Az Év Menedzserének választotta dr. Fábián Ágnest, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatóját a Menedzserek Országos Szövetsége.
A menedzserszövetség elnöksége kiemelkedő vállalatirányítási tevékenységéért, szaktudásáért, és példamutató vezető munkájáért díjazta a globális vegyipari vállalat magyar leányvállalatának vezetőjét.

dr Fábián_Ágnes_Az_év_menedzsere

 Szakmai díjjal ismerték el dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatójának munkáját a 21. alkalommal megrendezett Menedzserbál és Díjátadó Gálán. „Az Év Menedzsere 2014” díjat elnyerő szakember 1996 óta dolgozik a Henkel Magyarország Kft.-nél, és pályafutása alatt több különböző pozíciót töltött be a vállalatnál. Henkeles karrierjét key account menedzserként kezdte az Adhesive Technologies üzletág lakossági- és szakipari területén, majd ugyanitt értékesítési vezetőként, később kelet-európai értékesítési igazgatóként, és üzletág-igazgatóként dolgozott. Üzletág-igazgatói pozíciója mellett 2011 óta tölti be a vállalat ügyvezető igazgatója tisztséget is. Több szervezetben is szerepet vállal: elnökségi tagja a Joint Venture Szövetségnek, a Branded Goods Associationnek, valamint tagja a TopWomanager Clubnak.

„Nagy örömmel tölt el, hogy nagyon erős mezőnyben nyertem el a díjat. Az elismerés megerősít abban, hogy jó irányba haladunk a Henkellel. Egy sikeres vezető mögött mindig áll egy profi, támogató csapat, és hálás vagyok a kollégáimnak a mindennapi munkájukért és bizalmukért” – mondta dr. Fábián Ágnes.

A menedzserszövetség elnöksége a kiemelkedő vállalatirányítási tevékenységéért, szaktudásáért, és példamutató vezetői munkájáért ítélte oda dr. Fábián Ágnesnek az elismerést. Az értékelésben szerepet kapott még az üzleti eredményesség és hatékonyság, az elmúlt időszakban elért sikerek, valamint a vállalati elismertség.

Dr. Fábián Ágnes hozzátette: mind az anyavállalat, mind pedig a két gyárat is működtető magyar leányvállalat sikeres évet zárt 2014-ben. A Henkel árbevétele 16,428 milliárd euróra nőtt, míg az üzemi eredmény 2,9 százalékkal 2,588 milliárd euróra emelkedett.

Középpontban a sokszínűség

A Henkel stratégiájában kiemelt szerepet kap a sokszínűség, a sokszínű – nemzetiség, nemek és életkor szerint is vegyes – csapatok jobb eredményeket érnek el, és versenyelőnyt jelentenek a vállalat számára. A vállalaton belül a menedzserek közel 33 százaléka nő, top menedzseri pozíciókban pedig közel 21 százalék az arányuk. A vállalat célja, hogy ezek az arányok évről-évre növekedjenek. A magyar leányvállalat pedig különösen szép eredménnyel rendelkezik e tekintetben: a női vezetők aránya a Henkel Magyarország menedzsmentjében 42 százalék.

Fábián Ágnes személyesen is fontosnak tartja, hogy a jövő vezetőit szakmai tapasztalataival segítse, a Phd- és MBA-fokozatot szerzett szakember rendszeresen tart előadásokat olyan felsőoktatási intézményekben, mint a Budapesti Corvinus Egyetem, az Andrássy Egyetem vagy a Budapesti Gazdasági Főiskola Külgazdasági Kara.

„Szívügyemnek tekintem a fiatal szakmai utánpótlás támogatását is. Örömmel teszek mindig eleget felsőoktatási intézmény felkérésének, legyen szó óraadásról, szakmai kerekasztal-beszélgetésekről vagy vizsgabizottsági feladatokról” – emelte ki dr. Fábián Ágnes.

