A Shellnél továbbra is a biztonság és egészség az első

A koronavírus terjedése jelenleg mindenki életében bizonytalanságot teremt. Ezekben az időkben még fontosabbá vált, hogy felelősséggel tartozzunk egymásért és a körülöttünk élők egészségéért.

Annak érdekében, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzetben is biztosítani tudja a vásárlók és munkatársak biztonságát és egészségét, a Shell minden magyarországi töltőállomásán tovább erősítette a már alkalmazott higiéniai és fertőtlenítésre vonatkozó szabályait. A gyakran használt felületeket és azokat a területeket, ahol a vásárlók és a munkatársak a legtöbbet tartózkodnak, rendszeresen, naponta többször fertőtlenítik. Így a vásárlók által használt területeket, az élelmiszer készítéshez használt helyiségeket és a személyzeti tereket is kiemelt gondossággal takarítják. A töltőoszlopokhoz pedig – a készlet erejéig – egyszer használatos kesztyűket helyeztek ki a tankoláshoz.
Emellett további intézkedéseket is bevezettek, hogy minimalizálni lehessen a vírus terjedését. Annak érdekében, hogy a munkatársak és a vásárlók érintkezését, illetve a vásárlók közötti fizikai kontaktust minimumra csökkentsék, a vásárlókat jelzések figyelmeztetik a megfelelő, 1,5-2 m-es távolság tartására. Emellett maximum öt személy tartózkodhat a shopokban, a kasszánál elválasztó plexifalat helyeztek el, a személyzet pedig maszkban és gumikesztyűben fogadja az érkezőket. A kártyaterminálok kifelé fordítva üzemelnek, így a vásárlók minden kártyás (bankkártyás, Shell kártyás, és ClubSmart kártyás) fizetésüket önkiszolgálással tudják intézni. Az élelmiszerek csak csomagolt formában kaphatóak, és a vásárlóknak javasolják az elviteles formában történő vásárlást. Az asztalok és székek használata a pihenő sarokban most nem engedélyezett.
A plusz intézkedések mellett, a rendkívüli helyzetben, a Shell köszönetének jeléül vendégül lát minden nem mindennapi hőst, és a töltőállomásra betérő mentősöket, orvosokat, ápolókat, rendőröket, katonákat, tűzoltókat és kamionsofőröket meghívja egy ingyen Caffé Perté cappuccinóra vagy eszpresszóra. A kezdeményezéshez 30 országban több mint 15.000 Shell töltőállomás csatlakozott.

További információk a shell.hu és a Shell Facebook oldalán találhatóak.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?