. Az új szervezet bővíteni fogja érdekeltségeit és tovább építkezik jelenlegi erősségeire, a stabil növekedés érdekében.

Az újonnan létrejövő vállalat magyarországi vezetésével Tim Albertsen, az ALD Automotive | LeasePlan vezérigazgatója Pesti Tímeát, a LeasePlan Hungária Zrt. korábbi vezérigazgatóját bízta meg. Tímea aktív szereplője volt a fúzió előkészítő folyamatainak, új pozíciójában pedig az integráció kivitelezéséért, az új stratégiák gyakorlatban történő megvalósításáért, valamint a fenntarthatósági és digitalizációs fejlesztések lebonyolításáért felel majd. „Május 23-ával megszűntünk versenytársak lenni, innentől minden információ megosztható a másik féllel, azonban jogilag még két külön entitásként működünk továbbra is, teljes szervezettel és külön struktúrával. Ennek oka, hogy az Európai Központi Bank jóváhagyása még várat magára, amely szükséges ahhoz, hogy a jogi és a fizikai integráció is megvalósulhasson. Ebben az átmeneti időszakban is és a tényleges fúzió során is, a legfőbb fókuszunk azon lesz, hogy az ügyfeleink és a piac semmit ne érezzen meg a háttérben zajló folyamatokból és az ügyfélkiszolgálás zavartalan legyen. Az új nemzetközi vezetőség is az ügyfélközpontú működésben, fejlesztésekben hisz, ezért ahogyan eddig, úgy a jövőben is a legmagasabb szintű szolgáltatások biztosítására fogunk törekedni.” – mondta Tímea.

A vállalatok fúziója két stratégiai fókuszterületen is lehetőséget teremt az előrelépésre, melyből az egyik a fenntarthatóság, amelyet mindkét vállalat külön-külön is zászlójára tűzött korábban. „Ez az a terület, ahol minden plusz energia számít és ahol összehangolt lépésekkel lehet valódi eredményeket elérni. Erre most, az integráció által különös lehetőség nyílik, amelyet okosan és hatékonyan szeretnénk kiaknázni.” – nyilatkozta Tímea. A másik ilyen terület a digitalizáció, ahol a két cég összevont fejlesztéseivel az új vállalat messze a piac előtt jár majd. Az anyavállalat a fúzióval egyidejűleg rekordösszegű beruházás mellett kötelezte el magát, a digitális transzformáció felgyorsítására. A két terület stratégiai fejlesztése hozzájárul a gazdaságossághoz, a hatékonysághoz, és nem utolsó sorban az ügyfélélmény javításához, rugalmasabbá tételéhez.

Olvassa el a Tímeával készült interjút a vállalat Flotta Magazinjában, melyből megtudhatja, mi motivál egy tapasztalt vezérigazgatót egy ilyen rendhagyó helyzetben és mi lehet a siker kulcsa, melynek eredményeként a két szervezet egyesül, az újonnan létrejövő ALD Automotive LeasePlan Magyarország pedig a fenntartható mobilitás vezetőjévé válik.

Az EUROAPI Hungary, a gyógyszerészeti hatóanyagok gyártásával foglalkozó világcég magyarországi egysége elkötelezett a fenntarthatóság megőrzése mellett, folyamatosan bővülő eszközökkel és új gyártási lehetőségek vizsgálatával támogatja azt. A legújabb, leghatékonyabb és ezáltal leginkább környezetkímélő kémiai kutatási és előállítási trendek fontos szereplői az oktatási intézmények, ahol a jövő generációi a legkülönfélébb technológiákkal találkozhatnak. Ezen ismeretek gyakorlatban történő támogatására az EUROAPI oktatási és gyakorlati lehetőségek biztosításával segíti a fiatalok ipari tapasztalatainak megszerzését, támogatja a környezetet kímélő legújabb technológiák kidolgozását, bevezetését és további folyamatos kutatását, a vegyész-és biomérnöki szakma elismertségének növelését. Ehhez 2023 májusban négy évre szóló megállapodást kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME), amelynek keretében támogatja azon, a Műegyetem által működtetett alapítványokat, amelyek aktívan hozzájárulnak a szakmai, oktatási és tehetséggondozó programok megvalósításához.

