Tag Archive for: rólunk

Budapest, 2022. február 22. – Újabb hároméves ciklusra választott vezetőséget a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) tisztújító közgyűlése.  Ifj. Chikán Attila hatévi elnöksége alatt a szervezethez 50 új vállalat csatlakozott, így mára a hazai GDP 30%-át termelő 115 céget tömörítő szervezet mértékadóvá vált a fenntarthatóság területén. Az újra megválasztott elnök egy négytagú elnökséggel karöltve dolgozik, melynek újraválasztott tagjai Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária vezérigazgató-helyettese, Dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója, Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary ügyvezető igazgatója, Nagy Gréta, a Dandelion Kft. Ügyvezető igazgatója. A BCSDH ügyvezetését továbbra is Márta Irén látja el.

A Felügyelőbizottság újraválasztott tagjai Pallaghy Orsolya, Dr. Fazekas Orsolya és Kocsány János, a Graphisoft Park SE vezérigazgatója. Az ő megbízatásuk – az elnökség mandátumához hasonlóan – három évre szól.

„Szervezetünk jó úton halad, a tevékenységünk pedig évről évre egyre hatásosabb. – kezdte az elmúlt három év értékelését Ifj. Chikán Attila, a BCSDH elnöke –Mára a BCSDH szaktanácsadói és szakértői szerepköre fenntarthatósági kérdésekben az üzleti szféra hangjává vált. A szervezet ismertsége és elismertsége a közvélemény és a szakpolitika számára egyaránt az elmúlt években jelentősen nőtt a szakmai tevékenységének és annak sikeres kommunikációjának köszönhetően.”

Azt a törekvést, hogy egyre több vállalattal ismertesse meg a BCSDH a fenntartható fejlődés lényegét és területeit, mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy mára 115 tagot számlál az egyesület. Az elmúlt években 340 szakmai rendezvény, 220 aktív vállalati vezető, „A jövő vezetői” programon végző 250 tehetséges fiatal, az Action 2020 Magyarország Programba bevont több mint 280 civil, tudományos és vállalati szakértő, valamint az eddig bemutatott 140 üzleti gyakorlat, amelyek valódi válaszokat adnak a fenntarthatósági kihívásokra, jól mutatják a BCSDH elkötelezettségét a fenntarthatóság iránt.

Az elmúlt évben már 94 tagot számlált a Körforgásos Gazdaság Platform, mely a BCSDH, a Holland Nagykövetség és az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére alakult meg. Célja összefogással és tudásmegosztással segíteni a körforgásos átmenetet.

Idén pedig hatodik alkalommal kerül átadásra a 2017-ben életre hívott Fenntartható Jövőért díj, elismerve a fenntarthatóság területén tett kiemelkedő vállalati, vezetői és személyes teljesítményeket, kiegészülve a pandémia kapcsán elindított Társadalmi Felelősségvállalás kategóriával.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb eredménye a 2021 januárjában létrehozott a szektorokon átívelő, szabályozói, tudományos és üzleti szféra fenntarthatóság iránt elkötelezett, kiemelkedő szereplőit tömörítő Net Zero Tanácsadó Testület megalapítása. Ezzel az összefogásnak az elsődleges célja, hogy elősegítse és felgyorsítsa azt a folyamatot, amellyel a magyar gazdaság 2050-re karbonsemlegessé válhat.

Ami a jövőt illeti, mindezen tevékenységeket szeretnénk a már megszokott eltökéltséggel folytatni, fejleszteni a következő években is. Számos feladat áll előttünk és folytatnunk kell a már 2030-ig tervezett akciók, programok kidolgozását.” – emelte ki a legfontosabb feladatait Ifj. Chikán Attila. – „A szavakat és vállalásokat itt az ideje tettekre váltani. Arra kell törekednünk, hogy tovább erősítsük a BCSDH vezető szerepét, mint a felelősen gondolkodó és cselekvő üzleti szféra hangját. Tagvállalatainkat tovább támogatjuk a tudományosan megalapozott, ambiciózus fenntarthatósági céljaik elérésében. Velük együttműködve közös célunk a 2030-ig történő időszak végére – a most indított Time to transform 2030 programunkon keresztül – mérhető eredmények felmutatása.” – tette hozzá szakmai programjáról beszélve az újraválasztott elnök.

 

***

A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) új elnöksége

 

Ifj. Chikán Attila – elnök
vezérigazgató
ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

A közgazdász végzettségű szakember több évtizedes szakmai és vezetői tapasztalattal rendelkezik az energetikai iparágban.

