Októberben ismét megjelenik a BCSDH-val együttműködésben a HVG Fenntartható Fejlődés című kiadványa.

Válságos állapotban van bolygónk, a legutóbbi tanulmányok alapján egyértelművé vált, hogy az eddig bejelentett kibocsátáscsökkentési vállalások nem elégségesek ahhoz, hogy az évszázad végéig két Celsius-fok alatt maradjon a Föld átlaghőmérsékletének az emelkedése.

A Fenntartható fejlődés című kiadvány egyrészt bemutatja a válságjeleket, de felsorolja azt is, hogy az egyes országok, nemzetközi szervezetek, illetve vállalatok milyen újabb programokkal és vállalásokkal próbálják megfordítani a kedvezőtlen folyamatokat. A kiadvány ismerteti az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért (WBCSD) Vision 2050: Time to Transform című programját, s érinti azt is, mit tesz a szervezet magyarországi tagvállalata, a BCSDH.

Az idén ismét fontos téma lesz az élelmiszerpazarlás és szó esik arról, miképpen tehetjük hétköznapjainkat is fenntarthatóbbá.

A kiadvány a korábbi évekhez hasonlóan foglalkozik a fenntarthatóság egyik kulcselemének számító körforgásos gazdasággal is, bemutatja az Európai Unió körforgásos gazdasággal kapcsolatos programját, és foglalkozik azzal is, mi lehet az oka annak, hogy 2020-ban – 2019-hez képest – hátramenetbe kapcsolt a körforgásosság. 

A kiadvány foglalkozik az energiatermelés – a megújuló források kihasználásával, az atomenergetika, illetve az energiatárolás – kérdéseivel is, s szó esik a fenntarthatóságot szolgáló technikai újdonságokról, például a szén-dioxid befogásáról, az új technológián alapuló tengeri szélfarmokról, illetve az okos városokban zajló fejlesztésekről. A kiadvány természetesen elemzi, milyen változásokat hozott a koronavírus-járvány: hogyan alakulnak át a városok a pandémia hatására és milyen hatással van a járvány a környezetre.

A kiadvány ezúttal is jelentős teret szentel a fenntarthatóság társadalmi vetületeinek: a zöld munkahelyek számának növekedésének, illetve az ESG-beszámolók gyors terjedésének.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?