Azzal leszel valóban fenntartható vezető, ha kihasználod az önmagadban rejlő potenciált – Lezárult „A jövő vezetői” tehetségprogram 9. évfolyama

Mit tudunk tenni vezetőként azért, hogy fenntarthatóbbá tegyük a cégünk működését? Mit tanultunk az idei év során a fenntarthatóságról? Mire van szükség ahhoz, hogy valódi változásvezetők lehessünk? Ezeket a kérdéseket jártuk körbe „A jövő vezetői” tehetségprogram utolsó szakmai napján. A napot az Essity Hungary Kft. irodájában tartottuk. Résztvevőink a tagvállalataink vezetőiből álló zsűri előtt mutatták be projektmunkáikat és rövidfilmjeiket, összegezték a vállalati fenntarthatóságról tanultakat, és beszélgettek a vezetői karrierútról, jövőbeni kihívásaikról.

A napot az Essity vezetői gárdája nyitotta meg, Szabó Orsolya, HR igazgató, Nagy Géza, kereskedelmi igazgató és Tápai Dezső, értékesítési igazgató. A vállalat már évek óta támogatója és házigazdája a programnak. Köszöntőjükben kiemelték a fenntartható szemlélet és vállalati kultúra fontosságát és izgalmas, hasznos időtöltést kívántak a záró szakmai naphoz.

A délelőtt folyamán a résztvevők az év során kidolgozott, klímaadaptáció és körforgásos gazdaság megvalósításáért megtervezett projektjavaslataikat mutatták be. A projekteket egyperces rövidfilmekként az október 7-i üzleti ebédünkön tagságunk és vendégeink is megismerhetik majd. A feldolgozott témák között voltak: a hipermarketek körülötti zöldterületek körforgásba illesztését célzó program; a repülőtéri és repülőn keletkező élelmiszerhulladék csökkentését célzó program, közösségi autóhasználat növelését célzó applikáció, a körforgásos gazdaság megteremtését irodai környezetben célzó fejlesztési javaslatcsomag, és egy körforgásos modell a speciális többrétegű csomagoló zsákok újrahasznosítására.

Köszönjük a projektmunkák zsűrijének, Kelemen Attilának, a ProSelf International elnök-vezérigazgatójának, Bolyán Róbertnek, az Unicredit Bank Zrt. Social Impact igazgatójának, Báthory Balázsnak, a Market Zrt. vezérigazgató-helyettesének, Urbán Anitának, a Güntner-Tata Hűtőtechnika Kft. HR igazgatójának, Chikán-Kovács Eszternek, a BCSDH kommunikációs menedzserének, valamint Fábián Szabolcs, az Essity Hungary Kft. key account menedzserének a munkáját és szakmai támogatását.

Fontosnak tartjuk, hogy a programot már elvégzett résztvevők beszámoljanak az aktuális évfolyamnak arról, mit vittek magukkal a programból. Katona Sarolta, a Budapest Airport Zrt. Fenntarthatósági vezetője, és „A jövő vezetői” Alumni vezetője osztotta meg, hogy hogyan segítette munkáját a tehetségprogramban szerzett tudás, tapasztalat és hogyan tudta hasznosítani a program során tanult ötleteket, gyakorlatokat vállalatánál. Előadása végén bejelentette az idei évfolyam alumni vezetői szavazásának eredményét, amely alapján Nagy Julianna, a KPMG menedzsere képviseli majd a 2022-es résztvevőket a következő 3 évben.

A délután folyamán vezetői karrierutakat mutattunk be a résztvevők számára. Ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt. vezérigazgatója három értéket emelt ki, ami mentén vállalatát fenntartható módon vezeti. Kiemelte, hogy akkor vagyunk fenntarthatóak, ha ki tudjuk használni a bennünk rejlő potenciált. Őt követően Dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója számolt be vezetői karrieréről. Kiemelte, hogy a jó vezetővé válás feltétele a folyamatos tanulás. Fontos számára az őszinte munkalégkör, a csapatjáték, és a példamutatás. Vezetőként meg kell próbálnunk kitalálni, hogy mi mozgatja a csapatunk egyes tagjait annak érdekében, hogy együtt tudjunk előre haladni a cél felé.

Ezt követően Dr. Botos Barbara, az Technológiai és Ipari Minisztérium utazó klímanagykövete számolt be a nemzetközi és hazai klímapolitika aktualitásairól és ennek az üzlethez való kapcsolódásáról. Beszélt a jelenlegi 8 krízisről (környezetszennyezés, biológiai diverzitás csökkenése, klímaválság, energia áremelkedés, covid, háború, élelmiszerkrízis, műtrágyakrízis), amik megnehezítik a döntéshozók munkáját. Beszámolt a Fit for 55 csomagról, és ennek az ESG riportálási vonatkozásáról. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyéni felelősségvállalás, cselekvés 15-20%-ot tud javítani a klímacélok elérése érdekében.

Tápai Dezső, a házigazda Essity Hungary Kft. értékesítési igazgatója és Fábián Szabolcs, key account menedzsere mutatták a vállalat fenntarthatósági törekvéseit.  Dezső beszélt a vállalat termékéletciklus szemléletéről és a kijelölt célokról. Szabolcs pedig a fenntartható higiéniát szolgáló Tork Vision Cleaning, azaz adatvezérelt takarítás programot, amely valós adatokat küld a takarító személyzet számára, hol és mikor van szükség adagoló cserére. Másik fontos, megvalósult programjuk a Paper Circle program, ami a papír kéztörlők visszaforgatását jelenti.

A napon a már hagyománnyá vált vezetői interjú keretében Venter Zoltán, ügyvezető igazgató mesélt a vállalat múltjáról, személyes vezetői tapasztalatairól, a jelen kihívásairól és hogy erre hogyan készíti fel a szervezetet.

Márta Irén, a BCSDH igazgatója zárásként jótanácsokkal látta el a fiatal vezetőket. A programmal 36 résztvevő előtt nyílt ki az ajtó, hogy fenntartható szemléletmóddal egy gazdagabb, értékesebb környezetet teremtsenek életük minden pontján. A megszerzett komplex gondolkodásmód végig kíséri majd őket a jövőben megoldandó problémák során, így fenntartható, felelős gondolkozásukkal pozitív hatással legyenek vállalataik működésére és környezetükre is.

Ezúton is gratulálunk a résztvevőknek!

 

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?