Mire jók a sztereotípiák és mikor válnak káros előítéletekké? A munkanélküliség megoldásában milyen szerep jut az oktatásnak? Hogyan lehet megvédeni a dolgozót, ha ő nem akarja? A női kvóta vagy a női-férfi gondolkodás megértése viszi előbbre az esélyegyenlőség ügyét? Az Unicum illaton túl mi érződik még a Zwack falai között?

Május 7-én, „A jövő vezetői” tehetségprogram negyedik szakmai napján alapértékekkel foglalkoztak a program résztvevői. Az emberi élet, biztonság, jogok, a munkához való jog tiszteletének üzletvitelbe integrálása nem egyszerű feladat, de a téma körbejárását olyan izgalmas külsős előadók, mint Dr. Scharle Ágota, a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet vezetője, Nagy Géza az Ability Park vezetője és Dr. Segesváry Gábor, a Zwack Humánpolitikai Igazgatója által tartott prezentációk, beszélgetések és esettanulmányok segítették a házigazda Zwack Unicum Nyrt. megismerése mellett. A nap vendége volt még Urbán Katalin  a Grundfos-tól és Istenesné Solti Andrea a Shelltől.

Hogy mire jók a sztereotípiák és mikor válnak ezek káros előítéletekké? Egy játék során saját magukon tapasztalhatták a résztvevők, hogy milyen könnyű kis különbségeket indokolatlanul felnagyítani, egyszeri tapasztalatot általánosítani vagy önmagunkban nem szeretett tulajdonságot kivetíteni másokra.
Ezek az előítéletek akadályozzák a vezetői döntéshozatalban is az esélyegyenlőséget és a vezetői felelősség biztosítani ezek káros megjelenésének kiküszöbölését a vállalati folyamatokban és előrelépni a diszkrimináció-mentesség, egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség felé.

Szó esett a tartós munkanélküliség egyértelmű negatív hatásáról a gazdaságra. Érdekes megállapítás volt, hogy a technológiai fejlődés ellenére nem igazán csökken a munkahelyek száma, de összetétele viszont annál inkább. Ezt a gyors átrendeződést az oktatási rendszer képtelen lekövetni. Az oktatás egyik legfontosabb mai feladata az lenne, hogy megtanítsa azokat a készségeket, képességeket, amelyek révén képesekké válnának a fiatalok az önállóságra: elsajátítani hogyan kell tanulni, keresni, fejlődni és önmagukat fejleszteni.

446_

A fogyatékos emberek társadalmi megítélése a történelem során sokat változott, jól látszik, hogy hogy a fogyatékos ember csak és kizárólag a társadalmi interakcióban válik fogyatékossá.
 A WHO felmérése szerint a jelenlegi fogyatékosok 47% időskori fogyatékosság, így a kérdés még inkább üzleti és társadalmi kockázatkezelést sürget, főleg, ha egy elidősödő Európában és Magyarországon élünk, működünk.

IMG_0463_

Hogyan lehet megvédeni a dolgozót, ha ő nem akarja? És vajon milyen dimenziók mentén növelhető a női vezetők aránya? Két esettanulmány érdekes felvetések.

A dolgozónak joga van a biztonsághoz, de vajon, milyen módon lehet betartatni a biztonsági szabályokat, ha a dolgozó a legfőbb akadályozó? Szabályozás vagy emocionális meggyőzés, motiváció vagy szankciók, vezetői példamutatás, számonkérés és a kettős mérce mind olyan dilemma, amely felmerült a munkabiztonságról szóló beszélgetés során.

img_0471_

A legtöbb vállalat etikai kódex tartalmazza a diszkrimináció mentes működést és az esélyegyenlőség biztosítását, de még mindig kevés nő kerül vezető pozícióba és még mindig alacsonyabb a nők keresete. Biztos, hogy azonosak akarnak lenni a nők férfiakkal? A kvóta rendszer a megoldás, vagy magától is beindul egy pozitív folyamat? A nőket kell segíteni, vagy a nemek közötti megértést?  A női felsővezető segíti a női esélyegyenlőséget, vagy nehezíti? Olyanoknak kell lenniük a nőknek, mint a férfiaknak, vagy a sokszínűség a fontos? Érvek és ellenérvek ütköztek a gender problémát feszegető esettanulmány feldolgozása során és sok érdekes szempont került felszínre.