A vállalat a BME alap-, mester és PhD fokozatú hallgatóinak szakmai gyakorlati lehetőséget biztosít, valamint további, szakmai vezetés mellett megvalósuló gyakornoki pozíciók is megnyílnak majd a műegyetemi hallgatók számára.

Létrehozzák az „EUROAPI Díj”-at, ezt az elismerést a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karon a legkiválóbb MSc-s diplomamunka és TDK-dolgozat szerzői kaphatják meg.

Az anyagi források adományozásán túl az EUROAPI szellemi tőkével is hozzájárul a leendő, legújabb trendeknek megfelelően képzett mérnökgenerációk oktatásához. A vállalat munkatársai az egyetemmel együttműködésben tantermi kurzusok vendégelőadóiként, számítási és laboratóriumi gyakorlatok vezetőiként a céghez kapcsolódó, valós ipari eseteken alapuló tudást osztanak meg a hallgatókkal, hogy az ipari termelést fenntartható módon fejlesszék. A Műegyetemmel közösen az EUROAPI is arra törekszik, hogy a környezetet kímélő technológiák fejlesztésének támogatásával segítsék a jövő generációi számára megőrizni a bolygónkat.

Fotó: Dr. Diószegi Zsuzsanna, az EUROAPI Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és Czigány Tibor rektor, a Műegyetem képviseletében.

Befejeződött a SPAR és a K&H Hungaricool termékversenyének negyedik évada. A győztes termékek megalkotóit ezúttal az ötletgazda SPAR Magyarország mellett a K&H is támogatja, így a vállalkozások egyedülálló finanszírozási lehetőséghez és pénzügyi tanácsadáshoz is jutnak. A termékverseny célja a hazai vállalkozások megerősítése azáltal, hogy a kiskereskedelmi lánc polcain keresztül új, minőségi, Magyarországon előállított termékeket juttat el a vásárlókhoz.

A hazai gazdaság megerősítése érdekében a magyar vállalkozók, termelők támogatása mellett elkötelezett SPAR Magyarország már évek óta, folyamatosan bővíti hazai kisvállalkozói beszállítói körét. A vállalat még 2019-ben indította el a Hungaricool termékversenyt, melynek célja, hogy megtalálja azokat a magyar kistermelőket, akik kiemelkedő minőségű, Magyarországon előállított termékekkel szeretnének bemutatkozni, amelyek lehetnek akár új fejlesztésűek, vagy ha már léteznek, a kiskereskedelmi láncokban széles körben még nem kaphatók. A program részeként a SPAR Beszállítói Akadémia az ország legkiválóbb kisvállalati szakértőivel folyamatos mentorálást biztosít a győzteseknek a beszerzés, az értékesítés, a minőségügy, a marketing, a logisztika és a pénzügy területén.

A Hungaricool termékversenynek köszönhetően idén újabb, magyar vállalkozások által előállított termékek kerülnek az INTERSPAR hipermarketek polcaira.

