2013. február 18-án tartotta éves taggyűlését a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért. Az eseményen, melynek az E.ON Hungária Zrt. adott otthont, bemutatkoztak a szervezet új tagjainak vezetői és sor került a „A vállalati fenntarthatóság komplex értelmezése” című vezetői ajánláshoz újonnan csatlakozó vállalatok vezetőinek ünnepélyes aláírására is.
A szervezet Elnöksége bemutatta a 2012. évi szakmai és pénzügyi beszámolót, melyet a tagság elfogadott. Salgó István elnök értékelésében kiemelte a 2012-es év legmeghatározóbb eseményeit, tevékenységeit: „Bemutattuk hazánk első vezetői ajánlását a fenntarthatóság komplex értelmezéséről, melyet Áder János köztársasági elnök is támogatott. Folytatódtak az üzleti reggelik, számos sajtómegjelenés kísérte egész évben munkánkat és újra megjelent a HVG-vel együttműködésben a Fenntartható Fejlődés Plusz kiadvány.” Döntés született arról, hogy a következő elnökségi ciklusban egy öt főből álló Elnökség kezdi majd meg munkáját. Szintén megvitatásra kerültek a szervezet 2013-as tervei. A tagság egyhangú döntése értelmében változik a szervezetbe való belépés feltétele is. A jövőben csatlakozni szándékozó vállalatok vezetőinek a BCSDH vezetői ajánlását alá kell írni és ezzel vállalni, hogy törekszenek a vállalatot a benne foglalt elveknek megfelelően irányítani, továbbá a tagfelvételi kérelemben röviden ismertetni kell az ajánlás hét pontjára vonatkozó jelenlegi gyakorlatot. A tagfelvételi kérelmek jóváhagyása továbbra is az Elnökség hatásköre marad.
A taggyűlésen készült képek Galériánkban tekinthetők meg.