Az Audi és a Volkswagen tavaly ősszel mutatta be az A3 e-tron plug-in hibridet, illetve a teljesen elektromos hajtású e-up! és e-Golf változatokat. Nemrégiben ezekhez az autókhoz töltőállomásokat is üzembe helyeztek a cég Fáy utcai telephelyén azt követően, hogy az Audi a Mobilitás kiállításon már bemutatta az e-tron fali töltős változatát.  A töltőoszlopokat egyelőre a tesztautók, a megvásárolt új autók feltöltésére és a szervizbe érkező elektromos hajtású autók feltöltésére használják, azok még nem érhetők el nyilvános használatra.

porsche1

A berendezésekkel a kisebb VW 6 óra, az e-Golf 7-8 óra, míg az Audi e-tron gyorstöltővel 2,5 óra alatt tölthető fel. Az első e-oszlopok üzembe helyezését követően a két márka néhány hónapon belül beindítja márkakereskedői hálózatának ellátását is az elektromos autók töltésére alkalmas kül- és beltéri egységekkel.

porsche2

Elköltözik Magyarországról a Tesco vezetése, a jövőben a magyar, cseh, lengyel és szlovák cégek egységes vezetés alá kerülnek – jelentette be a Tesco sajtóosztálya. A kiskereskedelmi óriáscég Tesco Európa néven új üzleti egységet hozott létre, ez alá kerül a közép-európai régió irányítása.

A változás célja az, hogy a Tesco megerősítse és hatékonyabbá tegye európai működését és erőforrásokat szabadítson fel arra, hogy ismét a vásárlókra és a munkatársakra tudjon fókuszálni – írja a Tesco.

A Tesco Europe vezérigazgatója David Morris lesz, aki 4 évet töltött Magyarországon korábban, így a Tesco sajtóosztálya szerint ismeri a vásárlói szokásokat és a magyar piacot. Az új szervezetben a különböző területekért felelős igazgatók székhelye a négy ország között oszlik majd meg, az új működési modell kialakítása jelenleg is folyamatban van.

A változása nem érinti a cég jogi státuszát, a Tesco továbbra is Magyarországon adózik és fizeti a járulékokat.

A cég szerint a változás nem érinti az egyes országokban működő központi irodákat, így a magyarországi is megmarad. A Tesco Magyarország első számú vezetője, Pálinkás Zsolt lesz, aki működési ügyvezető igazgatóként irányítja majd a céget. Pálinkás a Tesco Magyarország közel húszéves hazai történetének első magyar ügyvezetője, ezért a cég szerint helyismerete, kapcsolatrendszere a korábbinál intenzívebb párbeszédet tesz lehetővé például a magyar kormánnyal és hatóságokkal.

Forrás: www.elelmiszer.hu

A GDF SUEZ Energia Holding Hungary Zrt. 2015. július elsejével meg kívánja szüntetni magyarországi szabadpiaci földgáz-kereskedelmi tevékenységét. A megkötött megállapodás keretében, amelyet már jóváhagyott a GVH, a MET Magyarország Zrt. átveszi a GDF SUEZ hazai szabadpiaci földgáz portfoliójának egy részét.  A GDF SUEZ csoport jövőbeli, Magyarországra vonatkozó elképzeléseit figyelembe véve, ez tűnik a legésszerűbb megoldásnak.

A GDF SUEZ csoport Magyarországon a továbbiakban is kiszolgálja a lakossági, egyetemes szolgáltatásra jogosult ügyfeleit, illetve az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt-n keresztül, hat megyében földgázelosztóként folytatja tevékenységét.

A GDF SUEZ ezúton köszöni meg minden szabadpiaci ügyfelének és partnerének, hogy az elmúlt években megtisztelték a vállalatot bizalmukkal.

A MET Magyarország a versenypiaci földgáz- és villamosenergia-értékesítés területén egyaránt széleskörű tapasztalattal rendelkezik. A társaság felkészült rá, hogy a GVH jóváhagyását követően a GDF SUEZ ügyfeleit átvegye, és továbbra is magas minőségű szolgáltatást biztosítson számukra.