 

Vajon milyen az alapértékeket, emberi méltóságot tisztelő vezető és hogyan működik ez a gyakorlatban?

 

IMG_0478_

A Zwack irodák bejárásával és az ott dolgozókkal való beszélgetésekkel saját maguk a résztvevők is tapasztalhatták, hogy hogyan érzékelik ezt a családi vállalatnál dolgozók és azt is, hogy az Unicum illaton túl Zwack Péter szellemisége is körbelengi a céget.

DSC_0276

Zwack Izabella egy videóbejátszásból, Zwack Sándor pedig a résztvevőkkel beszélgetve osztotta meg gondolatait a családi vállalatról.

DSC_0308

Érdekes beszélgetés zajlott arról, hogy vajon egy családi vállalat globális terjeszkedés során, ha a család személyesen már nem tud a mindennapokban jelen lenni a vállalat életében. megőrizheti-e értékeit.

A napot pince- és múzeum bejárás, majd finom borok és likőrök kóstolása mellett informális együttlét tetőzte.

A korábbi évek sikerei nyomán idén egy teljes értékű munkanapon hirdeti meg a Dolgozz Otthonról Napot a Telenor és a Microsoft. Május 22-én a két vállalat – amelyeknél a rugalmas munkavégzés mindennapos gyakorlat – másokat is arra buzdít, hogy az irodából kimozdulva dolgozzanak, akár megszokott kollégáik helyett más szakmák képviselőivel közösen, egymás otthonában. 

Tavaly 150 cég és összesen négyezer munkavállaló csatlakozott a Telenor és a Microsoft 2012-ben útjára indított kezdeményezéséhez, amelynek életre keltői a rugalmas munkavégzés kultúráját szeretnék elterjeszteni Magyarországon. A Telenor és a Microsoft munkatársai ugyanis mobilinternet, felhőszolgáltatások és korszerű okoseszközök segítségével gyakran dolgoznak irodán kívül, akár otthonról, vagy más külső helyszínről.

Az idei esemény fókuszát egy itthon még ismeretlennek számító lehetőség, az otthoni és a közösségi munkát vegyítő Hoffice adja. A Svédországból indult kezdeményezés támogatói alkalmanként saját lakásuk felajánlásával 10-12 fős, alkalmi munkaközösségeket teremtenek. A Hoffice koncepció érdekessége, hogy nem csupán közvetlen kollégákat, de más cégek alkalmazottait, vagy szabadúszókat, startuppereket hoz össze a rugalmas közösségi munkahely. Gyakorlatilag bármilyen ingatlan lehet Hoffice, a lakástulajdonos meghirdeti, melyik napon Hoffice-olna, milyen körülményeket biztosít vendégeinek. Akinek ez megfelel, csatlakozik egy – vagy ha több elérhető, több – munkanapra.

A Hoffice-ozás előnye, hogy a csatlakozók egy-egy napra kiszakadhatnak megszokott közegükből, a teljesen más területen dolgozók jelenléte pedig inspirálja saját munkájukat is. Annak érdekében, hogy a közösen dolgozás valóban hatékony legyen, a svéd modell szerint egy Hoffice-ban a munka kialakított rend alapján folyik. Az iskolai tanórákhoz hasonlóan 45 perces szegmenseket 15 perces szünetek váltják. A szünetben a Hoffice-ozók lazítanak, megbeszélik egymással, hogy pontosan milyen feladatokat végeznek, ha elakadtak saját munkájukban, inspirálódhatnak, segíthetnek a másiknak, majd a soron következő háromnegyed órában frissült szellemben folytathatják dolgukat, ez összességében a hatékonyságot segíti.

„A Dolgozz Otthonról Nap több éve tartó népszerűsége jól mutatja a rugalmas munkavégzés előnyeit a szellemi munkát végzők körében. Örömmel látjuk, hogy egyre több munkaadó és dolgozó gondolja azt, hogy ez a fajta, a Telenornál már régóta bevettnek számító munkakultúra számukra is működőképes. Az eddigi sikerek alapján elérkezett látjuk az időt ahhoz, hogy a korábbi évek után idén már ne egy szombati munkanapra, hanem hétköznapra időzítsük az eseményt.” – mondta el Kutas István, a Telenor Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója.

