2015. február 18 – „A jövő vezetői” 2015 tehetségprogram első szakmai napja

Mi a gazdasági szektor küldetése és viszonya a társadalommal illetve a bioszférával? Létezik demokratikus döntéshozatal a vállalati fenntarthatóság témában illetve mik ennek a lehetőségei? Kik a változásvezetés motorjai? – Többek között ilyen és ehhez hasonló, a vállalati fenntarthatóságot alapjaiban meghatározó kérdéseket vitattak meg azok a tehetséges fiatal vállalati szakemberek és vezetők, akik részt vettek „A jövő vezetői” 2015 tehetségprogram első szakmai napján.

Pataki György elismert fenntartható fejlődés szakember facilitálásával az ökológiai lábnyom definiálásán keresztül releváns fenntartható fejlődés szakmai, makrogazdasági, szervezetfejlesztési és filozófiai kérdéseket tettek fel és vitattak meg a résztvevők.
Egyrészt fontos kihívásként rajzolódott ki az üzleti szektor küldetése, alapvető missziója a társadalmi és bioszféra rendszerekhez kapcsolódóan, a közöttük működő visszacsatolási mechanizmusok eredményes működ(tet)ése és az együttes fejlődés mibenléte, a hatalmas időtáv különbség áthidalásának lehetősége.

gIMG_0080

Másrészt a résztvevők izgalmas kérdésként vetették fel az elégtelenül működő rendszeren belül való változás és változtatás lehetőségeinek és motorjainak azonosítását. „Megteremtettünk különböző rendszereket, amelyeknek a foglyai lettünk jelenleg, és pörgetnünk kell őket. Emiatt tele van anomáliával és ellenérdekekkel. Kérdés, hogy ebben a fenntarthatatlan rendszerben képes-e egy nagyvállalat fenntarthatóvá válni?” – tette fel a provokatív kérdést a facilitátor, utalva az Interface és vezetőjének példájára is.

A résztvevők körében a legintenzívebb kérdéskört a „ki tud változtatni” felvetés generálta – ha a vállalatok a rendszer foglyai, nem eredményesebb-e az egyéneket formálni és befolyásolni? De nem túl nagy teher-e az egyénnek a komplex rendszer teljes felelőssége?

A BCSDH szakmai vezetőjének előadása révén „A jövő vezetői”  a problémákon túl megoldási lehetőségeket és inspiráló ötleteket is kaptak a résztvevők, olyan változásvezetők történetein és alternatív üzleti modelljeinek megismerésén keresztül, mint Anita Rodick, Paul Polman, Mike Nixon, Gyenes András, Spenót, Bill Drayton, Jakab Áron és Mészáros Zsuzsa .
A társadalmi vállalkozók, alternatív kapitalisták, szövetkezetek, családi vállalkozások és felelős vállalatok sikerei révén keresték az adaptálási lehetőségeket, motivációkat, üzleti racionalitást az esetekben.

Bár a jó fenntarthatósági változásvezető kívánatos kompetenciára és tulajdonságaira nem született meg a mindenható 10-es lista, pár eleme hangsúlyt kapott. Kritikusnak tűnik az alázat és empátia, a hitelesség, és a mai változékony, bizonytalan, ambivalens világban való rugalmas működés képessége.

A Grundfos vállalat stratégiájának és a gyár működésének megismerésén keresztül izgalmas gyakorlati példát is láthattak a Tatabányára látogatók, amit Török László ügyvezető igazgatóval folytatott kávéházi beszélgetés tetőzött be. A házasságokhoz hasonló hét éves ciklikusság vezetői és fenntarthatósági kihívásaiba engedett betekintést a vezető, több személyes és vezetői tapasztalatát is megosztva, megfűszerezve a dán és magyar kultúra különbözőségével.

gIMG_0111

„A jövő vezetői” tehetségprogramot a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért tagvállalatai számára indította el a Világtanács „Future Leaders” program helyi adaptálásával.

További képek megtekinthetők a következő linken: https://bcsdh.hu/galeria/?album=1&gallery=26

A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) új szakmai vezetői pozíciót hoz létre, amelyet 2015. január 19-től Fertetics Mandy tölt be. Az immáron 60 tagvállalattal rendelkező szakmai szervezet fejlődését mutatja az új pozíció létrehozása.

