Rózsaszín buborékban vagyunk

Lehet-e pénzre váltani az emberi életet? És ha igen, mennyit ér? Mitől leszel egészséges a munkában? Milyen általános tévhitek övezik a fenntarthatóság fogalmát? Mitől működik egy vállalatnál a fenntarthatóság? „A jövő vezetői” tehetségprogram tavaszi Alumni találkozóján dr. Felsmann Balázzsal a Hungaropharma pénzügyi vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk házigazdánk, a KPMG hangulatos Rooftop 825 Caféjában március 19-én.

Nagy Julianna, a KPMG ESG & fenntarthatósági szolgáltatások szenior menedzsere köszöntötte a résztvevőket, elmondta, hogy a tavaszi „A jövő vezetői” Alumni találkozóval szeretnének hagyományt teremteni és visszavárják a csapatot jövő tavasszal is.

Márta Irén, a BCSDH igazgatója elmondta, hogy a világunk forrong és az a generáció vagyunk, akik leginkább szembesülnek a fenntarthatósági kihívásokkal, viszont ebben a közösségben igazi rózsaszín buborékban vagyunk együtt olyanokkal, akik tényleg a jó dolgokért és a fenntarthatóságért dolgoznak és az a feladatunk, hogy ezt a buborékot még inkább kiszélesítsük.

Bori Máté, az ALD LeasePlan operációs igazgatója és az Alumni közösség vezetője bemutatta az idei éves programtervet és bátorította a résztvevőket, hogy csatlakozzanak minél több eseményhez.

Ezt követően Dr. Felsmann Balázs, a Hungaropharma pénzügyi vezérigazgató-helyettese kávéházi vezetői beszélgetés során mesélt szakmai útjáról, vezetői pályájáról, a gyógyszeripar kihívásairól és legégetőbb fenntarthatósági kérdéseiről, illetve arról, hogy a fenntarthatóság valóban csak akkor tud működni, ha vannak olyan vezetők, akinek ez belső indíttatása és komolyan, őszintén foglalkoznak vele. A beszélgetést Guti Gellért, a Reptéri Üzemanyag-kiszolgáló Kft. minőségbiztosítási mérnöke vezette.

A teljes képgaléria megtekinthető itt.

 

Legközelebb május 30-án a Zwack Unicum Zrt-nél az Unicum Házban találkozunk, ahol Salgó Istvánnal, a Zwack Unicum Zrt. Felügyelő bizottságának tagjával beszélgetünk majd és az estét múzeumlátogatással és kóstolással zárjuk.

„A jövő vezetői” tehetségprogram Alumni szervezetének 2024-es tervei:

  • Május 30. 18:00, Zwack, Unicum Ház – Vezetői interjú Salgó Istvánnal, a Zwack Unicum Zrt. Felügyelő bizottságának tagjával és múzeumlátogatás kóstolóval
  • SDG Game – szervezés alatt
  • November 6. 16:00, Nokia – Laborlátogatás és Üdvözöljük az új évfolyamot
  • Az iskolás generáció fenntarthatósági képzése munkacsoport – Okosdobozvizsgáljuk a lehetőséget