A BCSDH virtuális üzleti ebédjén, október 8-án rendhagyó módon vették át oklevelüket „A jövő vezetői” tehetségprogram 2020-as évfolyamának végzettjei. A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) Európában egyedülálló „A jövő vezetői” tehetségprogramjában az idei 36 résztvevővel együtt már több mint 200 fiatal vezető végzett az eddigi 7 évfolyamon.
A Magyarországon, de még Európában is egyedülálló program során a résztvevők nem csupán elismert szakértőktől, hanem gyakorló vezetőktől tanulhatják az etikus működést, stratégiát, fenntarthatóságot egy sokszínű csoportban, miközben megismerkedhetnek a mentorvállalatokkal. Évfolyamonként közel ötven mentor: vállalatvezető, civil, tudományos és vállalati szakértő segíti, hogy a résztvevők minél több nézőpontból ismerhessék meg az üzleti szféra lehetőségeit.
A hetedik évfolyam résztvevői, az előző évfolyamokhoz hasonlóan, a BCSDH tagvállalatainak fiatal vezetőiből kerültek ki, akik különböző szakterületekről érkeztek. Az idei év rengeteg kihívás elé állította mind a résztvevőket, mind pedig a szervezőket és az előadókat.
„Tagvállalataink vezetői egyetértettek abban, hogy a fenntarthatóság nem várhat, nem kerülhet a háttérbe, így az idei év kihívásai a tehetségprogramban is megújulást hoztak. A részben online térbe terelődött szakmai napokon a fenntarthatósági kérdések mellé bekerültek az olyan hazai és nemzetközi aktualitások, mint a munkaerő megtartása, vagy a pandémia hatása a klímaváltozásra és az üzleti szférára. Számos hazai és nemzetközi szaktekintélytől kaphattak információt első kézből a résztvevők a válság alatt a válság aktualitásairól. Előadónk volt többek között Filippo Veglio (WBCSD), Prof. Dr. Ürge-Vorsatz Diána (IPCC), Dr. Bartus Gábor (NFFT) és Baja Sándor (Randstad) is virtuális előadás és beszélgetés keretében.” -mondta Szederkényi Zita, a program vezetője.
A napok során a BCSDH „A vállalati fenntarthatóság komplex értelmezése” vezetői ajánlásának egy-egy célját, annak elméleti hátterét és vállalati gyakorlatát járják körbe (Stratégiai megközelítés, Felelős vállalatirányítás, Alapértékek tisztelete, Környezeti felelősségvállalás, Partnerség az érintett és érdekelt felekkel, Etikus és Átlátható működés, illetve a tavaly bevezetett a Fenntartható termékek, szolgáltatások és innováció). A 2020-as évfolyam 36 végzőse a BCSDH virtuális üzleti ebédjén, október 8-án rendhagyó módon, online, szelfit készítve vették át oklevelüket. Az idén végzettekkel együtt, már 7 évfolyamot és több mint 200 fiatal vezetőt foglal magába „A jövő vezetői” tehetségprogram Alumni szervezete.
„A jövő vezetői” tehetségprogram 8. évfolyama 2021 januárjában indul.
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!