Takács Ivett tölti be a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) irodavezetői pozícióját 2017. szeptember 4-től.

Ivett 2016 áprilisa óta gyakornokként segíti a BCSDH szakmai munkáját, 2017-ben az éves felmérés projektvezetői feladatait is átvette.
Mindezen közben a Budapesti Corvinus Egyetem Regionális és Környezeti Gazdaságtan mesterszakos hallgatója, kiváló tanulmányi eredménnyel.

Új munkakörében a klasszikus adminisztratív feladatok mellett, számos szakmai projektekben aktívan részt vesz azok sikeres megvalósulása érdekében.
Korábbi irodavezetőnk, Fábiánfy Enikő 3 sikeres év után a vállalati oldalon folytatja karrierjét. Ezúton is köszönjük lelkiismeretes munkáját!

Idén 2017. szeptember 18-20-án a Bálna Kulturális és Kereskedelmi Központ ad otthont az Európai Mobilitási Hét hivatalos rendezvényének az Emobility Forum 2017-nek, több mint 15 ország piaci szereplőinek aktív részvételével. A Magyar Elektromobilitás Szövetség, a Jedlik Ányos Klaszter, a BKK és az E-Mobi közös szervezésében kerül megrendezésre az esemény. Tavaly több mint 300-an vettek részt ezen a szokásos szakmai rendezvényünkön.

Tagjaink és Partnereink kedvezményes (-25%-os) áron vehetnek részt a szakmai kiállítással is egybekötött Kongresszuson, amelynek Meghívóját mellékeljük.

Kérem, amennyiben szeretne részt venni a rendezvényen a regisztrációt www.emobilityforum.hu oldalon teheti meg.

Kérem, hogy válassza ki a kedvezmények között a 25%-os kedvezményt és a megjegyzés rovatban tüntesse fel: „JÁK meghívására”.

A meghívó és a teljes program itt található.
 

A nyár elején, Párizsban zajlott az európai repülőterek szövetségének (ACI Europe) éves közgyűlése és szakmai kiállítása, ahol egyszerre két, a budapesti repülőteret érintő komoly bejelentés született. Jost Lammerst, a Budapest Airport vezérigazgatóját beválasztották az ACI Europe igazgatótanácsába, emellett egy komoly környezetvédelmi elismerésben is részesült a budapesti légikikötő.

Az európai repülőtereket tömörítő ACI Europe igazgatótanácsába kapott mandátumot Jost Lammers, aki mellett a zürichi, a toulouse-i, és milánói repülőterek vezetői, valamint a spanyolországi repülőtereket üzemeltető Aena vezérigazgatója lett frissen beválasztva.

A Budapest Airport ezzel komoly szerephez jut az európai légikikötők szakmai szervezetében, amely jelenleg a legfontosabb iparági kihívásokra keresi a megoldásokat, többek között a növekvő biztonsági kiadásokra, a légitársasági piac soha nem látott mértékű átformálódására, vagy a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére. Utóbbi témakörhöz kapcsolódva az előző napi gálaesten a díjátadó ünnepségen több kategóriában is díjakat adtak át, egyebek mellett az öko-innováció díjat is, amiben a Budapest Airport a győztes müncheni repülőtér utáni második kiemelt elismerést szerezte meg.

Az ACI Europe a díjjal azokat a repülőtereket ismeri el, amelyek kiemelt erőfeszítéseket tettek a környezetvédelem terén, különösen az környezetgazdálkodás innovatív megközelítésével. A díjban részesülő repülőterek komoly teljesítményt nyújtottak a környezettudatosság, a szén-dioxidkezelés, az érdekelt felek bevonása, valamint az emisszió- és zajmutatók javítása kapcsán.

A nemzetközi elismerések mellett szintén a közelmúlt fejleménye az az ablakszigetelési program, amely a korábbi évek sikeres kezdeményezésének folytatása újabb területen a repülőtér környezetében. A lehetőség hozzávetőleg kétszáz ingatlant érint, végrehajtására pedig közel 100 millió forint áll rendelkezésre. Az érintett terület lakóit személyesen értesítettünk a repülőtér által önkéntesen felkínált ablakszigetelési technológiáról. A program kivitelezésével megbízott cég a lakóingatlanok hálóhelyiségeinek ablakait látja el passzív akusztikai védelemmel, vagyis egyfajta pótlólagos szigetelést végez el, amelynek révén mintegy 10-12 decibel értékű zajcsökkenés érhető el és emellett a hőszigetelő hatás sem elhanyagolható. A beruházás ingatlanonként hozzávetőleg 400-500 ezer forintba kerül, de a zaj- és hőszigetelés együttes hatása miatt az egyes ingatlanok forgalmi értéke is növekszik.