Petrik Ida ügyvezető igazgató szerint a szervezet elért egy olyan fejlődési szakaszba, ahol a szakmai programok és a tagvállalatok elkötelezettsége szükségessé és lehetővé teszik egy szakmai vezető kinevezését. Külön kiemelte, hogy nagy lehetőségként értékeli a BCSDH számára, hogy egy elismert és tapasztalt szakember tölti be az új pozíciót, aki már két éve segíti külső tanácsadóként a szervezet szakmai munkáját.

Fertetics Mandy több, mint 10 éves szakmai tapasztalatát több szerepben szerezte: dolgozott civil szervezeteknél és velük együttműködésben; oktatóként, újságíróként, kutatásai során mélyítette ismereteit a témában, és vállalati felelősségvállalás tanácsadóként több mint 8 éve dolgozik immár. Ipari tapasztalatot közvetlenül is szerzett a Dreher Sörgyáraknál, ahonnan vállalati kapcsolatok vezetőként ment szülési szabadságra.   Mandy elsősorban azért döntött úgy, hogy a BCSDH-hoz csatlakozik, mert vonzó és inspiráló számára, hogy a szervezet a vállalati fenntarthatóság szempontjából kulcsfontosságú első számú vezetőkkel és felsővezetőkkel közösen, együtt gondolkodva és aktív bevonásukkal alakítja ki céljait és programjait. Míg a háttérben egy erős nemzetközi szervezet és annak programjai adnak egy biztos alapot, addig a hazai szervezet mindig ügyel arra, hogy a helyi viszonyokra adaptálja. Továbbá kisgyermekes anyaként az is fontos számára, hogy ez a szervezet lehetőséget nyújt a családbarát, rugalmas foglalkoztatásra.

Az új szakmai vezető elsődleges célja, hogy a vállalati fenntarthatóság mellett elkötelezett hazai vállalatvezetők még több inspirációt nyerjenek, és tettekre váltsák elkötelezettségüket a BCSDH által terjesztett üzleti stratégiák és megoldások megismerése révén.

A legizgalmasabb feladat a 2014 novemberében bemutatott Action 2020 Magyarország program folytatása lesz, vagyis azon üzleti megoldások felkutatása, kidolgozása és terjesztése, amelyek hozzájárulnak a program során kitűzött magyarországi célok teljesüléséhez.

A képzések terén rendkívül sok tapasztalattal és elismeréssel bíró szakember másik nagy felelőssége a tagvállalatok körében meghirdetett „A  jövő vezetői” tehetségprogram vezetése és továbbfejlesztése lesz. Az első év sikere után a napokban kezdődött az idei program, amelynek keretében tehetséges, fiatal, komoly vezetői potenciállal rendelkező vállalati szakemberek ismerkedhetnek meg a fenntartható fejlődés és a vállalati fenntarthatóság elméleti és gyakorlati aspektusaival csoportos tanulás formájában, mentor tagvállalatok és vállalatvezetők aktív támogatásával.

A két zászlóshajó projekt mellett folytatódik  „A vállalati fenntarthatóság komplex értelmezése” című  vezetői ajánlással kapcsolatos munka is, melynek keretében nem csak a hét alapelv terjesztésével és mélyítésével foglalkoznak, de a kapcsolódó jó gyakorlatokat is népszerűsítik – idén a felelős vállalatirányítás témakört helyezve a fókuszba.

A tavalyi program sikerére alapozva idén is elindult „A jövő vezetői” tehetségprogram 25 tehetséges, fiatal vezető részvételével. Január 27-én ünnepélyes megnyitón indította útjára a programot a BCSDH.

Mi a közös, például az E.ON számlázási vezetője, az SCA fogyasztói értékékesítési vezetője, a Coca-Cola HBC Magyarország PR koordinátora, a Magyar Lapterjesztő munkaügyi vezetője, a Grundfos termelésvezetője és a Shell marketing vezetője között? Többek között az, hogy rendkívül tehetségesek a saját szakmájukban és kevés év üzleti tapasztalata alatt is tanúbizonyságot tettek vezetői potenciáljukról. Ezért is vesznek részt közösen azon a kilenc hónapon át zajló fejlesztési programon, ahol megismerkedhetnek a fenntartható fejlődés elméleti és gyakorlati alapjaival, jó gyakorlatokkal, kiváló hazai és nemzetközi példákkal. BCSDH Jövõ vezetõi 2015 megyitó 2015.01.27.

