Legújabb tagunk a 2014-ben megalakult SDSYS Zrt. A társaság elsőszámú vezetője Csiba András, 10 foglalkoztatott mellett. Az  SDSYS Zrt. adóinformatikai megoldásai a pénzügyi szektor egyedülálló innovációját hozzák el, bejövő belföldi és külföldi számlák feldolgozását automatizálják.

Környezetvédelmi felelősségvállalásuk hitvallásukban rejlik; ami digitálisan keletkezett, annak nem kell papírra kerülnie, a digitális térben maradva időt, energiát, természeti valamint anyagi forrásokat takaríthatunk meg.  A vállalat papírmentesen működik, melyet kiterjesztettek a beszállítok felé is, így a digitális szerződéskötés alapvető elvárás. Minden termékük, általuk fejlesztett automatizáció a vállalati folyamatok fenntarthatóbbá, jövőállóbbá tételét segítik. 2022. januárjától induló új projektjük, az SDSYS erdő létrehozásával minden megkötött ügyfélszerződés alkalmával egy újabb fát ültetnek el. A vállalat felelős és etikus működését belső ellenőrzési rendszer, valamint a vállalati alapértékek biztosítják. Vállalati működésük elsődleges belső célja a kollégák fizikai-mentális egyensúlyának megőrzése. Alapvetésük a család-munka egyensúlyban a család elsőbbségének biztosítása, rugalmas és hatékony megoldásokkal

Tagságuk célja, hogy új tudást, technológiákat ismerjenek meg, valamint javaslatokat, iránymutatásokat kapjanak, melyek segítik a ’digitális világ’ gondolatuk kiteljesítését.

A Kazincbarcikai Fűtőerőmű területén kialakított, 5MW/5MWh kapacitású villamosenergia-tárolót adtak át november 3-án., a projekt pályázati zárása pedig 2022. január 13-án várható.

A kezdeményezéssel az ALTEO az időjárásfüggő megújuló energiaforrások térhódítása miatt megugró kiegyenlítési igényekre keres innovatív, a körforgásos gazdaság keretrendszerébe illeszkedő megoldást. A lehetséges utak egyike az akkumulátoros energiatárolók létesítése. A vállalat az első, 6MW/4MWh kapacitású villamosenergia-tárolóját még 2018-ban hozta létre Budapesten, a Zuglói Fűtőerőmű területén. Az új, kazincbarcikai létesítmény leginkább abban tér el a piacon jelenleg fellelhető sztenderd megoldásoktól, hogy kétféle akkumulátortípust használnak benne, így megjelennek a rendszerben alapvetően autóipari felhasználásra gyártott akkumulátorok is.

„Egyedülálló, hogy a kifejezetten a villamosenergia-rendszer energiatárolási feladataira fejlesztett akkumulátorok mellett elektromos autókhoz gyártottak is szerepet kapnak” – mondta Luczay Péter, az ALTEO termelésmenedzsmentért és üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese.

Jelen fejlesztéssel együtt az ALTEO összesen 11MW/9MWh villamosenergia-tároló kapacitással rendelkezik. Ezzel Magyarországon piacvezető a villamosenergia-tárolási projektek megvalósítása és üzemeltetése területén.

E-mobilitási arcát mutatta meg a Planet Budapesten a megújulókra szavazó ALTEO Csoport

Egyre nagyobb a megújuló energia aránya az ALTEO termelésében. Az újgenerációs energiaszolgáltató – portfóliója többi eleme mellett – egyik zászlóshajó termékét, egy elektromos autókhoz használható innovatív töltőoszlopot mutatott be a visegrádi országok közös, fenntartható fejlődéssel foglalkozó rendezvényén, a Planet Budapesten.

„A körforgásos gazdaság és az ESG elveinek konzekvens beépítése a mindennapi gyakorlatba már megkerülhetetlenek egy modern energetikai cég számára” – mondta ifj. Chikán Attila, az eseményen kiállítóként résztvevő ALTEO Csoport vezérigazgatója. Ez szerinte csak felerészben jelenti azt, hogy a vállalat energiatermelésében egyre nagyobb a megújulók részaránya. Felerészben viszont azzal az állandósuló törekvéssel jár, amely az innovatív megoldások fejlesztésére irányul.