A Skanska Magyarország hetedik budapesti irodaházának alapkőletételére április 2-án került sor. A belső Váci úton, Budapest kedvelt irodanegyedében található Nordic Light lesz elkészülését követően a főváros egyik legmodernebb és legexkluzívabb irodaépülete.

A Nordic Light irodaház kizárólagos bérbeadási feladatait a CBRE látja el.

Az ünnepélyes alapkőletétel alkalmával az épület alapdokumentumát Svédország magyarországi nagykövete Niclas Trouvé, a XIII. kerület főépítésze Dr. Arató György, a Mérték Group Zrt. elnök-vezérigazgatója Dr. Paulinyi Gergely, a Skanska Magyarország Ingatlan Kft. ügyvezető igazgatója Linczmayer Zoltán, és a Skanska Construction Romania elnöke Richard Burleigh írta alá.

BZ143699_15-04-02

 A modern kor ideális irodaházairól alkotott jövőképe és ezek társadalmi felelősségvállalásban betöltött szerepe alapján a Skanska Magyarország Ingatlan Kft. a Nordic Light komplexumot a zöld építési elvekkel összhangban álló, „A” kategóriás irodaépületként álmodta meg. A Nordic Light összesen 26 200 négyzetméter irodaterületet kínál, és építése két fázisban történik. Az első fázis 6 600 négyzetméternyi, míg a második fázisban elkészülő épület 19 600 négyzetméternyi modern irodaterületet biztosít majd. A bérlők számára a háromszintes mélygarázsban 404 db parkolóhely áll rendelkezésre. A kerékpárral érkezőket kerékpártároló, zuhanyzó és öltöző várja. A nyolcemeletes irodaépület a legmodernebb, fenntartható megoldásokat vonultatja fel, optimális minőségű belső környezetet és kiemelkedő költséghatékonyságot biztosít. A fejlesztés LEED Gold előtanúsítvánnyal rendelkezik.

„A Nordic Light, Budapest legpezsgőbb irodaház folyosóján, a Váci úton található, remek elhelyezkedést biztosítva ezzel bérlőinek. A legmodernebb technológiával felszerelt épület képviseli a Skanska védjegyét jelentő elköteleződést az energiahatékony, környezetbarát és egészséges irodák iránt. Az épület tervezésénél az volt a célunk, hogy olyan munkahelyeket hozzunk létre, ahol az emberek szívesen töltik idejüket” – mondta Linczmayer Zoltán, a Skanska Magyarország Ingatlan Kft. ügyvezető igazgatója.

Roof terrace

Jelenleg az 1. fázis tartószerkezetének létrehozása, valamint a 2. fázis mélyépítési munkálatai folynak.

A Mérték Group által tervezett Nordic Light generálkivitelezője a Skanska Construction Magyarország Kft., és az értékesítésért a Skanska Ingatlan Magyarország Kft. a felelős.

A Skanska nagy hangsúlyt fektet a zöld társadalom fejlesztésére, ezáltal az ügyfelek és a környezet számára egyaránt kedvező és értékteremtő épületeket hoz létre. Sokéves működése során, környezettudatos jövőképével a vállalat az irodai ingatlanfejlesztési piacvezető szereplőjévé vált Magyarországon és világszerte egyaránt. A Nordic Light projekt újabb kiváló példaként szolgál annak bemutatására, hogy egy irodaépület hogyan lehet egyszerre környezetbarát, fenntartható, miközben a bérlők igényeinek tökéletesen megfelelő, és élvezhető munkahelyet teremt.

II.-Coface-Orszagkockazati-Konferencia_image280x141

Coface Magyarországon nemzetközi mintára, idén már második alkalommal rendezi meg országkockázati konferenciáját Budapesten.

A rendezvény fókuszában a közép-európai régiót alkotó országok, mint Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnerei, illetve az őket érintő makrogazdasági folyamatok és azok várható hatásai állnak.

