Ötven banki munkatárs vett részt a Budakeszi Arborétumban szervezett önkéntes napon

Az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2024-ben megkezdett együttműködése új szakaszba lépett: a bank 2026-ban további 30 millió forinttal támogatja a Budakeszi Arborétum fejlesztési és fenntartási munkáit. A partnerség részeként szeptember 18-án az MBH Bank ötven munkatársa önkéntes munkával is hozzájárult az arborétum gondozásához. A résztvevők a géppel nem megközelíthető területeken segítették a pusztuló nyitvatermő állomány kezelését, emellett vezetett túrán ismerkedtek meg az örökerdő-gazdálkodás alapjaival és a klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásaival. Az együttműködés az MBH Bank Fenntartható Jövő Bankja programjához kapcsolódik, amelynek Biodiverzitás Programja a biológiai sokféleség védelmét szolgálja.

Folytatódik a Budakeszi Arborétum fejlesztése

Az MBH Bank 2024 augusztusában lépett partnerségre a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel a Budakeszi Arborétum megújítása érdekében. Az együttműködés első szakasza 20 millió forintos banki támogatással valósult meg, amelyből többek között új növényeket telepítettek, erdei sportkört alakítottak ki, bővítették a kutya agility pályát és látogatottságmérő rendszert telepítettek.

Az együttműködés következő szakaszában az MBH Bank 2026-ban további 30 millió forinttal támogatja a Pilisi Parkerdő Zrt.-t a Budakeszi Arborétum fejlesztési és fenntartási munkáinak megvalósításában. A tervek között szerepel a fás szárú növényállomány felmérése és egy parcellaszintű növénykataszter elkészítése, valamint szárazságtűrő fa- és cserjefajok telepítése a klímaváltozás miatt megüresedő területekre.

A Pilisi Parkerdő Zrt.-vel folytatott együttműködés az MBH Bank Fenntartható Jövő Bankja programjának biodiverzitás-védelmi célkitűzéseihez kapcsolódik. A bank a program keretében olyan kezdeményezéseket támogat, amelyek hozzájárulhatnak a hazai természeti értékek és élőhelyek megőrzéséhez, valamint a biológiai sokféleség fenntartásához.

Önkéntes munkával is segítették az arborétum fenntartását

A partnerség részeként szeptember 18-án az MBH Bank ötven munkatársa önkéntes munkával is hozzájárult az arborétum gondozásához. A Pilisi Parkerdő szakemberei által irányított önkéntes napon az MBH Bank munkatársai a kivágott és feldarabolt faanyag kézi összegyűjtésével, kihordásával és deponálásával segítették a pusztuló nyitvatermő állomány kezelését. A résztvevők két csapatban dolgoztak, így a gyakorlati feladatok mellett valamennyien részt vehettek az arborétumban tartott vezetett túrán is.

A szakmai program során a munkatársak megismerték az arborétum növényvilágát és az örökerdő-gazdálkodás szemléletét, valamint a Pilisi Parkerdő szakembereitől arról is képet kaphattak, milyen hatással van a klímaváltozás az erdőállományokra. Az önkéntes nap így a konkrét fenntartási munkák támogatása mellett arra is lehetőséget teremtett, hogy a bank munkatársai közelebbről megismerjék az arborétum hosszú távú megőrzését szolgáló szakmai munkát.

„A fenntarthatóság számunkra akkor hiteles, ha kézzelfogható, hosszú távú eredményekben is megmutatkozik. A Pilisi Parkerdővel folytatott együttműködésünk is ezt a szemléletet képviseli, hiszen a Budakeszi Arborétum további fejlesztésének támogatásával hozzájárulunk a természeti értékek megőrzéséhez és a növényállomány változó környezeti feltételekhez való alkalmazkodásához. Fontos számunkra, hogy kollégáink is bekapcsolódjanak ebbe a munkába, és személyes tapasztalatokon keresztül kerüljenek közelebb a természetvédelem ügyéhez” – mondta Szege György, az MBH Bank ESG és Fenntarthatóság igazgatója.

 

Két hazai élőhely-helyreállítást támogat az MBH Bank, miközben elsőként csatlakozik a WWF Magyarország Green Academy programjához

Két hazai élőhely fejlesztését támogatja az MBH Bank a WWF Magyarországgal kötött együttműködés keretében, miközben a bank munkatársai a Green Academy e-learning programban mélyíthetik el fenntarthatósági ismereteiket. Az MBH Bank az első vállalat, ahol a WWF közreműködésével fejlesztett, interaktív és gamifikált program a gyakorlatban is megvalósul.

Két, egymástól karakterében is különböző, kiemelkedő természeti értékeket őrző hazai élőhely fejlesztésével, valamint a munkavállalók fenntarthatósági szemléletének erősítésével kezdi meg együttműködését az MBH Bank és a WWF Magyarország. A közös program részeként Kőszegen új erdő születik, a Tiszajenő melletti Nagy-réten pedig a vízmegtartást segítő beavatkozások javítják egy ártéri élőhely állapotát. Az együttműködésben emellett 50 MBH-munkavállaló számára nyílik meg a Green Academy, a WWF Magyarország, a Progressive Reklámügynökség és az Universum 8 úttörő szemléletformáló programja. A korszerű tudásátadásra épülő, interaktív vállalati e-learning platform közelebb hozza a fenntarthatóság sokszor távolinak tűnő kérdéseit a hétköznapi élethez és mindennapi döntéseinkhez.