Az országos „Dolgozz Otthonról Nap”-ot a vállalat május 22-ére szervezi, a kezdeményezés indítása óta első alkalommal nem szombati munkanapra, hanem egy pénteki, teljes munkanapra időzítve az aktivitást. A szervezők célja, hogy ekkor a lehető legtöbb vállalat lehetőséget biztosítson munkatársainak a rugalmas munkavégzésre, akár a Hoffice-olás kipróbálására. A Dolgozz Otthonról Nap honlapján keresztül bármely cég vagy szervezet regisztrálhatja magát, aki egyetért annak alapgondolatával, és legalább egy napra kipróbálná a rugalmas munkastílust. A weboldalon csatlakozó cégek között a szervezők egy, az irodákat is otthonossá tévő masszázsfotelt sorsolnak ki.

A Telenor és a Microsoft saját maga is szeretne teljesebb képet alkotni a magyar dolgozók rugalmas munkavégzési lehetőségeiről, ezért egy online felmérést indított, amely kérdőív kitöltői ugyancsak értékes nyereményben részesülhetnek. Részletek a www.dolgozzotthonrolnap.hu oldalon.

partnerek

Június 3-án rendezi meg a FUSIONS regionális workshopját Budapesten, az Experidance Házban. A FUSIONS projekt célja az élelmiszerveszteségek és –pazarlás csökkentése a teljes élelmiszerláncon belül Európában. Az eseményen bemutatásra kerülnek a projekt céljai és eddigi eredményei.

A konferencián előadások hangzanak el a témával kapcsolatos kutatás/mérés, jogszabályi környezet és szociális innovációk területéről. Az egyes blokkokban az előadásokat követően konzultációs szekciókat is tartunk, melyeken számítunk a jelenlevők aktív részvételére.

A rendezvényt a Hohenheimi Egyetem Bioökonómiai Kutatási Központja, a FUSIONS közép-kelet európai regionális koordinátora szervezi, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közreműködésével.

Az esemény minden, a témában érintett és érdeklődő szakember számára nyitott és ingyenes (a részvétel regisztrációhoz kötött, a helyek száma korlátozott). A rendezvényen angol-magyar szinkrontolmácsolást biztosítunk.

A rendezvényre az alábbi linken lehet regisztrálni:

https://bioeconomy.uni-hohenheim.de/112601?&L=1

További információk a FUSIONS projektről: www.eu-fusions.org

A rendezvény részletes programja:

09:00 – 09:30 Regisztráció
09:30 – 10:00 A projekt koordinátor köszöntője és a projekt általános bemutatása :  Toine Timmermans – Wageningen University (NL)
10:00 – 11:45 1. Blokk: Élelmiszerhulladékok mennyisége
10:00 – 10:15 Bevezető előadás: Klaus-Rainer Bräutigam – Karlsruhe Institute of Technology (D)
10:15 – 11:00 A FUSIONS tevékenysége az élelmiszerhulladékok összmennyiségének mérése területén : Silvia Scherfhaufer – Universität für Bodenkultur Wien (Austria)
11:00 – 11:45 Konzultáció, visszajelzések gyűjtése
11:45 – 12:30 Ebéd
12:30 – 14:30 2. Blokk: Szabályozási környezet
12:45 – 13:00 Bevezető előadás: Madarász István (Földművelésügyi Minisztérium)
13:05 – 13:45 A FUSIONS tevékenysége az élelmiszerpazarlással kapcsolatos szabályozások felmérése és optimalizációja területén: Silvia Gaiani – University of Bologna (Italy)
13:45 – 14:30 Konzultáció, visszajelzések gyűjtése
14:30 – 14:45 Kávészünet
14:45 – 16:15 3. Blokk: Szociális innovációk
14:45 – 15:00 Bevezető előadás: Krubl Yvette (METRO Kereskedelmi Kft.)
15:00 – 15:45 A FUSIONS tevékenysége az élelmiszerpazarlással kapcsolatos szociális innovációk területén: Tim Luckett –  WRAP – Waste & Resources Action Programme (UK)
15:45 – 16:15 Konzultáció, visszajelzések gyűjtése
16:15 – 16:30 Összefoglalás, zárás

 

.

..

.

Jöjjön el az év legrangosabb CSR eseményére!