Az általa az alapítástól irányított ALTEO Group mára az energetikai piac egyik meghatározó magyar tulajdonú szereplőjévé nőtte ki magát. A cég egyrészt olyan energetikai termelői portfóliót alakít ki és fejleszt folyamatosan, amely egyaránt tartalmaz alternatív- és megújuló energiaforrások hasznosítására épülő egységeket, valamint nagy hatásfokú szénhidrogén-tüzelésű kapcsolt energiatermelő rendszereket is, illetve az ezekből képzett szabályozási központot, másrészt pedig vevőközpontú és rugalmas energiakereskedelmi és -szolgáltatási tevékenységeket végez. Az ALTEO 2010 óta jelen van a Budapesti Értéktőzsdén.

Elkötelezett a fenntarthatóság iránt, a téma véleményvezéreként fenntarthatósági blogot vezet Chikansplanet néven. 2016 óta a BCSDH elnökeként vállal aktívan szerepet a szervezet munkájában. 

A Magyar Közgazdasági Társaság Fenntarthatósági szakosztályának elnökségi tagja, továbbá Felügyelőbizottsági tagja a Kék Bolygó Klímavédelmi Befektetési Alapkezelő Zrt-nek. A Magyar Tudományos Akadémia Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottságának tagja.

Dr. Fábián Ágnes
ügyvezető igazgató
Henkel Magyarország Kft.
Adhesives Technologies üzletág igazgató

1996 óta tagja a Henkel Magyarország Kft. csapatának. A ranglétra több fokát bejárva, 9 évet nemzetközi munkakörben is eltöltve lett a Henkel Adhesive Technologies üzletág vezetője, mely mellett 2011-től tölti be a Henkel Magyarország ügyvezetői posztját is. Pályafutását 1990-ben a Biogal Gyógyszergyár Hélia kozmetikai divízió értékesítési területén kezdte. Majd a Maybeline-nél és a Loctite Magyarországnál dolgozott értékesítési területen, amikor a Henkel felvásárolta a vállalatot. Célja, hogy egyre több vezető ismerje fel, hogy a jó teljesítményhez elengedhetetlen, hogy fenntartóan működjön és az ügyfelei, vásárlói számára több értéket teremtsen. A fenntartható működés ma már olyan elvárás, ami nem lehet és nem is érdemes kikerülni. A BCSDH Elnökségének tagja 2016 óta.

 

Gazsi Zoltán
ügyvezető igazgató
Eisberg Hungary Kft. 

2007 óta az Eisberg ügyvezető igazgatója. A gödöllői Agrártudományi Egyetem elvégzése után először a Mezőgazdasági Minősítő Intézetben, majd 14 éven keresztül multinacionális környezetben dolgozott, a Syngenta vállalatnál: az ócsai Kisérleti Állomás vezetése után különböző marketing- és projekt-koordinációs munkákat végzett egyre nagyobb területen, szinte minden földrészt érintve.

Hisz benne, hogy a vezetőknek kiemelt feladata és felelőssége, hogy az általuk vezetett cégek rugalmas alkalmazkodása a változó üzleti környezethez dolgozóik és a természet rendjének maximális tiszteletben tartásával tudjon megvalósulni. A cégeknél látott jó példák hatnak a dolgozók családtagjaira, közvetlen és közvetett környezetükre, mely hatások nélkülözhetetlenek a lényegi társadalmi szintű változások elindításában.

Hisz abban, hogy vezetői sikereit kollegáinak, az egymást támogató értékes közösség kialakításáért tett erőfeszítéseinek köszönheti, amelynek az alapja a sokszínűség, egymás tisztelete. Személyesen is sok energiát fektet a jó ügyek támogatásába, a társadalmi felelősségvállalás fontosságát, különösen a fenntarthatóság egyéni felelősségének aspektusait sok fórumon népszerűsíti.

A svájci kamara (SWISSCHAM) elnökségi tagja, a Vállalható Vállalkozások nagykövete. Az ISOFORUM 9000 legnagyobb hazai minőségügyi szervezet Elnöki Tanácsadó Testületében elnökségi tag, a Kórházsuli Alapítvány nagykövete. A Corvinus Egyetem az egyetemi oktatás érdekében tett erőfeszítéseit Pro Facultate díjjal jutalmazta.

 

Jamniczky Zsolt
vezérigazgató-helyettes
E.ON Hungária Zrt.

