Mintegy 49 millió forint adomány gyűlt össze a Tesco és az Ökumenikus Segélyszervezet idei Kapaszkodó kampányában a Tesco áruházakban vásárolt adománykuponokból. A vállalat az összeget 50 millió forintra egészíti ki, hogy stratégiai partnerével együtt tovább támogassa a hátrányos helyzetű gyermekek fejlesztését és felzárkóztatását. A két partner közötti együttműködés idén a kapcsolati erőszak elleni küzdelemmel bővült, így egy újabb területen tudnak közösen segítséget nyújtani a bajbajutottaknak.

A Kapaszkodó kampányban befolyt támogatást jelképező csekket a Tesco ünnepélyes keretek között adta át Szolnokon az Ökumenikus Segélyszervezetnek. Az eseményen elismerték azokat a Tesco-munkatársakat is, akik kiemelkedő szerepet vállaltak a kampány sikerében: formátumonként (Expressz üzlet, kompakt és nagy hipermarket) a legtöbb adománykupont értékesítő 3-3 pénztárost díjazták.

Kiemelkedő összefogás országszerte

Az idei gyűjtésben üzlettípusonként a mosonmagyaróvári, Szent István út 44. alatti Tesco Expressz, a sárvári kompakt Tesco hipermarket, valamint a mátészalkai nagyméretű Tesco hipermarket érte el a legkiemelkedőbb eredményt. Az áruházak munkatársai és vásárlói ezzel is bizonyították, milyen sokat jelenthet a személyes megszólítás, a figyelem és a közös ügyek melletti elköteleződés.

„A Kapaszkodó kampány sikere minden évben azt mutatja meg, hogy a segítség sokszor egészen apró döntésekkel kezdődik, például egy kasszánál megvásárolt kuponnal, egy biztató mondattal vagy egy pénztáros lelkes ajánlásával. Hálásak vagyunk vásárlóinknak és kollégáinknak, hogy idén is ilyen sokan álltak a nehéz sorsú gyermekek mellé. Külön öröm számunkra, hogy az összegyűlt mintegy 49 millió forintot 50 millió forintra egészíthetjük ki, és ezzel stratégiai partnerünk, az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját támogathatjuk”– mondta Hevesi Nóra, a Tesco-Global Zrt. kommunikációs vezetője.

„A Kapaszkodó program nem egyszeri segítséget jelent, hanem olyan biztonságos jelenlétet, amelybe a gyerekek és családok bele tudnak kapaszkodni akkor is, amikor minden bizonytalannak tűnik körülöttük. Országszerte 40 helyszínen összesen 4150 nehéz sorsú gyermekkel foglalkozunk rendszeresen, hogy a szegénységből fakadó hátrányok ellenére felzárkóztató programokon, közösségi élményeken, nyári táborokon és személyre szabott támogatáson keresztül kapjanak valódi esélyt a továbblépésre. A Tesco vásárlóinak és munkatársainak segítsége évről évre ehhez járul hozzá. Köszönjük mindenkinek, aki akár már egy kupon megvásárlásával része lett ennek az összefogásnak”– hangsúlyozta Juhász Noémi, az Ökumenikus Segélyszervezet vállalati és közösségi kapcsolatok vezetője.

Ahol a segítség otthonra talál

A Tesco és az Ökumenikus Segélyszervezet együttműködése immár 17 éve bizonyítja, hogy a vállalati felelősségvállalás akkor a legerősebb, ha hosszú távú partnerségre, közös értékekre és valódi társadalmi szükségletekre épül. A Kapaszkodó kampány mellett a két szervezet közös munkájának legújabb fejezete a kapcsolati erőszak elleni fellépés, amelynek célja a szemléletformálás, a segítségkérés ösztönzése és az érintettek biztonságának erősítése. A Tesco saját szervezetén belül az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen szervezett képzésekkel segíti munkatársait, hogy felismerjék a kapcsolati erőszak jeleit és támogassák érintett kollégáikat.

Szolnokon működik a Segélyszervezet által üzemeltetett Családok Átmeneti Otthona, amely különböző okok miatt lakhatásukat vesztett családoknak nyújt menedéket. Az intézmény célja, hogy a gyermekek és szüleik együtt maradhassanak, miközben szakemberek támogatják őket a krízishelyzet feldolgozásában, az önálló élet újrakezdésében és a társadalmi visszailleszkedésben.

A szolnoki átadó így nemcsak az idei Kapaszkodó kampány eredményét ünnepelte, hanem azt az összefogást is, amelyben vásárlók, áruházi munkatársak, szakemberek és civil segítők közösen adnak kapaszkodót azoknak, akiknek arra a legnagyobb szükségük van.

Nemrég további 240 ezer hazai háztartás számára vált elérhetővé a Tesco Otthonról szolgáltatás, így országszerte már több mint 1 millió otthonban kérhető akár aznapi házhoz szállítás a Tescóból. A bővítésnek köszönhetően 301 település lakói most először vásárolhatnak online hipermarketből. A kiszállítást végző DODO futárai hetente több mint öt földkerülésnek megfelelő távolságot tesznek meg a 20-22 ezer rendelés teljesítése során, érkezésüket pedig a vásárlók valós időben követhetik.

Mostantól az ország területének 82 százalékán rendelhetnek házhoz termékeket az ott élők a Tescóból, 10-15 ezer termék közül válogatva.Tesco Otthonról szolgáltatásunk az eddigiekhez képest 301 újabb településen, mintegy 240 ezer további otthonban érhető el Kisvárda, Mátészalka, Tiszaújváros, Tiszafüred, Hatvan, Vác, Komárom és Dombóvár körzetében. A bővítéssel így országszerte összesen 1500 település több mint 1 millió háztartásának lakói használhatják ki a kényelmes online bevásárlás és házhoz szállítás előnyeit”– mondta Papp Gábor, a Tesco Global-Zrt. online üzletágának vezetője.