„Sikertörténet a Hungaricool. A most befejeződött negyedik évadban 179 vállalkozás jelentkezett, amelyek összesen 301 termékkel szálltak versenybe. A program eddigi sikerének és a vállalat folyamatos és széles körben alkalmazott marketingkommunikációs támogatásának köszönhetően az elmúlt négy évben a termékverseny a hazai vállalkozások számára széles körben ismertté vált, és egyre elhivatottabb és felkészültebb jelentkezők álltak a startvonalhoz. Erre szükség is van, hiszen a SPAR igen szigorú feltételeket támaszt a forgalmazott termékekkel szemben. A kiválasztott, győztes termékeknek olyannak kell lenniük, melyek tartósan eredményt érnek el a piacokon és megfelelnek a vásárlói igényeknek. Az indulóknak a piacképesség mellett tisztában kell lenniük a kiskereskedelmi trendekkel, vagy akár a fenntarthatóság követelményeivel is. Fontos számunkra a Hungaricool, hiszen magyar vállalkozásokat tudunk vele helyzetbe hozni. A győztesek a SPAR Magyarországgal, egy stabil és érték alapú vállalattal új értékesítési csatornát nyithatnak meg. Ugyanakkor a fogyasztóink is nyernek, mert kiváló minőségű termékeket kapnak és nem utolsó sorban a vásárlásukkal maguk is támogatják a hazai vállalkozókat” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A verseny negyedik évadjában a K&H pénzügyi tanácsadóként csatlakozott a Hungaricool termékversenyhez és vállalta, hogy a győzteseket személyre szabott pénzügyi tanácsadással, folyamatos mentortámogatással és finanszírozással is segíti annak érdekében, hogy a SPAR felé vállalt kötelezettségeiket teljesíteni tudják, vállalkozásuk hosszú távon működőképes legyen, termékeikkel pedig a piac stabil szereplőivé váljanak.

„A programba való bekerülés nagy lehetőség a vállalkozásoknak, hiszen ezáltal országos ismertségre tesznek szert, így a korábbi mennyiségekhez képest jóval többet tudnak eladni, ha a vásárlók tetszését is elnyeri a termékük. Ennek megtervezéséhez a versenyzők pénzügyi edukációja elengedhetetlen. A vállalkozóknak tudniuk kell, hogy melyik termékből mennyit értékesítenek, azon mekkora eredményt tudnak elérni és a kiadásaik milyen összegben, mikor fognak felmerülni a várható bevételekhez képest. Ez alapján lehet látni, hogy a napi likviditás biztosításához külső forrás bevonása szükséges-e, illetve hogy a vállalkozó rendelkezik-e az elégséges termelői kapacitásokkal, vagy fejlesztenie kell” – hangsúlyozta Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing- és értékesítés támogatás vezetője.

A K&H kétnapos pénzügyi tervezés tréningjén a győztesek részletesen megismerhették az üzleti és pénzügyi tervezés, az adózás és a finanszírozás alapjait. A SPAR Beszállítói Akadémia Marketing Bootcamp eseményén pedig a külső forrásbevonást és a banki finanszírozást vizsgálták meg részletesebben, melyek szükségessége akár a SPAR polcaira való bekerüléssel kapcsolatosan, vagy akár a napi likviditás biztosítása miatt is felmerülhet. A K&H által elérhető anyagi forrásokat több vállalkozás is igénybe vette az évadban, melyekkel biztosítani tudták a SPAR felé vállalt kötelezettségeiket és megvalósulhatott a szintlépés.

A 9 új márka 37 új termékének előállítása és az INTERSPAR áruházakban való forgalmazása a beszállítói kört is figyelembe véve száznál is több foglalkoztatottnak ad munkát és a vállalkozói kedv élénkítésére is jó hatással van. Az együttműködéssel a SPAR és a K&H egy jól működő gyakorlati példát mutat a további innovációk ösztönzésére Magyarországon. A programban az áruházlánccal, valamint a pénzintézettel való hosszú távú kapcsolat pedig hozzájárul a vállalkozások lendületes fejlődéséhez, a további piacok megtaláláshoz.

A győztes vállalkozások és az INTERSPAR kínálatába bekerült termékek az alábbiak:

1. Art Water Kft. – Fizz Water ízesített szénsavas víz, négyféle ízben
2. Disiteler Company Kft. – Wolf & Lamb gyógynövény likőr
3. Fragola Fagylaltozó Kft. – „Un Momento con Fragola” jégkrémek, hat ízben, ebből 3 vegán termék
4. Naturi Kft. – nyers vegán, mindenmentes chipsek, kekszek és „élő kenyerek”
5. Trufo Hungary Kft.- gombás antipasti és pestó termékek és szarvasgombás olívaolaj
6. Vegán Mókus Kft. – Tunki-Tunki vegán mártogatósok, négy ízben
7. Win One Kft. – Chocorich pálinkával töltött prémium minőségű étcsokoládé csokigolyó, négy ízben
8. Zimek Pálinka Manufaktúra – Mediterrán Gin, Carly’s Gin&Tonic két ízben
9. Zucker Kft. – szezámmal, köménnyel és sajttal szórt sajtos snack