2015. január 27-én a Siemens Zrt. adott otthont annak az ünnepélyes nyitórendezvénynek, ahol a kiválasztott 25 fiatal első ízben megismerhette egymást, a programot támogató és a rendezvényen is jelenlévő mentorokat. Salgó István elnök úr köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a Vezetői ajánlás a vállalati fenntarthatóság komplex értelmezése a lehető legjobb struktúráját adja a programnak, hiszen a fenntarthatóság legfontosabb üzleti vetületeit fedi le, amellyel egy vállalatvezetőnek foglalkoznia kell. A házigazda, Dale A. Martin, a Siemens vezérigazgatója a program jelentőségét emelte ki, amely nem csak makrogazdasági szempontból előremutató, de a Siemens vállalat saját működésében is előnyeit látja, így idén már két résztvevőt is delegáltak a programba. Petrik Ida ügyvezető igazgató a tavalyi év sikerének zálogára hívta fel a figyelmet, miszerint a tagvállalatok, mentorként résztvevő tapasztalt szakemberek és nyitott, tehetséges program résztvevők aktív együttműködése tette sikeressé az első évfolyamot a tavalyi évben.

A BCSDH újonnan kinevezett szakmai vezetője ismertette a program részleteit és bemutatta az idei év legfontosabb mentorvállalatait is, amelyek: Alteo, BDL, Ben&Loch Lomond, Biofilter, Budapest Airport, Coca-Cola HBC, Dandelion, E.ON, Grundfos, Holcim, HUGBC, KPMG, McDonald’s, MOL, Richter Gedeon, Siemens, Telenor, Unilever és Zwack. A csoportos tanuláson alapuló programban továbbra is változatos módszerekkel dolgozzák fel a résztvevők a vállalati fenntarthatóság aspektusait, vagyis gyárlátogatás, esettanulmány-feldolgozás, diskurzus, CEO-interjú, szakmai előadás, interaktív gyakorlatok segítik a tanulást és fejlődést.

DSC_2273

A vacsorát játékos ismerkedés tette szórakozatóvá, melynek többek között Dale A. Martin vezérigazgató úr – Oscar-díjat érdemlő színészi teljesítménnyel – vállalata azt a szerepet, hogy bátor önkéntesek „meggyőzzék” az Action 2020 Magyarország program egyes célkitűzéseinek fontosságáról. A bátor jelentkezők kreatív megközelítéseket demonstráltak a fenntarthatóság és üzleti kihívások összehangolására.BCSDH Jövõ vezetõi 2015 megyitó 2015.01.27.

A 2015-ös programban résztvevő 24 fiatal vezető az alábbi cégektől érkezett: BASF, BDL, Biofilter, Budapest Airport, Coca-Cola, Coface, eisberg, E.ON, Generali Biztosító, Grundfos, KPMG, Magyar Lapterjesztő, McDonald’s, Nestlé, SCA, Shell, Siemens, Syngenta, Unilever. További egy fő pedig az egyetemisták körében meghirdetett ösztöndíjpályázat keretében került ki, Beke Tomaj az ELTE MsC hallgatója.

További fotók a következő linken érhetők el: https://bcsdh.hu/galeria/?album=1&gallery=25

Ha többet akar tudni a programról vagy megnézné a 2014-es videót, kattintson ide:

https://bcsdh.hu/temak/jovo-vezetoi/

Az Európai Vízügyi Szövetség (EWA) tavaszi konferencia sorozata keretében, Áder János köztársasági elnök fővédnöksége alatt, a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) szervezésében, a Fővárosi Vízművek Zrt. közreműködésével háromnapos rendezvény és szakmai látogatás sorozat „EWA Spring Days 2015 – Budapest Water Conference” kerül megrendezésre.