Sok lépés egy tescósnak, zéró a vásárlónak: így áll össze az online rendelés

A rendelések a Tesco Otthonról alkalmazáson vagy webes felületen adhatók le, a kért termékeket pedig a környéken lévő áruházban készítik össze szerte az országban összesen 50 helyszínen. A termékeket a Tesco munkatársai éppolyan gondossággal választják ki, mint ahogy a vásárlók maguk tennék. Egy áru-összekészítő kolléga naponta több mint 10 ezer, de akár 20 ezer lépést is megtesz, míg összeszedi a neki kiosztott, átlag 15 rendeléshez tartozó 800-900 terméket, amelyet aztán a Tesco partner DODO futárai juttatnak célba.

Heti ötször a Föld körül: 200 ezer kilométer kiszállítás országszerte

DODO több mint 200 járműből álló flottával gondoskodik heti 20-22 ezer kiszállítási feladat gyors és precíz teljesítéséről. Az autók hetente összesen több mint 200 ezer kilométert tesznek meg, átlagosan több mint 1,1 millió terméket mozgatva. Ez a mennyiség nagyjából 200 elefánt tömegének megfelelő, mintegy 1000 tonna árut jelent. A társaság ezért az elmúlt évben járműparkját teljes egészében új, korszerűbb Toyota Proace L2 modellekre cserélte.

„A Tescóval közösen évek óta azon dolgozunk, hogy az online rendelések házhoz szállítása minden eddiginél szélesebb körben legyen elérhető. Az új üzletek nyitásával párhuzamosan bővítjük kapacitásainkat és kiszállítási területeink lefedettségét annak érdekében, hogy a megrendeléseket az ország még több pontján teljesítsük a vásárlói preferenciákhoz igazodva. Ennek eredményeként tavaly nyolc, idén pedig további kilenc új Tesco üzlet környékén indítottuk el a szolgáltatást”– mondta Wölcz Arnold, a DODO hazai operatív vezetője.

Találgatások helyett valós idejű nyomon követés

A vásárlók a hét minden napjára, akár négy hétre előre is kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbb egy- vagy kétórás kiszállítási időablakot, saját igényeikhez időzítve az átvétel időpontját. De akár aznapra is kérhetnek házhoz szállítást. A hétvégi kézbesítés a Tesco házhoz szállítási szolgáltatásának egyik alapeleme. A leggyakrabban kért házhoz szállítási időszakok a reggeli, illetve délelőtti sávok, valamint a pénteki és szombati napok. Legtöbben a szombat 12 és 13 óra közötti időszakra kérik a rendeléseik átvételét. A rendelt tételek és a futár érkezése egy SMS-ben kapott linken keresztül valós időben követhető, ami kiszámíthatóbbá és tervezhetővé teszi a vásárlók időbeosztását.

Az okoslogisztika a DODO saját fejlesztésű rendszere a tervezett kiszállítási időpontok alapján optimalizálja a futárok útvonalát, ami hozzájárul ahhoz, hogy a vásárlói elégedettség 90 százalék körüli.

A Manupackaging International Kft. elnyerte az Ecovadis platina minősítését. Ez a globálisan elismert fenntarthatósági értékelési rendszer a világ vállalatainak felső 1 százalékába sorolja azokat a cégeket, amelyek platina fokozatot kapnak – így ezt az eredményt nem egy díjátadó, hanem egy több hónapos, dokumentált auditfolyamat előzte meg.

Mit jelent valójában a platina minősítés?

Az Ecovadis 2024 januárja óta nem fix pontszámhoz, hanem percentilis-alapú rangsorhoz köti a minősítéseket: a rendszer az elmúlt 12 hónapban értékelt összes vállalathoz viszonyítja a beérkezett pontszámot. A platina fokozathoz jelenleg nagyjából 86/100 pontos eredmény szükséges, de mivel az adatbázis és a mezőny folyamatosan bővül, a küszöbérték is folyamatosan mozog felfelé. A minősítéshez emellett mind a négy értékelt területen – környezetvédelem, munkakörülmények és emberi jogok, etikus üzletvitel, fenntartható beszerzés – legalább 30 pontos eredményt kell elérni; egyetlen gyengén teljesítő terület is kizáró ok lehet, függetlenül az összesített átlagtól.

Ez a módszertan azt jelenti, hogy a platina minősítés nem egy elszigetelt erősségről szól, hanem arról, hogy a vállalat működésének minden pillére mérhetően jól teljesít.

Miért fontos ez a Manupackaging működése szempontjából?

A Manupackaging tevékenységének középpontjában mindig a mérhető optimalizálás állt: kevesebb fóliafelhasználás, stabilabb raklapok, kisebb logisztikai kár, alacsonyabb CO₂-kibocsátás. Az Ecovadis-értékelés ugyanezt a szemléletet kéri számon vállalati szinten – dokumentált folyamatokat, mérhető eredményeket, ellenőrizhető gyakorlatot. A platina minősítés tehát nem egy új irány, hanem annak megerősítése, hogy az a mérésalapú megközelítés, amit az ügyfelek csomagolási folyamataiban alkalmazunk, a saját vállalati működésünkben is helytálló.

Különösen büszkék vagyunk arra, hogy egy 18 fős magyarországi szervezetként sikerült bekerülnünk az értékelt vállalatok legjobb 1%-ába. A Platinum minősítés számunkra nem azt jelenti, hogy készen vagyunk, hanem azt, hogy jó irányba tettünk sok, egymásra épülő lépést. A fenntarthatóság nálunk nem különálló projekt, hanem a beszerzéstől és az etikus működéstől kezdve a munkatársak képzésén át az ügyfeleinknél elért, mérhető anyagcsökkentésig a mindennapi működés része.

Mit jelent ez az ügyfelek és partnerek számára?

