133 vállalat fejezte ki magas szintű elkötelezettségét a fenntarthatóság mellett – elfogadták „A fenntartható vállalatvezetés irányelveit”

A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) mára 133 felelős vállalat elsőszámú vezetőjét tömörítő szervezetként szintet lépett a vállalati fenntarthatóságban. A MOL Campuson tartott Taggyűlésén a tagvállalatok elfogadták „A fenntartható vállalatvezetés irányelveit”, ezzel kifejezve, hogy jó példával kívánnak elöl járni és vállalják, hogy vállalatukat ezen irányelvek szerint irányítják.

„A fenntartható vállalatvezetés irányelvei” komplex módon fogalmazzák meg, hogy hogyan kell működnie egy fenntartható vállalatnak. A Vezetői Irányelvek megalkotásával az volt a célunk, hogy olyan irányelveket fogalmazzunk meg, melyek a fenntartható vállalatirányítás szempontból támpontot adnak a hazai vállalatok vezetőinek. A BCSDH tagsága ezen a területen élenjáró vállalatok felelős vezetőiből áll, akik a csatlakozásukkor aláírásukkal vállalják, hogy bárhol is tartanak ebben a folyamatban, elfogadják ezeket az irányelveket irányadónak és elkötelezettek, hogy erre az útra vezessék vállalatukat.” – mondta el Salgó István, a BCSDH tiszteletbeli elnöke, aki végigkísérte, és szakmai tudásával támogatta az egész folyamatot.

 

 

„A fenntartható vállalatvezetés irányelveit” a Vezetői ajánlásunkra építve, a Time to Transform 2030 programunk részeként, anyaszervezetünk a WBCSD tagvállalati kritériumrendszerével összhangban dolgoztuk ki. Ahhoz, hogy lássuk tagjaink előrehaladását ebben a folyamatban, évente nyomon követjük eredményeiket érettségi felmérésünkben. Célunk, hogy segítséget nyújtsunk számukra, feltárva fejlődési területeiket és megmutatva azokat a jógyakorlatokat, amelyek segítik őket a valódi változások elérésében és a folyamat felgyorsításában.” – tette hozzá Márta Irén a szervezet ügyvezető igazgatója, a 2022-es évről szóló beszámoló elfogadását követően.

 

A BCSDH 2023-as céljaként fogalmazta meg, hogy a tagvállalatokat és az üzleti szektort támogassa a klímasemleges működés, a biodiverzitás helyreállításához szükséges célkitűzések, a befogadó, az egyenlőséget, sokszínűséget támogató és az üzleti emberi jogokat maximálisan tiszteletben tartó vállalati kultúra és működés, valamint a legmagasabb átláthatóság megvalósítása területén.

Most van itt a cselekvés ideje. 133 vállalati tagunkkal közösen valljuk, hogy a kis lépések már nem elegendőek, a rosszul működő rendszerek azonnali megváltozására van szükség. Hiszünk benne, hogy a vállalati szektornak kell ezen változások élére állnia. Aki korábban lép, láthatóan kevésbé szenvedi el a külső hatásokat, mint az energiaárak növekedése vagy az ellátási láncokban fellépő akadozás. Az átalakulás olyan szemléletbeli változást igényel, amely alapjaiban változtatja meg az üzleti vezetők rövid és hosszú távról alkotott elképzeléseit, döntéseit. A BCSDH számára fontos, hogy magas szinten elkötelezett vállalatok és vállalatvezetők közössége legyen, ezért is jelentős lépés „A fenntartható vállalatvezetés irányelveinek” az ilyen széleskörű elfogadása.” – fejtette ki Ifj. Chikán Attila, a BCSDH elnöke.

Ezt támogatja a hosszú távú és az éves szakmai munka is. Az évtizedet meghatározó Time to Transform 2030 keretprogram a rendszerszintű átalakítás felgyorsítására született, magában foglalva a Race to Zero kezdeményezést, segítve a magyar gazdaság klímasemlegessé válását 2050-re, a Körforgásos Gazdaság Platformot, amelynek célja a körforgásos gazdasági modellre történő áttérés felgyorsítása, és az ESG munkacsoportot, amely tudásmegosztással készíti fel a tagvállalatokat a várható szigorúbb szabályozásra. A 10. jubileumi évébe érő „A jövő vezetői” tehetségprogram pedig továbbra is hiánypótló programként támogatja, hogy minél nagyobb számú vállalati vezető értse meg „A fenntartható vállalatvezetés irányelveit” és építse be a mindennapi vállalati működésbe.

Kapcsolódó galéria.