A résztvevők választ kaphatnak többek között arra, hogy miért válnak egyre fontosabbá a KKV-k az Európai Unió számára, hogyan befolyásolja a defláció egy kereskedelmi ügylet sikerét, vagy, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni egy export ügyletben az alkalmazandó jog kiválasztásánál. Külön szekció szól a globális kereskedelemben tapasztalható top trendekről és a kockázatok felméréséről, kezeléséről is.

Kiemelt vendég előadó Grzegorz Sielewicz a Coface közép- kelet európai vezető elemzője.

A konferencia főbb témái:

  • Milyen makrogazdasági folyamatok zajlanak a CEE-országokban?
  • Mi várható Magyarország legfontosabb külkereskedelmi partnereinél 2015-ben?
  • Hogyan kell értelmezni a kulcs mutatókat egy országkockázati elemzésben?
  • Hogyan kezelhető az ország kockázat? Kockázatcsökkentési módszerek – játék az árral és a devizával
  • Milyen szempontok alapján válasszuk meg az export ügylet devizanemét?
  • Milyen egyéb garanciák léteznek még az exportban?
  • Alkalmazandó jog az exportban
  • Finanszírozásból vagy önerőből exportáljunk?

A rendezvény helyszíne,időpontja:

Hotel Mercure Budapest Buda
1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43.
2015. április 22. 09.30-17.00 óra között

 

BCSDH tagok kedvezményesen vehetnek részt a konferencián::

  • a kerekasztalban résztvevő cégek számára az előadón túl egy munkatárs díjmentesen, minden további munkatárs 50% kedvezménnyel vehet részt az eseményen
  • azon tagoknak, akik megtisztelik rendezvényünket jelenlétükkel, egy fő esetén 25% a második főtől 50% kedvezményt biztosítunk a részvételi díjból

További információ és regisztráció: http://www.coface.hu/Hirek-es-Publikaciok/Hirek/II.-Coface-Orszagkockazati-Konferencia

Csupán 5%-kal kerül többe globálisan, hogy ha fenntarthatósági szempontból a gazdaság a jó utat választja a rossz helyett.

2015. március 26-án nagy sikerű előadást tartott Kitty van der Heijden, a World Resources Institute európai igazgatója és napjaink egyik meghatározó fenntarthatósági gondolkodója a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) üzleti reggelijén. A hazai vállalatvezetőknek tartott fórumon elgondolkodtató és meglepő adatok mentén világított rá, hogy a fenntarthatóságban milyen fontos szerep jut az üzleti szektornak.

Salgó István, az egyesület elnöke az Action 2020 program jelentőségét, Gajus Scheltema, Hollandia nagykövete pedig a fenntarthatóság téma nemzetgazdasági fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében.

 Névtelen
A világ az elmúlt 20 évben kiemelkedően teljesített, ha a gazdasági növekedést nézzük, a társadalmi igazságosság terén közepesen lehetünk elégedettek: 2 milliárd emberrel több jut tiszta ivóvízhez, a gyerekek 90 %-a vesz részt alapfokú oktatásban, 50%-kal csökkent a napi 1,25$-nál kevesebből élők száma. Viszont ha ökológiai szempontból nézzük, akkor egyetlen mutatót sem sikerült javítanunk. 3,3 millió ember hal meg évente a levegőszennyezés következtében, 13 millió hektár erdőterület tűnik el évente, 50%-kal nőtt a szén-dioxid kibocsátás, és ami a legfenyegetőbb, a negatív trendek exponenciálisan növekednek.

BCSDH Kitty van der Heijen elõadás 2015.03.26.

Változásokra van szükség, még pedig radikális és hatásos változásokra ahhoz, hogy a fenntarthatóság és a gazdasági növekedés kéz a kézben haladhasson – hangsúlyozta előadásában a közgazdász-kutató.