Egyre több vállalat – különösen az FMCG-, élelmiszeripari, ital-, vegyipari, autóipari és gyógyszeripari szegmensben – kéri be beszállítóitól a fenntarthatósági minősítést a beszerzési és auditfolyamatok részeként. Egy platina fokozatú beszállító partner esetén ez a kockázatértékelést és a beszállítói lánc átvilágítását is egyszerűsíti, miközben előkészíti a terepet a PPWR és a Design for Recycling (DfR) előírásaihoz igazodó együttműködéshez is.

Cégünk Load Safety & Sustainability szemléletének középpontjában a szállítási csomagolások mérésalapú optimalizálása áll. Az M StableSite Audit keretében a Manupackaging szakemberei a csomagolási folyamatot, az egy raklapra jutó anyagfelhasználást és a rakomány stabilitását együttesen vizsgálják. A cél, hogy a biztonságos szállításhoz csak annyi csomagolóanyagot használjanak fel, amennyi valóban szükséges.

Egy palackozóüzemnél megvalósított optimalizálás például évente több mint 30 tonnával csökkentette a stretchfólia-felhasználást, miközben a rakománybiztonság továbbra is mérhetően biztosított maradt. A fejlesztés az anyagköltségek és a magyarországi EPR-költségek jelentős csökkenését is eredményezte.

Álláspontunk szerint a körforgásos csomagolás kialakításának első lépése a szükségtelen anyagfelhasználás megszüntetése. Ezt követheti a megmaradó anyagigény kielégítése újrahasznosítható konstrukciókkal, PCR-tartalmú alapanyagokkal és visszagyűjtési megoldásokkal.

A minősítés és a napi munka kapcsolata

Az Ecovadis-eredmény nem helyettesíti, hanem kiegészíti azt a munkát, amit az M StableSite Audit keretében ügyfeleinknél végzünk: a jelenlegi csomagolási folyamat felmérését, a fóliafelhasználás és a raklapstabilitás mérését, valamint a megtakarítási potenciál kiszámítását. Mindkét folyamat ugyanabból indul ki – adatból, nem véleményből –, és ugyanoda vezet: kevesebb anyaghasználat, alacsonyabb költség, mérhető eredmény.

Ha szeretné felmérni, hol van optimalizálási potenciál a saját csomagolási folyamatában, keresse kollégáinkat egy M StableSite Audit vagy egy személyes konzultáció egyeztetéséhez.

Jelentkezz az M StabelSite Auditra itt: https://manupackaging.hu/audit-2/

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Market Építő Zrt. ROM Vándor örökségmentő programja: elkészült a hetedik megújult romhelyszín, a Lajosmizse határában álló Pusztatemplom. Az egyéves előkészítő és kivitelező munka eredményeként a több évszázados rom szakszerű állagmegóvásával biztonságosabbá és rendezettebbé vált a műemlék és annak környezete.  A helyreállítással a térség egyik ritka középkori szakrális épített emléke kapott hosszú távú védelmet és jelentőségéhez méltó figyelmet.

A 14. századi Pusztatemplom az egykori Árpád-kori Mizse falu emlékét őrzi. A keletelt, gótikus stílusú, egyhajós rom egyik különlegessége a sokszög alakú szentély, falazatához pedig a helyiek által „darázskőnek” nevezett, jellegzetes lyukacsos mészkövet használták. A térség történelmi pusztításai miatt kevés középkori szakrális épített emlék maradt fenn, így a Pusztatemplom megóvása helyi és kulturális szempontból is kiemelt értéket képvisel.

A helyreállítás során nem az újjáépítés, hanem a meglévő értékek megőrzése és a rom autentikus karakterének megtartása volt a cél. A szakemberek összevarrták a falrepedéseket, megoldották a falkoronák vízelvezetését, visszafalazták a kiomlásokat, konzerválták a lepusztult felületeket és restaurálták az eredeti vakolatfoltokat. A beavatkozások egyszerre szolgálják a műemlék szakszerű állagbiztosítását és biztonságos megtekintését.

A rom szakrális múltját visszafogott új elemek teszik érzékelhetőbbé: kovácsoltvas kereszt került a helyszínre, az egykori gerendafészkekben pedig mécsestartókat helyeztek el. A környezet rendezésével – az ültetett fasorral és a kültéri bútoregyüttessel – a Pusztatemplom nemcsak megőrzött romemlékként, hanem újra felfedezhető helyszínként kapcsolódhat be az alföldi régió életébe.

A projekt mögött a Market Csoport komplex építőipari tudása és a ROM Vándor program elhivatott értékmentő szemlélete áll. Az előzetes tudományos és szakági kutatásoktól az örökségvédelmi engedélyeztetésen át a kivitelezésig a teljes folyamatot a Market koordinálta, a helyreállítás pedig a vállalat 100%-os finanszírozásával valósult meg.

A ROM Vándor célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a nagyközönség számára kevésbé ismert, kisebb léptékű Árpád-kori szakrális romemlékekre, továbbá, hogy szakszerű megóvásukkal hozzájáruljon ahhoz, hogy ezek a különleges kultúrtáji értékeink újra élő részei legyenek környezetüknek.

A hetedik állomásként megújult Pusztatemplom ennek újabb kézzelfogható példája: egy évszázadokat túlélő épített örökségi érték, amely megőrizve és újra láthatóvá téve erősítheti a térség kulturális identitását, valamint gazdagíthatja a hazai túra- és zarándokútvonalak élménytérképét.

További információ: romvandor.hu

Mi köze van a társadalmi egyenlőtlenségeknek egy vállalat sikeréhez? Hogyan állíthatjuk meg a hátrányok újratermelődését? Mely tényezők számítanak ma többet a fizetésnél a munkahelyválasztás során? Hogyan válhat a mentális jóllét és a befogadás üzleti előnnyé? Mit nyer egy vállalat a befogadó foglalkoztatással? Többek között ezekkel a kérdésekkel foglalkoztunk „A jövő vezetői” program alapértékekről szóló szakmai napján 2026. június 11-én a Budapest Airportnál. A napot házigazdánk, Francois Berisot vezérigazgató nyitotta meg.