 

A KÖVET Egyesület az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.-vel együttműködve 2015-ben újra megrendezi Magyarország legrangosabb CSR kiállítását, az évek óta népszerű CSR Piacot. A rendezvényen kis- és középvállalkozások, nagyvállalatok mutatják be társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos jó gyakorlataikat.

2015-ben a CSR Piac a felelős foglalkoztatásra fókuszál!

Időpont: 2015. június 4. (9:00-17:30)

Helyszín: Budapest, Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14.) 

A CSR Piac fővédnöke: Dr. Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára

A programról:

  • Vállalati programok seregszemléje CSR és felelős foglalkoztatás témakörben,
  • Ünnepélyes díjátadó
  • Műhelymunka a felelős foglalkoztatásról
  • Civil szervezetek bemutatkozása
  • Kísérőprogramok: biotermékek kóstoltatása, irodai masszázs, pszichológiai tanácsadás stresszkezelés témakörben

A kiállítás látogatása ingyenes, előzetes regisztrációhoz kötött! Az alábbi linken találja a részletes programot és regisztrálhat:

REGISZTRÁCIÓ: www.csrpiac.hu

A programváltozás jogát a szervezők fenntartják!

Bővebb információ: http://www.kovet.hu/rendezvenyek/csr-piac-2015

logok21

 

 

merre_tart_bcsdh

Merre tart a magyar szellemi tőke?

BBJ Konferencia

 

Időpont: 2015. május 20. szerda, 09:00 – 14:30 óra

Helyszín: Gerbeaud Ház, Átrium terem (1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. bejárat a Dorottya utca felől)

Miben különböznek a magyar szakemberek a külföldiektől? 

Kreativitás – innováció

A növekedés kihívásai és lehetőségei

Tudományos tapasztalatok

Inspiratív előadók

Kreatív megoldások

PROGRAM

08:45 – 09:00

Regisztráció

09:00 – 09:10

Konferencia megnyitó, téma felvezető köszöntő

Szily Nóra, műsorvezető, riporter, újságíró

09:10 – 09:20

Veres Rita, cégvezető, Aon Hewitt

Itt az ideje „meghekkelni” a jövőt!

09:20 – 10:15

Dr. Freund Tamás, neurobiológus, egyetemi tanár
Agyhullámok – Memória – Kreativitás
Belső világunk és az információ-robbanás hatásai

10:15 – 10:45
Dr. Meskó Bertalan, PhD orvosi jövőkutató
Útmutató a jövő orvoslásához

 10:45 – 11:05

Kávészünet

 11:05 – 11:50

Radó Péter, oktatáskutató, oktatáspolitikai elemző

HUMÁNTŐKE

az oktatási rendszerek átalakulása a fejlett országokban és Magyarországon

összefüggések, tapasztalatok, jövőbe mutató feltételezések

11:50 – 12:45

KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS

Dr. Bársony Farkas, ügyvezető, GE Hungary

Böszörményi-Nagy Gergely, főigazgató, Design Terminál

Kun Szabolcs, alapító, ügyvezető – MinervaSoft és Arenim Technologies

Molnár Attila, ügyvezető, Bátor Tábor Alapítvány

Veres Rita, cégvezető, Aon Hewitt

moderál: Solti Előd, ügyvezető partner  Solti & Partners Consulting Kft.

Miben különböznek a magyar szakemberek a külföldiektől?

 12:45 – 13:45

Malchiner Maximilian Péter, ügyvezető, Innermetrix Hungary

You Are More!

Sikeres emberek és a mókuskerék esete

Mit jelent ma a karrier? Kellj fel, és menj tovább!

 13:45 – 13:50

Konferencia zárása

Szily Nóra, műsorvezető, riporter, újságíró

 13:50 – 14:30

Állófogadás

  A KONFERENCIA NYELVE MAGYAR

További információk:

 http://www.bbj.hu/bbj/bbj-konferencia-merre-tart-a-magyar-szellemi-toke_96560

A BASF 1865 óta a jövő kihívásaira a kémia megoldásaival válaszol. A világ legnagyobb vegyipari vállalata bemutatja, hogy milyen újításokkal teremt fenntartható megoldásokat.