A 2013. évi Budapesti Víz Világtalálkozó – Budapest Water Summit – következtetéseinek figyelembe vételével 2014 szeptemberében az ENSZ Közgyűlés a 2015-2030 közötti időszakra önálló vízügyi fenntartható fejlődési célkitűzést hagyott jóvá. Ebben kiemelt figyelmet kapnak a települési vízgazdálkodás kérdései, az ivóvíz biztosításától a szennyvízkezelésen keresztül az árvízvédelemig. 2014-ben indult továbbá az EU új pénzügyi ciklusa, amely lehetőséget biztosít a 2007-2013 közötti uniós tervidőszak 10 milliárd eurót meghaladó, több ezer vízügyi projektet magában foglaló beruházási tapasztalatainak összegzésére, valamint a 2014-2020 közötti időszak fejlesztési és bővítési terveinek ismertetésére.

A Budapesti Víz Konferencia 2015 célja, hogy összegezze az elmúlt időszak eredményeit, valamint a jövő vízügyi prioritásainak tükrében megismertesse, megvitassa a települési vízgazdálkodás aktuális kérdéseit, valamint fejlesztési ajánlásokat fogalmazzon meg a következő fejlesztési ciklusra. A konferencia kiemelten foglalkozik a szolgáltatások és az infrastruktúra pénzügyi és műszaki fenntarthatóságának kérdésével. Emellett külön figyelmet kíván fordítani a magas színvonalú szolgáltatásokhoz elengedhetetlenül szükséges háttértevékenységekre, így a mérnöki, ügyfélszolgálati, finanszírozási, képzési, oktatási, szakigazgatási területek megfelelő megjelenésére.

A résztvevők a már kipróbált és jól bevált megoldások, gyakorlati példák során kaphatnak képet arról, hogy a világ különböző adottságokkal rendelkező részein milyen eltérő vagy éppen hasonló válaszokat adnak a szakemberek a hasonló kihívásokra.

A háromnapos rendezvény így kiváló lehetőséget biztosít a fejlett és fejlődő világ kormányzati döntéshozói, a települési vízgazdálkodási és víziközmű ágazat nemzetközi szereplői, szakemberei és egyéb érdekeltek számára, hogy a települési vízgazdálkodás legfontosabb kihívásairól és a lehetséges megoldásokról a nemzetközi élvonalba tartozó, elismert szakértőkkel tapasztalatot és eszmét cseréljenek.

A konferencia ideje alatt, annak helyszínén vízipari kiállítás kerül megrendezésre.
További részletes információ »

EWA Tavaszi Napok 2015
Budapesti Víz Konferencia 

Program tervezet

A konferencia első napján (március 4. szerda) a felkért előadók plenáris ülés keretében elsőként a legfontosabb globális és regionális települési vízgazdálkodási kérdéseket tekintik át a Budapesti Víz Világtalálkozó ajánlásai és a vízre vonatkozó fenntartható fejlődési célkitűzés tükrében. Ezt követően a résztvevők értékelik az EU 2007-2013 közötti vízügyi fejlesztési tapasztalatait és a jelenlegi tervezési ciklus céljait. Végül az előadók elemzik a vízszolgáltatások jogi és pénzügyi környezetét, különös tekintettel az üzemeltetés olyan meghatározó hajtóerőire, mint az éghajlatváltozás és az urbanizáció.

A konferencia második napján (március 5. csütörtök) a résztvevők párhuzamos szekcióüléseken értékelik a települési vízgazdálkodás legfontosabb tervezési, műszaki és társadalmi kihívásait, így pl. a vízbiztonság/üzemeltetés-biztonság, az integrált települési vízgazdálkodás, az oktatás és képzés vagy a társadalmi kapcsolatok kérdéseit.

A konferencia üléseit követően, március 6-án, pénteken, a rendezők vendégül látják a résztvevőket Budapest egyes kiemelt vízi létesítményeiben.

Programok »

Előadók »

Regisztráció »

Magyarország az utóbbi időben, és főleg a riói klímakonferencia óta nagyon komoly munkával járult hozzá a nemzetközi közösség erőfeszítéseihez a fenntartható fejlődés megteremtése területén – jelentette ki Pásztor János, a Természetvédelmi Világalap (WWF) politikai és tudományos igazgatója, akit Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár február 1-jével klímaváltozási ügyekkel foglalkozó főtitkár-helyettessé nevezett ki.

Ez a magyar hozzájárulás az ENSZ Nyitott Munkacsoportjában különösen a következő 15 évre vonatkozó célok kidolgozásában volt jelentős – tette hozzá az MTI-nek Tokióból nyilatkozva.