Szederkényi Zita programvezető felvezetőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a ma már több mint 8 milliárd embert számláló világban az élelmiszerhez, a biztonságos ivóvízhez, az egészségügyi ellátáshoz és az oktatáshoz való hozzáférés biztosítása olyan mértékű alkalmazkodást és életmódváltást igényel, amelyre korábban nem volt példa az emberiség történetében. Kiemelte, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek nemcsak társadalmi, hanem üzleti szempontból is jelentős kihívást jelentenek: visszafogják a termelékenységet és a gazdasági növekedést, sérülékenyebbé teszik az ellátási láncokat, valamint hozzájárulnak a politikai és gazdasági instabilitás kialakulásához. Az egyenlőtlenségek csökkentése ezért a vállalati kockázatok mérséklésének is fontos eszköze.

Baja Sándor, a Randstad ügyvezető igazgatója a munkaerőpiac aktuális trendjeit és a vállalatokat érintő legfontosabb kihívásokat járta körül. A bemutatott kutatási eredmények alapján a munkavállalók számára a versenyképes jövedelem, a pozitív munkahelyi környezet, a munkahely biztonsága, a munka–magánélet egyensúlya és a karrierlehetőségek jelentik a legfontosabb szempontokat. Kiemelt hangsúlyt kapott, hogy a munkavállalók leginkább közvetlen vezetőikben bíznak, így a vezetők szerepe meghatározó a szervezeti kultúra, az elköteleződés és a megtartás szempontjából. Az előadó rámutatott arra is, hogy a rugalmasság és az idő, mint juttatás egyre nagyobb értéket képvisel a munkavállalók szemében, miközben a munkahelyváltási szándék továbbra is jelentős a magyar munkaerőpiacon.

Nagy Gréta, a Dandelion Group ügyvezető igazgatója a mentális jóllét és a munka–magánélet egyensúlyának kérdéskörét járta körül. Bemutatta a mentális egészséget befolyásoló tényezőket, a külső körülmények szerepét, valamint a stressz különböző formáit, rámutatva arra, hogy annak lehetnek építő és romboló hatásai egyaránt. Előadását a mentális és fizikai egészség megőrzésének legfontosabb pilléreivel, valamint a társadalmi kapcsolatok és a társadalmi tőke szerepének hangsúlyozásával zárta.

Az ezt követő kerekasztal-beszélgetésen Takács József, a Budapest Airport HR vezérigazgató-helyettese, Gerendás Éva, a Generali toborzásért és szervezeti fejlesztésért felelős vezetője és Takács Katalin, a Future FM vezérigazgatója osztották meg tapasztalataikat a munkahelyi jóllét, a vezetői felelősség és a szervezeti kultúra kapcsolatáról.

Dr. Both Emőke, a BAGázs alapítója egy telepre született fiú és édesanyja történetén keresztül mutatta be a romaintegráció jelentőségét, valamint a BAGázs tevékenységét, amelynek célja a hátrányok generációkon átívelő újratermelődésének megállítása. Bemutatta a szervezet hosszú távú, kiszámítható programstruktúráját, amelynek meghatározó elemei az erős helyi jelenlét, a személyes mentorálás, az online tanulási lehetőségek és a közösségi programok. Szó esett arról is, hogy a vállalatok és a magánszemélyek milyen módon kapcsolódhatnak a BAGázs munkájához. A szervezet új kezdeményezéseként a rászorulók jogi érdekképviseletének támogatását is bemutatta.

Rosner Imre és Ábrahám István, a Szerencsejáték Zrt. karitatív osztályának vezetői a vállalat megváltozott munkaképességű munkavállalókat támogató foglalkoztatási programját ismertette. A program eredményeként a munkavállalók mintegy 10 százaléka tartozik ebbe a körbe, ami hazai viszonylatban is kiemelkedő arány. Kiemelte, hogy a sokszínű munkavállalói közösség nemcsak társadalmi értéket teremt, hanem a vállalat működésére is kedvező hatással van. Ennek eredményeként nyitottabb és elfogadóbb szervezeti kultúra alakult ki, javult az ügyfélkiszolgálás minősége az akadálymentesített lottózóknak és digitális felületeknek köszönhetően, valamint a vállalat jó példát mutat más szervezetek számára is a befogadó foglalkoztatási gyakorlatok kialakításában.

A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport részéről Katona Sarolta fenntarthatósági vezető mutatta be, hogyan épül be a fenntarthatóság a vállalat stratégiájába és működésébe. Előadásában ismertette a repülőtér 2030-as nettó zéró célkitűzését, amely szerint a Scope 1-2 kibocsátásokat a 2019-es bázisévhez képest több mint 90%-kal kívánják csökkenteni; a vállalat már közel 50%-os eredményt ért el ezen az úton. Bemutatta a Greenairport programot is, amely több mint ötven repülőtéri partner együttműködésével támogatja a karboncsökkentést, a hulladékgazdálkodás fejlesztését és az erőforrás-hatékonyság növelését. Kiemelte a repülőtér zajvédelmi programját, amelynek keretében több mint 1500 ingatlan részesült támogatásban. A társadalmi fenntarthatóság kapcsán szó esett a csökkent mozgásképességű és fogyatékossággal élő (PRM) utasok egyenlő hozzáférését támogató intézkedésekről is. A Budapest Airport szenzoros szobával, PRM hívópontokkal, taktilis vezetősávokkal és digitális akadálymentesítési fejlesztésekkel segíti az utasokat. 2025-ben közel 78 000 PRM utast szolgáltak ki a repülőtéren.p

A résztvevők ezt követően, kötetlen beszélgetésen vettek részt Francois Berisot-val, a Budapest Airport vezérigazgatójával. A beszélgetés során betekintést nyerhettek karrierútjának meghatározó állomásaiba, vezetői szemléletébe, valamint a repülőtér és a légiközlekedés jövőjéről alkotott gondolataiba. Sikereiről és tapasztalatairól is mesélt, többek között a belgrádi repülőtéren végzett munkáján keresztül.

