Varga Mihály miniszter fővédnöksége alatt az Európai Mobilitási Hét keretében kerül megrendezésre az Emobility Forum 2016 regionális konferencia és kiállítás, a Magyar Elektromobilitás Szövetség és a Jedlik Ányos Klaszter együttműködésével.
A konferencián a hazai és nemzetközi szakértők és döntéshozók az alábbi kérdéseket vitatják meg:
Milyen ösztönző rendszer bevezetését tervezi a kormányzat az elektromos gépjárművek megfelelő ütemű elterjesztése érdekében?
Hogyan fog kialakulni Magyarországon a városi és a fő közlekedési útvonalakhoz kapcsolódó töltőinfrastruktúra? Milyen elszámolási rendszert támogat a kormányzat?
Hogyan lehet megfelelni a töltőállomások telepítésére vonatkozó „kötelezetti” rendszernek?
Miként lesz értékesíthető a töltési szolgáltatás Magyarországon?
Miként lehet bekapcsolódni sikeres pályázatokba, európai projektekbe?
Mit lehet megtanulni és átvenni az elektromobilitásban élenjáró országoktól?
Milyen módon jelenik meg az emobilitás az okos városokban, a tömegközlekedésben, a megosztási rendszerek területén és milyen hatékonyság növekedést hozhat az interoperabilitás?
A rendezvény a kapcsolatépítésen túl kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy válaszokat kapjon a szabályozási, támogatáspolitikai és a piaci trendeket érintő, illetve az üzleti lehetőségekkel kapcsolatos kérdéseire, valamint részese legyen több mint 15 ország vezető iparági szereplőjével az elektromobilitás jövőjéről folytatott eszmecserének.
Fővédnök: VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter
Védnökök: DR. ARADSZKI ANDRÁS Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkár LEPSÉNYI ISTVÁN Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkár
Házigazda: NAGY GÁBOR TAMÁS I. kerület Budavári Önkormányzat polgármester
Időpont: 2016. SZEPTEMBER 21.
Helyszín: VÁRKERT BAZÁR, Budapest
További információt és a részletes programot a www.emobilityforum.hu honlapon talál, valamint kérdése esetén az event@elektromobilitas.hu email címen állunk rendelkezésére. Részvételi szándékát, a korlátozott számú helyek miatt kérjük, mielőbb jelezze a konferencia honlapján keresztül elérhető regisztrációs felületen.
Idén 66 termék és szolgáltatás érdemelte ki a Magyar Termék Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogát, közöttük van a Legrand Zrt. VALENA ALLURE süllyesztett kivitelű villamos szerelvénycsaládja is. A magyar és angol nyelvű Díszoklevelet és a trófeát a Legrand Zrt. nevében Károlyi László vezérigazgató és Zsibók Zsolt fejlesztési igazgató vette át a Parlament Felsőházi Termében tartott ünnepi eseményen.
A Legrand Zrt. 2015-ben mutatta be a villamos szerelvények piacán az új Valena termékcsalád első tagját a Valena Life-t és 2016-ban a Valena Allure-t. A 2016. szeptember 6-i díjátadó ünnepség után kijelenthetjük, hogy már mindkét Valena családtag kiérdemelte a Magyar Termék Nagydíj kitüntető címet, hiszen a Valena Life 2015-ben már sikerrel pályázott erre az elismerésre.
A Legrand Zrt. a Magyar Termék Nagydíjon túl elnyerte a TERC Kft. különdíját az Összevont Építőipari Költségvetés-készítő Programrendszer GOLD változatát. A TERC az építőiparhoz kapcsolódó pályázók közül választott ki a Legrandot, erről díszoklevél tanúskodik.
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület is a Legrand Zrt.-t választotta különdíjasának, melyen belül az Elektrotechnika című szaklapban egy címoldali megjelenésre és egy belső cikkes bemutatkozásra ad díjmentes lehetőséget.
A 19. alkalommal meghirdetett pályázaton a kulturális események, az innovatív szemlélet, a kreatív megoldások és a minőség volt a fókuszban. A legrangosabb hazai minősítő rendszerben a díjazott termékek vagy szolgáltatások mindig magas hozzáadott értékkel rendelkeznek kereskedelmi és társadalmi szempontból egyaránt. Nem szakma specifikus elismerés, ezért a gazdaság egész területéről lehet pályázatot benyújtani és megmérettetni a független szakértői testület által.