A vállalati zöldlábnyom csökkentésének manapság már mikroszinten is számos kézenfekvő módja van, amilyen például az elektromos autók használata. Ezek elterjedését leginkább a töltési infrastruktúra lassítja, pedig már a kisebb cégek számára is elérhetők olyan megoldások, amelyek a meglévő elektromos hálózat felskálázása nélkül képesek energiával ellátni egy vagy több gépkocsit. Egy ilyen innovatív e-autótöltő totemoszlopot mutat be a Planet Budapesten az ALTEO, amely az infrastruktúrához speciális energiamenedzsment megoldást is képes szállítani. Ezek legnagyobb előnye, hogy az új töltési igényt intelligens módon tudják beilleszteni a telepítés helyének addigi fogyasztási univerzumába, elkerülve az áramigényben mutatkozó nagyobb eltérések esetleges buktatóit.

 

 

 

A COVID19 fertőzöttszám gyors ütemű emelkedése miatt a Grundfos saját munkacsoportja úgy döntött, hogy november 3-tól Magyarország Risk level 2 kockázati szintre lépett. Újra járványügyi intézkedéseket kellett bevezetnünk, melyek egyszerre biztosítják a munkavállalók egészségének védelmét és a vállalat gazdasági stabilitását és melyekkel csökkenthetjük a koronavírus terjedésének kockázatát gyáraink területén.

Az intézkedések továbbra is kiterjednek a munkába jutás fázisától a hazautazásig; egyebek mellett bevezettük az A/B munkarendben történő munkavégzést az indirekt, irodai munkatársak esetében, melyet úgy alakítottunk ki, hogy biztosítsuk az üzletmenet-folytonosságát. Korlátoztuk vagy csökkentettük a kapacitását a közösen használt tereknek, kötelezővé tettük a maszkviselést a saját munkaállomás elhagyása esetén, folyamatos és fokozott a fertőtlenítő takarítás.

Dolgozóinkat folyamatosan tájékoztatjuk, továbbra is őszintén és nyíltan beszélünk velük a kialakult helyzetről. Az ő hozzáállásuk, rugalmasságuk példaértékű, amiért nem lehetünk elég hálásak. Minden Grundfos-osnak köszönjük a kitartását, együtt, ismét sikerülni fog!

Két hónapos év végi kampányával rászoruló gyermekeket támogat a gyümölcslégyártó

 Hazánk vezető gyümölcsitalgyártója, a SIÓ-Eckes az év végi ünnepek közeledtével jótékonysági akciót indít. Az akciót a Gyermekétkeztetési Alapítvánnyal közösen immár második éve szervezi meg a vállalat. Ha a november elsejétől december 31-éig tartó ünnepi kampány idején vásárolunk az akcióban részt vevő SIÓ Natura termékekből, azok árának egy részével a Gyermekétkeztetési Alapítványt támogatjuk, amely a befolyt összegből országszerte vitaminokban gazdag gyümölcsöket juttat el rászoruló gyerekeknek.

A magyar gyümölcslépiac évtizedek óta legnépszerűbb gyümölcsitalait gyártó vállalatának a kezdetektől fogva szívügye, hogy minél több ember élvezhesse a gyümölcsök jótékony hatásait gyümölcsitalok- és levek formájában. A kiemelt vitaminpótlást igénylő téli időszakban és a fokozódó járványhelyzetben ez még fontosabbá vált. A SIÓ a gyümölcsital-fogyasztást és a közösségi támogatást ötvöző kampányával szeretne egészséget és örömet csempészni mind az adományozók, mind az adományozottak életébe.

A nehéz helyzetben lévő családok számára a téli időszak az átlagosnál is nagyobb kihívásokat tartogat, így kiemelten fontos ebben az időszakban támogatnunk őket. Fontosnak tartjuk, hogy a rászoruló gyerekek ebben a vitaminokban szegényebb, téli időszakban is részesülhessenek a gyümölcsfogyasztás pozitív hatásaiból. A tavalyi évben 3 tonna friss gyümölcsöt juttattunk el rászoruló családoknak, ami családonként 15 kg természetes vitamint jelentett.

A SIÓ-Eckes Kft. Magyarország vezető gyümölcslégyártója, az ágazat meghatározó szereplője. Zamatos gyümölcsökből, a magyar ízvilágnak megfelelően előállított termékeinek és a vásárlók döntésének köszönhetően a magyar gyümölcslépiac vezetője. Az elmúlt közel 40 év alatt a siófoki gyár Európa egyik legmodernebb gyümölcsfeldolgozó és gyümölcslégyártó üzemévé, a hazai gyümölcsfeldolgozás és gyümölcslégyártás egyik fellegvárává vált.