A szakmai nap egy különleges repülőtértúrával zárult. A vezetett buszos program során a résztvevők esti fényekben fedezhették fel a repülőtér működését, megtekinthették a futópályákat, a Cargo City területét, valamint testközelből figyelhették meg az érkező és induló repülőgépeket. Horváth Csaba, az Aeropark túravezetője segítségével számos érdekességet ismerhettek meg a budapesti repülőtér történetéről, az itt megforduló légitársaságokról és különleges rakományokról. A program különleges élményt nyújtott, hiszen a résztvevők olyan közelségből láthatták a fel- és leszálló repülőgépeket, amelyre ritkán nyílik lehetőség.

A teljes fotóalbum itt érhető el.

Van-e környezeti hatása a zöldenergiának? Hogyan tud hozzájárulni az AI a fenntarthatósághoz? Vannak-e működő megoldások a víziszapolásra? Mi a biodiverzitás vetülete a felmelegedésnek? – Ezeket a kérdéseket is körbejártuk „A jövő vezetői” program ötödik, a környezeti felelősségvállalásról szóló szakmai napján. A résztvevőket a nap házigazdájának, az Essity Hungary Kft.-nek a képviseletében Tápai Dezső, a vállalat értékesítési igazgatója köszöntötte.

A nap témáját Szederkényi Zita, programvezető vezette fel, hangsúlyozta, hogy a Föld véges rendszerében a vállalatok felelőssége ma már túlmutat a gazdasági eredményeken. Az önszabályozás, a biodiverzitás védelme, valamint az elköteleződés a nettó zéró kibocsátás elérése érdekében egyaránt kulcsszerepet kapnak. Kiemelte, hogy a fenntartható működés alapja az életciklus-szemlélet és a gazdasági haszon környezeti hatásokkal együtt történő mérlegelése az teljes ellátási lánc mentén.

Ezt követően Prof. Dr. Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) egyik alelnöke előadásában az aktuális klímahelyzet legfontosabb tendenciáira hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy a Kárpát-medencében egyre csökken a csapadékmennyiség, miközben az átlaghőmérséklet folyamatos emelkedése egyre jelentősebb környezeti és gazdasági kihívásokat eredményez. Az előadás ugyanakkor nemcsak a problémák bemutatására fókuszált, hanem a lehetséges beavatkozási pontokra és megoldásokra is. Rámutatott, hogy bár bizonyos folyamatok már visszafordíthatatlanok, számos hatás mérsékelhető, illetve a felmelegedés üteme megfelelő intézkedésekkel lassítható. Hangsúlyozta: a globális nettó zéró kibocsátás elérése alapvető feltétele annak, hogy a klímaváltozás legsúlyosabb következményeit elkerülhessük, amelyhez átfogó, rendszerszintű változások szükségesek.

Sipos Katalin a WWF Magyarország igazgatója előadásában a klímaváltozás és az ökológiai válság egyre kézzelfoghatóbb hatásaira hívta fel a figyelmet. Magyarországi példákon keresztül mutatta be, hogy a klímaváltozás következményei már ma is érzékelhetők mind természeti, mind társadalmi szinten. A biodiverzitás csökkenésének súlyosságát érzékeltetve kiemelte, hogy 1970 óta a vadonélő gerinces állatfajok állománya mintegy 72%-kal csökkent. Előadásában arra is rámutatott, hogy az ökoszisztéma-szolgáltatások értéke továbbra sem jelenik meg megfelelően a gazdasági számításokban és döntéshozatalban. A lehetséges alkalmazkodási megoldások kapcsán szó esett a különböző vízmegtartási és víztározási módszerekről is, továbbá bemutatott számos már létező jó megoldást, mint például a szivacsváros koncepcióját vagy az élőhely helyreállítást.

Ezt követően Kovács Károly a BDL ügyvezető igazgatója előadásában a víz kiemelkedő jelentőségéről és az erőforrásokra gyakorolt sokrétű hatásáról beszélt. Rámutatott, hogy a víz szinte minden terület működését befolyásolja, ezért a vízkészletek kitettsége és a kapcsolódó kockázatok kezelése egyre fontosabb feladat. Előadásában kitért arra is, hogy a következő 25 évben várhatóan jelentősen emelkednek majd a vízhez kapcsolódó költségek. Hangsúlyozta a vízmegtartás, valamint a csapadékvíz helyben tartásának fontosságát.

Majd a résztvevők három esettanulmányt dolgoztak fel. Blahunka Erzsébet, az AUMOVIO fenntarthatóság, ESH és security vezetője az önfenntartó méhészkedés témájában hozott gyakorlati példát, amely többek között arra kereste a választ, hogyan lehet közelebb hozni a méhek szerepét a munkatársakhoz, és miként oldhatók a témával kapcsolatos félelmek. Tóth Levente, a Mitigia ügyvezető igazgatója a vállalati értékláncok dekarbonizációjáról és egy lehetséges insetting projekt közös megtervezéséről indított gondolkodást, míg Márta Irén, a BCSDH igazgatója azt járta körül a résztvevőkkel, hogyan lehet a klímaváltozással és az alkalmazkodással kapcsolatos tudást hatékonyan eljuttatni a vállalatok felső vezetőihez.

A szakmai program folyamán a hat projektcsapat bemutatta projektmunkáját a regeneratív mezőgazdaság fejlesztése, a megfelelő méretű gépjármű leasing, a bányászati tevékenységek környezeti hatásai, a napelemek telepítésének hatása a mezőgazdaságra, a klímaváltozás hatása a kardiovaszkuláris megbetegedésekre, illetve a telephelyi vízfelhasználás és megatartás témakörében. Ezekből megtudhattuk, hogy milyen készültségi szinten állnak a szeptemberig véglegesítendő projektjeikkel.

