Tesco – Már 160 áruház vesz részt a Tesco napi élelmiszermentő programjában

Az élelmiszer-pazarlás csökkentésének elkötelezettjeként a Tesco évek óta stratégiai partnere a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek. Jelenleg 160 áruháza, közel az összes hipermarket, valamint egyre több kisebb áruház és szupermarket vesz részt az Élelmiszerbankkal közösen működtetett napi élelmiszermentő programjában. A vállalat célja, hogy 2020-ra valamennyi közép-európai áruházát felkészítse az emberi fogyasztásra még teljesen alkalmas, de már nem eladható élelmiszerek jótékony célú adományozására.

A vállalat évek óta működteti a Magyar Élelmiszerbankkal közös napi élelmiszermentő programját, amelyben a 205 magyarországi áruházból már 160 vesz részt. A Tesco Magyarországon 2014-ben indította el áruházi élelmiszermentő programját, melynek keretében a résztvevő áruházak munkatársai minden munkanap összegyűjtik, és szortírozzák a már nem eladható, de emberi fogyasztásra még tökéletesen alkalmas pékárut, illetve zöldséget és gyümölcsöt, amit másnap reggel az Élelmiszerbank partnerszervezetein keresztül eljuttatnak a bolt környékén élő rászorulóknak. Az élelmiszermentő program kezdete óta az áruházlánc összesen közel 15 854 tonna élelmiszert ajánlott így fel jótékony célra. Ez nagyságrendileg 40 millió adag ételnek megfelelő mennyiség.

A Tesco a Magyar Élelmiszerbank Egyesület stratégiai partnereként rendszeresen részt vesz a szervezet egyéb gyűjtőakcióiban és kampányaiban. A napi szintű mentésen kívül azonban számos egyéb módszerrel is harcol az élelmiszer-pazarlás ellen. Tavaly év elején bevezette a Perfectly Imperfect kínálatát. Ennek keretein belül egyes szállítóitól olyan zöldséget és gyümölcsöt is átvesz, amelyek nem felelnek meg a normál, belső termékspecifikációknak (kisebbek, nagyobbak a megszokottnál, kissé deformáltak vagy van egy kis héjhibájuk), de egyébként kiváló minőségűek és élelmiszerbiztonsági szempontból tökéletesen alkalmasak emberi fogyasztásra. Ezzel a kezdeményezéssel a Tesco segít a szállítóinak csökkenteni az élelmiszer-hulladékot, illetve átlagon felüli vagy rekordtermés esetén pedig segít a termelőknek hatékonyan elosztani a felesleget. A vállalat nemrég indította el a közép-európai élelmiszer-hulladék forródrótot, ahol a beszállítói jelezhetik, ha az ellátási láncban élelmiszer-pazarlás jelentkezne, így közösen oldhatják meg a problémát.

További információ az élelmiszermentő programban résztvevő áruházakról: http://bit.ly/Elelmiszermento_aruhazak

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?