Az EXPO 2020 világkiállítás a Lehetőség, a Fenntarthatóság és a Mobilitás fő fókuszok köré kerül megrendezésre, mely fél évig tartó világeseményen a résztvevő országok bemutathatják saját innovációikat, elért eredményeiket és törekvéseiket, körbejárva ezeket az altémákat a különböző tematikus hetek keretében. Reem Al Hashimy, az Expo 2020 ügyvezető igazgatója, valamint az Egyesült Arab Emírségek nemzetközi együttműködésekért felelős minisztere elmondta: “A rendezvény célja, hogy összefogásra ösztönözzön bennünket a kihívások megoldása érdekében, hiszen csak így garantálhatunk jobb jövőt az emberiségnek.”

A 2021. október 31-én indult Urban & Rural Development (Város – és Vidékfejlesztés) című témahéten a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NM Zrt.) is lehetőséget kapott, hogy a Magyar Pavilonban megrendezett előadássorozaton az általános – hazai és globális – fenntarthatósági, valamint digitalizációs törekvésekkel összhangban bemutassa a már működő országos szolgáltatásait, illetve képet adjon a jövőbeli kitűzött céljairól, belföldi- és regionális koncepcionális irányairól.

A városokat, városi ökoszisztémákat összekapcsoló Közlekedési Mobiljegy (KMJ) szolgáltatás a helyi- és helyközi közösségi közlekedésben használt jegyek és bérletek elektronikus megváltását teszi lehetővé egyszerűen és készpénzmentesen az utazóközönség részére, okostelefonos applikáció használatával.

A közszolgáltatásként nyújtott hazai mobilparkolás 2014. július 1-től egységes rendszerben működik: a fizető parkolási övezetekben a parkolási üzemeltetők által kiszabott díjak gyorsan és kényelmesen rendezhetők mobileszközzel, applikáción keresztül. A telefonba épített GPS segítségével történik meg a helymeghatározás (a parkolási övezetek számmal ellátott zónákra vannak osztva), ezt követően jelenik meg a térképen a készülék helyzete, ez alapján indítható a parkolás.

A szolgáltatások közös ismérve, hogy az elektronikusan megvásárolt jegyeket nem szükséges kinyomtatni, a validálás okoseszközzel történik – ezáltal a szolgáltatás igénybevételével jelentősen csökken a készpénz -, valamint a papírforgalom, így a környezeti terhelés is számottevően csökken.

A belföldi, országosan elérhető szolgáltatásokon túl szó esett a regionális együttműködési lehetőségekről is: a V4 Smart Platform Projekt 2 (V4SP2) kialakításának célja, hogy a V4 tagországokban közösen bevezethető, egységesen átjárható, a lakosság kényelmét és a közigazgatást segítő elektronikus szolgáltatások valósuljanak meg, úgymint a mobilitási (közlekedési), turisztikai szolgáltatások közötti átjárhatóság biztosítása, közös, egységes elektronikus és mobilfizetési infrastruktúra létrehozása, a digitális szolgáltatások új generációjának, egységes nyitott modellben történő biztosítása, valamint a V4 tagországok vállalatai számára új piaci lehetőségek biztosítása.

 

 

 

 

A Henkel Laundry & Home Care üzletága új csomagolási koncepciót vezet be a Somat gépi mosogatógél termékcsaládja számára, és egy új Somat All in 1 Gél ProNature termékkel rukkolt elő. A fenntarthatóbb csomagolás és formula újításokkal a Henkel újabb lépést tesz a fenntartható termékinnovációk előmozdításában.

Több újrahasznosított műanyag és könnyű szelektív hulladékgyűjtés

A Somat márka termékei továbbfejlesztett, fenntarthatóbb csomagolással rendelkeznek. Mind a Somat Excellence Duo gépi mosogatógél, mind a Somat All in 1 gépi mosogatógél flakonjai mostantól 50 százalékban a végfelhasználók hulladékából származó újrahasznosított műanyagból készülnek, és a termékinnováció könnyebbé teszi az otthoni szelektív hulladékgyűjtést.