A BASF hazai leányvállalata ma ünnepelte a BASF alapításának 150. évfordulóját. A Millenárison rendezett ünnepségen többek között felszólalt Dr. Pálinkás József a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, aki a hazai kutatás és innováció stratégiai feladatairól beszélt, illetve Dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke, aki az oktatásról, annak a jövőt formáló erejéről tartott előadást.

 „A 150. éves jubileum egy különleges alkalom, lehetőség a visszatekintésre, ugyanakkor számunkra jövőbetekintést is jelent. A vállalat története bizonyítja, hogy fejlődésének fő mozgatórugója az innováció és ez a trend a jövőben még inkább előtérbe kerül” – mondta Dr. Thomas Narbeshuber a BASF Hungária Kft. ügyvezető igazgatója ünnepi beszédében. A rendezvényen ennek fényében nemcsak a vállalat múltbéli sikereit elevenítették fel, hanem a jövő kihívásaira adtak válaszokat.

BASF_150 eve a holnapert

 A rendezvényen a résztvevők megismerhették azokat a fejlesztéseket, amelyeket a BASF az elmúlt időszakban mutatott be, és amelyek az élelmiszertermelés, a közlekedés, az energiahatékonyság, és az életminőség területén jelentenek komoly változásokat:

A jövő legfontosabb kihívása, hogy a Föld egyre növekvő népességének, mely 2050-re 9 milliárdra emelkedik, megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszert tudjunk termelni. Ehhez a jelenlegihez képest évente további 1 milliárd tonna gabonára és 200 milliárd tonna élőállatra lesz szükség. A BASF Agrodivíziója ezért olyan innovatív növényvédelmi megoldásokat fejlesztésén dolgozik, amelyek segítségével lehetséges a szükséges terméshozamok biztosítása. Egy új növényvédőszer kifejlesztéséhez 140.000 molekula vizsgálatára kerül sor egy 10 éves kutatás-fejlesztési folyamat során. Ez a rendkívüli kutatás-fejlesztési beruházási igény azzal jár, hogy a BASF Agrodivíziója – az iparágban egyedüli módon – bevételének 10%-át költi kutatásokra.

 A jövő egyik legértékesebb kincse a víz. A BASF Multibore® ultraszűrő membránjait egyaránt alkalmazzák szennyvíz tisztítására és tengervizek sótalanításához. Ezt a technológiát használják a Life Straw víztisztítókban, amelyek képesek megtisztítani a szennyezett vizet a vírusoktól és a baktériumoktól. Ily módon még a szennyezett vizek, tavak, folyók is alkalmasak ivásra. A rendszert 2008-óta használják természeti katasztrófa sújtotta területeken, így biztosítva ivóvizet a rászorulóknak.

Egyre több autó – egyre kevesebb károsanyag-kibocsátás: 1975-ben egy átlagos személyautó annyi veszélyes anyagot bocsájtott ki, mint manapság száz. Mindez az innovatív katalizátor-megoldásainak köszönhető. A BASF a jövő autóinak fejlesztésébe is bekapcsolódott, hiszen 2011-ben bemutatta a Daimlerrel közösen a Smart Fourvision elektromos tanulmányautót, amely a BASF több fejlesztését is felvonultatta, amely az autók súlyát, és így fogyasztását csökkenthetik, így a koncepcióautó sokkal könnyebb műanyag felniket kapott, tetején apó organikus és fényáteresztő napelemek kaptak helyet.

 A jövő házai egyre energiatakarékosabbak lesznek. Az energia-megtakarítást szolgálják a BASF szigetelőanyagai, amelyekkel az épületekben felhasznált fosszilis energia akár 90%-a megspórolható.

A BASF anyagaiból megalkotott házépítési rendszert partnereivel közösen mutatta be a rendezvényen a vállalat.

 A háztartási gépek közül az egyik legnagyobb energia-felhasználó a hűtőszekrény. A BASF a coolpure koncepcióhűtőjén bemutatta azokat az új anyagokat, amelyekkel a háztartási hűtőszekrények hatásfokát lehet emelni, emellett a coolpure futurisztikus megjelenésével új utat nyit meg a tervezők számára is.

Magas korrupciós szint mellett lehet versenyképes egy ország? Az átlátható vállalati működés növelheti egy cég értékét? A gazdasági erőfölény lehet jogszerű? Tőzsdei cégnek lenni áldás vagy átok? A fenntarthatósági jelentés szolgálhatja a vállalat fejlődését? És lehet-e etikusan működni egy etikátlan környezetben?