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán végzett 1990-ben, majd 1992 és 1994 között jogi ismereteket szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Tanulmányait követően 1991 és 1995 között a Magyar Országgyűlés külkapcsolati irodájának tanácsadója volt. 1996-tól 2007-ig előbb a Reemtsma-nál, majd a Philip Morris-nál töltött be vállalati ügyekért felelős területeken vezető pozíciókat, Budapesten, Brüsszelben és Zágrábban is dolgozott. 2007 óta az E.ON Hungária csoport központi ügyekért felelős igazgatója, 2010-től pedig a vállalat vezérigazgató-helyettese is volt egyben. Irányítása alá tartoznak a szabályozási ügyek, a kormányzati kapcsolatok, a vállalati kommunikáció, a jogi ügyek, valamint az innovációs és stratégiai területek. 2016-tól igazgatósági tagként a fentieken kívül az üzletfejlesztésért is felel. 2020. július 1-jétől pedig az ELMŰ-ÉMÁSZ értékesítésért felelős igazgatósági tagja. 2011 óta az Eurelectric Magyarországi Tagozatának alelnöke, ő képviseli Magyarországot az Eurelectric Igazgatóságában Brüsszelben. Kilenc éve, 2013 óta tagja a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) szervezetnek, 2018 óta elnökségi tag. 2019 májusától a Magyar Üzleti Vezetők Fóruma (HBLF) szervezet igazgatójává választották. 2020 szeptemberétől a Budapesti Elektromos Sportegyesület elnöke, a Jövő Mobilitása Szövetség és az Okos Jövő Innovációs Klaszter elnökségi tagja. Munkásságáért 2016-ban megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.

 

Nagy Gréta
ügyvezető igazgató
DANDELION Kft.

Környezetmérnökként végzett a Széchenyi István Egyetemen, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen először környezetmenedzsment szakmérnöki, majd gazdasági elemző és MBA képesítést szerzett.

A környezetvédelmet tekinti hivatásának, ezen belül a környezetvédelmi jog, a -mérőszámok és a gazdaságra gyakorolt hatásainak vizsgálata a szakterülete.

2006-ban alapította a DANDELION Kft-t, azóta annak ügyvezetője. A cégvezetés mellett is részt vesz szakemberként környezetvédelmi és folyamat-optimalizálási projektekben. Az elmúlt 12 évben kollégáival olyan innovációkat fejlesztettek, mint a vállalati szintű ökológiai lábnyom számítás valamint a jogszabályi megfelelőség önértékelésére kialakított GreenLex® szoftver valamint a dolgozói és szervezeti stressz-szint mérésére alkalmazható WorkStressMeter.

A célja, hogy a környezetvédelem, fenntarthatóság, munkavédelem és pszichoszociális kockázatértékelés során szerzett gyakorlati és stratégiai tapasztalataival támogatni tudja a BCSDH tagságát munkacsoport vezetőként és elnökségi tagként. 2019 óta a BCSDH Elnökségének tagja.

Recsetár-Maioli Kinga tölti be a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) szakmai vezetői pozícióját 2021. október 1-től.

Az új szakmai vezető munkájának fókuszában a WBCSD által megújított Vision 2050 program áll, a szavak után elérkezett a gyors cselekvés ideje. A Vision 2020 során számos jógyakorlat indult útjának, célok fogalmazódtak meg, de a változás sebessége elmarad a globális trendek alakulásától (népességnövekedés, fokozatosan romló ökoszisztémák, éghajlatváltozás, stb.).

Recsetár-Maioli Kinga 10 év multinacionális és 6 év regionális, illetve globális vezetői tapasztalattal a háta mögött döntött úgy, hogy a „mellékállását” helyezi előtérbe. Miközben vezetői feladatai során a lean transzformációra, automatizációra és magas szintű operációra helyezte a hangsúlyt, mellette Kelet-Európai Önkéntességi, illetve később fenntarthatósági vezetői funkciókat is ellátott. A civil szféra sem áll távol tőle, önkéntességi vezetőként számos projekt során dolgozott együtt szervezetek képviselőivel, elkötelezett a pro bono önkéntesség elterjesztése és vállalati kultúrába való integrálása mellett. Számos nemzetközi konferencián képviselte a GE kelet európai régióját a témában, illetve szerzett szakmai elismerést a vállalat számára.

