Magyarországon tartósan magas számú, 2020 óta közel 170 ezer esetet regisztrálnak évente női emlődaganattal. A Waberer’s, a Volvo Trucks Hungary és a Wáberer Medical Central újra összefog, hogy az októberi mellrák hónap során erre a riasztó tendenciára hívják fel a figyelmet. Az idei év újdonságaként kortárs írók és művészek is csatlakoztak a kezdeményezéshez, hogy a művészet eszközeivel mutassák be a betegség fizikai és érzelmi stádiumait a diagnózistól a gyógyulásig.

Rosszul festenek a daganatos betegségekről szóló magyarországi statisztikák. A legfrissebb adatok szerint 2024-ben 69 410 új daganatos megbetegedést regisztráltak Magyarországon. A százezer főre jutó női emlődaganatos esetek száma pedig 2020-ban még 145, 2021-ben már több mint 151 volt, míg 2022-től 2024-ig közel 170– vagyis a tendencia évek óta nem javul. A statisztikák is arra emlékeztetnek, hogy a tudatosság és a rendszeres szűrővizsgálatok jelentősége kulcsfontosságú, hiszen a betegség korai szakaszában a modern terápiák segítségével jelentősen nőnek az érintettek életkilátásai.

Az Egészség Hídja Egyesület hangsúlyozza: a korai felismerés életet menthet. 20 éves kortól havonta ajánlott az önvizsgálat, 40 éves kor felett az éves rendszeres szűrés, 45–65 év között kétévente kötelező a népegészségügyi szűrés, de 65 év felett is szükséges a folyamatos ellenőrzés.

Belépnek a művészek, újra elindulnak a kivételes kamionok

A Waberer’s, a Volvo Trucks Hungary és a Wáberer Medical Center közös, októberi figyelemfelkeltő akciójának jelképei a pinkre festett Volvo FH Aero kamionok, amelyek közül az egyik Európa-szerte, a másik Magyarországon teljesít fuvarokat, női sofőrökkel a volánnál. A magyar utakon járó kamion ráadásul fontos üzeneteket hordoz – szó szerint. A kamion oldalán található QR-kód beolvasásával bárki elküldheti bátorító üzenetét az érintetteknek a mozgasbantartjukaremenyt.hu oldalon.

A három vállalat minden beérkező üzenet után támogatást is nyújt az Egészség Hídja – Összefogás a Mellrák Ellen Egyesületnek, amely több mint 20 éve dolgozik a prevenció és a tudatosság erősítésén.

„Igyekszünk tenni azért, hogy a Waberer’s ne csak gazdasági szereplőként, hanem felelős vállalatként is jelen legyen a mindennapokban és olyan ügyek mellé álljunk, mint a mellrák elleni küzdelem. Szeretem ezt a kontrasztot, ami a közös kampányunkban megjelenik: a kamionok világa, ami alapvetően egy maszkulin közeg, két pinkre festett járművön keresztül hívja fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre és mozgásban tartja a reményt. A logisztika világa is képes emberi értékeket közvetíteni, és megmutatni: minden megtett kilométer számít, ha egy jó ügyet szolgál” – mondta Varga Dorottya, a Waberer’s marketing- és PR- igazgatója.

Az idei kampány egyik különlegessége, hogy a kampány együttműködői négy művészt is felkértek, hogy alkotásaikon keresztül mutassák be a betegek útját a vizsgálattól a várakozáson és az eredmény megismerésén át egészen a kezelésig, gyógyulásig. Szabó T. Anna és Lackfi János egy-egy történettel, Czikkely Panni és Kránitz Dorottya pedig egy-egy képpel csatlakoztak a kezdeményezéshez.

A művek a Wáberer Medical Center épületébent lesznek megtekinthetőek, és állandó kiállításként hívják fel a figyelmet a betegségben érintettek útjára, miközben erősítik az érintetteket abban, hogy van remény.

„A művészet képes olyan érzelmeket megmutatni, amelyeket szavakkal nehéz kifejezni. Ezzel a sorozattal azt szeretnénk, ha az érintettek és hozzátartozóik éreznék: nincsenek egyedül. Küldetésünknek érezzük, hogy felhívjuk a figyelmet az olyan betegségek rendszeres szűrésére, melyek korai felismerés mellett ma már jól kezelhetőek” – fogalmazott Wáberer Beáta, a Wáberer Medical Center marketingvezetője.

„Büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan kezdeményezés részesei lehetünk, amelyben partnereinkkel összefogva, közösen állunk ki egy nemes ügy, a mellrák elleni küzdelem mellett. Ez a kampány túlmutat az üzleti határokon: valódi társadalmi felelősségvállalásról és összefogásról szól. Inspiráló látni, ahogy a kezdeményezésünk egyre nagyobb mértéket ölt, és hiszem, hogy együtt valódi, mérhető hatást tudunk elérni” – tette hozzá Bálint Zsófia, a Volvo Trucks Hungary marketingvezetője.

A Waberer’s számára a társadalmi felelősségvállalás a vállalati kultúra egyik alapértéke. A cég évek óta támogat hátrányos helyzetű gyermekeket, környezetvédelmi projekteket és egészségmegőrző kezdeményezéseket – többek között a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat rákszűrő kamionjának működtetését. A Volvo Trucks Hungary pedig a társadalmi bizalom és a hitelesség jegyében rendszeresen szervez véradásokat, adománygyűjtéseket és alapítványi támogatásokat, a közösségi felelősségvállalás szellemében. A Wáberer Medical Center a legjobb társ volt a két cég számára a kampányban mint Magyarország egyik legkorszerűbb magán-egészségügyi központja, amely a megelőzés és a korai felismerés fontosságát a mindennapi gyógyító munkájában is képviseli.

Díszalmafát ültettek az IFUA Horváth Zöld Kerék díj idei nyerteseinek képviselői az IFUA Horváth vezetőivel.

2025-ben az UBM Group és a K&H Csoport nyerte el a díjat, amely hazai szervezetek környezeti fenntarthatósági törekvéseinek üzleti irányítási megoldásait ismeri el. A nyeremény egy-egy élő fa, ezt ültette el november 10-én az UBM Csoport képviseletében Horváth Péter vezérigazgató és Baksa Bettina fenntarthatósági vezető, a K&H Csoport képviseletében Suba Levente fenntarthatósági vezető, valamint az IFUA Horváth részéről Huba Eörs ügyvezető partner és Stancsics Nóra principális.

Az idei IFUA Horváth Zöld Kerék díjat két szervezet is megkapta: egy reálgazdaságban működő vállalat és egy pénzintézet. Ennek oka a pályázatok általános magas színvonala mellett az, hogy a pénzintézeti pályázók kihívásai, megoldásai nagyon eltérnek a többiekétől, hiszen más elvárásokkal szembesülnek szabályozási, befektetői oldalról is.

Az UBM Csoport Magyarország egyik legnagyobb takarmánygyártó és gabonakereskedő vállalatcsoportja, több mint 29 év tapasztalattal az agráriumban. Az UBM a hazai mezőgazdasági szektorban egyedülálló módon fejleszti fenntarthatósági tevékenységét. Ennek részeként jelenleg dolgoznak a takarmánygyártásra vonatkozó termékszintű karbonlábnyom-számítási módszertan és rendszer kialakításán. Ez olyan vállalatirányítási döntésekhez is hozzájárul, mint a termékfejlesztés, innovációs kezdeményezések vagy a beszerzési döntések. Megoldásukkal olyan komplex, mégis gyakorlati eszközt vezetnek be, amely képes valódi, számszerűsíthető hatással lenni a fenntarthatóságra, illetve saját működésükön túlmutatóan arra is, hogy a gazdák, állattenyésztők, élelmiszeripari szereplők is tudatosabb, környezetkímélőbb döntéseket hozzanak.

A K&H Csoport a klímaváltozás elleni fellépést helyezi a középpontba. Olyan transzformációba kezdtek bele, melynek célja egy jövőbiztos működési modell elérése annak érdekében, hogy a K&H teljesíthesse klímavédelmi vállalásait, kezelje a klímaváltozáshoz kapcsolódó kockázatokat, miközben finanszírozza ügyfelei zöld átállását. Rendkívül széles termékportfólióval támogatják ügyfeleiket – a lakosságot és a vállalatokat egyaránt – a zöld átállásban. Így például zöld hiteleket biztosítanak, energiahatékonysági és üvegházhatású gáz (ÜHG) kalkulátorokat tettek elérhetővé, biztosításokhoz kapcsolódó kedvezményeket adnak fenntarthatósági alapon. A hazai pénzügyi szektorban egyedülálló módon, a klasszikus banki termékeken túl biztosítással együtt kezelik fenntarthatósági termékportfóliójukat.

A díj nyertesei jogot szereznek arra is, hogy egy éven át használják az IFUA Horváth Zöld Kerék díj logót. A pályázatok elbírálásában az IFUA Horváth szakemberei mellett a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) vezetői is részt vettek.

A Henkel Magyarország újra elnyerte a BeneFit PRIZE – For Happy Employees rangos nagyvállalati fődíját. A több mint százharminc pályázó közül a vállalat nemcsak a kategória legjobbjának bizonyult, de további három szakmai különdíjat is hazavihetett, melyek tovább erősítik a Henkel szerepét a hazai munkavállalói jóllét élmezőnyében.