Helyet adunk a víznek és az erdőnek

A Kőszeg térségében az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködésben megvalósuló élőhelyfejlesztés során nagyságrendileg 1 hektárnyi, jelenleg szántóként használt területen hoznak létre erdei élőhelyet. A terület a Kőszegi Tájvédelmi Körzethez és a Natura 2000 hálózathoz tartozik, és a védett természeti terület peremén, a városi, ipari környezet találkozásánál helyezkedik el. Az erdőtelepítés ezért tájképi szempontból is jelentős, emellett nemcsak a biodiverzitás növekedését segíti, hanem hosszú távon a helyi klímaszabályozó szerep erősítéséhez és a szénmegkötéshez is hozzájárul.

A másik helyszín a Tiszajenő melletti Nagy-rét, a Közép-Tisza-vidék egyik legváltozatosabb és legtermészetesebb állapotban fennmaradt hullámtéri gyepterülete. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködésben végzett beavatkozás célja a vízmegtartó képesség javítása: a mintegy 660 méter hosszú csatornaszakasz átalakításával lassítják a víz lefolyását. A csatornaszakaszon a vízlefolyást akadályozó széles fenékküszöbök kialakításával olyan kisebb-nagyobb időszakos vízfoltok kialakítása a terv, amelyek élőhelyet biztosíthatnak többek között kétéltűek számára, miközben segítik a környező területek vízháztartását, így a terület ellenállóbbá válhat a klímaváltozás hatásaival szemben. A beavatkozás több kiemelt természetvédelmi jelentőséggel bíró állatfaj – köztük a nagy tűzlepke, a vöröshasú unka, a dunai gőte és a haris – élőhelyi feltételeinek javítását is szolgálja.

„A vállalatoknak érdemi szerepük lehet és kell is, hogy legyen a természetvédelemben és a megfelelő szemléletformálásban. Az MBH Bank vállalásában az az igazán értékes, hogy a komplex élőhely-helyreállítás során nem egyetlen fajra vagy problémára koncentrálunk, hanem egész természeti rendszerek működését próbáljuk helyreállítani – egy erdei élőhely mellett egy vizesélőhelyen is. A Green Academyhez való csatlakozás pedig ennek egy másik fontos oldalát mutatja meg: segít a munkavállalóknak megérteni, hogyan függ össze a természet és a gazdaság, hogyan hatnak döntéseink a természeti rendszerekre, és milyen szerepünk lehet azok megőrzésében” – mondta Vetier Márta, a WWF Magyarország igazgatója.

Izgalmas vállalati fenntarthatósági képzés és gamifikáció – ez a Green Academy!

Az együttműködés másik pillére a Green Academy, a WWF Magyarország szakmai vezetésével létrehozott interaktív, játékos fenntarthatósági e-learning program bevezetése, ami az MBH Banknál debütál. Az online képzés négy, a fenntarthatóság szempontjából meghatározó területre – a klímaváltozásra, vízgazdálkodásra, élelmiszer-termelésre és biodiverzitásra – épül. A tudásanyag ismert műsorvezetők és a WWF Magyarország szakértőinek tolmácsolásában videókkal, animációkkal, infografikákkal és interaktív feladatokkal teszi könnyebben befogadhatóvá a sokszor összetett környezeti kérdéseket. A program egyik sajátossága, hogy a tudásátadást nem hagyományos vállalati képzésként közelíti meg: a gamifikáció révén kvízek, játékok és feladatok szakítják meg a videós tartalmakat, így a résztvevők aktívan bekapcsolódhatnak a tanulási folyamatba, ezáltal még jobban elmélyíthetik tudásukat az egyes témákban.

A Green Academy egy vállalatra szabható online felületen működik, amelyet az MBH Bank első vállalatként vezet be: az első körben 50 munkavállaló vesz részt a képzésben. A bank ezáltal saját munkatársait is bevonja a fenntarthatóságról szóló közös gondolkodásba, miközben azt az érzést is erősítheti bennük, hogy egy olyan vállalat közösségéhez tartoznak, amely aktívan tesz a társadalom számára fontos ügyekért.

„A természeti értékek védelme és helyreállítása ma már közös felelősség, amelyben a pénzügyi szektornak is aktív, formáló szerepet kell vállalnia. Meggyőződésünk, hogy a gazdasági növekedés és a környezet megóvása nem zárja ki egymást, a piaci szereplőknek pedig fel kell ismerniük a természeti tőke jelentőségét. A WWF Magyarországgal indított együttműködésünk azért különleges, mert a szavak szintjén túlmutatva valós, kézzelfogható élőhely-helyreállításokat támogatunk, miközben a Green Academy révén saját munkatársainkat is bevonjuk a fenntartható szemlélet formálásába” – emelte ki Puskás András, az MBH Bank vezérigazgató-helyettese.

Az együttműködés tehát két irányból közelít a fenntarthatósághoz: a természetben konkrét élőhelyek állapotának javításával, a vállalaton belül pedig a fenntarthatósággal kapcsolatos tudás és szemlélet erősítésével. A cél, hogy a változás a természetben és a mindennapi döntésekben egyaránt kézzelfoghatóvá váljon.

A Henkel idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját, amely másfél évszázada a márkainnovációk mellett, az értékteremtésről és a felelős gondolkodásról szól. A vállalat számára a fenntarthatóság nemcsak a termékfejlesztésben, a gyártásban vagy az üzleti működésben jelenik meg, hanem a társadalmi szerepvállalásban is. Ezt bizonyítják azok az önkéntes kezdeményezések, amelyekben a Henkel Magyarország munkatársai évről évre aktívan részt vesznek és közösen tesznek a helyi közösségekért, rászorulókért és a környezetért is.