„Biztos, hogy lesznek iparágak és cégek, amelyek vesztesei lesznek a változásnak – főleg, ha nem kezdik el időben a stratégiaváltást, ugyanakkor a vállalatok többsége messzemenően profitálhat az új megoldások révén. És mi a különbség aközött, hogy a vállalatok a fenntarthatóság szempontjából jó megoldási pályát vagy a rosszat választják? A globális költségekben csupán 5 %!”  – mutatott rá Kitty van der Heijden.

A vendégek megtudhatták, hogy miképp érintik egyes globális környezeti kihívások akár közvetlenül is a magyar gazdaságot vagy vállalatuk jövőbeni működését, akár már pár év távlatában. Bizonyossá vált az eddig kétkedőknek: rengeteg új megoldás, eszköz áll már rendelkezésre, a probléma nem ebben rejlik. A nehézség az,  hogy elengedjük a régi bevált megoldásainkat, berögződéseinket még akkor is, ha rövid távon életképesebbnek tűnnek.

Míg egyes vállalatok alapvetően a pénzügyi eredményesség egydimenziós rendszerében operáltak nem régiben még, egyre inkább rákényszerülnek, hogy más, akár nem pénzügyi kockázatokat is figyelembe vegyenek stratégiájuk kialakításakor. „Az elkövetkező években meg kell tanulnunk, hogy miképp tudjuk az alábbi négy dimenzióban optimalizálni stratégiáinkat döntéshozatalink során: klímaváltozás, népességnövekedés, a bioszféra sérülékenysége és a gazdasági növekedés.”


BCSDH Kitty van der Heijen elõadás 2015.03.26.

A nemzetközileg is elismert véleményformáló hangsúlyozta a gazdasági növekedés fontosságát ezek között: „Nem vitás, a gazdasági növekedésre szükség van. A munkanélküliséget enyhíteni szükséges, a társadalmi igazságtalanságokat csökkenteni kell, elengedhetetlenek a nyugdíjak és egészségügyi ellátórendszerek, stb. – ehhez mind gazdasági növekedésre van szükség. Nem az a kérdés, hogy növekedés VAGY fenntartható fejlődés, hanem hogy milyen olyan zöld megoldásokat tudunk adaptálni, amelyek a gazdasági növekedésünket egyáltalán lehetővé teszik!”

Előadása befejezésül felhívta a figyelmet az elszámoltathatóság és transzparencia egyre fokozódó szerepére, ami mára már korántsem önkéntes vállalása a cégeknek és egyre kevésbé lesz az. Ez pedig egyre inkább lesz kényszerítő erő is – főleg a globális piacokon jelenlévő cégeknek és leányvállalataiknak; ennek révén pedig komoly versenyelőnyre tehetnek szert a kihívásokat komolyan vevők.

*****

Kitty van der Heijden a WRI (World Resources Institute) európai  igazgatója, képviseli a WRI vízióját és stratégiáját Európában, ahol az intézet valamint az európai kormányok, vállalatok és intézmények kapcsolatát segíti és koordinálja.

Karrierjét mindig is az motiválta, hogy munkájával hozzájáruljon ahhoz, hogy minden ember méltó életet élhessen a bolygó eltartó képességének határain belül.

Ezt megelőzősen Hollandia fenntarthatósági nagykövete volt, ő vezette a holland delegációt a Rio+20 klímacsúcson és képviselte Hollandiát az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok munkacsoportjában.

2013-ban Hollandia harmadik legjobb köztisztviselőjének választották és nemzeti elismerésben részesítették a valódi fenntarthatósági kihívások és lehetőségek megismertetésére tett erőfeszítésiért. 2014-ben a legbefolyásosabb köztisztviselő címet kapta, míg a fenntarthatóság területén 20-dik helyen szerepel Hollandia 100 legbefolyásosabb embere között.

További képek megtekinthetők a galériában.