A Kiírók Tanácsa egyetértett abban, hogy 2016-ban is megvalósult a Magyar Termék Nagydíj Pályázati Rendszer célja; elismerést nyert a kimagasló áruk és szolgáltatások magas minőségi színvonala. A rendszer továbbra is hozzá kíván járulni a pályázaton minősítést szerzett termékek gyártóinak piaci munkájához és export-tevékenységük fejlesztéséhez, valamint segítséget nyújt a fogyasztók minőségtudatos választásához. Kiemelten támogatja a magas hozzáadott értékű, tudásalapú termékek megjelenését, szellemitulajdon-intenzív iparágakban tevékenykedő vállalkozások érvényesülését.
Védjegyek odaítélése méltán bizonyítja viselőjük számára a pozitív megkülönböztetést, szimbolizálja a magyar gazdaság talpra állását, továbbá népszerűsíti Magyarország legfontosabb kincsét, a szürkeállomány teljesítményét.
00adminhttps://bcsdh.hu/wp-content/uploads/2021/12/bcsdh-logo.pngadmin2016-09-09 15:51:452022-01-03 11:43:24LEGRAND 2016-ban is a Magyar Termék Nagydíjasok között
Családbarát Munkahely elismerést nyert a MAVIR Zrt. az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatán, nagyvállalat kategóriában. A kiírás célja olyan családbarát munkahelyek kialakítását és fejlesztését megvalósító programok támogatása volt, amelyek elősegítik a munka és magánélet összeegyeztetését, a családi és munkahelyi kötelezettségek összehangolását. Társaságunk „Ismerd meg szüleid munkahelyét!” című anyagával pályázott. Célja olyan szünidős elfoglaltság biztosítása a kollégák gyermekeinek, amelynek keretében játékos formában ismerhetik meg a magyar rendszerirányító tevékenységét.
00adminhttps://bcsdh.hu/wp-content/uploads/2021/12/bcsdh-logo.pngadmin2016-09-09 14:45:402022-01-03 11:43:24MAVIR ZRt., a családbarát munkahely
A Budapest Energy Summit konferencia 2016. december 5-6-ánBudapesten kerül megrendezésre.
A konferencia fővédnökeÁder János, Magyarország köztársasági elnöke.
A konferencia egy újonnan indított, kétévente megrendezésre kerülő exkluzív fórum, melyen a legfőbb energetikai és EU vezetők és szakértők vesznek részt, képviselve 18 országot és profitorientált társaságokat, hatóságokat és nemzetközi szervezeteket egyaránt. A rendezvény célja, hogy bemutassa és megvitassa az iparág aktualitásait és kilátásait, valamint a tágan értelmezett régió legfontosabb energetikai témáit.
Ők biztosan ott lesznek:
A konferencia néhány további előadója:
Marie-Theres Thiell (RWE); Alexander Alting von Geusau (ING); Kirill Komarov (Rosatom); SzabóGergely (MET); Szemerkényi Réka, (Magyarország washingtoni nagyövete) Dan Byles (SmarterUK); Jan Springl (EP Energy); Andrew Walker (Cheniere).
A konferencia folyamatosan frissülő weboldalán a további előadók is megtekinthetők: www.budapestenergysummit.hu
Regisztráljon most!
A konferencián mutatja be Varró László, az IEA vezető közgazdásza a World Energy Outlook 2016 tanulmányt.
További előadók, a panelbeszélgetések témái és a program részletei megtekinthetők a konferencia honlapján: http://budapestenergysummit.hu
A kiemelkedő teljesítményt nyújtó energetikai vezetők és projektek elismerésének jeléül díjak kerültek megalapításra. Jelöléseit „AzÉv Energetikai Vezetője”, „AzÉv Fiatal Energetikai Vezetője”, „AzÉv Női Energetikai Vezetője”, „Az Év Energetikai Innovációs Projektje” és „Az Év Energetikai CSR Projektje” kategóriákban küldheti el. A díjazottakat egy szakmai, nemzetközi zsűri választja majd ki. A díjátadó ünnepség a konferencia első napján, a december 5-ei gálavacsorán kerül megrendezésre.
00adminhttps://bcsdh.hu/wp-content/uploads/2021/12/bcsdh-logo.pngadmin2016-09-09 09:44:082022-01-03 11:43:24Budapest Energy Summit, 2016. december 5-6.