A győztes termékekről a Hungaricool honlapján lehet részletesebben tájékozódni: https://hungaricool.hu/gyoztesek

Az IKEA hot dog immár 40 éve a látogatók jól megérdemelt jutalma a vásárlás után, amelynek mostantól modern, húsmentes változata is elérhető. Az alternatív hot dog az IKEA növényi alapú termékcsaládjának legújabb tagja, amely augusztus 15-től mindhárom IKEA áruház Bisztrójában kapható. Akik otthon szeretnék elkészíteni a növényi alapú újdonságot, hamarosan a Svéd Finomságok Boltjában is megvásárolhatják a terméket.

„Az IKEA küldetése, hogy szebb hétköznapokat teremtsen, amelyhez az éttermi üzletágunkon keresztül kínált ízletes, egészségesebb és fenntarthatóbb ételekkel is hozzájárulunk” – mondta Helene von Reis, az IKEA of Sweden éttermi részlegének vezetője.

A megfizethető áron kínált húsmentes hot doggal az IKEA arra ösztönzi a vásárlókat, hogy növényi alapú ételeket is fogyasszanak. „Szeretnénk minél több húsmentes alternatívát kínálni, hiszen a növényi alapú ételek legtöbbször kisebb ökológiai lábnyommal rendelkeznek, mint az állati eredetű változataik” – tette hozzá Helene von Reis.

A fejlesztési folyamat során az egyik legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a növényi alapú hot dog a klasszikus IKEA hot doghoz hasonló textúrát kapjon. A húsból készült hot dog virslik külső rétege általában harapáskor roppan, így a húsmentes változat készítésekor is ennek az élménynek a létrehozását tartottuk szem előtt. „Az alternatív hot dog megalkotásakor sok időt áldoztunk arra, hogy a lehető legjobb kulináris élményt nyújtsuk a vásárlóinknak. Nagyszerű ízével, textúrájával és roppanósságával a húsmentes hot dog tökéletes alternatívája a hagyományos, ikonikus hot dogunknak” – mondta Helene von Reis.

A húsmentes hot dog rizsfehérjét, hagymát, almát, sót és borsot tartalmaz, füstös ízesítése jellegzetes virsliízt ad. Az alternatív hot dog augusztus 15-től kapható 395 forintért, minden hazai IKEA áruház Bisztrójában.

„Az IKEA fontos célkitűzése, hogy a növényi étrend és a fenntartható életmód elérhető legyen az emberek számára, ezért folyamatosan tesz azért, hogy szélesebb körben is népszerűsítse a növényi alapú alternatívákat, és bebizonyítsa, hogy nem kell lemondanunk az ízélményről, ha ezeket az ételeket választjuk” – mondta Jakub Slavík, az IKEA Food munkatársa.

A világ egyik legnagyobb élelmiszer-szolgáltatójaként az IKEA azon dolgozik, hogy az egészségesebb és fenntarthatóbb élelmiszerek megfizethetőbbek és széles körben elérhetők legyenek. Az IKEA célkitűzései között szerepel, hogy 2025-re az éttermekben kínált főételek 50 százaléka növényi alapanyagokból, 80 százaléka pedig nem vörös húsból készüljön, a csomagolt élelmiszerek 80 százaléka növényi alapú legyen, valamint, hogy az éttermekben kínált főételek 80 százaléka megfeleljen az IKEA Kiegyensúlyozott Étkezési Normájának*.