A BeneFit PRIZE a magyar piacon egyedülálló módon komplex szempontrendszer alapján értékeli a munkavállalói jóllétet: a vállalatok pályázatában a fizikai, mentális és lelki támogatás teljes spektrumát vizsgáltja, beleértve a munka-magánélet egyensúlyát, az irodai környezetet, a sport- és egészségprogramokat, a mentálhigiénés szolgáltatásokat, a béren kívüli juttatások minőségét és sokszínűségét, illetve a fenntarthatósági és CSR-intézkedéseket.

A Henkel Magyarország évek óta tudatosan építkezik ezeken a területeken és fejleszti saját jól-léti stratégiáját, amelyet a zsűri idén is a legkiválóbbak közé sorolt. A vállalat a nagyvállalati fődíja mellett három különdíjjal is elismerést kapott: a Z generációt megszólító programjaiért, a pénzügyi tudatosságot erősítő kezdeményezéseiért, valamint a jogbiztonságot támogató intézkedéseiért. Ezek a díjak jól tükrözik, hogy a vállalat nemcsak átfogó juttatási rendszerrel dolgozik, hanem érzékenyen, célzott megoldásokkal reagál a különböző dolgozói csoportok igényeire.

A tavalyi elismerés óta a Henkel számos új elemmel bővítette juttatási és családbarát portfólióját: bevezette többek között a nemtől független gondviselői szabadságot, amit már több apa is igénybe vett, lehetővé tette a 30 napos külföldi távmunkát, új mentális egészségmegőrző programokat indított, emellett kibővítette a vállalati biztosítási csomagokat is, hogy átfogóbb védelmet nyújtson dolgozói számára. Ezek a fejlesztések jelentősen növelik a Henkel vonzerejét a munkaerőpiacon, segítségükkel a vállalat nemcsak kitűnhet versenytársai közül, hanem még hatékonyabban tudja megszólítani és bevonzani a tehetségeket is.

„Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy idén újra elnyertük a BeneFit PRIZE fődíját nagyvállalati kategóriában – ez számunkra nem csupán visszaigazolás, hanem motiváció is a folytatáshoz. A három különdíj pedig különösen értékes, mert azt mutatja, hogy nem pusztán hagyományos juttatásokat kínálunk, hanem innovatív, személyre szabott megoldásokkal is támogatjuk munkatársaink életének minden területét. Így nemcsak gondoskodó munkáltatóként, hanem a jövő generációi számára is vonzó és hiteles munkahelyként pozícionálhatjuk magunkat” – mondta Dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az újabb díjak tovább erősítik a vállalat elkötelezettségét amellett, hogy olyan munkahelyet teremtsen, ahol minden dolgozó támogatást kap, fejlődhet és hosszú távon jól érzi magát. A BeneFit PRIZE 2025-ös sikere újabb fontos mérföldkő a Henkel gondoskodó és emberközpontú munkáltatói stratégiájában.

A Társaság negyedik éve tagja az Oil and Gas Methane Partnership (OGMP 2.0), azaz az Olaj és Gáz Metán Partnerség nemzetközi kezdeményezésnek, mely a 2024-es évre vonatkozó adatok alapján ismét a legmagasabb, azaz Gold Standard minősítést ítélte oda az FGSZ Földgázszállító Zrt-nek. A szervezet Gold Standard minősítését azok a vállalatok érdemelhetik ki, amelyek részletes végrehajtási programot mutatnak be a metánkibocsátás számszerűsítésére és csökkentésére vonatkozóan.

A metán – a földgáz legfontosabb alkotóeleme – olyan üvegházhatású gáz, melynek 100 évre vetítve a szén-dioxidnál 28-szor magasabb a globális felmelegedési potenciálja, így ezen kibocsátások mérése és azok hosszú távú csökkentése elengedhetetlen a fenntartható működés elérésében és az EU direktíváknak való megfelelésben egyaránt.

Az UNEP (Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja) vezetésével, az Európai Bizottsággal, az Egyesült Királyság kormányával, a Környezetvédelmi Alappal és a főbb olaj- és gázipari társaságokkal együttműködve az OGMP 2.0 szervezete a metánkibocsátás csökkentésére törekszik, és támogatja egy jól strukturált és ágazatspecifikus monitoring-, jelentési- és hitelesítési rendszer megvalósítását. Az e kezdeményezés keretében összeállított éves jelentések a legszigorúbb metánjelentési követelményeknek felelnek meg, mivel a vállalatoknak kötelező a teljes működésükre és az összes eszközükre vonatkozóan meghatározni kibocsátásukat a nemzetközileg elfogadott módszertanok alapján.