A Henkel több mint 150 éve vallja, hogy a hosszú távú üzleti siker csak akkor lehet fenntartható, ha az a társadalom és a környezet számára is értéket teremt. A vállalat globális 2030+ Fenntarthatósági Keretrendszere egyszerre helyezi fókuszba a természeti erőforrások védelmét, a közösségek támogatását és a felelős üzleti működést. A magyarországi leányvállalatnál ez a szemlélet éppúgy megjelenik a stratégiai célkitűzésekben, mint a munkatársak személyes elköteleződésében.

A Henkel Magyarország kollégái rendszeresen csatlakoznak olyan önkéntes kezdeményezésekhez, amelyek kézzelfogható segítséget nyújtanak a helyi közösségeknek. A vállalat hisz abban, hogy a társadalmi szerepvállalás nem kizárólag anyagi támogatást jelent, hanem időt, figyelmet és személyes jelenlétet is. Ennek köszönhetően a munkatársak tavaly a vállalat „Make an impact on Tomorrow” dolgozói önkéntes programján keresztül közel 100 millió forint értékben támogattak mintegy húsz civil szervezetet és kezdeményezést.

Nagy érték az együtt töltött idő

A Henkel Magyarország hosszú évek óta elkötelezett támogatója a Csodalámpa Alapítványnak, amely életveszélyesen beteg gyermekek kívánságait váltja valóra. Az együttműködés azonban túlmutat az anyagi támogatáson: A Henkel önkéntes munkatársai rendszeresen csatlakoznak a Csodalámpa GyógyBűvészet Programjához, hogy bűvésztrükkökkel, játékkal és sok odafigyeléssel segítsenek feledtetni a kórházi kezelések nehéz pillanatait. Látogatást tesznek a Heim Pál Gyermekkórház onkológiai osztályán, ahol egy állandó, hosszú távú elköteleződésen alapuló feladatot látnak el. A kollégák nagy odaadással, gondos felkészüléssel és szívvel-lélekkel vesznek részt a programban, hogy a beteg gyermekek mindennapjaiba örömöt, játékot és pozitív élményeket vigyenek.

A vállalat hasonlóan szoros kapcsolatot ápol a Segítség Köve Alapítvánnyal is. A Henkel munkatársai bekapcsolódnak az alapítvány adományosztó programjaiba, ahol a vállalat tisztító- és háztartási termékeivel, valamint a kollégák által összegyűjtött ruhákkal, játékokkal segítik a nehéz helyzetben élő családokat. Az önkéntesek személyesen is részt vesznek az adományok átadásában, így közvetlenül tapasztalhatják meg, hogy egy-egy gesztus vagy felajánlás milyen sokat jelenthet azok számára, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

 

A természetért is közösen tesznek

A környezet védelme a Henkel fenntarthatósági törekvéseinek egyik meghatározó pillére, amelyben a munkatársak is aktív szerepet vállalnak. Ennek egyik legjobb példája a vállalat több éve tartó együttműködése a PET Kupával, Magyarország egyik legismertebb folyóvédelmi civil kezdeményezésével.

A Tiszán szervezett önkéntes programok során a Henkel kollégái is gyűjtik a hulladékot, mert sajnálatos módon még mindig évről évre rengeteg műanyag szemét kerül a folyóba. Az idei Tisza-tavi PET Kupán a Henkel önkéntesei a többi résztvevő csapattal együtt 10,7 tonna hulladéktól szabadították meg a folyót és árterét. A közös munka egyszerre jelent környezetvédelmi kihívást, csapatépítő élményt és szemléletformáló küldetést.

A Henkel környei ragasztógyárának munkatársai a helyi közösségi zöldítésében is rendszeresen részt vesznek. Legutóbb egy óvoda udvarán ültettek el fákat és dísznövényeket, hogy árnyékosabb, természetközelibb környezetet alakítsanak ki a gyermekek számára.

 

A közös értékek cselekvésre ösztönöznek

A Henkel Magyarországnál az önkéntesség a vállalati kultúra természetes része. Legyen szó környezetvédelmi kezdeményezésekről, gyermekek vagy rászoruló családok támogatásáról, a cél minden esetben ugyanaz: aktívan hozzájárulni egy fenntarthatóbb és összetartóbb társadalomhoz. „Hisszük, hogy a fenntarthatóság nem kizárólag a technológiai innovációkról vagy a környezetvédelmi célkitűzésekről szól, hanem mindenekelőtt az emberekről. Büszke vagyok arra, hogy munkatársaink sokszor saját idejüket, energiájukat és lelkesedésüket arra fordítják, hogy segítsék a helyi közösségeket és tegyenek környezetünk megóvásáért. Ezek az önkéntes kezdeményezések jól tükrözik vállalati kultúránkat: felelősséggel gondolkodunk, együtt cselekszünk, és hisszük, hogy a közös erőfeszítések hosszú távon valódi változást eredményeznek. A Henkel 150 éves története során mindig az emberek jelentették a vállalat egyik legnagyobb értékét – és ez ma sincs másként. Munkatársaink elkötelezettsége teszi lehetővé, hogy ne csak üzleti eredményeket érjünk el, hanem maradandó, pozitív hatást gyakoroljunk a társadalomra is” – összegzi Kocsis Zoltán, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója.

link: A Henkel önkéntes munkatársai a közösségekért is sokat tesznek

A Waberer’s Csoport szerbiai leányvállalata két ütemben növeli raktározási és disztribúciós kapacitását. Az MD International (MDI) még az idén egy nagyobb belgrádi raktárba költözik, 2027-ben pedig egy új, 20 ezer négyzetméteres elosztóközpont fejlesztését kezdi meg.

Az első ütemben az MDI 2026 negyedik negyedévében kezdi meg raktározási tevékenységének átköltöztetését egy 8 ezer négyzetméteres létesítménybe, a belgrádi Kvantas városrészben található CTPark Belgrade City területén. A vállalat tervei szerint az összes termékcsoport költözése az év végére befejeződik. Az új telephely 50 százalékkal növeli az MDI jelenlegi raktárterületét, és mintegy 4 ezer raklaphelyet biztosít. A Waberer’s szerint több rakodókapu kialakításával gyorsíthatják a teherautók rakodását, emellett új raktárirányítási rendszer bevezetését is tervezik.

A bővítés második szakasza 2027 első negyedévében indul Borčában, ahol az MDI egy zöldmezős, kifejezetten saját igényeire tervezett elosztóközpont fejlesztésébe kezd. A beruházás két, egyenként 10 ezer négyzetméteres raktáregységet foglal magában, vagyis összesen 20 ezer négyzetméter új kapacitást hoz létre. A központban többféle raktározási funkciót alakítanak ki, a fejlesztésnél pedig magas energiahatékonyságot és BREEAM Very Good minősítést céloznak. A Waberer’s közlése szerint az új kapacitást további kereskedelmi disztribúciós ügyfelek és 3PL-megbízások kiszolgálására is használnák.

Az MD International a szerb FMCG-disztribúciós piac egyik jelentős szereplője, fő tevékenységei közé a belföldi disztribúció, a közúti árufuvarozás és a raktározás tartozik. A Waberer’s 2024 márciusában szerzett 55 százalékos részesedést a vállalatban. Az MDI jelenleg négy szerbiai disztribúciós központot működtet, több mint 280 embert foglalkoztat, flottája pedig mintegy 180 járműből áll.

Bővebben: Két lépcsőben bővíti szerbiai logisztikai kapacitását a Waberer’s

Mit tehet egy cég a hiteles és szabálykövető kommunikációval egy dinamikus social média környezetben? A fenntarthatósági eredmények kommunikálása hogyan segíthet egy hitelesebb cégkép kialakításában? Hogyan alakul mindez a most hatályba lépő EmpCo irényelvek tükrében?

Ezekre a kérdésekre kereste a választ a 2026. szeptember 22-én tartott kommunikációs munkacsoportülése, ahol házigazdaként Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. csoportszintű PR, CSR és kormányzati kapcsolatok főosztályának vezetője köszöntötte a helyszíni és az online résztvevőket és nagy érdeklődésre számot tartó prezentációt tartott a Richter fenntarthatósági törekvéseiről és eredményeiről és hívta fel a figyelmet a hiteles kommunikáció nehézségeire egy egyenlőtlenül szabályozozott média környezetben.

Horváth Bálint a Gazdasági Versenyhivatal kabinetfőnöke és kommunikációs vezetője betekintést adott a legfrissebb zöldre mosási szabályozásba illetve annak hazai gyakorlatába. A szeptember 27-én hatályba lépő EU EmpCo irányelv a fogyasztók és a valódi tetteket végrehajtó vállalatok védelmében szabályozza szigorúbban a zöld állítások és zöld címkék használatát. A zöld kommunikáció a vállalati kommunikáció, a comlplience, az ügynökségek és partnerek közös felelőssége. A prezentációt követő kérdések mentén kialakuló beszélgetés rávilágított, hogy a vállalatok még nehezen igazodnak el ebben a szabályozásban, de a Versenyhivatal partnerként kezeli azokat cégeket, akiknek fontos a hiteles zöld kommunikáció. A BCSDH-nak és tagvállalatinak is célja, hogy legyen fenntarhatósági kommunikáció, a jó példák eljussanak a szélesebb üzleti környezethez és inspiráljanak másokat, de ezek valódi és hiteles példák legyenek.

A programot egy exkluzív építészi vezetett túra zárta a díjnyertes Richter Központ épületében Csiszér András, a Zoboki Építésziroda design igazgatójának kalauzolásában.

Az ESG valódi értéke nem feltétlenül magában a jelentésben rejlik. A megfelelően felépített mérés és adatgyűjtés pontosabb képet adhat a vállalat működéséről, láthatóvá teheti a fejlesztendő területeket, és támogathatja az üzleti döntéseket. A BCSDH ESG munkacsoportjának 2026. szeptember 17-i találkozóján vállalati példákon keresztül jártuk körbe, mit adhat az ESG a megfelelésen túl.

A résztvevőket elsőként házigazdánk, az iData Kft. ügyvezetője, Vass Krisztina köszöntötte, valamint bemutatta az iData ESG-megközelítését és fenntarthatósági törekvéseit. A vállalat telematikai megoldásai az üzemanyag-megtakarítás, az útvonal-optimalizálás és a mérhető KPI-k révén ügyfeleik környezeti teljesítményének javítását is támogatják. Saját működésükben az esélyegyenlőségre és sokszínűségre is kiemelt figyelmet fordítanak.

Handó János, a Katica Tanya Élményközpont alapító-tulajdonosa rögtön egy provokatív kérdéssel indított: kényszer vagy lehetőség az ESG? Számára ez mindenképp az utóbbi, hiszen egy vállalat olyan tanulási folyamaton megy át, mely előreviszi és segít a célkitűzésben és a fejlesztési irányok meghatározásában. Arra is rámutatott, hogy a hagyományos pénzügyi mutatók önmagukban nem mutatják meg egy vállalat teljesítményének környezeti, társadalmi és irányítási „árát”. Az ESG egyik fontos szerepe éppen ezért az, hogy a rövid távú pénzügyi eredmények mellett a közép- és hosszú távú hatásokat is láthatóvá és mérhetővé tegye.

 

Baksa Bettina, az UBM Csoport fenntarthatósági vezetője azt mutatta be, milyen üzleti előnyöket hozott számukra az önkéntesen megkezdett ESG-jelentéstétel. A folyamat egyik kézzelfogható eredménye a saját fejlesztésű BI–ESG dashboard, amely egységes rendszerbe rendezi a korábban szétszórtan kezelt ESG-adatokat. Az így létrejövő nagyobb átláthatóság, visszakövethetőség és összehasonlíthatóság támogatja az ESG-adatok üzleti döntésekbe való integrálását is.

Galambosné Dudás Zsófia, a BCSDH szakmai projektvezetője a legfrissebb európai és hazai szabályozási változásokról adott áttekintést. Az ESRS felülvizsgálatának fő iránya a jelentős egyszerűsítés és a lényegesség erősítése, miközben az önkéntes jelentéstételi keretben is hangsúlyosabbá válik az arányosság és az értéklánci adatkérések korlátozása.

A találkozó szakmai beszélgetéssel folytatódott, ahol a résztvevők az aktuális kihívásaikat osztották meg egymással.

Köszönjük támogatóinknak!

A SPAR Magyarország közel 500 közterületi óriásplakáthelyét ajánlja fel 12 civil szervezet számára, 2026 szeptemberének második felében. A vállalat célja, hogy a rendelkezésére álló kommunikációs felületeken ezúttal ne termékek és kereskedelmi ajánlatok, hanem fontos társadalmi és környezeti ügyek kapjanak országos nyilvánosságot. A plakátok szeptember 17-től jelennek meg, és mintegy két héten keresztül lesznek láthatók országszerte.

Egy közterületi plakát naponta emberek ezreinek figyelmét érheti el. A SPAR Magyarország most ezt a láthatóságot adja tovább azoknak a civil szervezeteknek, amelyekkel hosszabb ideje partnerségben áll, és amelyek munkájukkal gyermekeket, betegeket, rászoruló embereket, közösségeket vagy éppen a természeti környezet megóvását szolgálják.

A kampány közös gondolata egyszerű: egy reklámfelület értékét nemcsak az adhatja, hogy egy termékre vagy ajánlatra hívja fel a figyelmet. Arra is alkalmas lehet, hogy egy fontos ügyet tegyen láthatóbbá. Ezt foglalja össze a plakátokon megjelenő közös üzenet is: „Legyen ez a plakátunk a civileké. A helyet a SPAR ajánlotta fel. Mert ez a jó döntés.”

„A SPAR hosszú évek óta dolgozik együtt olyan civil szervezetekkel, amelyek nap mint nap fontos és sokszor nehéz társadalmi feladatokat vállalnak magukra. Ezeknek a szervezeteknek ugyanakkor jellemzően jóval kevesebb lehetőségük van arra, hogy országos méretű kampánnyal mutassák be munkájukat. Ezért született meg az a döntés, hogy a szeptember második felében rendelkezésre álló közel 500 plakáthelyet nekik adjuk át. A felületet a SPAR Magyarország biztosítja, de a főszerep az övék: azt szeretnénk, hogy minél többen találkozzanak azokkal az ügyekkel, amelyekért dolgoznak” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

 

Tizenkét szervezet, tizenkét fontos ügy

A kampányban részt vevő szervezetek mindegyike saját üzenettel jelenik meg, miközben a plakátokat egységes vizuális és kommunikációs keret kapcsolja össze. Így az ország különböző pontjain más-más társadalmi ügy kerülhet a járókelők és az autósok látóterébe.

A Budapest Bike Maffia ott segíti a rászorulókat, ahol arra a legnagyobb szükség van. Az „Egy szív a gyermekekért” Alapítvány beteg gyermekek számára segít elérhetővé tenni külföldi gyógykezeléseket, míg a Gyermekétkeztetési Alapítvány azért dolgozik, hogy egyetlen gyermek se maradjon éhen. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány a Magyarországon élő gyermekek jogainak érvényesítését és támogatását segíti, a Hősök Tere Alapítvány pedig egy cselekvőbb és szolidárisabb társadalomért dolgozik. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a bajba jutott embereket támogatja, a Mosoly Alapítvány terápiás foglalkozásokkal segíti a kórházban ápolt gyermekek gyógyulását. A Superar Zeneművészeti Alapítvány a közös zenélés élményén keresztül támogatja a boldog gyerekkort. A Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány a leukémiával küzdő betegek és családjaik mellett áll, az Utcáról Lakásba! Egyesület hajléktalan és lakásszegénységben élő emberek önálló lakhatását segíti. A Világszép Alapítvány hosszú távú, személyes kapcsolatokkal és kiscsoportos programokkal támogatja az állami gondoskodásban élő gyerekeket, a WWF Magyarország pedig ebben a kampányban a természetes vízmegtartás fontosságára irányítja rá a figyelmet.