 

*Az IKEA tudományos alapokon nyugvó táplálkozásértékelési keretrendszere, amelyet az IKEA Food a termékfejlesztési folyamatok során használ az ételek tápanyagtartalmának javítása érdekében. A Kiegyensúlyozott Étkezési Norma azt jelenti, hogy az ételek megfelelnek az IKEA által meghatározott kalória- (kcal), telített zsírsav-, cukor-, só- és rosttartalomra vonatkozó követelményeknek.

Stratégiai együttműködés keretében a Selena Group 50%-os részesedést szerez a szerencsi üveggyapot gyártási projektben, amelynek aláírását közösen jelentették be a felek. A magyar-lengyel együttműködés során a vállalatok közösen építik fel a szerencsi üveggyapot gyárat.

Az ásványi alapú hőszigetelőanyag gyártóüzem létesítését a Masterplast, a PIMCO Kft. felvásárlásával már korábban megkezdte. Az elindult gyártásfejlesztési projektcégben a Selena 10 millió eurós tőkeemelést hajt végre, mellyel 50%-os tulajdonrészt szerezve a Masterplasttal közösen folytatják a beruházást.

A projektben a fenntarthatósági szempontok érvényesülése kiemelten fontos. Az ásványi alapú hőszigetelőanyagok családjába tartozó üveggyapot az épületenergetikai hatékonyságnövelés terén az új építési és korszerűsítési munkáknál is egyaránt jól használható. Az ásványi hőszigetelő anyagok piaca az épületek energiafogyasztásához kapcsolódó elvárások fokozódásával együtt bővül és a korábbi években áruhiány és lassabb teljesítés jellemezte az ellátási láncok működését. A termék egyik fő alapanyaga a hulladék üveg, amely a gyártás során újrahasznosításra kerül, a körforgásos gazdálkodás elvei szerint. Az üzem környezetbarát, modern elektromos kemencéjű gyártástechnológiával lesz felszerelve, melynek áramellátását részben megújuló energiaforrás biztosítja.

A PIMCO Kft. Magyarországon, Szerencsen egy 4,3 hektáros, gyárépítésre előkészített iparterülettel, 5,645 milliárd forint összegű vissza nem térítendő HIPA támogatással, valamint egy előrehaladott előkészítettségű beruházási projekttel rendelkezik. A projektcég a szükséges építési és környezetvédelmi engedélyek birtokában van, valamint a gyártástechnológia beszállítói is már kiválasztásra kerültek. A 11 500 négyzetméter nagyságú új üzem – 47,5 millió eurós beruházással – évente mintegy 19 ezer tonna üveggyapot hőszigetelőanyag gyártására lesz képes, és a tervek szerint 2025 első félévében megkezdi az üzemszerű termelést. A beruházás befejezését követően a közös vállalat irányításához kapcsolódó menedzsment jogokat majd a Masterplast gyakorolja, így a cég teljesítménye a vállalat konszolidált eredményeibe kerül beszámításra.

„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a Selena Csoporttal, egy nemzetközileg elismert professzionális gyártó partnerrel tudunk együttműködni a stratégiai ásványgyapot hőszigetelőanyag gyártásfejlesztés megvalósításában. Ez egy nagyon fontos lépés, ami lehetőséget biztosít a vállalatok közti szinergiák kihasználására és a további közös fejlesztésekre. Ezzel a kőzetgyapot gyártás után most már mindkét projektet professzionális partnerrel fogjuk tudni felépíteni” – mondta el Tibor Dávid a Masterplast elnöke.

„A Pimco-projekt erősíti a lengyel-magyar üzleti kapcsolatokat, és része a fenntartható épületekhez való hozzájárulásunknak. Örülök, hogy a Selena a Masterplasttal, az európai szigetelőanyaggyártás egyik meghatározó vállalatával közösen mozdíthatja elő ezt a projektet. Termékeink nem csak a professzionális kivitelezők munkáját könnyítik és gyorsítják meg hosszú évek óta, hanem hozzájárulnak az építőipar fenntarthatóbbá tételéhez is” – tette hozzá Krzysztof Domarecki, a Selena Group alapítója és főrészvényese.