Ennek a munkacsoportnak az egyik társelnöke volt Kőrösi Csaba, Magyarország állandó ENSZ-képviseletének rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, akit Áder János köztársasági elnök január elején kinevezett a Köztársasági Elnöki Hivatal új szervezeti egysége, a Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóság vezetőjévé.

Pásztor János szerint Kőrösi Csaba fantasztikus munkát végzett, ami jó a világnak és jó Magyarország hírnevének is. Közölte: mint ENSZ-főtitkárhelyettes nagyon jó együttműködésre számít a Környezeti Fenntartható Igazgatóság vezetőjével.

Pásztor János legfőbb feladata azoknak az erőfeszítéseknek a támogatása lesz, amelyeknek célja, hogy globális megállapodás jöjjön létre a decemberben esedékes párizsi nemzetközi klímaügyi konferencián. A magyar diplomata a főtitkár-helyettesi pozíción túl a párizsi konferenciáig Ban Ki Mun klímaügyi tanácsadója is lesz. Mint mondta, feladatkörének magasabb szintre emelése is azt mutatja, hogy a világszervezet első embere milyen komolyan veszi a klímaváltozás problémáját.

A magyar tisztségviselő segíteni fogja a főtitkárt politikai munkájában a tagállamok vezetőivel folytatott tárgyalásai során és részt vesz a világszerte indítandó klímaügyi akciókkal kapcsolatos mobilizálásban, az államokkal, az ENSZ-szervezetekkel és az olyan nem kormányzati szervezetekkel egyeztetve, mint amilyen a WWF, amelynek jelenleg vezető tisztségviselője.

„Mindent meg kell tenni, hogy Párizsban jó eredmény szülessen, mert ez a legfontosabb manapság: ha a klímaváltozás problémáját nem tudjuk megoldani, akkor az minden mást tönkretehet, gazdasági, környezetvédelmi, szociális és egyéb szempontból is” – mondta.

Pásztor szerint a párizsi konferencia akkor lesz eredményes, ha sikerül biztosítani, hogy a hőmérséklet emelkedése két fok alatt maradjon.

„Mindenkinek megvan a maga felelőssége, nem lehet azt mondani, hogy ezt hagyjuk csak az amerikaiakra meg a kínaiakra” – válaszolta Pásztor arra kérdésre, hogy kire hárul a fő feladat a klímaváltozás lelassítása érdekében.

„Vannak olyan országok, ahol könnyebben tudnak változtatni. Dániában például kedvezőek a feltételek a szélenergia felhasználáshoz, máshol pedig sok a napsütés vagy más feltételek állnak rendelkezésre. Az országok helyzete eltérő, az a fontos, hogy mindenki meghozza a maga hozzájárulását” – tette hozzá.

Szavai szerint nem kérdéses, hogy az Egyesült Államok, Kína és más, jelentős károsanyag-kibocsátó nagy államok szerepvállalása nagyon fontos. Úgy vélekedett, hogy az olyan országoknak is, mint Magyarország, ahol az üvegházgáz-kibocsátás kvóta alatti, ezt a szintet még lejjebb kell vinniük, és segíteniük kell a többi országot abban, hogy hasonlóan kedvező helyzetbe kerüljenek.

„Tény, hogy amit az egyes országok tenni készek, sokkal kevesebb annál, mint amit a tudomány kér tőlünk. A nagy probléma az, hogy a kettő között különbség van” – nyilatkozott Pásztor János.

forrás: MTI

 

 

 

Kommunikációs Igazgatók Európai Szövetsége (European Association of Communication Directors) szeretettel meghívja Önt következő rendezvényére, amely 2015. február 12-én 10:00 órától, az Unilever központjában (1138 Budapest, Váci út 182.) kerül megrendezésre.

 

Regionális és/vagy helyi?

Lehetséges-e hatékony kommunikáció egy nemzetközi, virtuális csapatban? Milyen nehézségeket és előnyöket rejt magában a mátrix szervezet és a regionalizáció?

 

Előadóink, beszélgető partnereink:

  • Inczefi Judit, CEE Communications & NR Industry Marketing Manager, IBM
  • Pogány Éda Glória, External Affairs Director, Coca-Cola Hellenic Bottling Company
  • Vince Beáta, Communications Manager CEE, Unilever

Házigazda: Márta Irén, EACD regionális koordinátor

 

Megjelenésére feltétlenül számítunk!