Ilyen kérdésekre kerestek  választ „A jövő vezetői” 2015 tehetségprogram harmadik szakmai napjának résztvevői , ahol a  Richter Gedeon Nyrt.  volt a program házigazdája.

Martin József Péter, a Transparency International magyarországi igazgatója annak ellenére, hogy sokkoló adatokkal  jellemezte a magyarországi korrupciós helyzetet, arra is kitért, hogy tudomásul kell venni, a korrupciót teljesen megszüntetni sosem lehet, de egy „optimális” szintre csökkenteni viszont elemi célunk kell legyen. A hosszú távú fenntarthatóság, a vállalat hosszú távú sikere szempontjából elengedhetetlen az intézményi, üzleti környezet kedvező állapota, vagyis átláthatósága és minimális korrupciós szintje.

Vessünk véget az ellenségképnek

Ifj. Chikán Attila, az Alteo vezérigazgatója saját vállalati tapasztalatain keresztül tette mérlegre a résztvevők számára az átlátható vállalati működés pro és kontra érveit. Ha ’ceteris paribus’ hasonlítunk össze vállalatokat, akkor láthatóan a tőzsdei vállalatok értékesebbnek minősülnek a nem tőzsdeiekhez képest – ami mögött a likviditási előny és a befektetői bizalom számára elengedhetetlen átlátható működés húzódik meg.

DSC_0136

Véleménye szerint az üzleti élet sikerességéhez elengedhetetlen, hogy véget vessünk az ellenségképnek és az érintettekre, érdekelt felekre „barátokként” tekintsünk – persze az ésszerűség határán belül, vagyis az átláthatóság nem azt jelenti, hogy üzleti titkokat kell megosztani egymással. A legfontosabb azonban a lényegesség elvének betartása: ne mindenről akarjon a cég „beszélni”, hanem a fontos dolgokról – ugyanakkor a lényeges információk, folyamatok, történések kapcsán pedig tekintse felelősségének az arról való kommunikációt.

A passzív magatartás bűntárssá tehet a kartellben

A jogszerű működés és az etikus üzletvitel természetesen egymással szorosan összefüggő kérdéskör – véli Dr. Fazekas Orsolya jogtanácsos. A gazdasági előnyfölény például jogilag önmagában nem tilos, néha ésszerű üzleti magyarázatai vannak, ugyanakkor az azzal való visszaélés már jogi következményekkel járhat. A kartell esetében meglepő lehet, de a passzív viselkedés is jogkövetkezményekkel járhat.

Járd körbe és nézd meg az összefüggéseket

Jánosa Barbarával a Telenor etikus üzletvitel gyakorlatáról beszélgettek a program résztvevői. Megvitatták annak értékalapú és üzleti gyökereit, megvalósulási formáit és azt a kis- és közepes vállalatok etikus üzletvitelének javítását szolgáló programot, amellyel a cég eldöntötte, hogy kilép a reflektorfénybe.

DSC_0156

Kockázatelemzés és gyors reakció

Beke Zsuzsa  a Richter példáján keresztül a tőzsdei jelentés részleteibe avatta be a csapatot: elvárások, előnyök, kockázatok, hátrányok, lehetőségek. Az ezzel összefüggő vállalatirányítási szükségletek és az etikus üzletvitel összefüggéseit, néhány különleges etikai dilemmára rávilágítva mutatta be a gyógyszeripar gyakorlatából. Esettanulmány során egy versenytárs nem etikus piacszerzése izgalmas vitatémaként merült fel az „azonnal reakció, magas kockázatot vállalva” vs. „lassú – kevésbé hatásos reakció – de kockázatminimalizálás a döntés során” döntési dilemma.

DSC_0165

Hogyan fejlődhetnénk helyzetfeltárás nélkül?!

Szabó István, a KPMG fenntarthatósági vezetője általános körkép keretében mutatta be a nem pénzügyi / fenntarthatósági jelentéstételt, amely egyre inkább elvárás lesz a vállalatokkal szemben. Hangsúlyozta, hogy a jelentésre ne mint „eredményre” tekintsünk, hanem a folyamatnak a jelentőségét figyeljük, amely a vállalat valódi fejlődését szolgálja.

IMG_0404

Erről jelentsünk?