 

A KPMG 2017. évi Felelős Társadalomért Programjának egyik nyertes szervezete a társadalmi vállalkozások inkubációjával foglalkozó NESsT Europe Nonprofit Kft. A program keretében a pénz- és IT-eszközadományon felül a KPMG ingyenes (pro bono) szakmai szolgáltatásokat nyújtott a NESsT portfóliótagjai számára. Az adózási workshopon 9 szervezet képviselői (köztük non-profit kft., alapítványok és szociális szövetkezetek) vettek részt, ahol az általános adózási szabályok mellett speciális, a szervezetek működését érintő kérdések is szóba kerültek. Pénzügyi tanácsadás keretében a Matyodesign kapott hasznos visszajelzéseket növekedési stratégiájával és annak a befektetők felé történő közvetítésével kapcsolatban, ezáltal hozzájárultunk a társadalmi vállalkozás hosszú távú sikeréhez.

A Fenntartható Fejlődési Célok (SDG) üzleti vonatkozásairól tartott előadást Lord Michael Hastings a KPMG globális vállalati felelősségvállalási vezetője hazai nagyvállalatok felsővezetői számára.

Előadásában kitért olyan aktuális fenntarthatósági kérdésekre, mint Donald Trump visszalépése a párizsi klímaegyezményből, vagy a világ legnagyobb lebegő napkollektorának megépítése Kínában, mely témák izgalmas beszélgetést generáltak a résztvevők között. Az inspiráló előadást követő vezérigazgatói panelbeszélgetésben (Alteo, GE, Henkel, METRO) a tapasztalatok megosztása és a fenntartható üzleti gyakorlatok bemutatása is helyet kapott. Nemzetközi és hazai példákat láthattunk a klímaváltozás kezelésére, energia-hatékony megoldások bevezetésére és a rendelkezésre álló erőforrások megosztására épülő üzleti modellek kialakítására vonatkozóan, melyek, aktuális politikai akarattól, döntésektől és jogi szabályozásoktól függetlenül épülnek be az üzleti működésbe.

A rendezvény összefoglaló videója itt érhető el, a teljes előadás felvétele itt tekinthető meg.

A Magyar Paralimpiai Bizottság ajánlása alapján kategóriánként 3-3 jelölt közül döntheti el a nagyközönség, hogy ki kapja a K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram ösztöndíját. „A sporteseményeken szurkolás mellett legalább ilyen fontosnak tartjuk azt is, hogy a felkészülés idején anyagi és erkölcsi támogatásunkkal segítsük kiválóságainkat. Immár több mint tíz éve a K&H Visa Classic dombornyomott betéti kártyákkal történő vásárlások minden elköltött 1000 forintja után 1 forintot a sportolók támogatására teszünk félre. Ennek köszönhetően az elmúlt 11 évben eddig 17 sportoló és 2 segítő kapott egyénileg több mint 15 millió forint összegű ösztöndíjat” – mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. A szeptember 30. 12 óráig tartó szavazáson a www.kh-regisztracio.hu/mozdulj weboldalon legtöbb voksot kapó nyertesek fejenként bruttó 800 000 forint támogatásban részesülnek.

Nemrég érkezett Magyarországra?

Ne kezdje nulláról!

A Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara

a Magyarországi Francia Nagykövetséggel együttműködve

szeretettel meghívja Önt a

Praktikus tanácsok Magyarországról

konferenciára

Sikeres kezdet Magyarországon: kulcs a beilleszkedéshez

Egy esemény, ahol leromboljuk a kliséket, hasznos tanácsokat adunk, és bebizonyítjuk, hogy Magyarországon nem lehetetlen a zökkenőmentes integráció

Dátum:
2017. szeptember 25., 9:00-14:00

(Regisztráció 8:30-tól)

Helyszín:

Novotel Budapest Danube

1027 Budapest, Bem rakpart 33-34.

Program:

8:30-9:00:   Vendégek fogadása, regisztráció

9:00-12:30Magyarország gazdasági helyzete – Őexcellenciája Éric Fournier úr,
Franciaország magyarországi nagykövete

Konzuli szolgáltatások bemutatása – Konzulátus
A Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara bemutatása
Magyarországi munkaerőpiac – Arthur Hunt
Megfontolandó jogi kérdések – KCG Partners
Biztosítási kérdések – Groupama
Vallomások
Kérdések-válaszok

12:00-14:00: Büfé

Az előadások nyelve francia (tolmácsolás nélkül).

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Részvételi szándékát 2017. szeptember 20-ig

szíveskedjen jelezni az alábbi címen:
info@ccifrance-hongrie.org

A férőhelyek száma korlátozott, ezért a jelentkezéseket

a „firts come first served” elvén fogadjuk, és e-mailben visszaigazoljuk.

A parkolás egyénileg történik.