Az új szakmai vezető feladatai közé tartozik a Vision 2050 magyarországi adaptálásán túl, az Action2030 program stratégia felülvizsgálata, konkrét akciók és ajánlások kidolgozása, a Race to Zero és ESG programok szakmai vezetése a BCSDH részéről és az ezekhez kapcsolódó szakmai munkacsoportok koordinálása.

Recsetár-Maioli Kinga elsődleges célja, hogy programok során a hangsúlyt áthelyezze az elméleti gondolkodásról a tettek mezejére, egy átlátható, mérhető és könnyen replikálható formában.

Továbbá fontos feladatának tartja az egyéni szemléletformálást, a személyes megélést és tapasztalást. Hiszi, hogy a felelősséget nem lehet csupán a vállalatokra vagy kormányzatokra hárítani, hiszen ezek a szervezetek is egyénekből állnak, a változáshoz így elengedhetetlen a személyes fejlődés és elköteleződés.

Meglepetésként ért minket a jó hír, hogy jelöltek bennünket, sőt megkaptuk a Bridge Budapest Környezeti fenntarthatóságért vállalkozói közösség díjat. Köszönjük a jelölést és a zsűri döntését!

A zsűri tagjai:

  • Katonáné Kovács Judit, a Debreceni Egyetem adjunktusa, Vállalkozásfejlesztési Tanszék
  • Matheidesz Réka, a MOME nemzetközi projektekért felelős pályázati irodájának vezetője
  • Máté Krisztina, producer, Az első millióm története, Cápák között
  • Biás Csongor, Startup Hungary ügyvezetője, alapítója
  • Tóth Gergely, HR Fest alapító és ügyvezető
  • Pistyur Veronika, a Bridge Budapest ügyvezetője, az Oktogon Ventures partnere

Az online díjátadó kapcsán készült film itt tekinthető meg:

https://www.facebook.com/bridgebudapest/videos/234238238465969

Budapest, 2021. február 23.: A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) taggyűlése az elmúlt évi regionális egyeztetés követően Peter Bakkert, a WBCSD elnök-vezérigazgatóját látta vendégül, aki közel 100 felsővezetőnek tartott előadást „Making stakeholder capitalism real and rewarding” címmel.

A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) mára 102 felelős vállalat elsőszámú vezetőjét tömörítő szervezetként 2021-es céljaként megfogalmazta, hogy a tagvállalatokat és az üzleti szektort támogassa a klímasemleges működés, a biodiverzitás helyreállításához szükséges célkitűzések, a befogadó, az egyenlőséget, sokszínűséget támogató és az üzleti emberi jogokat maximálisan tiszteletben tartó vállalati kultúra és működés, valamint a legmagasabb átláthatóság megvalósítása területén.

„A 2020-as évet a BCSDH dinamikus fejlődése jellemezte, a fontos pénzügyi szereplők taggá válása pedig továbbra is növelte a szervezet erejét. A 2021-es évben, meg kell találni a módját, hogy egy ellenálóbb, befogadóbb és fenntarthatóbb gazdasági növekedést hozzunk létreFokozni kell a harcot a klímavédelemért és adaptációért, karbonsemlegeség eléréséért dolgozunk, előtérbe kell helyezni a nettó nulla kibocsátású gazdaság és Magyarország elérését.” – fejtette ki bevezetőjében Ifj. Chikán Attila, a BCSDH elnöke.

Ennek tükrében a BCSDH szakmai programjának 2021-es évi fókuszába a Race to Zero program kerül, amelynek elsődleges célja, hogy elősegítse, felgyorsítsa azt a folyamatot, amellyel a magyar gazdaság 2050-re karbonsemlegessé válhat, ezzel fontos lépést téve a klímaváltozás megállításáért. Ennek elősegítése érdekében hozta létre a BCSDH a Net Zero Advisory Board-ot. A Board célja, hogy széles körű összefogást, programok összehangolását, hatás kiterjesztését, folyamatok felgyorsítását teszi lehetővé annak köszönhetőan, hogy a tudományos, szabályozói es a gazdasági szereplők is vannak benne.

A Board tagjai olyan neves szakemberek közül kerültek ki, akik szaktudásukkal és saját területükön szerzett elismertségükkel igazi hatást tudnak közösen elérni. A különleges, szektorokon átívelő összefogás célja, hogy a karbonsemleges gazdaságra való áttérés nagyobb lendületet kapjon a szinergiák kiaknázásával. – mondta el a BCSDH igazgatója, Márta Irén.

