Nyertest hirdettünk: Bognár Renáta az ösztöndíjasa „A jövő vezetői” tehetségprogram 2024-es évfolyamának

Bognár Renáta, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Regionális és környezeti gazdaságtan mesterképzés szakos hallgatója nyerte el a BCSDH „A jövő vezetői” tehetségprogramjának 2024. évi ösztöndíját. A döntőbe jutott öt legjobb pályázat közül öttagú szakmai zsűri választotta ki a nyertest 2023. november 24-én az E.ON Hungária Zrt-nél tartott döntőben.

A Magyarországon egyedülálló „A jövő vezetői” tehetségprogram a vezetői pályájuk elején járó tehetségeknek szól. Célja, hogy kifejezetten gyakorlatközpontú módszerekkel mutassa be a vállalati fenntarthatóság komplex fogalmi rendszerét és a már működő üzleti gyakorlatokat. A sokszínű csoportban a fiatal vezetők szakértőktől és gyakorló vezetőktől sajátíthatják el például az etikus és átlátható működés, az emberi alapértékek valamit a környezeti felelősségvállalás alapelveit.

2015 óta minden évben egy egyetemi vagy főiskolai hallgató is részt vehet a programban köszönhetően a szponzorok támogatásának, ezzel lehetőséget biztosítva arra, hogy már az egyetemi tanulmányai közben széleskörű ismereteket szerezzen a fenntarthatóság témájában a globális és hazai trendekről és a vállalati gyakorlatokról.

A döntőben Albert Máté, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fizikus-mérnök hallgatója, Babos Boróka Dorinka, Bakk Lilla és Bognár Renáta, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Regionális és környezeti gazdaságtan mesterképzési szak hallgatói, valamint Kárándi Kata, a Debreceni Egyetem gyógyszerész hallgatója vehettek részt. A pályázók munkájukban egyetemük fentarthatóbbá tételére vonatkozóan hoztak javaslatokat.

A szakmai zsűri tagjai: Gál Judit (Eisberg), Károlyi Zsuzsanna (E.ON), Maczelka Márk (SPAR), Márta Irén (BCSDH), Pesti Tímea (LeasePlan ALD) voltak.

Köszönjük munkájukat!

 

„A jövő vezetői” Ösztöndíjprogram kiemelt támogatója 2023-ban: