Nagyot lépett előre a fenntartható közlekedés megteremtésében a MÁV-VOLÁN-csoport 2023-ban

Az európai zöldmegállapodás alapján 2050-re 90 százalékkal kell csökkenteni a közlekedésből származó szén-dioxid-kibocsátást. Már önmagában azzal is sokat tehetünk környezetünk megóvásáért, ha az egyéni autózás helyett a közösségi közlekedés eszközeit választjuk, mert ezek egy főre vetített károsanyag-kibocsátása lényegesen alacsonyabb.

A MÁV-VOLÁN-csoport járatait 2023-ban 837 millió alkalommal vették igénybe. Ez 118 millióval több, mint 2022-ben, ami azt mutatja, hogy a közösségi közlekedés népszerűsége – az infrastruktúrával és a járműállománnyal kapcsolatos kihívások ellenére is – lendületesen növekszik Magyarországon. Mindebben meghatározó szerepet játszottak az újonnan bevezetett ország- és vármegyebérletek, amelyekkel a vállalatcsoport tagjai új utasokat tudtak megszólítani, és amelyeknek köszönhetően az eddig is közösségi közlekedéssel utazók szintén a korábbiaknál olcsóbban, egyszerűbben és szinte korlátok nélkül vehetik igénybe a MÁV-VOLÁN-csoport szolgáltatásait.

A Volánbusz helyi és helyközi járatain tavaly összesen 585 millió, a HÉV vonalain 71 millió, a belföldi és nemzetközi vonatokon pedig 181 millió utazás történt, utóbbival a MÁV-START rekord-utasforgalmat ért el.

Az elmúlt 3 év alatt a vasúttársaságnál több mint 2,59 millió   tonnával sikerült csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, ami hozzávetőleg egy 200 ezres nagyváros éves lakossági kibocsátásával egyenlő. Ezt a mennyiséget körülbelül 35,8 millió darab 10 év körüli fa – például egy Debrecen területénél több mint kétszer nagyobb kiterjedésű tölgyerdő – tudná egy év alatt megkötni.

A Volánbusz járműállományának szén-dioxid-kibocsátása 2023-ban csaknem 7 ezer tonnával mérséklődött az előző évhez képest. A csökkenés jelentős része az elektromos autóbuszok üzembe állításának köszönhető. A dízelmotoros járművek kiváltásával az e-buszok 2023-ban 4245 tonnányi CO2-kibocsátás megtakarításához járultak hozzá, ami 2358 személygépkocsi éves kibocsátásnak megfelelő mennyiség.

A MÁV-VOLÁN-csoport jármű-fiatalítási programjának keretében 2023-ban megérkezett a két és fél ezredik új autóbusz a Volánbuszhoz, így a közlekedési társaság közel 6000 darabos járműállományának már több mint 40 százalékát lecserélte az elmúlt 5 során. A jelenkor elvárásainak megfelelő, légkondicionált, USB-töltőportokkal felszerelt autóbuszok az elővárosi, a regionális és a távolsági forgalomban egyaránt magas színvonalú szolgáltatást biztosítanak, ezzel is vonzóbb közlekedési lehetőséget teremtve. Az új beszerzésű autóbuszok már több, mint 10%-a alternatív meghajtású, a hagyományos dízelüzemű járművek pedig a lehető legjobb, EURO 6-os környezetvédelmi besorolású motorral szereltek.

A magyarországi helyközi közlekedés 2024. március 1-jével bevezetett új tarifarendszere 3,5-4 millió ember számára teszi olcsóbbá, egyszerűbbé és hozzáférhetőbbé a közösségi közlekedést hazánkban. A vállalatcsoport a menterendek összehangolásával, a szolgáltatások átfogó fejlesztésével, illetve a járműállomány további fiatalításával készül az elkövetkező időszakra, hogy minél többen tegyék le a slusszkulcsot, és váltsanak környezetbarát közösségi közlekedési eszközökre.

A MÁV-VOLÁN-csoport célja 2050-ig a kvázi klímasemlegesség elérése. Ennek érdekében az elmúlt 3 évben a tagvállalatok számos működési területén kaptak egyre hangsúlyosabb szerepet a környezeti megfontolások, például a járműfejlesztés, a digitalizáció, a zöldesemények és a széles körű edukáció tekintetében. Felelős, 21. századi közszolgáltatóként a vállalatcsoport fontosnak tartja, hogy konkrét vállalásokat tegyen egy fenntarthatóbb, zöldebb jövőért – ezekről, valamint a MÁV-VOLÁN-csoport egyéb, a témához kapcsolódó híreiről a zoldkozossegikozlekedes.hu oldalon lehet tájékozódni.