A közel 500 plakáthelyet a SPAR lehetőség szerint egyenletesen osztja el az országban, így a civil szervezetek üzenetei széles közönséghez juthatnak el. A kampány elsődleges célja a figyelemfelhívás és a láthatóság növelése: olyan szervezetek és ügyek bemutatása, amelyek sok ember életére vannak hatással.

Mitől válik az etika és az átláthatóság a mindennapi vállalati működés részévé? Hogyan befolyásolja a korrupció a gazdaság teljesítményét? Mire szolgál a kettős lényegesség a fenntarthatósági jelentésekben? És hogyan kommunikálhat egy vállalat hitelesen a fenntarthatósági eredményeiről, elkerülve a leggyakoribb hibákat? Ezek a témák álltak „A jövő vezetői” program Etikus és átlátható működés című szakmai napjának középpontjában, amelynek a Yettel Magyarország székháza adott otthont. A résztvevőket Tőzsér Judit, a vállalat kommunikációs és CSR igazgatója köszöntötte.

A napot Szederkényi Zita programvezető indította, aki az elméleti megközelítések mellett hétköznapi etikai és morális dilemmákat is behozott a beszélgetésbe. A résztvevők többek között azt mérlegelték, hogyan cselekednének, ha vállalatuk egy termékéről kiderülne, hogy egyértelműen halálesetekhez köthető, illetve feláldoznának-e egy embert öt másik megmentéséért.

Dr. Angyal Ádám, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa az etika és az átláthatóság jelentését, valamint vállalati szerepét tekintette át. Olyan szempontokat adott a hallgatóságnak, amelyek segítenek felismerni, hogy egy döntés vagy magatartás valóban etikus-e, majd a mesterséges intelligencia használatához kapcsolódó etikai kérdéseket is felvetett.

Dr. Fazekas Orsolya ügyvéd a csernobili katasztrófán keresztül mutatta meg, milyen következményekhez vezethet, ha egy szervezetben sem belső, sem külső átláthatóság nincs. Bemutatta a nukleáris iparág szigorú biztonsági szabályait, hangsúlyozta az egyéni felelősség szerepét, és kitért a nukleáris energiáról elterjedt tévhitekre is.

Nagy Julianna, a KPMG Tanácsadó ESG- és fenntarthatósági szolgáltatások területének igazgatója felidézte, hogy az önkéntes fenntarthatósági jelentések kezdetben főként a vállalatok kedvező eredményeit és jól működő területeit emelték ki. Az uniós szabályozás már teljesebb helyzetkép bemutatását és a zöld gazdaságra való átállás előmozdítását várja el, a jelentések hitelességét pedig könyvvizsgálói bizonyosságadás támogatja. Korláth-Túri Tímea, a KPMG szenior tanácsadója a kettős lényegesség uniós elvét ismertette. Ez egyszerre vizsgálja, hogyan hatnak a környezeti tényezők a vállalatra, illetve milyen hatást gyakorol maga a vállalat a környezetre és a társadalomra.

Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója az országok korrupció szerinti rangsorolásáról beszélt, és rámutatott Magyarország elmúlt években tapasztalt jelentős visszaesésére. Előadásában az ügyészség és a bíróságok szerepe mellett a hazai áfarendszer, a közbeszerzések, a versenykorlátozás, egész piacok lezárása és a rendszerszintű átláthatatlanság is szóba került. A témák között a budapesti ingatlanfejlesztések is megjelentek.

Reizinger Zsófia, a BDO szenior ESG-tanácsadója azt mutatta be, milyen üzleti indokok szólnak az ESG-szempontok működésbe és döntéshozatalba építése mellett. Miközben mind több vállalat érzékeli a klímaváltozásból fakadó kockázatokat, tudatos kezelésükkel még mindig viszonylag kevesen foglalkoznak megfelelő súllyal. A klímakockázatok azonosítását és hitelképességre gyakorolt hatásuk értékelését különböző jövőbeli forgatókönyvek elemzése segítheti.

A résztvevők ezt követően bejárták a Yettel díjnyertes, számos fenntartható megoldást alkalmazó székházát. Az épület működésének és különleges megoldásainak részleteit Gróf András, a Facility Management csapat képviselője ismertette.

Ebéd után a projektcsapatok mutatták be az év során kidolgozott projektmunkáikat. A prezentációkhoz Szederkényi Zita adott tanácsokat, amelyek segítik a csapatokat az anyagok véglegesítésében és a zsűri előtti bemutatóra való felkészülésben.

Stancsics Nóra, az IFUA Horváth & Partners Energy, Environment & Telecommunication kompetenciaközpontjának vezetője a digitális transzformációt a vállalatok egyik legfontosabb jelenlegi kihívásaként mutatta be. A vezetők 88%-a tervezi bővíteni mesterségesintelligencia-kezdeményezéseit, ezért a következő években jelentős fejlődés várható ezen a területen. Eközben az ESG-kötelezettségek akár több száz adatpont közzétételét tehetik szükségessé, a karbonlábnyom kiszámításához nélkülözhetetlen adatok hozzáférhetősége és minősége pedig továbbra is komoly nehézséget okoz. A mesterséges intelligencia sokat segíthet az adatfeldolgozásban, használata azonban új kérdéseket is felvet.

Ferenczi Gergely, az OPTEN céginformációs üzletágának igazgatója az ESG-megfelelés gyakorlati akadályait vette sorra. Különösen jelentősnek nevezte az adminisztrációs terhet, miközben a magyar szabályozás több ponton szigorúbb az uniós követelményeknél. Az OPTEN ESG-minősítőként és szoftverfejlesztőként egyaránt segíti a vállalatokat a folyamatosan változó elvárások teljesítésében, és rendszeresen visszajelzést kér ügyfeleitől arról, mely feladatok oldhatók meg könnyen, és hol ütköznek nagyobb nehézségekbe.