Nagy Andrea, a BCSDH szakmai projektvezetője egy interaktív játékkal indította a témát, amely kérdéseken keresztül vonta be a résztvevőket a közös gondolkodásba. Előadásában hangsúlyozta, hogy a klímaadaptáció és a klímareziliencia egymást kiegészítő, egyaránt nélkülözhetetlen megközelítések. Bemutatta a következő évek várható kihívásait is, amelyek között egyre hangsúlyosabban jelennek meg a környezeti és klímaváltozással összefüggő kérdések. A BCSDH tagvállalatai körében végzett kutatás eredményeiből több fontos megállapítást is kiemelt, többek között azt, hogy a vállalatok milyen arányban végeztek klímareziliencia elemzést. Emellett ismertette a résztvevőkkel a NATéR térképi rendszerét is, amely településszintű keresést és számos környezeti, illetve klímaalkalmazkodási információ elérését teszi lehetővé.

Szabó Csongor, a BASF Area Management Chemicals CEE képviselője bemutatta a My Carbon Footprint megoldást, amely lehetővé teszi egy adott termék szén-dioxid-lábnyomának kiszámítását. Az így kapott adatok a vevők számára is felhasználhatók további karbonlábnyom-számítások és fenntarthatósági elemzések során. Jelenleg ugyanakkor a vásárlói döntésekben még nem ez a szempont határozza meg elsődlegesen a versenytárs termékek közötti választást. A valódi piaci változáshoz ezért elengedhetetlen, hogy az igény és a kereslet a végfelhasználói oldalról is egyértelműen megjelenjen.

Közeledve a nap végéhez Tápai Dezső, az Essity Hungary értékesítési igazgatója következett, aki elmondta, hogy a fenntarthatóság miként épült be az Essity értékeibe és adja ma is működésük egyik szilárd alapját. Megismerhettük a Tork Paper Circle Programjukat és annak eredményeit. A résztvevők megismerhették a Tork Focus 4 Sustainability programot, amely a teljes termék-életciklus vizsgálatán keresztül közelíti meg a fenntartható higiéniai megoldásokat, kiemelt figyelmet fordítva az innovációra, az erőforrás-hatékonyságra és a nettó zéró kibocsátási célokra. Kiemelte, hogy a fenntarthatóság nem különálló projektként, hanem az üzleti stratégia szerves részeként jelenik meg az Essity működésében.

A szakmai program Venter Zoltánnal, a házigazda Essity Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával való beszélgetéssel zárult, amelynek során a fenntarthatósági témák mellett beszélgettek a jövő kihívásairól is.

A teljes fotóalbum itt érhető el.

Az energiapiac működését ma már nemcsak gazdasági, hanem egyre inkább geopolitikai tényezők alakítják. A globális események gyorsan és közvetlenül jelennek meg az európai energiaárakban, ami tartós volatilitást és nehezen előre jelezhető piaci mozgásokat eredményez. Ebben a környezetben az energia szerepe is átalakul: a vállalatok számára már nem pusztán költségtényező, hanem működésüket és versenyképességüket meghatározó erőforrás.

Az E.ON Hungária Csoport célja, hogy ebben a változó környezetben is támogassa ügyfeleit az energiabeszerzés tudatosabb és hosszabb távon is tervezhető megközelítésében. A vállalatcsoport olyan megoldásokat kínál, amelyek lehetővé teszik, hogy az ügyfelek saját működésükhöz és igényeikhez igazítsák energiastratégiájukat, és rugalmasan reagáljanak a piaci változásokra.

A fenntarthatóság az energiabeszerzés szerves részévé vált. A vállalatok egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek arra, hogy energiafelhasználásuk ne csak gazdasági, hanem környezeti szempontból is megfeleljen a növekvő elvárásoknak. Az E.ON ennek megfelelően olyan megoldásokat kínál, amelyek támogatják a megújuló energiaforrások arányának növelését az energiaellátásban, és hozzájárulnak a vállalati fenntarthatósági célok megvalósításához.

A rugalmas szerződéses konstrukciók – a fix és piaci árakhoz kötött megoldások, valamint ezek kombinációi – lehetőséget biztosítanak arra, hogy a vállalatok egyensúlyt találjanak a költségek és a működési rugalmasság között. A tudatos energiastratégia kialakításában egyre nagyobb szerepet kap az időzítés, a szerződéses struktúra és a különböző megoldások kombinációja.

A digitalizáció szintén egyre fontosabb tényezővé vált: az okosmérési adatokra épülő, időalapú tarifák lehetővé teszik a fogyasztás pontosabb tervezését és a piaci lehetőségek tudatosabb kihasználását. Ez a fajta rugalmasság különösen értékes egy olyan környezetben, ahol az árak gyorsan változnak.

A szerződéses struktúrák kialakításakor a piaci helyzethez való alkalmazkodás kerül előtérbe. Az E.ON lehetőséget biztosít különböző időtávú megállapodásokra, így az ügyfelek a saját működésükhöz illeszkedő megoldásokat választhatnak – legyen szó rövidebb távú rugalmasságról vagy hosszabb távú kiszámíthatóságról.

Az energiapiaci környezet változásával az energiakereskedő szerepe is átalakul: az ellátás biztosítása mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a tudatos tervezés és a döntések támogatása. Ebben a megközelítésben a rugalmas energiaellátás nem csupán egy eszköz, hanem a hosszú távon kiszámítható, felelős és fenntartható működés egyik alapfeltétele.

 

Közeledik a határideje a kötelező energetikai felülvizsgálatnak, azaz a 70 kW névleges teljesítményt meghaladó fűtési-/légkondicionáló rendszerek helyszíni vizsgálatának. Noha a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság a 2025.12.31-i határidőt elmulasztó üzemeltetőket először csak felszólítja, tartós mulasztás esetén már 150.000-től 600.000 Forintig terjedő bírságot is kiszab. A felülvizsgálatnak azonban nem kizárólag a pénzbüntetés elkerülése lehet a célja. Az eredményekre épülő korszerűsítéssel jelentős költségcsökkentés is elérhető. 

A Greenbors Consulting tapasztalt szakértőkkel vállalja a vizsgálat elvégzését. További részletekért látogasson el a honlapunkra, vagy keresse kollégánkat az alábbi e-mailen: mate.varga@greenbors.com

Mi az energetikai felülvizsgálat

A fűtési és légkondicionáló rendszerek energetikai felülvizsgálata egy jogszabályban előírt, rendszeres helyszíni vizsgálat, melynek során nem egyetlen kazánt vagy klímát, hanem a teljes rendszert nézik az épülettel együtt:

  • hőtermelők / hűtőberendezések,

  • elosztóhálózat (csővezetékek, szabályozás),

  • hőleadók (radiátorok, fan-coilok, felületfűtések / -hűtések),

  • az épület alapvető energetikai jellemzői. 

A vizsgálat célja, hogy értékelje a rendszer hatékonyságát és méretezését, feltárja a pazarló működést, és konkrét javaslatokat adjon az energiafogyasztás és üzemeltetési költségek csökkentésére.

Kiket érint a kötelezettség?

Felülvizsgálatra kötelezett minden olyan fűtési és/vagy légkondicionáló rendszer, amelynek összesített névleges teljesítménye meghaladja a 70 kW-ot – ideértve a kisebb teljesítményű split klímákat is. A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság (NKVH) értelmezése szerint az egy üzemeltetőhöz tartozó teljes épület vagy épületegyüttes – hőtermelőkkel, elosztóhálózattal és hőleadókkal együtt – egy rendszernek minősül, és minden érintett berendezést szerepeltetni kell a felülvizsgálati jegyzőkönyvben.

Határidők és gyakoriság

  • A már korábban üzembe helyezett rendszerek első energetikai felülvizsgálatának határideje: 2025. december 31

  • Ezt követően a felülvizsgálat 8 évente, energetikai audit-köteles vállalatok esetén 4 évente esedékes. 

A hatósági gyakorlat alapján, ha a kötelezett a határidőig nem teljesít, az NKVH először felszólítást küld új határidő kitűzésével. Bírságot csak ezt követően, tartós mulasztás esetén szab ki. Várható, hogy az első felszólítások és póthatáridők 2026 januárjára esnek, ez azonban nem hivatalos határidő-módosítás, hanem csak a jellemző hatósági gyakorlat.

Miért nem érdemes halogatni?

Bár a szankcionálás a gyakorlatban csak később jelentkezhet, a halogatás több kockázattal is jár:

  • 2026–2027-ben „audit évek” lesznek, amikor sok új energetikai audit-kötelezett jelenik meg, így szűkösebb szakértői kapacitásokkal lehet számolni.

  • Minél később indul a folyamat, annál nagyobb az esély a hosszabb várakozási időre.

  • Korábbi ügyeknél a hatóság figyelembe vette, ha a kötelezett időben szerződést kötött egy felülvizsgálatra jogosult szakértővel/céggel; ez sok esetben mérsékelte vagy elodázta a bírságolást.

Miben tudunk segíteni a Greenbors-nál?

Cégünk tapasztalt, jogosultsággal rendelkező szakértőkkel vállalja:

  • a fűtési és légkondicionáló rendszerek energetikai felülvizsgálatának elvégzését,

  • a szükséges adatok körének meghatározását (hőleadók, elosztóhálózat, épületenergetikai adatok),

  • felülvizsgálati jegyzőkönyv elkészítését és annak feltöltését a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság rendszerébe,

  • valamint korszerűsítési, költségcsökkentési javaslatok kidolgozását.

Amennyiben szeretnék a kötelezettség teljesítését biztonságban tudni, illetve időben, tervezhető módon megszervezni a felülvizsgálatot, készséggel állunk rendelkezésre árajánlat adására és a teljes folyamat lebonyolítására egyaránt.

Kérdéseivel, vagy érdeklődésével keresse Varga Máté kollégánkat a mate.varga@greenbors.com e-mailen.

A Lidl Magyarország idén különleges karácsonyi kampányt indított, mely túlmutat a hagyományos ünnepi marketingaktivitásokon, és egyúttal kiegészül egy adománygyűjtő akcióval is.  A diszkontlánc ünnepi összefogásra hívja vásárlóit „A legszebb pillanatokért igazán megéri.” mottóval útnak indított nemzetközi marketingkampányához köthetően. Három, különböző tevékenységet folytató, de azonos célért küzdő partnerszervezetével összefogva szeretne a diszkontlánc egy kis csodát csempészni hátrányos helyzetű gyerekek karácsonyába. Ebben várja vásárlói közreműködését is, hiszen másokért tenni, igazán megéri.

A karácsonyt sokan az év legcsodálatosabb időszakának tartják, amikor mindent megteszünk azért, hogy örömet szerezzünk másoknak. De mi lenne, ha ez a hozzáállás nem csupán néhány hétre korlátozódna? Pontosan erre hívja fel a figyelmet a Lidl karácsonyi kampánya, és arra ösztönöz, hogy ezeket a kis gesztusokat – a megbecsülést és a törődést – az év többi napjára is vigyük tovább.