  • A MOL által kifejlesztett gumibitumennel épített utakon kevesebb a kátyú, tartósabbak, és gazdaságosabb a fenntartásuk, mint a jelenleg használt utak nagy többségének
  • Az gumibitumen környezetbarát megoldás, hiszen hulladék gumiabroncsok környezetbarát hasznosításával készül
  • A STRABAG a MOL gumibitumen felhasználásával építette meg a mintegy 4 kilométeres utat

A XXIII. Magyar Innovációs Nagydíjon a MOL és a STRABAG nyerte el a Földművelésügyi Minisztérium 2014. évi környezetvédelmi innovációs díját a gumibitumen technológia és gumibitumennel épített aszfaltút fejlesztésért.

A MOL gumibitumen alkalmazásának előnyei, hogy a normál bitumenes úthoz képest másfélszer hosszabb élettartam érhető el, ásványi anyaghoz való kiváló tapadása csökkenti a kátyúk kialakulásának esélyét, a forgalmi terheléssel szembeni jobb ellenálló képesség alacsonyabb fenntartási költséget eredményez. Emellett kisebb a menetzaj, valamint nagyobb a közlekedésbiztonság a rövidebb fékút miatt.

A termék alkalmazásával a használt gumiabroncsok környezetbarát újrahasznosítása valósul meg értékteremtő módon. Új nyomvonalú út építésénél a Strabag alkalmazta először a MOL új termékét: a Villányt elkerülő 4,2 km hosszúságú út teljes aszfalt pályaszerkezetének építése gumibitumenes aszfalttal történt. A munkához 22 ezer tonna aszfaltot használt fel a Strabag, az ehhez szükséges gumibitumen gyártáshoz a MOL 22 ezer darab elhasznált személygépkocsi gumiabroncsból előállítható gumiőrleményt hasznosított.

A MOL és a Strabag együttes árbevétele a 2014-ben végrehajtott villányi elkerülő út építési projekten 2,3 milliárd forint volt. A MOL gumibitumen üzemének köszönhetően, teljes kapacitás kihasználtsága mellett, évente kb. 650-750 millió forint többlet árbevétel realizálható gumibitumen értékesítéssel.

A MOL gumibitumen 2013-ban elnyerte a Magyar Minőség Háza Díjat, 2014-ben pedig a Környezetbarát Termék védjegy használati jogát.

Forrás: www.mol.hu

Nem kevesebb, mint 2,5 millió forint adomány gyűlt össze a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Terminálján kihelyezett 6 gyűjtőperselybe egy év alatt. A repülőtér a tavalyi év elején léptette életbe az új adománygyűjtési rendszerét: új és egységesen felmatricázott gyűjtőperselyeket helyezett ki, az adományként befolyó összeghez a hozzáférést pedig egy meghívásos pályázaton ítélték oda három Magyarországon működő civil szervezetnek. Az első évben összegyűjtött adományokat a Budapest Airport ünnepélyes keretek között adta át a jelenlegi kedvezményezett szervezetek, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a WWF Magyarország és a Magyar Önkéntesküldő Alapítvány számára.

Az adományokból 2014-ben befolyt összegek ünnepélyes átadásán a WWF Magyarországtól Sipos Katalin igazgató, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat részéről Harrach Péter alelnök vett részt, a Magyar Önkéntesküldő Alapítványt pedig Molnár Zsolt kommunikációs vezető képviselte. A Budapest Airport és az adománygyűjtő szervezetek megállapodásának megfelelően a három szervezet a repülőtéren idén gyűjtött adományokat már célzottan használja fel, vagyis az utasok által felajánlott összegeket egy-egy kiemelt projekt megvalósítására fordítják. Ennek megfelelően az utasok támogatása hozzájárul a Gyermekmentő Szolgálat hagyományos fóti Lovasterápiás Versenyének szervezéséhez, ebből valósulhat meg egy nagyszabású nemzetközi önkéntesküldő konferencia és a repülőtéri adományok segítik hozzá a WWF Magyarországot a hazánkba fokozatosan visszatelepülő farkas-állomány természetes élőhelyének megvédéséhez.