Horváth Bálint, a GVH kommunikációs vezetője és kabinetfőnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy fenntarthatósági állításokat csak valós, igazolható teljesítményre lehet építeni. Mivel a vállalatok 40%-a elsősorban a kommunikációt helyezi előtérbe, a GVH különösen vizsgálja a zöld állítások tényleges alapját. Három magyar vállalat PET-palackokról szóló kommunikációjának elemzése például azt mutatta, hogy a „100%-ban újrahasznosítható” megfogalmazás nem mindig írta le pontosan a valóságot. Az EmpCo irányelv szigorúbb feltételeket szab a környezeti állítások használatának, ezzel is erősítve a fogyasztóvédelmet.

A szakmai nap utolsó szakaszában a Yettel Magyarország működése került fókuszba. Mosonyi Szabolcs, a vállalat Ethics & Compliance Officere bemutatta az általa irányított terület feladatait, majd egy compliance-esettanulmánnyal mérte fel a résztvevők üzleti etikai érzékenységét.

Az ezt követő vezetői beszélgetés vendége Dávid Zoltán, a Yettel stratégiai vezérigazgató-helyettese volt. Karrierútja és személyes vezetői tapasztalatai mellett a mesterséges intelligencia alkalmazásáról és a telekommunikáció jövőjéről is beszélt.

A teljes képgaléria ide kattintva érhető el.

A nyári szünet után a gyerekeknek és a felnőtteknek sem mindig könnyű visszatérni a hétköznapok megszokott ritmusához. A nyaralások gyakran felborítják a megszokott napirendet, és ilyenkor az étkezésünkben is megengedőbbek vagyunk. Szeptemberben viszont akkor is új „órarendet” alakíthatunk ki, ha nem ülünk vissza az iskolapadba: az új tanév jó lehetőség arra, hogy a családok újragondolják a napi rutint, és visszahozzák vagy beépítsék a rendszeres mozgást, valamint a tudatosabb étkezést.

A Nestlé és a SPAR közös reprezentatív kutatása szerint1 a magyarok 57 százaléka szokott sportolni. A rendszeres mozgás sokaknak egyszerűen a mindennapi jóllét, a mentális feltöltődés vagy az egészségmegőrzés része. A nyári szabadságok és a nagy meleg ugyanakkor könnyen felboríthatják az év közben kialakított rutint, ilyenkor a rendszeres mozgás is háttérbe szorulhat. Szerencsére vannak olyan mozgásformák, amelyeket könnyebb visszahozni a napirendbe. Ilyen például a futás, amit a válaszadók 65 százaléka éppen azért tart vonzónak, mert könnyen beilleszthető a hétköznapokba.

A nyári lazább napok az étkezési szokásokat is felboríthatják, pedig a kutatás szerint az étkezési szokások terén is bőven van még mit tudatosítani. A kutatás szerint a 18-65 évesek mindössze 5 százaléka étkezik valóban tudatosan, 10 százalékuk egy átlagos napon nem fogyaszt zöldséget, 14 százalékuk pedig gyümölcsöt sem eszik. A legtöbbeknek ugyan naponta egy-két alkalommal kerül ezekből a tányérjára, de a nassolás, a cukros és zsíros ételek, valamint a rendszertelen étkezés mégis gyakori buktató.

Ha szeptemberi újrakezdésről van szó, bárhol is indulunk el, jó úton járunk. A mozgás és a tudatos táplálkozás szorosan összefügg, így az egyik területen tett első lépések a másikban is lendületet adhatnak. Akkor is érdemes belevágni, ha nem érezzük magunkat teljesen magabiztosnak abban, hogyan érdemes változtatni – nem vagyunk egyedül. A kutatás szerint a rendszeresen mozgók körében erősebb az a meggyőződés, hogy a kettő kéz a kézben jár, ugyanakkor még közülük is minden harmadik úgy érzi, lenne mit tanulnia az egészséges táplálkozásról. A válaszok alapján a magyaroknak mindössze a fele érzi magát tájékozottnak abban, hogyan érdemes a sportot megfelelő táplálkozással támogatni, 37 százalékuk viszont kifejezetten bizonytalan.

A futás egyszerű belépő lehet az újrakezdéshez

Az adatokból az is látszik, hogy sokak számára fontos szempont, hogy a választott mozgásforma könnyen beilleszthető legyen a mindennapokba. Nem véletlen, hogy a gyaloglás, a kerékpározás és az otthoni edzés mellett a futás is az egyik legnépszerűbb sport, ami elsősorban a 18–39 évesek körében hódít. A legalább heti háromszor sportolók között különösen erős a futás népszerűsége: közel harmaduk fut, és ugyanennyien vettek már részt életük során legalább egy futóversenyen.

Ha valaki a nyár után újra beépítené a sportot a mindennapokba, futás vagy kocogás esetén sem kell rögtön nagy célt kitűznie: a fokozatos terhelés jó alapot adhat egy későbbi nagyobb távhoz, egy jól felépített edzésterv pedig abban segít, hogy lépésről lépésre jusson el odáig. Sőt, nem is kell órákat kiszakítani minden egyes napból, már a kisebb, rendszeresen beiktatott mozgás is jó kiindulópont lehet. A WHO ajánlása szerint a felnőtteknek hetente 150-300 perc közepes vagy 75-150 perc intenzív mozgás javasolt, ezt pedig érdemes fokozatosan elérni. A közös mozgás ráadásul abban is segíthet, hogy az első lépésekből idővel valódi szokás legyen: a kutatás szerint a válaszadók 39 százaléka a barátokat és a közösséget tartja a sport egyik legfontosabb motiváló erejének.