A földgázszállító vállalat évek óta figyelmet fordít a technológiai rendszeréből származó metángáz-emisszió meghatározására, mérésére és megszüntetésére. Az üvegházhatású metán légkörbe kerülésének megakadályozása fontos része a működés fenntarthatósági kritériumoknak való megfelelésének. Ennek szellemében döntöttek az OGMP 2.0 szervezethez való csatlakozás mellett is, melynek tagjaként szigorú szivárgásmérési és -riportálási standardok mentén követik és csökkentik folyamatosan a tevékenységükből eredeztethető emissziót.

Az FGSZ Gold Standard minősítésének megszerzésében komoly szerepet játszott a Társaság LDAR (Leak Detection and Repair) elnevezésű projektje, mely a földgázszivárgás detektálását és elhárítását célozza. A projekt keretében az FGSZ földgázveszteségének és metánemissziójának csökkentésére törekszik, így járulva hozzá a hazai és a gázszektor üvegházhatásúgáz-kibocsátás mérséklési törekvésekhez, valamint a globális klímaváltozás elleni küzdelemhez. A Társaság célja, hogy korszerű detektáló- és mérőeszközökkel felszerelkezve teljeskörűen és hatékonyan tárják fel a földgázszivárgásokat.

A részletes riport az alábbi linken elérhető: content

A SPAR Magyarország logisztikai központjaiban új jó gyakorlat alkalmazásával csökkenti a papírfelhasználást, miközben a digitalizáció más területeken is jelentős környezeti előnyöket hoz.

A SPAR Magyarország bicskei és üllői logisztikai központjaiban újabb intézkedésekkel csökkentik a papírfelhasználást. A raktárakban a rakodási egységeket jelölő többoldalas címkéket immár kétoldalas nyomtatással készítik el, amivel a bevezetést követő négy héten belül csaknem fél tonnával csökkent a papírfelhasználás mennyisége. Ez éves szinten mintegy 5,5 tonna papír megtakarítását jelenti majd előreláthatóan – ennyivel kevesebb erőforrás vész kárba, miközben a hatékonyság sem csökken.

„A fenntarthatóság ma már nem csak alapelv a SPAR-nál, hanem a mindennapi működés részévé vált a logisztikától kezdve egészen az üzletek üzemeltetéséig. Büszkék vagyunk rá, hogy kollégáink kreatív és felelős hozzáállásának köszönhetően évről évre kézzelfogható eredményeket tudunk felmutatni a papírfelhasználás csökkentésében” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A fenntarthatósági törekvések ugyanakkor nem állnak meg a raktáraknál. A SPAR Magyarország a közelmúltban több olyan digitalizációs intézkedést is bevezetett, amelyek érezhetően mérsékelték a papírfelhasználást: megszűntek a papíralapú takarítási és hűtőkontroll naplók, bevezették az elektronikus munkalapokat, a szerviznaplókat, valamint az online képzési anyagokat. Ezek az intézkedések együttesen évi több tíz tonnával csökkentik a vállalat papírszükségletét. A SPAR folytatja digitális innovációit Magyarországon, aminek keretében ez elektronikus polccímkék használata tíznél is több franchise partnerüzletben, valamint három saját üzemeltetésű áruházban is megvalósult már: Budapesten, Debrecenben és a legújabb, szentendrei szupermarketben. A papírmentes megoldás egyszerre szolgálja a vásárlói élmény növelését, a munkafolyamatok hatékonyabbá tételét és a fenntartható működést. A SPAR az ígéretes tapasztalatokra építve további üzleteiben is szeretné bevezetni a technológiát.

A papírtakarékosság globális trend is: a digitális átállás nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági előnyökkel is jár. Azok a vállalatok, amelyek időben felismerik az adminisztráció és a dokumentáció digitalizálásában rejlő lehetőségeket, hosszú távon rugalmasabbá, hatékonyabbá és fenntarthatóbbá válhatnak. A SPAR Magyarország célja, hogy ezen a területen is élen járjon, és példát mutasson a hazai kiskereskedelemben.

A kiskereskedelmi szektorban rohamosan nő a megújuló energiaforrások szerepe: a nagy láncok energiahatékonysági beruházásokkal, és helyben termelt zöld árammal igyekeznek csökkenteni karbonlábnyomukat. A megújuló energiaforrások iránti növekvő igényhez igazodva a SPAR Magyarország tovább bővíti napelemes rendszereit, Nyíregyházán és Székesfehérváron is korszerű, környezetbarát energiaforrást biztosítva áruházai számára. Hazánkban a SPAR a szektorban az elsők között valósított meg napelemes fejlesztéseket és a program folyamatosan bővül.