Június közepén a Tiszai PET Kupa szervezésében környezetvédelmi önkéntesek vették be a Tisza-tó, Tiszafüred és Tiszanána-Dinnyéshát közötti szakaszát azzal a céllal, hogy hulladék mentesítsék a folyót és ártereit. A több napon át tartó eseménynek a Henkel csapata is részese volt.

A PET Kupa hulladékgyűjtő versenyt legelőször 2013-ban a Természetfilm.hu Egyesület kezdeményezéseként indították útnak. A kezdeti civil megmozdulásból az eltelt 10 év alatt mára már egy nemzetközi jelentőségű környezet-, és természetvédelmi program lett, mely a sport, az önkéntesség és a környezettudatosság erejével hívja fel a figyelmet a folyóvizek védelmére, és a helyes hulladékkezelés fontosságára.

„A Henkel elkötelezettsége a fenntarthatóság terén alapvető vállalati értékeink egyike, így nagy örömmel és lelkesedéssel csatlakozunk évről-évre ehhez a természetvédelmi kalandhoz. A Henkel az egyik legrégebbi vállalati támogatója a PET Kupának, először 2017-ben még csak néhány munkatársunk vett részt a hulladékgyűjtő derbin, azonban önkénteseink száma egyre gyarapszik, oly annyira, hogy az idén a Henkel több, mint 20 fős csapattal képviseltette magát és a teljes magyarországi vezetőség is csatlakozott. Nagyon fontos volt számunka, hogy egységként munkatársainkkal együtt, közösen tettünk környezetünkért. Hacsak nincs ott, és nem látja az ember a saját szemével, nem hiszi el a Tisza-parton és a nádasban lévő szemét mennyiségét – mondta Dr. Fábián Ágnes, ügyvezető igazgató.

A hulladékok természetből történő eltávolítása és újrahasznosítása mindenki számára nélkülözhetetlen feladat a tisztább, és élhetőbb környezetért. A PET kupa hulladékgyűjtő rendezvényei a felső-tiszai szakaszra, a Tisza-tóra, a Bodrog egy részére, illetve idén már a Marosra is kiterjedt. A Tisza-tó térsége az elmúlt években kiemelt központjává vált a folyótisztító, környezetvédő programoknak. Sajnos a szomszédban dúló háború sem kedvez a határon túli, hiányos hulladék-infrastruktúra megoldásának, a java részt Ukrajnából érkező hulladékot az idén is hozta az áradó Tisza, így a Tisza-tavon kevés korábban kitakarított terület maradt tisztán. Így hatalmas feladat várt a IV. Tisza-tavi versenyre érkező 12 lelkes pethajós csapatra. Az összesen 200 részvevő naponta 400-500 zsák hulladékot szedett össze, a csaknem 1500 zsáknyi összegyűjtött hulladék a szervezők becslései szerint legalább 6,5 tonna szennyeződés eltávolítását jelentette ezúttal.

„A Henkel Magyarország csapatával idén is nagy várakozással vágtunk neki a kalandnak, és hatalmas erőbedobással, a hőség és a szúnyogok ellenére odaadással, szorgalommal tisztítottuk a tavat. Ezzel egyrészt az irodai környezetből kiszakadva egy igazán nem mindennapi környezetvédelmi túrán vehettünk részt, másrészt, mi is hozzájárulhattunk vállalatunk műanyaghulladékra irányuló körforgásos gazdaság célkitűzésének megvalósításához” – tette hozzá Szak Zsuzsanna Consumer Brands üzletág igazgató, a Henkel Magyarország vezetőségének tagja.