Egy fiktív menedzsmentülésre látogathattunk délután, ahol az átláthatóság, egy konkrét fenntarthatósági jelentés elé gördített akadályokat ellenvetéseivel, szkepticizmusával a vezérigazgató és a vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgató. Ezért egy-egy csapatnak (és facilitátornak) kellett felkészíteni a HR-, pénzügyi-gazdasági és marketing igazgatót, hogy megfelelő érvekkel, indokokkal felvértezve meggyőzzék őket az adatok, információk publikussá tételéről.


IMG_0420

 

Lehetséges-e etikusan az etikátlan környezetben?

Bogsch Erik a Richter vezérigazgatója a nap zárásaként egy órát töltött velünk egy kötetlen beszélgetés keretében. Véleménye szerint a magyarországi és iparági etikai kihívások ellenére is lehet etikusan működni, akkor is, ha ez bizonyos esetekben versenyhátrányt jelenthet rövid távon. Az etikus utat „egyszerű döntés”-nek nevezte a hosszú távú siker és fenntarthatóság érdekében. Elhatározás kell és végig kell csinálni, akkor is, ha nehéznek tűnik. Míg többségében a vállalatok és vezetőik hazánkban azt mondják „nem lehet tervezni, egy évnél messzebbre látni hazánkban a kiszámíthatatlan környezet miatt”, addig a gyógyszeripar 5-15 éves stratégia mentén valósítja meg innovációit és fejlesztéseit.

DSC_0295

 

További képekhez itt linket

Harminc év technológiai innováció, kiemelkedő eredmények és megismételhetetlen élmények jellemzik a világ egyik legnagyobb kihívását jelentő mérnöki diákversenyét, a Shell Eco-marathon Europe-ot. Ezúttal Európa és Afrika harminc országából 230 diákcsapat kapott meghívást Rotterdamba, hogy május 21. és 24. között eddig nem látott energia-hatékonysági technológiákkal kísérletezzenek közúti körülmények között. 

A verseny egyedülálló lehetőséget biztosít a diákok számára, hogy általuk tervezett és épített járműveket teszteljenek azzal a céllal, hogy minél nagyobb távolságot tegyenek meg egy kWh energiával vagy egy liter üzemanyaggal.

 A verseny történetében először idén hét magyar csapat képviseli hazánkat a megmérettetésen. A verseny legrégebbi magyar résztvevője az először 2008-ban induló Óbudai Egyetem csapata mellett a nyolcadik alkalommal induló győri Széchenyi Egyetem SZEnergy alakulata is már tapasztalt résztvevőnek számít.

 Az európai megmérettetés harmincadik évfordulóján először száll versenybe a Budapesti Műszaki Egyetem Shark és Paradicsom csapata. Szintén most először üdvözölhetjük az indulók sorában a Szegedi Tudományegyetemről érkező STECO csapatot.

A felsőoktatási intézményeken kívül két középiskola is képviseli hazánkat Rotterdamban. A Kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola diákjai már rutinos versenyzőknek számítanak, a pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium diákjai azonban most tehetik először próbára járműtervezési tudásukat.

A májusi megmérettetésre készülve a diákok már lázasan dolgoznak legújabb innovatív megoldásaikon és technológiákon, hogy minél több kilométert tegyenek meg járműveikkel. A 3D-s nyomtatás, a szélcsatornás tesztelés vagy az online vezérelt fojtószelep csak néhány példa azok közül a legújabb eljárások közül, amelyeket a versenyzők bevetnek a siker érdekében. Idén új energiakategóriát is választhatnak a diákok, a CNG-t, a sűrített földgázt, amely egy alacsony széntartalmú üzemanyag és a benzin illetve dízel potenciális helyettesítője.

“A 2015-ös európai szezon rendkívül izgalmasnak ígérkezik. A verseny egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a jövőre koncentráljunk, és azokra az új technológiákra, amelyek segítségével választ találhatunk a jövő energetikai mobilitási kihívásaira. Kíváncsian várom, hogy idén milyen eredményeket érnek el a diákok, különösen a magyar csapatok” – osztotta meg idei elvárásait Juhász Péter, Shell Hungary Zrt. kiskereskedelmi üzemeltetési igazgatója.