A legújabb telepítések 2025 első felében, Nyíregyházán, a Tiszavasvári úti szupermarketben, valamint a székesfehérvári Palotai úti üzletben valósultak meg. Mindkét helyszínen 50 kW teljesítményű rendszer kezdte meg működését, amely évente több tízezer kilowattóra energiát képes előállítani. Ennek köszönhetően az érintett boltok villamosenergia fogyasztásának legalább 15%-át váltja ki a megújuló energia.

„A SPAR számára rendkívül fontos, hogy energiafelhasználásunkat hatékonyabbá tegyük és minél nagyobb mértékben támaszkodjunk megújuló forrásokra. A SPAR Magyarország 2024-ben összesen 912 GJ, vagyis 253 256 kWh megújuló villamos energiát használt fel, amely teljes egészében a saját áruházaink tetején telepített napelemes rendszereinkből származott. Minden új beruházásnál arra törekszünk, hogy a napelemek a lehető leghatékonyabban szolgálják ki az adott üzlet villamosenergia-igényét, ezzel is támogatva az energiatudatos működésünket” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A SPAR 2020-ban Szegeden indította el napelemes programját, majd 2022-ben Pécsen és Dorogon, 2023-ban Gödön, 2024-ben pedig Dunaföldváron és a pécsi INTERSPAR hipermarketben valósult meg telepítés. A legnagyobb volumenű fejlesztés eddig a pécsi INTERSPAR-ban történt: az ottani rendszer energia tárolóval kombinálva egyhavi energiafogyasztást képes megtakarítani az áruháznak. Az eddigi projektek eredményeként a vállalat éves megújulóenergia-termelése 2024-ben meghaladta a 253 ezer kilowattórát, ami 80 átlagos családi ház éves fogyasztásának felel meg.

A most átadott nyíregyházi és székesfehérvári rendszerekkel a SPAR tovább erősíti azt a törekvését, hogy a jövő áruházai ne csupán modern kereskedelmi terek legyenek, hanem saját energiát is termelő, környezeti szempontból felelős egységek. A vállalat minden új beruházás és felújítás során vizsgálja a napelemes megoldások alkalmazásának lehetőségét, és a következő években további telepítések várhatók.

Látványos eredményeket hozott a Waberer’s Csoport flottamegújítási programja: 2022-höz képest több mint 60 százalékkal csökkent a meghibásodások száma és az ezekből adódó költség, köszönhetően a fiatalabb járműparknak és a legmodernebb biztonsági rendszereknek, valamint a 40 éve működő saját szervizbázis szakmai hátterének. A vállalat ezzel nemcsak az üzembiztonságot növeli, hanem a fenntartható működés irányába is fontos lépést tett.

 

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s járműpark-megújítási programja kézzelfogható eredményeket hozott: a meghibásodások száma 2022-höz képest 39,15 százalékkal, a kapcsolódó költségek pedig közel 43 százalékkal csökkentek. A fiatalabb flotta nemcsak az üzembiztonságot növeli, hanem a fenntarthatósági célok elérését is elősegíti, ezzel erősítve a vállalat pozícióját a közép-európai logisztikai piacon.

Fiatalodnak a járművek

Míg 2022-ben még több mint ezer alkalommal volt szükség – műszaki hibából adódó – mentési beavatkozásra, összesen 1,35 millió euró értékben, addig 2024-ben mindössze kevesebb mint 700 esetet regisztráltak, 776 ezer eurós költséggel. Ez 39,15 százalékos mérséklődést jelent az esetek számában, valamint 42,56 százalékos csökkenést a költségekben. A kedvező tendencia elsősorban a járműpark fiatalodásának köszönhető: a DAF, Renault és Volvo vontatók átlagéletkora évről évre csökkent, aminek hatására a működés egyre üzembiztosabbá vált.

A folyamatot az intelligens digitális megoldások is támogatják. A gyártói telemetriai szolgáltatások segítségével például folyamatosan monitorozzák a vontatók elhasználódó alkatrészeit, és előre figyelmeztetést kapnak a közelgő meghibásodásokról. Így a járművek időben és tervezetten kerülhetnek szervizbe, elkerülve a váratlan leállásokat és a magas mentési költségeket. Az üzembiztonságot tovább erősítik a legmodernebb fedélzeti rendszerek is. A modern, adaptív kormányzást segítő rendszerek a vibrációk mérséklésével nemcsak a vezető munkáját teszik kényelmesebbé, hanem a futómű alkatrészeinek élettartamát is növelik. Az elektronikus fékrendszer és a blokkolásgátló gyorsabb és stabilabb fékezést biztosít, míg a menetstabilizáló és a kipörgésgátló pedig extrém helyzetekben és csúszós útfelületen javítja a biztonságot. Az éberségfigyelő és a vészfékrásegítő modulok a sofőr támogatása mellett a közlekedésbiztonságot is erősítik, tovább növelve a megbízhatóságot.