Márta Irén

EACD regionális koordinátor

Új szervezeti egységgel, a Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságával bővült január 1-jétől a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) – jelentette be Áder János államfő a 2015. január 5-ei sajtónyilatkozatában, a Sándor-palotában.

Az új igazgatóságot Kőrösi Csaba eddigi ENSZ-nagykövet vezeti.     A köztársasági elnök újságírók előtt közölte: rövid és hosszú távú okok egyaránt magyarázzák az új szervezeti egység létrehozását. A hosszú távú okok között arra hívta fel a figyelmet, hogy a környezeti fenntarthatóság pártokon, ciklusokon átnyúló feladat, amely minden embert érint. Úgy fogalmazott, hogy az a fejlődés, amelyet ma sokan fenntartható fejlődésnek hívnak, megítélése – és sok tudós álláspontja – szerint ebben a formájában fenntarthatatlan.     Rövid távú okként azt említette, hogy idén decemberben Párizsban kísérletet tesznek a kiotói egyezményt váltó új megállapodás megalkotásra. A kiotói egyezményt abban a formában, ahogyan korábban megkötötték, nem lehet folytatni, szélesebb bázisú, több országot érintő megállapodásra van szükség – mondta Áder János, hozzátéve, hogy azokat az országokat is be kell vonni, amelyek a kiotói egyezményt nem írták alá vagy mentesültek az aláírása alól.     Magyarországnak segítenie kell a közös munkát Párizsban – hangsúlyozta az elnök, aki felkérte erre a feladatra Kőrösi Csabát.     Kőrösi Csaba is kiemelte nyilatkozatában, hogy idén decemberben meg kell állapodni a klímaváltozás megfékezésének kezeléséről.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

A fejlett gazdaságban a környezettudatos vállalati működés alapkövetelmény, ezért minden cégnek érdeke és kötelessége működését a szűkebb és tágabb társadalmi és természeti környezete fi gyelembevételével kialakítani.

A legjobb hazai példák minél ismertebbé tételének érdekében a Professional Publishing Hungary, az Élelmiszer, a Gyártástrend, a Medical Tribune, a Kreatív és a Turizmus Trend/Vendég és Hotel lapok kiadója idén immár negyedik alkalommal hirdeti meg Greennovációs Nagydíj versenyét.

Mivel minél több kreatív ötletet szeretnénk megismerni és megismertetni, idén külön kategóriában a még meg nem valósult tervpályázatok is beadhatók. További újításunk, hogy cégek mellett civil közösségek, önkormányzatok nevezését is várjuk, hogy megválaszthassuk Magyarország legzöldebb települését, Greennovációs Nagydíjat érdemlő civil kezdeményezését. Ugyancsak újítás, hogy nemcsak az idei évben kezdett, hanem a már korábban elinduló, de idén is zajló, hosszabb távú projektek is benyújthatók a versenybe. 

NEVEZHETŐ ANYAGOK 

A felsorolt kategóriákba besorolható, 2014 során megvalósult, lezárult, vagy éppen folyamatban lévő környezetvédő, környezetkímélő, fenntartható beruházás, fejlesztés, koncepció. A versenyre nevezhetők olyan projektek, melyek a 2014-es év előtt kezdődtek, de 2014 folyamán is folyamatosan működnek/használatban vannak.

A jelentkezéssel a jelentkezők automatikusan nyilatkozatot tesznek arról, hogy a beküldött anyag mind koncepcionálisan, mind megvalósításában saját munka, kivitelezés, tervezés, fejlesztés, beruházás.

 KATEGÓRIÁK:

  • Élelmiszer
  • Gyógyszeripar
  • Szolgáltatás
  • Építőipar
  • Technológiai megoldások
  • Energiaszolgáltatók
  • Hulladékkezelés
  • Újrahasznosítás
  • Mezőgazdaság
  • Közlekedés
  • Elektronikai megoldások
  • Promóció/kommunikáció
  • Turizmus, szálloda- és vendéglátóipar
  • Településfejlesztés
  • Innovációs ötletek/projektek
  • Legígéretesebb greennovatív ötlet (még meg nem valósult greennovatív tervek, projektvázlatok)

 

 A NEVEZÉS MENETE 

A pályázati lapok és nevezési feltételek letölthetők a www.greennovacio.hu honlapról vagy kérhetők a Professional Publishing Hungary szerkesztőségében (1037 Budapest, Montevideo u. 3/b.), Havas Kingától (tel.: 06-1-430-4563, havask@pphungary.hu). 