budkep

A rendezvényen az adományokat Szarvas Gábor, a Budapest Airport közösségi kapcsolatokért felelős igazgatója nyújtotta át, aki egyben köszönetet is mondott a budapesti repülőtér utasainak önzetlen támogatásáért: „Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy az adománygyűjtés tavaly bevezetett új rendszere jól vizsgázott a repülőtéren, hiszen úgy tűnik, hogy kezdeményezésünk kedvező fogadtatásra talált az utazóközönség körében. Ezúton is köszönjük a nagylelkű pénzadományokat. – hangsúlyozta az igazgató, majd hozzátette: „Biztosak vagyunk benne, hogy a most meghirdetett nemes célok és kezdeményezések támogatásával utasaink is egyetértenek.”

  • Kilenc pedagógus vehette át kiemelkedő tehetséggondozó munkájáért a MOL Tehetséggondozásért Díjat
  • A MOL Új Európa Alapítvány a díjátadóval párhuzamosan idei pályázati felhívásait is meghirdette.

 MOL Tehetséggondozásért Díjat vehetett át a mai napon kilenc példamutató munkát végző pedagógus Budapesten. A díjakat a MOL vezetői, az Új Európa Alapítvány kurátorai, Ónodi Eszter színművésznő az Alapítvány jószolgálati nagykövete, valamint Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardozó adták át.

A MOL Új Európa Alapítvány 2006 óta támogatja a fiatal tehetségeket, és a velük foglalkozó pedagógusokat. Eddig több mint 60 utánpótlásedző és tehetséggondozó tanár részesült a MOL Tehetséggondozásért Díjban, amelyet azok a pedagógusok kapnak meg, akik jó eredményeket értek el több évtizedes munkájuk során, és akiket környezetük emberileg és szakmailag is példaként szeretne a fiataloknak felmutatni.

A 2014-ben beérkezett közel 400 jelölt közül a kuratórium választotta ki azt a három művész tanárt, három természettudományos szaktanárt és három utánpótlás edzőt, akik átvehették a MOL Tehetséggondozásért Díjat, amely erkölcsi és anyagi elismerés: a díjjal 500.000 Ft tiszteletdíj jár. Ezek a tanárok és edzők munkájukkal, áldozatkészségükkel és szakmai támogatásukkal számos tehetséges fiatal pályára lépését segítették már.

„Felfedezni egy gyermekben a tehetséget, majd elindítani őt az úton, amely során tehetsége kibontakozhat, felelősségteljes feladat. A ma elismert pedagógusok, edzők nemcsak meglátják a fiatalokban rejlő kivételes képességet, de inspirálják és kitartásra is ösztönzik őket. Minden szülő azt szeretné, ha ilyen kiváló pedagógusok oktatnák gyermeküket. Örömömre szolgál, hogy a MOL Tehetséggondozásért Díjjal elismerhetjük ezen tanárok és edzők áldozatos munkáját” – mondta Ferencz I. Szabolcs, a MOL Társasági Kapcsolatok ügyvezető igazgatója, az Új Európa Alapítvány kurátora.

A 2014. évi MOL Tehetséggondozásért Díjat olyan kiváló tanárok vehették át, mint Bernhardt Andrásné hegedű tanár (Jászberény), Dr. Király Sándor informatika tanár (Eger) Kothencz Melinda, oboaművész-tanár (Pécs), Lengyel Lászlónématematika-kémia tanár (Nádudvar), Szalay József vizuális nevelés tanár (Budapest) és Udvardi Imre fizika-csillagászat tanár (Budapest). A sportszakemberek között Kissné Oroszi Edit sportlövő mesteredző (Budapest), Martinkó Gábor kajak-kenu edző (Budapest) és Szabó Krisztián, gyorskorcsolya edző (Szeged) részesült az elismerésben.

A díjakat Baán László a Szépművészeti Múzeum és az MNG főigazgatója, az Új Európa Alapítvány kuratóriumának elnöke, Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardozó, valamint Ónodi Eszter, a Katona József színház művésze, az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete adták át.