A műanyag, amit megesznek a gombák

A műanyag, amit megesznek a gombák: megérkezett az első 100%-ban visszaforgatható és biológiailag lebomló csomagolóanyag. Köztudott, hogy a műanyaghulladék súlyos terhet ró a világra, ám a megoldás nem a műanyagok használatának elvetésével vagy gyártásának betiltásával kell, hogy járjon, mert a műanyagoknak számos olyan előnye van amit más anyag nem tud helyettesíteni. Ezért fontos, hogy okosan bánjunk a műanyagokkal! A hulladéktermelés nélkül működő, körkörös műanyag-gazdálkodás lehetővé teszi a műanyag előnyeinek kihasználását anélkül, hogy ez kockázatot jelentene a környezetünkre. Ennek megvalósítása felé tehetünk most egy nagy lépést olyan csomagolóanyagnak hála, amely nemcsak 100%-ban visszaforgatható, de ha mégis a természetbe kerül, biológiailag lebomlik, és semmilyen mikroszemcsés szennyeződést nem hagy maga után. Az innovatív Manunature stretch-fólia már Magyarországon is elérhető!

Ma éves szinten több mint 300 ezer tonnányi műanyagot gyártanak le a világban, aminek csaknem 90%-a végzi hulladékként. Még ennél is elrettentőbb, hogy a nem megfelelően működtetett és sokszor felelőtlen hulladékkezelés következtében ebből nagyjából 30% kontroll nélkül a természetbe, a vizeinkbe, végül pedig az óceánokba kerül, ahol az egyre hatalmasabb szemétszigetek beláthatatlan károkat okoznak az élővilágnak. De mégis hogyan harcoljunk a műanyagszemét okozta rémségek ellen anélkül, hogy az amúgy az ellátási láncban számos előnnyel rendelkező műanyag ellen harcolnánk?

Manunature, a 100%-ban környezetbarát műanyag

A Manupackaging Magyarország Kft. (korábban Manuli Stretch) régóta elkötelezettje a környezettudatos és fenntartható csomagolóipari megoldásoknak, amelyekkel globális szinten lehet csökkenteni a felhasznált mennyiségeket, sőt, az újrahasznosításon alapuló, körkörös műanyag-gazdálkodás megvalósítását is előreviszik. Legújabb termékünk, a saját fejlesztésű Manunature az első olyan stretch-fólia a piacon, amely nem csak 100%-ban újrahasznosítható, de ha mégis hulladékként végzi, 3-24 hónap alatt biológiailag lebomlik, méghozzá CO2-re és vízre. Ez azért egyedülálló, mert minden más piacon elérhető termék csupán az egyik erénnyel rendelkezik: vagy visszaforgatható, de nem bomlik le, így hulladékként továbbra is gondot jelent, vagy éppen lebomlik, de nem forgatható vissza, így ugyancsak veszít az értékéből a gyártási láncban. A műanyagok több mint 90%-a újrahhasznosítható, ezért nagyon fontos, hogy visszakerüljenek a gyártási láncba. Ezek az anyagok fontos értéket képviselnek: újra hasznos anyagot lehet gyártani belőlük. Ezért is tartjuk mi elsődleges célnak azt, hogy minden műanyag csomagolóanyag visszaforgatásra kerüljön. Amíg azonban van olyan aki szemetel, gondolnunk kell arra is, hogy amit eldobnak, az ott ahova eldobták a lehető leggyorsabban maradék szennyezés nélkül eltűnjön. Erre ad megoldást a Manunate® stretch-fólia.

A Manunature életútja

A Manunature csomagolóanyag előtt alapvetően kétféle életút bontakozhat ki, miután beteljesítette funkcióját. A legkedvezőbb, ha a körkörös műanyag-gazdálkodás elve szerint a használatot követően begyűjtik, majd mechanikai újrahasznosításon esik át, és ismét csomagolóanyag válik belőle, ami így folytathatja útját a rendszerben. Azonban ha hulladékként végzi, természetes környezetben, a szabad levegő, az UV-sugárzás és a nedvesség hatására bomlani kezd, és víz, CO2, valamint biomassza válik belőle.

Fontos, hogy a Manunature termék fizikai tulajdonságai a használat folyamán nem változnak, a lebomlás képessége olyan, mint egy alvó funkció, amely csak akkor lép életbe, ha az anyag természetes közegbe kerül. Ekkor nagyon gyors léptékű változás veszi kezdetét: elveszíti fizikai integritását, egyre kisebb részecskékre bomlik, míg nagyjából 3 hónap múlva már nem is műanyag, hanem olyan 100%-ban biológiailag hasznosuló maradvány, amelynek apró molekuláris mérete és vízben oldódó mivolta lehetővé teszi a természetben előforduló baktériumoknak és gombáknak, hogy abszorbeálják és megemésszék. Mindennek eredményeként 24 hónap múlva pedig nem marad más a csomagolóanyag után, mint a fent említett szerves anyagok, semmilyen további veszélyt nem jelentve a környezetre nézve.

A fenntartható jövő kulcsa tehát továbbra is a felhasználás csökkentésében és a tökéletesen működő, maradéktalan visszaforgatásban rejlik, ám amíg ez a rendszer nem 100%-os, a Manunature a felelőtlen hulladékkezelés következtében sem jelent veszélyt a természetre nézve!

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?