Az Ablakon Bedobott Pénz (ABP) Program keretében a KÖVET Egyesület összegyűjti azokat az intézkedéseket, projekteket, beruházásokat, amelyek környezeti és gazdasági szempontból is előnyösek. Esettanulmányokon keresztül mutatja be, hogy a környezetvédelemre fordított kiadások nem ablakon kidobott pénzt jelentenek, hanem pénzügyileg is megtérülhetnek, és gazdasági haszonhoz, előnyhöz juttathatják a környezettudatos vállalkozásokat, szervezeteket.
A KÖVET Egyesület 2016/2017-ben 12. alkalommal szervezi meg az Ablakon Bedobott Pénz Programot. A résztvevő szervezetek kétoldalas esettanulmányban mutatják be az elmúlt években sikeresen megvalósított intézkedéseiket, azok megtérülési idejét, környezeti megtakarítási eredményeit. Az esettanulmányokat a 2017-es Ablakon Bedobott Pénz című kiadványban, valamint a www.ablakonbedobottpenz.hu oldal online adatbázisában tesszük közzé.
A KÖVET szakértői az intézkedéseket a helyszínen auditálják, majd független, szakmai zsűri dönt, kik kapják a 2017-es Környezeti Megtakarítás Díjakat.
Díjak
A legszebb mosott gyümölcs tálban: ráfordítást nem igénylő intézkedések
· A legízletesebb alacsonyan csüngő gyümölcs: három éven belül megtérülő beruházások
· A legnagyobb magasan csüngő gyümölcs: három éven túl megtérülő beruházások
· Karbon-megtakarítás különdíj: a legnagyobb CO2 egyenérték kibocsátás-csökkentést eredményező intézkedések
· ÚJ KATEGÓRIA: karbon-megtakarítás különdíj a legnagyobb CO2 egyenérték kibocsátás-csökkentést eredményező intézkedésekre (non-profit szervezet/intézmény)
A program menete
Szándéknyilatkozat aláírása
2016. szeptember 30.
Esettanulmányok elkészítése:
2016. december 12.
Helyszíni auditok:
2017. március 15-ig
Kiadvány szerkesztése, nyomtatása:
2017. február-április
Zsűri értékelése:
2017. április
Ünnepélyes díjátadó konferencia:
2017. május 26.
Részvételi feltételek
A programba olyan 5 éven belül megvalósult környezetvédelmi beruházásokkal, intézkedésekkel lehet jelentkezni, melyek gazdaságilag megtérülnek. A jelentkezés feltétele, hogy a fejlesztéseket bemutató, részletes adatok rendelkezésre álljanak (számszerűsített környezeti javulás CO2 egyenértékre is átszámítva, beruházási költség, éves működtetési költség, éves megtakarítás és megtérülési idő).
A benyújtott intézkedéseknek minden esetben már megvalósult, működő és pénzügyileg megtérülő fejlesztéseknek kell lenniük, de a megtérülés a program jelentkezési határidején is túlnyúlhat. A jelentkezők szervezetenként legfeljebb 10 különböző intézkedéssel vehetnek részt a programban. Lehetőség van arra is, hogy két vállalat vagy szervezet közösen megvalósított fejlesztését közös esettanulmányban mutassa be.
A KÖVET Egyesület által korábban díjazott intézkedéssel is lehet újra nevezni abban az esetben, ha az intézkedést az eltelt idő alatt továbbfejlesztették. Újdonság, hogy a zsűri idén egy új kategóriában is díjazza az intézkedéseket:
A legtöbb CO2 egyenérték-megtakarítást eredményező intézkedést karbon-megtakarítás különdíjjal jutalmazza a zsűri, már külön a non-profit intézmények kategóriájában is!
Részvételi díjak
Kategória
Részvételi díj
Nagyvállalat
≥ 250 fő alkalmazotti létszám, > 50 millió € éves forgalom vagy > 43 millió € éves mérlegfőösszeg
250 000 Ft + áfa
Középvállalkozás
50-249 fő közötti alkalmazotti létszám, ≤ 50 millió € éves forgalom vagy ≤ 43 millió € éves mérlegfőösszeg
200 000 Ft + áfa
Kisvállalkozás
10-49 fő közötti alkalmazotti létszám, ≤ 10 millió € éves forgalom vagy ≤ 10 millió € éves mérlegfőösszeg
120 000 Ft + áfa
Mikro vállalkozás
< 10 fő alkalmazotti létszám, ≤ 2 millió € éves forgalom vagy ≤ 2 millió € éves mérlegfőösszeg
75 000 Ft + áfa
Nagy non-profit szervezet/intézmény
≥ 150 fő alkalmazotti létszám
100 000 Ft + áfa
Közepes non-profit szervezet/intézmény
25-149 fő közötti alkalmazotti létszám
50 000 Ft + áfa
Kis non-profit szervezet/intézmény
< 24 fő alkalmazotti létszám
30 000 Ft + áfa
Kedvezmények
A részvételi díjakból kedvezményt biztosítunk:
· KÖVET – tagvállalatok számára 30% kedvezmény
· A következő szakmai szervezetek tagjai 15% kedvezményben részesülnek: KSZGYSZ, Magyar Innovációs Szövetség, MGYOSZ, MLBKT, BCSDH, HBLF, MAF
· A tagsági kedvezmények közül csak egy vehető igénybe!