JELENTKEZÉS: 

  • Emailben: havask@pphungary.hu email címre küldött pályázattal vagy küldhető fájlmegosztón keresztül. Az email tárgyában kérjük feltüntetni a pályázó nevét és a „Greennováció” szót.
  • Postai módon eljuttatott anyagokkal: Havas Kinga – Professional Publishing Hungary, 1037 Budapest, Montevideo utca 3/b.

 A nevezési határidő: 2015. JANUÁR 30.

 A nevezés díja: 44 000 Ft+áfa /pályázatonként

(mely tartalmazza a pályázati munkák kommunikációját, lásd alább)

A nevezési díjat nyolcnapos banki átutalással, a pályázati anyagok beérkezése után kiállított számla alapján kell befizetni. A nevezési díj befizetésének hiányában a pályázati anyag nem zsűrizhető. A versenyre csak olyan cégektől és jogi személyektől van módunkban nevezést elfogadni, amelyeknek a nevezés beérkezésének napján nem áll fent semmilyen tartozásuk a Professional Publishing Hungary Kiadó Kft.-vel szemben.

A NEVEZÉSHEZ SZÜKSÉGES ANYAGOK

  • Kitöltött, kinyomtatott, aláírt és lepecsételt nevezési lap 1 példányban.
  • 2-6 db különböző digitális fotó (JPEG formátumban, 300 dpi felbontásban) a megvalósult nevezett anyagról.
  • A pályázati anyag kiegészíthető a megvalósult vonatkozó anyagokkal, kézi grafikai tervekkel, 3D-s grafikai tervekkel, kisfilmekkel (2-3 perc, HD vagy full HD felbontás, mp4-ben)
  • A nevezési anyagokat elektronikus úton kérjük elküldeni e-mailen vagy egy online elérhető linken.

A GREENOVÁCIÓS KIADVÁNYHOZ SZÜKSÉGEK ANYAGOK: 

Maximum 1500 karakteres E/3 személyben megírt összefoglaló a projektről! A Professional Publishing Hungary egyes lapjai mellett terjesztett különkiadványban megjelentetjük az összes jelentkező esetleírását.

HA A PÁLYÁZÓ NEM KÜLDI EL A MEGFELELŐ FORMÁTUMBAN AZ ESETLEÍRÁST, NEM TUDJUK MEGJELENTETNI A KIADVÁNYBAN!

A ZSŰRIZÉS MENETE 

Valamennyi érvényes, 2015. január 30-áig beérkezett pályázati anyagot szakértő zsűri bírálja el. A zsűrizés kétfordulós lesz. Első forduló: online zsűrizés zárt rendszerben, melynek eredményéből rövidlistát alakítunk ki.

A második forduló: élő zsűrizés. A rövidlistára került pályázók közül választja ki az élő zsűri a kategóriák nyerteseit. A zsűri döntésének megfelelően kiosztásra kerülhetnek különdíjak is. 

A ZSŰRIZÉS SZEMPONTRENDSZERE KÖRNYEZETVÉDELMI (ZÖLD) SZEMPONTBÓL: 

újszerűség 30%

energiamegtakarítás 20%

társadalmi hasznosság 20%

gazdasági előnyök 20%

iparjogvédelmi tudatosság 10%

  

GREENNOVÁCIÓS NAGYDÍJ DÍJÁTADÓ

A Greennovációs Nagydíjat egy szakmai zsűri által válogatott termék, megoldás, ötlet kaphatja. A Greennovációs Nagydíjakat a workshoppal egybekötött díjátadón adjuk át. Ezen a workshopon bemutatkozási lehetőséget kapnak a nyertesek és különdíjasok.

 A NEVEZÉSEK KOMMUNIKÁCIÓJA 

A Greennovációs Nagydíj kiemelt célja, hogy a környezettudatosabb gazdaságért tevékenykedők megismerjék egymás munkásságát, s mindemellett a lakosság is informálódjon, hogy milyen irányba halad ezen a területen a gazdaság. Ezért ebben az évben kiemelt helyet kap a szélesebb körű kommunikációs támogatás.

