KÉPES program – A Grundfos támogatásával megújult a Szeder utcai bölcsőde

A Grundfos 2016-ban csatlakozott a KÉPES programhoz, melynek idei célja a helyi vállalatok és az önkormányzat együttműködésében a székesfehérvári 7. számú bölcsőde udvarának teljes felújítása volt. A közel fél éven át tartó munkálatok augusztus 12-én egy önkéntes nappal zárultak, mely program keretében a kapcsolódott vállalatok munkatársai takarítási és festési munkákat végeztek, tovább szépítve az épületet, annak érdekében, hogy az intézmény munkatársai a nyitásra tiszta, megújult körülmények között fogadhassák a gyerekeket. A programban a Grundfos önkéntesei is aktív szerepet vállaltak.

A helyi vállalatok és a székesfehérvári önkormányzat példaértékű összefogásával 4 évvel ezelőtt indított KÉPES – Közösségi Értékteremtő Program Együtt Székesfehérvárért! elnevezésű program 2016-os célkitűzésével megszületett Székesfehérvár első bölcsődei programja. A város ezen intézményeiben több olyan felújítási munka is esedékessé vált, melyek mindezidáig nem kerülhettek kivitelezésre, ezért a program résztvevői ezek megvalósítását, valamint a bölcsődei környezet komfortosabbá és élhetőbbé tételét tűzték ki célul.

Idén elsőként a 7-es számú, Szeder utcai bölcsőde újulhatott meg. A 8 csoportban 108 kisgyermeket nevelő intézményben többek között megvalósult az udvarok akadálymentesítése, a sok helyen üveggel szennyezett talaj teljes cseréje és újra füvesítése, az udvari játékok cseréje, valamint a teraszárnyékoló rendszerek felújítása és az elavult nyílászárók cseréje. A felújítás érintette a kiszáradt, beteg növények, fatuskók és balesetveszélyes aknák, betonelemek eltávolítását, illetve szárazságtűrő, egészséges növények telepítését is. Emellett új motorozó pályák kerültek kialakításra és a meleg időre való tekintettel megújultak az udvari párakapuk is. A munkálatokat az előző évekhez hasonlóan a Városgondnokság szakemberei végezték a nyári szünet alatt.

Grundfos

A kezdeményezésben részt vevő vállalatok összesen több mint 14 millió forinttal támogatták a bölcsőde felújítását. Székesfehérvár önkormányzata ezt az összeget megduplázta és a Városgondnokság által elvégzett kivitelezés munkadíját is finanszírozta, így mindent összevetve az intézményben végül egy 40.000.000 forintos beruházás valósulhatott meg.

Az anyagi támogatás mellett a program kiemelt eleme volt továbbá a szemléletformálás és az önkéntesség kultúrájának továbbfejlesztése, így a szokásokhoz híven az idei évben is megszervezésre került egy önkéntes nap az érintett bölcsődében. Augusztus 12-én a vállalatoktól érkező önkéntesek – így többek között a Grundfos önkéntesei is – lefestették a bölcsődét körbevevő kerítést, megtisztították az ablakokat, segítettek a függönyök felrakásában és összegyűjtötték a bölcsőde környezetében levő szemetet, hogy a 3 nappal később nyitó intézmény szép és tiszta környezettel várhassa a kisgyermekeket.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?