A Tisza-tavi versenyen is összegyűjtött tonnaszámnyi hulladék a fajtánkénti átválogatás után akár többféle módon is újra hasznosul, ezzel is előmozdítva a műanyaghulladékok körforgásban tartását. A Henkel körforgásos gazdaságra törekvő ambiciózus célja között a csomagolás, főként a műanyag csomagolás kiemelt hangsúlyt kap. 2025-ig a Henkel termékeinek csomagolása 100%-ban újrahasznosítható, újrafelhasználható lesz*. Ez az arány 2022 végén közel 87 százalék körül volt. Mindemellett a vállalat további célja 50%-kal csökkenteni a fosszilis forrásokból származó szűz műanyagok mennyiségét a fogyasztási termékei csomagolásában. Ezt úgy kívánjuk elérni, hogy az újrahasznosított műanyag arányát több mint 30%-ra növeli, illetve csökkenti a műanyag mennyiségét valamint egyre inkább bioalapú műanyagot használ.

*Kivéve azon termékek, amelyek összetevői vagy maradványai befolyásolhatják az újrahasznosíthatóságot vagy szennyezhetik az újrahasznosítási folyamatokat.

A lenti QR-kódot beszkennelve megtekintheti a IV. Tisza-tavi PET Kupán a Henkel csapat szereplését összefoglaló kisfilmünket.

 

Idén tavasszal a SPAR Beszállítói Akadémia a Budapesti Metropolitan Egyetem tantervébe is bekerült. Az elmúlt fél évben ugyanis a SPAR két népszerű beszállító-fejlesztési programjában résztvevő kisvállalkozók valós marketing problémáin dolgozhattak az egyetem diákjai.

A SPAR Magyarország Beszállítói Akadémiája eddig is támogatta és segítette a magyar élelmiszeripari termelőket és vállalkozókat. Ez azonban idén egy újabb csatornával bővült: a vállalat Hungaricool és Régiók Kincsei programjaiban résztvevő beszállítói már a Budapesti Metropolitan Egyetem diákjaitól is kérhettek marketing tanácsadást: a jelentkezők bemutathatták azokat a marketing kihívásokat és problémákat, melyekkel cégük épp szembenéz. „A programjainkban résztvevő beszállító partnereink többségében azonos helyzetben vannak: olyan nagyszabású üzleti döntés előtt állnak, ami kihathat a cég és a márka jövőjére, tehát a szakmai tanács mindenképpen jól jön nekik” – mondta Tollas Attila, a SPAR Magyarország regionális beszerzési csoportvezetője, aki az egyetemi előadásokon marketing szakos, nappalis és levelezős diákokkal dolgozott együtt 16 különböző cég kihívásain. A programnak köszönhetően a SPAR Magyarország nemcsak a magyar kkv-knak tud segíteni a fejlődésben és a szintlépésben, hanem az egyetemisták gyakorlati tudását is gyarapítja. A vállalkozók kifejezetten örültek a lehetőségnek, hogy a döntések előkészítésébe új, friss szemléletmóddal rendelkező fiatalokat is bevonhattak. A közös munkát a diákok is élvezték, hiszen fontosnak tartják, hogy ne csak elméleti, hanem gyakorlati, kézzel fogható példákat is lássanak.

„A METU gyakorlatorientált képzései során a szakmai kihívásokra készítjük fel a hallgatóinkat, ezért a képzési idő során gyakran dolgoznak különböző fiktív vagy valós, vállalatok által biztosított projektfeladatokon” – meséli Dr. Lukács Rita, a Budapesti Metropolitan Egyetem Marketing Intézetének vezetője. Hozzátette: „Az ő segítségükkel a félév során azt gyakorolhatták a kurzus résztvevői, hogy milyen egy valós marketingprobléma megoldásán dolgozni. Ebben az esetben ráadásul a felelősségük is jóval nagyobb volt, mint egy fiktív esettanulmány vonatkozásában, hiszen 16 valós kkv marketingstratégiáját dolgozták ki a tantárgy keretei között a METU-s hallgatók.

A SPAR Magyarország mind a nappali, mind a levelező tagozatos diákok körében hirdetett egy-egy győztes csapatot. A nappalis diákok közül a Virágbéke Méz Manufaktúra Kft.-nek készített anyag lett a legjobb, míg a levelezősök közül a Funky Forestnek készített prezentáció kapta a legtöbb pontszámot.