Ha a mozgás már megvan, az étkezés is könnyebben követi

Ha a nyár után sikerül visszahozni a rendszeres mozgást a hétköznapokba, az az étkezési szokások újragondolásához is lendületet adhat. A kialakított rutin része lehet az előre megtervezett étkezés, a közös főzés vagy az is, hogy tudatosabban választunk a sportolást támogató ételek közül. Illetve szakértői tanácsokra is támaszkodhatunk, amik a kiegyensúlyozott étrendtől és a megfelelő folyadékbeviteltől egészen a regenerációt támogató táplálkozásig terjednek.

„A nyár utáni visszatérésnél érdemes lépésről lépésre felépíteni a rendszeres mozgást, és közben arra is figyelni, hogy a táplálkozás igazodjon a megnövekedett aktivitáshoz. A megfelelő tápanyagbevitel fontos a sportteljesítményhez, a regenerációhoz és ahhoz is, hogy hosszú távon fenntartható legyen az új életmód. A tanévkezdés jó alkalom lehet arra, hogy a családok fokozatosan újrarendezzék a napi rutint: néhány tudatos döntéssel, például a mozgás rendszeressé tételével, az étkezések megtervezésével vagy a közös főzéssel sokat tehetnek az egészségesebb hétköznapokért” – mondta Fülöp Lili, a Nestlé dietetikusa. Hozzátette: ahogy a sportban, úgy az étkezésben sem a tökéletesség a cél, hanem olyan egyszerű, a hétköznapokban is tartható szokások kialakítása, amelyek hosszabb távon is segítik az aktívabb életmódot.

Ha a döntés már megszületett, itt az ideje visszatérni a rendszeres mozgáshoz, amihez konkrét kapaszkodót is ad a Nestlé és a SPAR Fussunk neki együtt! programja. A kampányhoz készült kiadványban kezdők és haladók egyaránt megtalálhatják a számukra megfelelő célt: 5 és 10 kilométeres edzéstervek, kondicionáló edzések, bemelegítési és nyújtási tanácsok, valamint a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz és hidratáláshoz kapcsolódó szakértői tippek segítik a felkészülést. A kampány ráadásul közösségi élményt is ad: a résztvevők a 41. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál napjáig egy Strava-klubban gyűjthetik a kilométereket. A cél, hogy együtt „körbefussák” Magyarországot. Az októberi maraton rajtjáig minél többször szeretnék teljesíteni a közel 2246 kilométeres távot.

 

A Nestlé és a SPAR közös kiadványa és a STRAVA klub a következő linkeken érhető el:
https://www.nestle.hu/fussunknekiegyutt https://www.sparafenntarthatojovoert.hu/fussunknekiegyutt

 

Sikeresen zárult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország idei Adni Öröm! tanszergyűjtő akciója. A vásárlók személyes adományaikkal összesen több mint 110 ezer darab tanszert és iskolai eszközt ajánlottak fel, emellett több, mint 2 millió forint értékben vásároltak adománykártyákat. Az összegyűlt felajánlásoknak köszönhetően a nehéz helyzetben élő gyermekek megfelelő felszereléssel kezdhetik meg a 2026/2027-es tanévet. A SPAR Magyarország az akció sikeréhez további 2 millió forint adománnyal járul hozzá.

„Nagy öröm számunkra, hogy idén is ilyen sokan álltak a kezdeményezés mellé. Minden átadott füzet, toll, iskolatáska vagy megvásárolt adománykártya azt üzeni, hogy fontosnak tartjuk: egyetlen gyermek se induljon hátránnyal az iskolában. Ez az összefogás ismét megmutatta, milyen sokat tehetünk közösen” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője hangsúlyozta: „a felajánlásoknak köszönhetően több ezer gyermek családjának tudtunk segíteni az iskolakezdés megterhelő időszakában. A támogatások nem csupán tárgyi segítséget jelentenek, hanem azt is, hogy ezek a gyerekek nagyobb önbizalommal, egyenlőbb esélyekkel kezdhetik meg a tanévet. Hálásak vagyunk minden adományozónak, aki részese volt ennek az összefogásnak.”

Az idei gyűjtés során:

  • személyes adományként összesen több mint 110 ezer darab tanszer érkezett,
  • az adománykártyákból több, mint 2 millió forint támogatás gyűlt össze,
  • ennek köszönhetően a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2000 gyermek iskolakezdését tudja segíteni országszerte.

 

A személyes gyűjtés során a vásárlók az INTERSPAR áruházakban megvásárolt tanszereket ajánlhatták fel, emellett 2026. augusztus 31-ig adománykártyák megvásárlásával is támogathatták a kezdeményezést. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a beérkezett tárgyi adományokat és az adománykártyákból beszerzett új tanszereket gondosan összeállított csomagokban juttatja célba.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország ezúton is köszöni minden vásárló, önkéntes és munkatárs támogatását, akik hozzájárultak ahhoz, hogy idén is minél több gyermek számára örömtelibb lehessen a tanévkezdés.

Az adománygyűjtés eredményei a www.adniorom.hu weboldalon érhetőek el.