· A programba visszatérő résztvevők számára 15% kedvezmény.
Miért érdemes csatlakozni?
· A legkiválóbb intézkedéseket Környezeti Megtakarítás Díjjal jutalmazza a szakmai zsűri 5 kategóriában. A díjakat ünnepélyes keretek közt, a 2017. május 26-i konferencián vehetik át a díjazott szervezetek képviselői.
· A díjazott szervezetek sikeres intézkedéseikkel továbbjuthatnak az Európai Üzleti Díj a Környezetértelnevezésű nemzetközi versenyre.
· Az esettanulmányban bemutatott beruházások és intézkedések hitelességét a KÖVET szakértője helyszíni audit keretében vizsgálja meg.
· A résztvevő szervezetektől 1 fő 2017-ben ingyenesen részt vehet egy KÖVET rendezvényen teljes ellátással.
· A beküldött esettanulmányok bekerülnek az Ablakon Bedobott Pénz című kiadványba és az online adatbázisba. A kiadványból minden résztvevő szervezet előre egyeztetett számú tiszteletpéldányt kap.
· A résztvevők és a díjazottak megjelennek a www.ablakonbedobottpenz.hu honlapon, a Lépések című szaklapban és a programhoz kapcsolódó sajtóközleményekben.
· A programról és a díjazottak környezeti projektjeiről beszámolnak az ABP program médiatámogatói. A díjazottak szerepelnek a programról készülő kisfilmben.
Jelentkezni a szándéknyilatkozat kitöltésével lehet, amely letölthető a fenti linkről. A szándéknyilatkozatotelektronikus úton kell eljuttatni a KÖVET Egyesülethez, Supka Bálint projektfelelős részére (supka.balint@kovet.hu).
Az oldalon sütiket (cookie) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A weboldal további használatához kérjük fogadja el a sütiket.
A sütikről az adatvédelmi irányelvek oldalunkon tudhat meg többet.
We may request cookies to be set on your device. We use cookies to let us know when you visit our websites, how you interact with us, to enrich your user experience, and to customize your relationship with our website.
Click on the different category headings to find out more. You can also change some of your preferences. Note that blocking some types of cookies may impact your experience on our websites and the services we are able to offer.
Essential Website Cookies
These cookies are strictly necessary to provide you with services available through our website and to use some of its features.
Because these cookies are strictly necessary to deliver the website, refusing them will have impact how our site functions. You always can block or delete cookies by changing your browser settings and force blocking all cookies on this website. But this will always prompt you to accept/refuse cookies when revisiting our site.
We fully respect if you want to refuse cookies but to avoid asking you again and again kindly allow us to store a cookie for that. You are free to opt out any time or opt in for other cookies to get a better experience. If you refuse cookies we will remove all set cookies in our domain.
We provide you with a list of stored cookies on your computer in our domain so you can check what we stored. Due to security reasons we are not able to show or modify cookies from other domains. You can check these in your browser security settings.
Google Analytics Cookies
These cookies collect information that is used either in aggregate form to help us understand how our website is being used or how effective our marketing campaigns are, or to help us customize our website and application for you in order to enhance your experience.
If you do not want that we track your visit to our site you can disable tracking in your browser here:
Other external services
We also use different external services like Google Webfonts, Google Maps, and external Video providers. Since these providers may collect personal data like your IP address we allow you to block them here. Please be aware that this might heavily reduce the functionality and appearance of our site. Changes will take effect once you reload the page.
Google Webfont Settings:
Google Map Settings:
Google reCaptcha Settings:
Vimeo and Youtube video embeds:
Other cookies
The following cookies are also needed - You can choose if you want to allow them:
Privacy Policy
You can read about our cookies and privacy settings in detail on our Privacy Policy Page.