A WWF Magyarország a Toyota Fund for Europe támogatásával 2015 tavaszától környezetvédelmi fókuszú tehetséggondozó programot indít 14-16 éves középiskolás tanulók számára. A mentorprogram a kreativitás, az innovatív megoldások, és a csapatmunka fejlesztése mentén, szakemberek és intézmények bevonásával, egy éven keresztül szolgálja a fiatal tehetségek kibontakozását. 

 A WWF Zöld Generáció Programja azokat a 14-16 éves, középiskolás tanulókat célozza, akik komolyan érdeklődnek a környezetvédelem, a fenntarthatóság és a természetvédelem egésze iránt, vagy esetleg már most elköteleződtek az innovatív problémamegoldások keresése mellett. A programban összesen 30 diák vehet részt egy éven keresztül, 2015 májusa és 2016 márciusa között. „A cél az, hogy megtaláljuk azokat a lelkes és elszánt fiatalokat, akik pontosan tudják, hogy a fenntartható jövő megteremtéséhez kreatív ötleteken keresztül vezet az út és szívesen fejlesztenék tudásukat tovább ahhoz, hogy ötleteikből valódi megoldások szülessenek.” – mondta Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója. „Szeretnénk, ha belőlük kerülnének ki a jövő generáció környezettudatos véleményvezérei, illetve a fenntartható fejlődés jövőbeni vezetői.”

1383219117_csoport1

A komplex, projekt alapú tervezést alkalmazó, szakértők bevonásával és intézménylátogatásokkal színesített program során a közösségformálás, az aktív állampolgárság és a csapatmunka is kiemelt szerepet kap. A foglalkozások fórummá fognak válni, ahol a diákok hasonló motiváltságú és érdeklődésű társaikkal találkoznak. A jelentkezési űrlap kitöltésével a pályázók bemutatják saját érdeklődési körüket, ami alapján két modulba osztva kezdhetik meg a munkát. A modulok az intelligens város és a biodiverzitás átfogó témacsoportjai köré rendeződnek.

Az első csoport a „smart city” (intelligens város) elgondolás fő pillérei mentén (környezet, gazdaság, mobilitás, városlakók, stb.) járja körül a témát és nemzetközi valamint hazai példák bemutatásán keresztül keres válaszokat az előttünk álló feladatokra. A biodiverzitás témakörével foglalkozó másik csoport tagjai pedig konkrét gyakorlati feladatokon, közös kritikai gondolkozáson és problémamegoldáson keresztül ismerik meg a természet működését, melynek összetettségében az ember mindössze egyetlen fajt képvisel a több millió közül.

Az egyes workshopok, gyárlátogatások, illetve gyakorlati találkozók iskolaidőn kívüli időpontokban történnek Budapesten és agglomerációjában. A pályázók igényeinek megfelelően akadálymentesített környezetben zajló Zöld Generáció tehetséggondozó program minden pályázni kívánó 14-16 év közötti diák számára elérhető Magyarországon. A WWF Magyarország limitáltan rászoruló vidéki diákok utazási költségeihez is hozzájárulást biztosít.

További információ és jelentkezés: http://wwf.hu/zold-generacio

http://wwf.hu/zold-generacio/jelentkezem

A VEKOP (Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program)  5. prioritásában 32,61 Mrd Ft áll rendelkezésre épületenergetikára és megújuló energiaforrásokra, míg a GINOP (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) 4. prioritás kerete 67,67 Mrd Ft.

 A GINOP 4. prioritásában pályázható lesz épületenergetika (hőszigetelés, nyílászárók cseréje, fűtésrekonstrukció), épületenergetika megújuló energiaforrással kombinálva valamint villamos energia igény kielégítése:

gw2

Mivel a várható benyújtás csupán pár hónapra van, javasolt az ilyen jellegű beruházást fontolgatóknak, hogy kezdjék el a felmérést, tervezést, engedélyeztetési eljárást, kérjenek be árajánlatokat. Az előkészületekhez vegyenek igénybe energetikai tapasztalattal/referenciákkal már rendelkező céget/szakembereket, hiszen a projektnek meg kell felelnie szigorú műszaki előírásoknak (nem mindegy milyen napelemet, biomassza kazánt szerzek be, a pályázati kiírások több műszaki paramétert is előírnak) illetve adott esetben pénzügyi mutatóknak (fajlagos költség, BMR=belső megtérülési ráta).