Már több mint 450 tonna élelmiszer a rászorulóknak

A Tesco kiemelt figyelmet fordít az élelmiszer-hulladék csökkentésére. A vállalat a Magyar Élelmiszerbank Egyesület platina fokozatú támogatójaként csak idén júliusban több mint 60 tonna pékáruval és vegyes élelmiszerrel járult hozzá a rászoruló családok napi élelmiszer ellátásához. A vállalt több mint 270 tonna – 100 millió forintot meghaladó értékű – termékkel támogatta partnere munkáját az élelmiszermentő program 2014-es kezdete óta.

A Tesco és az Élelmiszerbank közös munkájának alapja, hogy az áruházlánc belső minőségbiztosítási szabályozása szigorúbb a magyar fogyasztóvédelmi előírásoknál. A polcokról lekerülő felesleges, de még megfelelő minőségű élelmiszerek még a törvényi előírásoknak megfelelő határidőn belül kerülnek a nehéz sorsú családokhoz. A vásárlói térből az áruházi raktárakba kerülő élelmiszerfelesleget (elsősorban kenyeret, de a vasárnapi zárva tartás óta már vegyes élelmiszert is) a Tesco munkatársai készítik össze az Élelmiszerbank partnerei számára, akik elszállítják a termékeket és gondoskodnak arról, hogy az élelmiszerek mielőbb eljussanak oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Az áruházlánc folyamatosan bővíti az átadható termékek körét, valamint a programban résztvevő áruházak számát.

Tesco_Elelmiszerbank_együttmukodes

Az áruházlánc 2007 óta működik együtt az Élelmiszerbankkal. A partnerség első körében adománykonvojokkal és szezonális édességekkel járult hozzá a nélkülözők támogatásához. A 2014 szeptemberében indult élelmiszermentő program ugyanakkor nem szezonális vagy eseti támogatást jelent. Ennek keretében a Tesco rendszeres, napi szintű élelmiszerellátást nyújt a rászoruló családoknak, az Élelmiszerbank hathatós közreműködésével.

Cseh Balázs, az Élelmiszerbank elnöke elmondta, hogy 10 éves fennállásunk óta az a cél, hogy felkutassák és összegyűjtsék a feleslegessé vált és megsemmisítés előtt álló, azonban lejárat előtti, minőségileg fogyasztható élelmiszereket. Ezeket 220 karitatív szervezeten keresztül több mint 300.000 rászorulóhoz juttatják el ingyenesen. Indulásuk óta összesen 34.600 tonna élelmiszert osztottak szét.

Magyar Henrietta, a Tesco-Global Áruházak Zrt. kormányzati és közösségi kapcsolatok menedzsere hozzátette, hogy a vállalat csaknem 10 éve kezdte meg a közös gondolkodást az Élelmiszerbankkal arról, hogyan lehetne felelős módon felhasználni az áruházakban keletkező élelmiszer-felesleget. Nagyra értékelik és hiánypótlónak tartják a szervezet munkáját, és igyekeznek minél hatékonyabban támogatni annak két fő célját: az éhezés felszámolását és az élelmiszerpazarlás csökkentését.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?