Saját szervizbázis: 40 év tapasztalat a háttérben

A fiatal járműpark megbízhatóságát a Waberer’s nemcsak a modern technológiákkal, hanem saját, a Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb teherautó-szervizével is biztosítja. Egy közel 3000 darabos járműpark esetében a saját szervizbázis működtetése nemcsak költségszempontból elengedhetetlen, hanem az üzembiztonság, a gyors reagálás és a fenntartható működés biztosítása érdekében is. A telephelyen két, hatóságilag auditált műszaki vizsgasor is működik, ahol naponta 20–30 jármű vizsgáztatása történik, emellett tachográf-műhely, gumiszerviz, mosó és saját üzemanyagkút is rendelkezésre áll. A hatékony működést egy 2 millió euró értékű, azonnal elérhető alkatrészkészlet támogatja. A járműjavító bázis legújabb fejlesztéseként, idén augusztusban a dízel hajtású járművek részecskeszűrőjének (DPF szűrő) tisztítását biztosító berendezések is beüzemelésre kerültek. A szerviz a hagyományos dízelüzemű járművek mellett már az LNG-hajtású teherautók szakszervizelésére is felkészült, így a vállalat műszaki bázisa teljes körű hátteret biztosít a modern és fenntartható flottaműködéshez.

Folyamatosan bővül az alternatív flotta

A fiatalabb járműpark a környezetvédelem szempontjából is előnyökkel jár. „Egy közel 3000 járműből álló flotta esetében a saját szervizbázis működtetése komoly feladat és folyamatos fejlődést is igényel, hiszen nemcsak a hagyományos, hanem az alternatív hajtásláncú járművek karbantartására is fel kell készülnünk. A Waberer’s működteti jelenleg a régióban az egyik legnagyobb alternatív hajtásláncú teherautóflottát. Az alternatív hajtású flottánk – amely elektromos járművekből, LNG üzemű és egyes nemzetközi vonalakon alternatív hajtóanyagot (HVO100) használó dízelüzemű vontatókból áll – eddig több mint 4 millió kilométert tett meg” – mondta Budai László a Waberer’s műszaki és üzemeltetési igazgatója.

A fenntartható működés iránti elköteleződés újabb mérföldköve, hogy a Waberer’s az elsők között próbálhatott ki egy hidrogénüzemű nyerges vontatót. A Mobility & Innovation Production s.r.o. által kifejlesztett jármű 600–750 kilométeres hatótávval rendelkezik, 100 kilométeren mindössze 8–9 kilogramm hidrogént fogyaszt, és közlekedése során kizárólag vízgőzt bocsát ki.

„A Waberer’s Csoport már évek óta kiemelten foglalkozik a fenntartható szolgáltatás-portfóliójának kialakításával. A cégcsoport ESG stratégiájának egyik fontos pillére a fenntarthatóság és a környezetbarát logisztikai szolgáltatások megteremtése. Kiemelt szerepet kapott az alternatív hajtásláncú járművek használatának növelése, így például az elektromos könnyű- és nehéztehergépjármű flotta bővítése, az alternatív üzemanyagok használatának növelése, valamint a vasúti és a közúti szállítás kombinálása” – tette hozzá Tóth-Patai Krisztina, a Waberer’s ESG és CSR igazgatója.

A hagyományosaknál a kibocsátás csökkentése a cél

A Waberer’s az alternatív meghajtású flottája mellett a hagyományos dízelüzemű vontatói esetében is tesz a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében. A vállalat nemzetközi operációiban 2023 óta használja a második generációs HVO100 bioüzemanyagot, amely akár 90 százalékkal alacsonyabb kibocsátást eredményez a hagyományos dízelhez képest, miközben teljes mértékben kompatibilis a meglévő járművekkel.

A kirándulni vágyók nagy örömére két évtized után teljesen megújult a Theodora tanösvény, amely a Szentkirályi Magyarország és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park példamutató együttműködésében valósult meg. A fejlesztés a vállalat Zöld Gyár Programjának egyik kulcseleme, amely bizonyítja: a gazdasági működés és a természetvédelem képes harmóniában egymást erősíteni.

A Szentkirályi Magyarország kékkúti palackozó üzeme – ahol a közkedvelt Theodora Calcia ásványvizek készülnek – különleges környezetben működik, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szívében. Ez a közelség nemcsak inspirációt ad, hanem felelősséget is jelent: a gyár célja, hogy működése összhangban legyen a környező táj értékeivel, és tevékenysége a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyja maga után.

Itt valósult meg az a példaértékű projekt, amelynek eredményeként két évtized után teljesen megújult a Theodora tanösvény. A Szentkirályi Magyarország és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park együttműködésében létrejött fejlesztés túlmutat egy turisztikai beruházáson: azt üzeni, hogy a gazdasági fejlődés és a természetvédelem nem egymás ellen, hanem egymást erősítve is működhetnek.

Amikor egy gyárra gondolunk, többnyire zajos, gépekkel teli képek jutnak eszünkbe – Kékkúton azonban tudatosan más irányt választottak. A vállalat vezetése elhatározta, hogy egy természetbe simuló, a környezetet nem terhelő, sőt, azt gazdagító üzemet működtet. E szemlélet jegyében indította el a Szentkirályi Magyarország 2022-ben a Zöld Gyár Programot, amely hat pillérre épül: energiagazdálkodás, hulladék-gazdálkodás, szennyezéscsökkentés, biodiverzitás védelme, tudatos vízgazdálkodás és környezeti edukáció.

A kékkúti üzem mellett található az ország legrégebbi ásványvízkútja. A vízgazdálkodásban itt a legfontosabb szabály az egyensúly: mindig csak annyi vizet vesznek ki, amennyi természetes módon újra keletkezik. A vízkészlet mennyiségét monitoring kutak segítségével folyamatosan ellenőrzik. A gyárudvarban vizes élőhelyet is kialakítottak, ahová a gyárból származó úgynevezett szürke vizet is vezetik, és amely nemcsak a víz helyben tartását segíti, hanem a helyi élővilág számára is menedéket biztosít.

A vállalat energiatakarékossági törekvései is kézzelfoghatóak: a gázüzemű targoncákat elektromosra cserélték, és a tetőre tervezett napelemek telepítésével a járművek hamarosan napenergiával működhetnek. Folyamatos a gépállomány modernizálása, az elavult berendezéseket energiatakarékosabb modellek váltják fel. A leszerelt gépeket nem selejtezik le teljesen: alkatrészeiket újrahasznosítják, ahogy a csomagolóanyagokat is, amelyeket partnercégek újraforgalmaznak.

A gyár működése természetes módon együtt járna fény- és zajhatásokkal, levegőszennyezéssel, a Szentkirályi azonban ezeket is minimalizálja. A telephelyen lefelé irányított fényű lámpatesteket használnak, hogy ne zavarják az éjszakai madarakat és rovarokat, a kamionforgalmat pedig optimalizált útvonalakkal szervezik úgy, hogy a környező településeket a lehető legkevésbé terheljék.

A biodiverzitás megőrzése érdekében az üzem több élőhelyet is kialakított: a gyárudvar mesterséges tava mára a szitakötők, vízi poloskák és madarak kedvelt találkozóhelye lett, a korábbi törmelékhalomból pedig fecskék, denevérek és rovarok otthonát alakították ki. Az udvaron és a környező területeken madárodúk, rovarhotelek és őshonos fajokból telepített kaszálórétek is hozzájárulnak a helyi ökoszisztéma támogatásához.

A program megvalósításában a vállalat szorosan együttműködik a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságával, akikkel közösen fejlesztik a természetvédelmi projekteket.

A kékkúti üzem így vált a felelős működés egyik mintapéldájává, amely most újabb elemmel bővült.

A 7 kilométer hosszú Theodora tanösvény a Káli-medence természeti és geológiai kincseit tárja fel. Az útvonal a több százmillió éves vörös homokkő képződményektől a Sásdi-patak gazdag élővilágán át a Kornyi-tó környezetéig vezet, ahol számos védett növény- és állatfaj figyelhető meg. A felújított tanösvény minden korosztály számára élményt nyújt. A látogatók nemcsak a táj szépségét fedezhetik fel, hanem új ismereteket is szerezhetnek a fenntarthatóságról és a környezetvédelemről. Az információs táblák mellett interaktív elemek és online tartalmak is segítik az élményszerű tanulást.

A túraútvonal hanganyagait Mácsai Pál, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész tolmácsolásában hallgathatják meg az érdeklődők, így azok is részesei lehetnek az élménynek, akik nehezebben olvasnak vagy látássérültek. A természet és a művészet találkozása különleges hangulatot ad a tanösvénynek, amely így mindenki számára hozzáférhető és befogadó.

A Theodora tanösvény felújítása a Szentkirályi Magyarország és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park közös munkájának eredménye. A vállalat anyagi támogatása és a Nemzeti Park szakmai irányítása olyan együttműködést hozott létre, amely hosszú távon biztosítja a térség természeti értékeinek bemutatását és megőrzését.

