BCSDH ’Transform Talks’: A klímaváltozás a tünete annak, hogy a természet bajban van
A biodiverzitás hanyatlását és a klímaváltozást együttesen kell értelmezni, hiszen egymásra ható folyamatokról van szó. Az ebből eredő kihívások pedig mára pénzügyi és működési kockázattá váltak. Fontos megérteni, hogy mit kell tennie az üzleti szférának a rendszerszintű változásokért és a folyamat felgyorsításáért a természeti sokszínűség megóvása, helyreállítása, továbbá a klímaadaptáció érdekében. Ez volt a témája az idei BCSDH ’Transform Talks’ Vállalatvezetői Kerekasztal-beszélgetés sorozatnak, ahol több mint 40 vállalat vezetője vett részt és osztotta meg gondolatait a témában, az eseményeket Márta Irén, a BCSDH ügyvezető igazgatója vezette.
A helyzet fontosságát mutatja, hogy 2022 decemberében történelminek nevezett megállapodás született az ENSZ biodiverzitási csúcstalálkozóján (COP15) Montrealban. Az eseményen részt vevő mintegy 190 ország miniszterei és kormánytisztviselői többségükben elfogadták, hogy a biológiai sokféleség védelmének prioritást kell élveznie.
A kerekasztal-beszélgetések során kirajzolódott, hogy a vállalatoknál az elkötelezettség megvan, de egyelőre kevésbé látják, hogy milyen területeken szükséges tenniük a természet megóvása és helyreállítása érdekében. Ezzel együtt már vannak vállalatok, akik tudatosan mérik fel a saját működésükből eredő természetre gyakorolt hatásokat és lehetőségeket, és vannak előremutató üzleti megoldások is, amelyek iparági szinten is példaértékűek. Az is egyértelműen látszott, hogy ebben a témában különösen indokolt a szakemberek bevonása, hiszen egy speciális területről van szó, ahol a hatást is komplex módon kell vizsgálni. Az épített környezetben is rengeteg lehetőség rejlik a klímasemleges működés tekintetében. Az is fontos tanulság, hogy sok esetben egy-egy kisebb változtatás, újítás is jelentős eredményeket hozhat, amely nem igényel nagy beruházást, sőt, még megtakarítást is hozhat.
A ’Transform Talks’ Vállalatvezetői Kerekasztal-beszélgetések konkrét eredményeit és a biodiverzitásra vonatkozó üzleti ajánlásokat a BCSDH Üzleti ebéden, október 12-én mutatjuk be a vállalati jógyakorlatokkal együtt.
Külön köszönjük az események házigazdáinak a helyszín biztosítását, az egyes képgalériákat a lenti linkeken lehet megtekinteni:
- Május 9. – Házigazda: E.on
- Május 11. – Házigazda: Henkel
- Május 16. – Házigazda: Generali
- Május 18. – Házigazda: Hell Energy
Köszönjük a Time to Transform 2030 program idei támogatóinak: