Hogyan építhetőek be „A jövő vezetői” tehetségprogram során szerzett ismeretek a tagvállalataink működésébe? Hogyan lehetünk jó vezetők? Mit üzennek a jelen vezetői a követő vezetői generációnak? Képesek vagyunk-e eléggé és időben változtatni, ahhoz, hogy a klímaváltozás és biodiverzitás csökkenés problémáját megoldjuk? Ezeket a kérdéseket jártuk körbe „A jövő vezetői” tehetségprogram utolsó szakmai napján, amelynek tagvállaltunk, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. adott otthont tatabányai székhelyén. Az eseményt Szundy Olivér, a Grundfos országigazgatója nyitotta meg.

Kezdésként a projektcsapatok bemutatták az év során kidolgozott projektmunkáikat a BCSDH-tagvállalatainak vezetőiből álló nyolc fős zsűri előtt. Az idei tématerület a biodiverzitás volt, igazodva a BCSDH ezévi egyik szakmai fókuszterületéhez. Megoldásokat hallhattunk fenntartható vízgazdálkodáshoz kapcsolódóan, megismerkedhettünk munkahelyek kialakításánál használható zöldkatalógus ötlettel, a keresleti- és kínálati oldalt összekötő platform-javaslattal, bemutatásra került egy zöldülő vasútállomás víziója, egy a lakossági, az otthonok zöldebbé tételére szolgáló megoldás és a méhlegelők minőségének javításáról szóló ötletcsomag is.
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
![]() | ![]() |
A projektötletek zsűrizését Kelemen Attila (ProSelf International elnök-vezérigazgató) zsűri elnöknek, Bolyán Róbertnek (Unicredit Bank – Social Impact igazgató) Wolf Andrásnak (Market Zrt. – műszaki vezérigazgató-helyettes) Urbán Anitának (Güntner-Tata Kft. – stratégiai HR igazgató), Szücs Rékának (Deloitte – Fenntarthatósági és klímaváltozási tanácsadási üzletágvezető), Csavajda Zsoltnak (DSM – ügyvezető igazgató), Hódosy Bélának (BKM – stratégiai és fenntarthatósági főosztály vezető) és Patai Andrásnak (Grundfos Kft. – EHS vezető) köszönhetjük. A zsűri gratulált a csapatoknak a projektmunkákhoz és kiemelte, hogy a biodiverzitás kérdésköre még mindig sok edukációt igényel, hiszen összetett, rendszerszintű probléma, így a megoldások is széleskörű partnerséget és összefogást igényelnek. A zsűri visszajelzései alapján véglegesített projektfilmeket bemutatjuk a BCSDH Üzleti ebédjén október 12-én az Öbölházban a tagvállalataink vezetői és képviselői előtt.
A délelőtt folyamán a résztvevők meghallgatták Dr. Botos Barbara, az Energiaügyi Minisztérium utazó klímanagykövetét, aki beszámolt a nemzetközi és hazai klímapolitika aktualitásairól és ennek az üzlethez való kapcsolódásáról. Beszélt az IPCC Szintézis Jelentéséről, az éghajlatváltozás következményeiről, valamint arról, hogy a felmelegedés 1,5 °C-on történő megállításának célja és a jelenlegi politikák között lévő hiányt mi okozza és mit kellene tennünk ennek csökkentésére. Beszámolt a Fit for 55 csomagról, és ennek az ESG riportálási vonatkozásáról. Zárógondalatai között kiemelte az egyéni felelősséget is, illetve az emberiség hatásait és helyét a Föld ökoszisztémájában. A folytatásban az Environmental League of Massachusetts képviseletében Ellen Macaulay, operációs igazgató és Leigh Chandler, kommunikációs menedzser bemutatták a 125 éves szervezet tevékenységét, hogyan változott a környezetvédelem szerepe a több mint egy évszázad alatt, mik a legfontosabb témák a klímavédelemben és milyen közös megoldások jelentek meg a vállalati tanácsuk munkája során.
![]() | ![]() |
A délelőtt zárásaként Patai András, a Grundfos Kft. EHS vezetőjével a résztvevők megtekintették a vállalat gyárát és gyártási folyamatait. A bejárás során külön figyelmet fordítottak a munkaszervezés hatékonyságát elősegítő folyamatokra, az emberközpontú értékrend megjelenésére, így a megváltozott munkaképességűeknek kialakított munkaállomásokra, az együttműködéseket és ötleteléseket bátorító kezdeményezésekre.
![]() | ![]() |
A nap fontos témája volt, hogy hogyan implementálhatják a résztvevők a program során tanultakat, hogyan építhetik be mindennapi működésükbe és mi az, amit vezetőként maguk után akarnak majd hagyni. Először Pesti Tímeával, az ALD LeasePlan vezérigazgatójával volt alkalmuk beszélgetni, majd Ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt. vezérigazgatója osztotta meg tapasztalatait, gondolatait a résztvevőkkel.
![]() | ![]() |
A nap végén Szederkényi Zita programvezető összefoglalta a tehetségprogram egész évének történéseit, felvillantotta a szakmai napok legemlékezetesebb pillanatait és fő tématerületeit, valamint mesélt a program folytatásaként működő Jövő vezetői Alumni közösségről.
A szakmai napok hagyományaként, a vendéglátó házigazdánk elsőszámú vezetőjével, Szundy Olivér országigazgtóval beszélgethettek a résztvevők a vezetői felelősségről, a csapat fontosságáról, az alapértékek meghatározó szerepéről egy vállalatnál.
![]() | ![]() |
Márta Irén, a BCSDH igazgatója osztotta meg a résztvevőkkel az Alumni vezetőségi választás eredményét, gratulálunk Guti Gellértnek, a Budapest Airport minőségbiztosítási mérnökének, aki a 2023-as évfolyamot képviseli az Alumni szervezet vezetőségében. Zárásként jótanácsokkal látta el a fiatal vezetőket. A programmal 37 résztvevő előtt nyílt ki az ajtó, hogy fenntartható szemléletmóddal egy gazdagabb, értékesebb környezetet teremtsenek életük minden pontján. A megszerzett komplex gondolkodásmód végig kíséri majd őket a jövőben megoldandó problémák során, hogy fenntartható, felelős gondolkozásukkal pozitív hatással legyenek vállalataik működésére és környezetükre is.
Ezúton is gratulálunk a résztvevőknek!
A teljes galéria ide kattintva érhető el.


















Őt követte van der Wildt Nikolett, Sustainability és PR Manager, aki pedig a kékkúti gyár környékén megvalósuló biodiverzitási projektről mesélt, hangsúlyozta, hogy egy korábbi munkacsoport-találkozón kaptak ehhez inspirációt és együttműködő partnert. A hosszú távú program számtalan eleme között szerepel egy mesterséges tó, fecskefal, de rovarhotel is. A Káli-medence vízkészletét pedig monitoring-kutakkal és talajvízszabályozással védik.
Ezt követően Kovács Dávid Gábor, a Zwack Unicum marketingigazgatója beszélt a fenntarthatósági célokról és területekről, megtudtuk többek között, hogy 2016 és 2020 között több mint 200 elefántnyi (kb. 1200 tonna) CO2 csökkentést ért el a vállalat cégszinten. Emellett részletesen bemutatta a dunaharaszti üzemük geotermikus átállását, ennek folyamatát, kihívásait. A félmilliárd forintos beruházás a tulajdonosok hosszú távú elköteleződése nélkül nem valósulhatott volna meg, az idén átadott fejlesztés már most szép számokat mutat: 20%-kal csökkent a gázfelhasználás 6 hónap alatt.

Paul Fox, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete nyitóbeszédében kiemelte az együttműködés fontosságát, hiszen nagyon sokat kell tenni azért, hogy a klímacélokat tartani lehessen. A Green Deal részeként a Net Zero Industrial Partnership kezdeményezés is ennek felgyorsításához tud hozzájárulni, és ehhez kérte a résztvevők támogatását.
A több érdekelt felet tömörítő platformon a szabályozói oldal képviseletében Dr. Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, és egyben az esemény házigazdája kiemelte, hogy a 2019-es Zöld Program elindítása óta is elsődleges céljuk a környezeti fenntarthatóság elősegítése, újdonságként ebben az évben már a pénzügyi rendszereken túlmutatóan, a teljes vállalati szférát is megszólították.
Ehhez kapcsolódva Juhász Anikó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a regeneratív mezőgazdaság hazai helyzetéről és lehetőségeiről számolt be, hangsúlyozva, hogy milyen fontos az edukáció, és a jógyakorlatok bemutatása, és annak megteremtése, hogy a gazdák egymástól tudjanak tanulni és ezáltal alkalmazni a talajmegújító megoldásokat. Az előre lepéshez itt is összefogásra van szükség.