„Kevesebb mint 10 évünk van ahhoz, hogy megtaláljuk az utat az átalakuláshoz a nettó zéró kibocsátású és a természet központú gazdaság érdekében. Ezenkívül a világjárvány és a világszerte növekvő társadalmi nyugtalanság világossá tette, hogy ez a jövőkép csak valósulhat meg, ha gondolkodásunk és cselekedeteink középpontjába az embereket és közösségeket helyezzük. A vezetők lesznek a siker vagy a kudarc legfontosabb megkülönböztető tényezői.” – mondta el Peter Bakker, az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért (WBCSD) elnök-vezérigazgatója előadásában.

Az alapvető rendszerszintű átalakítások támogatása érdekében az elkövetkező kritikus évtized prioritásainak ütemtervének meghatározása érdekében a WBCSD március 25-én mutatja be a Vision 2050 frissített változatát. 2020-ban a BCSDH meghívására hazánk adhatott otthont a WBCSD közép-kelet-európai Regionális Vállalatvezetői Konzultációjának, ahol szakmai vezetés mellett beszélgettek vállalatvezetők, regionális vezetők és szakmai szervezetek vezetői a vállalatok szerepéről a Vision 2050 megvalósulásában. Ezen megkezdett munka eredménye, hogy Peter Bakker, a WBCSD elnök-vezérigazgatója tartott előadást a szervezet közgyűlésén.

„A fenntarthatóság már nem egy alárendelt tényező, hiszen az érdekeltekkel folytatott megbeszélések középpontjában áll. Gyorsabban kell közösen cselekednünk a kritikus átalakulások elősegítése érdekében az elkövetkező évtizedben. Az üzleti élet központi szerepet játszik a gazdasági rendszerek átalakításához szükséges cselekvések, innovációk, termékek és szolgáltatások előmozdításában és megvalósításában.”- tette hozzá Peter Bakker.

A taggyűlés elfogadta a szervezet 2020-as szakmai és pénzügyi beszámolóját, illetve a 2021-es terveit. Az újonnan csatlakozott vállalatok vezetői is bemutatkoztak.

 

Peter Bakker

WBCSD elnök-vezérigazgatója

 Peter Bakker 2012 óta vezeti a WBCSD-t. A WBCSD egy globális, vezérigazgatók által vezetett szervezet több mint 200 taggal, amelyek együtt dolgoznak a fenntartható világba történő átmenet felgyorsításában. A WBCSD tagvállalatai minden szektort és minden fontosabb gazdaságot képviselnek, együttes bevételük meghaladja a 8,5 milliárd USD-t és 19 millió alkalmazottal rendelkeznek.

A WBCSD elnöke kiváló üzleti vezető, aki 2011 júniusáig a globális szállítási és logisztikai vállalat, a TNT NV pénzügyi igazgatója, majd vezérigazgatója volt. Megkapta a Clinton Global Citizen Award (2009) és a Sustainability Leadership Award (2010) díjakat. Peter Bakker számos vállalati fenntarthatósági tanácsadó testület tagja. 2018-ban kapta meg az Orange-Nassau Rend tisztségét, annak elismeréseként, hogy hosszú távon elkötelezett az üzleti élet iránt a fenntarthatóság globális kérdéseinek kezelése mellett.

Lehetséges-e, hogy 2050-re a Föld 9 milliárd lakója jóllétben él majd? Ráadásul úgy, hogy közben a bolygó is jól van? És úgy, hogy az üzleti világ szereplői ennek az álomnak a megteremtésében vesznek részt, nem pedig a rombolásában? Lehet jövedelmező a fenntartható gazdaság? Képesek vagyunk összefogással, közösen egy élhetőbb világot teremteni?

Ezekre a kérdésekve keresve a választ a B Menü Extra műsorában Bombera Krisztina egyik meghívott vendége Ifj. Chikán Attila, a BCSDH Elnöke lesz.

A rendezvény vendége lesz továbbá Sellyey Tamás, a Holland-Magyar Kereskedelmi Kamara (DUTCHAM) elnökhelyettese, valamint csatlakozik Kapitány István, a Menedzserszövetség elnöke, aki mesél a Szövetség által életre hívott Menedzserek a Társadalomért – Fókuszban a Jövő! programsorozat céljairól és legújabb digitális megakonferenciájáról, melynek témája a „Gazdaság a fenntartható jövő szolgálatában”.

2021. január 26-án 17:00 órától kövessék a programot élőben a Menedzserszövetség Facebook oldalán, a Business Menü Bombera Krisztinával Facebook felületen és Bombera Krisztina hivatalos Facebook oldalán.