Tisztelettel,

Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara

Az esemény szponzorai:

    

2017. november 22-én negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Swiss Business Day.
A kamara Elnöksége az Innováció és Tehetség címet határozta meg az idei eseménynek, mellyel az egyik legfontosabb hazai gazdasági témát szeretnénk előtérbe helyezni, a munkaerő megtartás, munkaerő toborzás és a tehetséggondozás témaköreit.
Nagy újdonsággal készülünk, az eddigi megszokott kereteket kibővítve. Az eseményt állásbörzével szélesítjük,
amely lehetőséget ad a kiállító svájci cégek számára aktuális, nyitott pozíciók meghirdetésére,
állásinterjúra és a nagyközönség számára, hogy egy helyen megismerkedjenek a svájci cégek által kínált lehetőségekkel.
Reményeink szerint a kiállítók köre csak tovább bővül idén és a korábbi 60 kiállítónál akár több svájci kötődésű cég
mutathatja meg magát a nagyközönség számára.
Ez a nap a svájci brandről szól, a minőségről, a kiváló svájci-magyar együttműködésekről, amely egy állandóan bővülőés fejlődő terület, és jó példa lehet más nemzetközi és hazai gazdasági szereplő számára. A kijelölt tematika menténegy érdekes programot állítunk össze, amely a politikai-diplomáciai és gazdasági kérdéseken felül a tehetség, a HR és az innováció témakörében is érdekes kérdésekkel foglalkozik. A rendezvény célközönsége két részre osztható:

  • gazdasági szereplők, vállalatvezetők, akik a kiállítás és konferencia részére érkeznek
  • illetve a diákok, álláskeresők, akik inkább az állásbörze részére érkeznek.

A rendezvényt idén is a budapesti svájci nagykövetség háttértámogatásával valósítjuk meg, illetve más intézményi partnerek és támogatók is részt vesznek a rendezvény megszervezésében, mint például a HIPA, a berni magyar nagykövetség, a Switzerland Global Enterprise és további partnerek.
További információért kérjük, írjon nekünk a swissbusinessday2017@swisscham.hu email címre. Kiállítói lehetőségekről pedig itt tájékozódhat.

 

Ha egy gyerek beszédfogyatékossággal él, akkor a kommunikáció más formáit kell megtalálni hozzá. Ez különösen akkor jelent nehézséget a szakembereknek, amikor a beszédhiányt még mozgáskorlátozottság is kíséri. De hogyan vezet az út a bezárt testen keresztül a lélekhez?

Ha a beszéd és a mozgás sem áll rendelkezésre, az emberi érintés adhat olyan pozitív jelzéseket egy halmozottan sérültnek, ami segíti fejlődését, környezetébe való beilleszkedését. A tánc, mely legalább annyira szól az emberi érintésről, mint a mozgásról, az egyik legösztönösebb eszköze a kapcsolatteremtésnek.

A Csillagház Általános Iskola az egyetlen olyan intézmény az országban, amely a halmozottan fogyatékos és egyben mozgáskorlátozott gyermekek számára nyújt iskolai ellátást. A Csillagház Alapítvány a tanulás mellett a gyerekeknek olyan terápiás foglalkozásokat is biztosít, ami az iskolai tanulásban is segíti őket. A mozgás- és táncterápia módszere azért az egyik leghatékonyabb, mert kevés eszközt igényel. Ezeken a foglalkozásokon táncmozdulatokkal csalják elő a felszabadító mozgást a gyerekekből, akik közül legtöbben kerekesszékkel vagy járókerettel érkeznek az egyórás foglalkozásra.

A művészi kidolgozottság helyett a tánc itt a tempó és ritmus, a nyújtás-lazítás vagy a tér és a szintek játékát jelenti. Egy kéz a kézben forgás, összeérintett hátak vagy vállak, egy fejsimogatás, mind azt jelzik a gyerekeknek, hogy ez az a tér, ahol kiléphetnek a megszokott zárt keretek közül. A zenére végzett páros vagy csoportos közös mozgás idővel megnyitja őket is: néha látványos és egyértelmű mozdulatokkal, néha csak egészen apró rezdülésekkel fejezik ki érzéseiket, aktuális lelki állapotukat. A több hétig tartó terápiás foglalkozások során pedig megerősödik bennük az önkifejezés képessége és a csoporthoz tartozás öröme, ami megkönnyíti az iskolai feladatok elvégzését is.

A Csillagház Alapítvány munkáját 2017-ben a MOL Gyermekgyógyító Program támogatja a MOL Új Európa Alapítványon keresztül.

 

Az Európai Bizottság összesen 2,7 milliárd euró értékben támogat 152 közlekedésfejlesztési projektet a versenyképes, tiszta és összehangolt európai mobilitás érdekében. Az egyik, összesen 19 millió euró összegű pénzügyi támogatásban részesülő kezdeményezés a MOL-csoport részvételével létrejött konzorcium által jegyzett NEXT-E projekt.

​A MOL-csoport, az E.ON-csoport, a HEP, a PETROL, a BMW és a Nissan konzorciuma által benyújtott pályázat célja, hogy vissza nem térítendő támogatással elektromos autó töltőhálózatot alakítsanak ki az Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Szlovéniában, Horvátországban és Romániában, ezzel megteremtve a régió tisztán elektromos járművekkel való átjárhatóságát. Mindez támogatja a MOL-csoport 2030 stratégiáját, miszerint a vállalatcsoport az alternatív üzemanyagok terén is vezető szerepre kíván szert tenni a régióban.

A tervek szerint a NEXT-E projekt keretében több mint 250 villám- (50 kW) és ultragyors töltőből (legalább 150 kW) álló, 150 kilométeres sűrűségű hálózatot alakítanak ki a főbb tranzitútvonalak, autópályák mentén.