Nemere Ferenc, a Szentkirályi Magyarország kékkúti üzemének igazgatója a tanösvény megnyitóján elmondta: „A mi célunk, hogy gyárunk belesimuljon a természetbe, és ne csak minimalizálja a környezetre gyakorolt hatását, hanem aktívan támogassa annak gazdagodását. Meggyőződésünk, hogy a gazdasági siker és a környezetvédelem nem ellentétes fogalmak.”

A Theodora tanösvény megújulása tisztelet a múlt iránt, elkötelezettség a természet iránt és felelősségvállalás a jövőért. A vállalat ezzel is bizonyítani kívánja, hogy a természet és az ember képes együtt fejlődni, ha a döntéseket tudatosság, szakértelem és hosszú távú gondolkodás vezérli.

Megjelent az UBM Csoport legfrissebb, 90 oldalas Fenntarthatósági Jelentése, amely átfogó képet ad a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) teljesítményről, valamint a vállalat fenntarthatóság terén tett előrelépéseiről.

A jelentés a GRI-szabványok mentén készült, és részletesen bemutatja többek között az UBM Csoport
– kibocsátáscsökkentési eredményeit,
– energiahatékonysági fejlesztéseit,
– hulladékgazdálkodási gyakorlatát, valamint
– a stratégiai célokat a jövőre nézve.

A vállalat kiemelt eredményei, idézve a jelentésből:
 „Az elmúlt év során számos előrelépést tettünk:

– Nyírmeggyesen üzembe helyeztük 4 MW kapacitású naperőműparkunkat,
– 8,9%-kal csökkentettük Scope 1 és 2 kibocsátásainkat,
– 79%-ra növeltük a hasznosított hulladék arányát,
– és 13,95%-kal csökkent az ÜHG-intenzitásunk a bázisévhez képest.”

UBM számára a mérhetőség prioritás, a jelentésben kiemelt szerepet kapnak az adatok. A vállalat hisz abban, hogy a fenntarthatóság nem csupán megfelelés, hanem hosszú távú értékteremtés a partnerek, munkatársak és a környezet számára egyaránt.

A jelentés ide kattintva tekinthető meg: https://investors.ubm.hu/wp-content/uploads/2025/10/UBM_Csoport_Fenntarthatosagi_Jelentes%202024_2025.pdf

A Masterplast 2025 novemberétől tovább bővíti körforgásos gazdálkodási rendszerét.
A Hungarocell Zöld Programot, amely ezentúl már nemcsak a saját gyártású polisztirol alapú hőszigetelő anyagok visszagyűjtésére és újrahasznosítására terjed ki, hanem a Masterplast Hungária Kft. által értékesített üveggyapot termékekre is. A kezdeményezés célja, hogy a vállalat a hazai építőiparban elsőként az ásványgyapot szigetelések területén is megvalósítsa a felelős gyártói gondolkodást és az újrahasznosítás kultúráját.

Az új programelem keretében a Masterplast Hungária Kft. az általa értékesített üveggyapot termékek felhasználásából, vágásából vagy bontásából származó hőszigetelő anyagot visszagyűjti, majd a szerencsi üveggyapot gyárában újrahasznosítja. Az így feldolgozott alapanyagból „Loose Wool” fújható szigetelőanyag készül, amely kiválóan alkalmas padlások és tetőterek energiahatékony hőszigetelésére. A Hungarocell Zöld Program visszagyűjtő pontjai, az Öko-Pontok ebben az esetben is visszagyűjtő-logisztika állomásként működnek és a visszagyűjtés módja is hasonló lesz a Hungarocell Zöld Programban használt gyűjtőzsákkal.

 

 

„A Hungarocell Zöld Program kiterjesztése újabb lépés a Masterplast fenntarthatósági stratégiájában. Célunk, hogy minél több termékkörben megvalósítsuk a teljes anyagkörforgást, és csökkentsük az építőipari hulladék mennyiségét. Az üveggyapot újrahasznosítása ebben fontos mérföldkő.” – mondta Tibor Dávid, Masterplast Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

 

A Hungarocell Zöld Program 2020-ban indult, és már az első évében ezer köbméter feletti polisztirol maradékot sikerült visszagyűjteni és újrahasznosítani. A program elérhetősége azóta országos lefedettséget ért el és az éves újrahasznosítási mennyiség meghaladja a 10 ezer köbmétert. A mostani bővítés tovább erősíti a program célkitűzését: a fenntartható, környezetkímélő építés gyakorlatát a hazai piacon is elérhetővé tenni a fogyasztók számára.