Mindennapi munkánkkal szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy vásárlóink hétköznapjai egy kicsit jobbak és gondtalanabbak legyenek. Karácsonyi kampányunk pedig azt mutatja be, mennyire csodálatos az ünnepi időszak, és arra ösztönöz bennünket, hogy ezt a melegséget és összetartozást minden nap megéljük. „A legszebb pillanatokért igazán megéri.” mottónk világosan kifejezi vállalati értékeinket, valamint hosszú távú társadalmi felelősségvállalásunkat és fenntarthatósági elkötelezettségünket” – mondta Szlavikovics Zita, a Lidl Magyarország Igazgatóságának elnöke

A Lidl társadalmi elkötelezettsége: segíteni minden nap igazán megéri.
A Lidl Magyarország társadalmi felelősségvállalási tevékenységének egyik legfontosabb eleme a hátrányos helyzetű gyermekek és családtagjaik rendszeres, egész éven át tartó támogatása, melyet rendre kiegészít egy-egy egyedi kampánnyal, kezdeményezéssel is. Az ünnepek közeledtével például a diszkontlánc évről évre összefogásra hívja vásárlóit, mely idén sem lesz másképp: közreműködésükkel a vállalat 20 millió forint értékben adományoz három szervezetnek az egészséges táplálkozásba jól beilleszthető termékeket, hogy azokból a szükségben élőket segítsék. Így hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az ünnep varázsa az olyan hátrányos helyzetű gyerekekhez is eljusson, akiknek ebben ritkán van részük.

Szavazhatnak a vásárlók
A „Másokért tenni? Igazán megéri!” szlogennel indított ünnepi segítségnyújtásban a vásárlók november 24-től december 11-ig a Lidl Facebook-oldalán szavazhatnak a kiválasztott három alapítvány közül arra, amelyik nekik a legszimpatikusabb, amelynek céljaival leginkább egyetértenek, és így gyarapíthatják az adott szervezetnek szánt támogatás értékét.

A kampány mindhárom kedvezményezettje azért dolgozik, hogy a gyerekek boldogabb és egészségesebb életet élhessenek.
•    Sok gyerek tölti az év utolsó napjait ünnepi menü és ajándékok nélkül. A Heti Betevő Egyesületet támogatva a rászorulók élelmezését segítik, hogy ők is átélhessék az ünnep meghitt pillanatait.
•    Az Etesd Alapítvány pedig azon dolgozik, hogy táplálkozásról tanulni élvezetes legyen, a munkájuknak köszönhetően szervezett edukációs programon keresztül ismerkednek meg a gyerekek az egészségtudatos és fenntartható étkezéssel.
•    A gyerekek számára a mozgás, a játék és a sport mindennapos örömforrás, de ehhez energiára is szükség van. A Szeretet a Válasz Közhasznú Egyesület hátrányos helyzetű gyermekek aktív életmódját és sportolását támogatja.

A Lidl Magyarország elkötelezett amellett, hogy ne csak minőségi termékeivel, hanem közösségi szerepvállalásával is hozzájáruljon egy élhetőbb, figyelmesebb és emberségesebb jövőhöz, karácsonykor és az év minden napján.

A Henkel Magyarország újra elnyerte a BeneFit PRIZE – For Happy Employees rangos nagyvállalati fődíját. A több mint százharminc pályázó közül a vállalat nemcsak a kategória legjobbjának bizonyult, de további három szakmai különdíjat is hazavihetett, melyek tovább erősítik a Henkel szerepét a hazai munkavállalói jóllét élmezőnyében.

A BeneFit PRIZE a magyar piacon egyedülálló módon komplex szempontrendszer alapján értékeli a munkavállalói jóllétet: a vállalatok pályázatában a fizikai, mentális és lelki támogatás teljes spektrumát vizsgáltja, beleértve a munka-magánélet egyensúlyát, az irodai környezetet, a sport- és egészségprogramokat, a mentálhigiénés szolgáltatásokat, a béren kívüli juttatások minőségét és sokszínűségét, illetve a fenntarthatósági és CSR-intézkedéseket.

A Henkel Magyarország évek óta tudatosan építkezik ezeken a területeken és fejleszti saját jól-léti stratégiáját, amelyet a zsűri idén is a legkiválóbbak közé sorolt. A vállalat a nagyvállalati fődíja mellett három különdíjjal is elismerést kapott: a Z generációt megszólító programjaiért, a pénzügyi tudatosságot erősítő kezdeményezéseiért, valamint a jogbiztonságot támogató intézkedéseiért. Ezek a díjak jól tükrözik, hogy a vállalat nemcsak átfogó juttatási rendszerrel dolgozik, hanem érzékenyen, célzott megoldásokkal reagál a különböző dolgozói csoportok igényeire.

A tavalyi elismerés óta a Henkel számos új elemmel bővítette juttatási és családbarát portfólióját: bevezette többek között a nemtől független gondviselői szabadságot, amit már több apa is igénybe vett, lehetővé tette a 30 napos külföldi távmunkát, új mentális egészségmegőrző programokat indított, emellett kibővítette a vállalati biztosítási csomagokat is, hogy átfogóbb védelmet nyújtson dolgozói számára. Ezek a fejlesztések jelentősen növelik a Henkel vonzerejét a munkaerőpiacon, segítségükkel a vállalat nemcsak kitűnhet versenytársai közül, hanem még hatékonyabban tudja megszólítani és bevonzani a tehetségeket is.

„Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy idén újra elnyertük a BeneFit PRIZE fődíját nagyvállalati kategóriában – ez számunkra nem csupán visszaigazolás, hanem motiváció is a folytatáshoz. A három különdíj pedig különösen értékes, mert azt mutatja, hogy nem pusztán hagyományos juttatásokat kínálunk, hanem innovatív, személyre szabott megoldásokkal is támogatjuk munkatársaink életének minden területét. Így nemcsak gondoskodó munkáltatóként, hanem a jövő generációi számára is vonzó és hiteles munkahelyként pozícionálhatjuk magunkat” – mondta Dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az újabb díjak tovább erősítik a vállalat elkötelezettségét amellett, hogy olyan munkahelyet teremtsen, ahol minden dolgozó támogatást kap, fejlődhet és hosszú távon jól érzi magát. A BeneFit PRIZE 2025-ös sikere újabb fontos mérföldkő a Henkel gondoskodó és emberközpontú munkáltatói stratégiájában.