„Kiemelkedő lehetőségnek gondolom a SPAR és a METU együttműködését, illetve azt, hogy diákoktól kérhettünk szakmai tanácsot, ezért nem is volt kérdés, hogy jelentkezem” – mondta a Régiók Kincsei programhoz tartozó Virágbéke vezető méhésze, Gál Attila. Hozzátette: „Nagyon örülünk, hogy a mi márkánkkal foglalkozó csapat nyert. Kifejezetten hasznos információkat gyűjtöttek össze, amiből jól látszik, hogy a különböző korosztályoknak milyen preferenciái vannak a mézfogyasztás terén.”

„A Hungaricool termékverseny egyik nyerteseként nagy öröm volt számunkra ez az újszerű együttműködés, szívesen adtunk át szakmai információkat a diákoknak és hálásan fogadtuk értékes meglátásaikat, javaslataikat” – tette hozzá a Funky Forest marketingvezetője, Sarkadi Katalin.

A SPAR Magyarország a győztes csapatok mellett a nappalis és a levelezős diákok között is kiosztott egy-egy vigaszdíjat, így összesen 20 METU-s diák kap a SPAR-tól díjat. A győztes csapatok pedig amellett, hogy büszkék lehetnek a teljesítményükre, meghívást kaptak a SPAR I Love Hazai podcast műsorába is.

Az igazgatóság jóváhagyását követően saját beruházásban és kivitelezésben épít Nógrád megyében új naperőművet az ALTEO. A 17 millió eurót meghaladó, évente több mint 10 ezer háztartás villamosenergia-igényét fedezni képes fejlesztéssel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémiumkategóriájában jegyzett vállalat saját naperőművi portfóliója a kétszeresére nő.

A tervek szerint – a várhatóan szeptemberben induló kivitelezés lezárását követően – 2024. második félévétől kezdhet el termelni a Nógrád megyei Tereske község határában az ALTEO 20 MWe névleges teljesítményű naperőműve. Az ALTEO még 2022-ben vásárolta meg az Edelyn Solar Kft. naperőmű fejlesztésére irányuló projektjét. A társaság idén májusban már arról tájékoztatta a befektetőket, hogy sikerült elérni a fejlesztésre kész (ready-to-build) állapotot, most pedig az ALTEO igazgatósága jóváhagyta a kivitelezésre vonatkozó terveket. A saját erőből történő beruházás során megvalósuló fejlesztés évente 31 GWh villamos energia előállítására lesz képes, ami több mint 10 ezer háztartás éves villamosenergia-fogyasztásával egyenértékű.

„A projekt fenntarthatósági szempontból is kiemelt jelentőségű, hiszen a fosszilis energiahordozókkal szemben teljes mértékben a napsugárzásból nyerjük az energiát, így – más erőművekkel szemben – nincs károsanyagkibocsátás, és ivóvízre sincs szükség az erőmű 25-30 évesre tervezett teljes élettartama alatt” – fogalmazott ifj. Chikán Attila, az ALTEO vezérigazgatója. Szintén a fenntarthatóságot szolgálja az erőmű reverzibilis kialakítása: a hasznos élettartam lejártát követően a teljes infrastruktúra eltávolítható, és az addig elfoglalt terület akár újra bevonható a földművelésbe.

A beruházás természetesen integrálódik az ALTEO májusban elindított megújuló szabályozási központjába. Terveink szerint az új tereskei naperőmű is az ALTEO Megújuló Szabályozási Központba integrálódik, ami lehetővé teszi, hogy a több kisebb önálló termelő egységet összevonva egy nagy erőműként jelenjen meg a villamosenergia- és a rendszerszintű szolgáltatások piacán. Ezáltal optimalizálja a termelést más időjárásfüggő energiatermelőkkel együtt” – tette hozzá a vezérigazgató.