AMIT A PÁLYÁZÓKNAK A VERSENYEN VALÓ RÉSZVÉTELEN TÚL KÍNÁLUNK: 

  1. A workshopon való részvétel
  2. Díj elnyerése esetén – saját kommunikációban Greennovációs Nagydíj logóhasználat
  3. A Professional Publishing Hungary egyes lapjai mellett terjesztett különkiadványban megjelentetjük az összes jelentkező esetleírását
  4. Széles körű médiakommunikáció az eredményekről
  5. Saját kiadványainkban való megjelenések (55 000 példány, közel 150 000 olvasó havonta)
  6. E-dm kommunikáció 84 000 fős listán

Bővebb információ: Havas Kinga

havask@pphungary.hu t: + 36 1 430 4563

2014-es ENSZ éghajlat-változási keretegyezmény konferencia

A világ vezetői december 1 és 14-e között Peru fővárosában, Limában vitatták meg, hogy milyen módon lehetne csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 2020 után. Az egyezményt a tervek szerint 2015-ben Párizsban írnák alá. A mostani találkozó célja az volt, hogy minél több országot sikerüljön meggyőzni az egyezmény támogatásáról.

A WBCSD rendkívül aktívan és a többi szervezettel együttműködve vett részt a találkozón. Számos eseményen, mint társ-rendező segítette a munkát. Ilyen alkalmak voltak például az első nap, ami az “Energy Day” volt, vagy a “Caring for Climate business” fórum, vagy két – a konferenciát megelőző- esemény, ahol a széndioxid-árazásról beszélgettek a szakértők. Emellett egy olyan kerekasztalt is megrendeztek, ahol a téma az új, innovatív, klímabarát technológiák elindítása volt.

A részletes program ezen a linken tölthető le.

A WBCSD állásfoglalása pedig itt elérhető.

 

aaa

A WBCSD a legutóbbi kiadványában akadályokat és megoldási lehetőségeket azonosít azért, hogy az üzleti és emberi jogokra vonatkozó ENSZ-alapelvek (UNGPs) még inkább megvalósíthatóak legyenek.

Ebben a dokumentumban az ENSZ egy olyan irányadó nemzetközi normarendszert alakított ki, amely segít az emberi jogokat figyelembe venni a kormányoknak és a vállalatoknak, a saját működésük és az üzleti kapcsolataik során.

A WBCSD dokumentum, amelynek címe: Scaling up Action on Human Rights: Operationalizing the UN Guiding Principles for Business and Human Rights, olyan tagvállalatok tapasztalataira is épít, akik számos erőfeszítést tettek már az UNGPs alapelvek érvényre juttatása érdekében. Ezek a vállalatok a következők: ABB, Anglo American, ArcelorMittal, Coca-Cola, DSM, Eni, HEINEKEN, Hitachi, Holcim, JPMorgan Chase, Michelin, Nestlé, Novartis, RWE, Total, Unilever, and Vale.

A dokumentum a következő területekre terjed ki:

  • A szervezetek közötti jelenlegi helyzet jobb megértése
  • A vállalatok, UNGPs alapelvek implementálása során felmerülő legfontosabb akadályainak kiemelése
  • A WBCSD tagvállalatok által kipróbált és alkalmazott üzleti lehetőségek megosztása, és a felmerült akadályok megoldási lehetőségeinek bemutatása

kep

Emberi jogok: a WBCSD Action2020 platformjának egyik alapvető pillére

A WBCSD Action2020 platform 9 kulcsterületének egyik kiemelt területe az „Alapvető emberi jogok biztosítása”, amely egy tudományos alapú akcióterv, ahol a vállalatok olyan üzleti megoldások mellett köteleződnek el, amely segítségével az üzleti szféra hozzájárulhat a fenntartható fejlődés megvalósulásához.

Ennek a legújabb WBCSD kiadványnak a célja, hogy még több vállalat próbálja a működésébe integrálni az UNGPs alapelveket.

Forrás: http://www.wbcsd.org/Pages/eNews/eNewsDetails.aspx?ID=16383&NoSearchContextKey=true