A Somat All in 1 gépi mosogatógél ezen kívül a Henkel fenntartható ProNature termékszortimentjében is elérhető. A Somat All in 1 Gél ProNature 100 százalékban újrahasznosított polietilénből (rPE) készült flakonnal és az 50 százalékban újrahasznosított polipropilénből (rPP) készült záróelemmel a legmagasabb szintű fenntarthatósági standardoknak felel meg. Ráadásul a ProNature formula 80 százalékban természetes eredetű összetevőkből áll. Nem tartalmaz színezéket, illatanyagot, és EU Ecolabel tanúsítvánnyal rendelkezik.

A gélek még a rövid és öko gépi mosogatási ciklusokban is hatékonyak.

A hulladék szétválogatásának és az újrahasznosítási folyamat megkönnyítése érdekében minden flakon borítófóliája perforált, könnyen leválasztható. „Ezzel a borítófóliás megoldással a fogyasztási cikkek iparának egyik nagy kihívására kínálunk megoldást. Ugyanis a legtöbb újrahasznosított anyag szürke színű, ami kevésbé vonzó a vásárlók számára. Ezért mi színes, minden termékinformációt tartalmazó borítófóliát használunk. A fogyasztó a borítófóliát a flakonról könnyen eltávolíthatja, lehetővé téve az újrahasznosítást” – mondta Carsten Bertram, mosogatószerek csomagolásáért felelős nemzetközi vezető.

A termékek a közép- és kelet európai országokban, köztük Magyarországon, illetve Oroszországban, Olaszországban, Spanyolországban, valamint a közel-keleti és afrikai régióban kaphatók.

Határozott célok a fenntartható csomagolásért

A Henkel aktívan kívánja előmozdítani a körforgásos gazdaság folyamatát, és 2025-re ambiciózus célokat tűzött ki az ügyesebb, fenntarthatóbb csomagolás megteremtése érdekében. Ennek során a vállalat célul tűzte ki, hogy a fogyasztói termékek csomagolásában 50 százalékkal csökkenti a fosszilis forrásokból származó szűz műanyag (először legyártott műanyag) mennyiségét. Ennek eléréséhez a Henkel 30 százalék fölé növeli az újrahasznosított műanyagok arányát, csökkenti a teljes műanyagmennyiséget, és egyre nagyobb mértékben alkalmazza a bioalapú műanyagokat. Emellett a Henkel csomagolásainak 100 százaléka újrahasznosítható vagy újrafelhasználható* lesz 2025-re.

*Kivéve azokat a termékeket, amelyekben a maradékanyagok befolyásolhatják az újrahasznosíthatóságát vagy szennyezik az újrahasznosítási folyamatokat.

 A Henkelről

A Henkel világszerte kiegyensúlyozott és változatos portfólióval működik. Az erőteljes márkáknak, innovációknak és technológiáknak köszönhetően a társaság vezető pozíciókat foglal el három üzletágával mind az ipari, mind a fogyasztási cikkek terén. A Henkel Adhesive Technologies üzletága globális vezető szerepet tölt be a ragasztók piacán – valamennyi iparági szegmensben, világszerte. A Henkel Laundry & Home Care és a Beauty Care üzletágaival számos piacon és kategóriában vezető szerepet tölt be, szerte a világon. Az 1876-ban alapított Henkel több mint 140 éves sikert tudhat maga mögött. A Henkel 2020-ban több mint 19 milliárd euró árbevételt és mintegy 2,6 milliárd euró korrigált üzemi eredményt ért el. A Henkel világszerte mintegy 53 000 embert foglalkoztat – lelkes és sokszínű csapat, amelyet erős vállalati kultúra, a fenntartható érték létrehozásának közös célja és azonos értékek egyesítenek. Mint a fenntarthatóság terén elismert vezető vállalat a Henkel számos nemzetközi indexben és rangsorban az első helyet foglalja el. A Henkel elsőbbségi részvényeit a német DAX tőzsdeindexben jegyzik. További információért kérjük, látogasson el a Henkel angol nyelvű honlapjára: www.henkel.comwww.henkel.com.

Budapest, 2021. október 14. A MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt. és az osztrák Hypo-Bank Burgenland AGközött a tegnapi napon megállapodás született, amelynek értelmében a magyar tulajdonú MagNet Bank Zrt. felvásárolja a Hypo-Bank Burgenland AG magyarországi leányvállalatát, a Sopron Bank Zrt-t. A tranzakcióhoz szükséges a Magyar Nemzeti Bank engedélye, mellyel a Sopron Bank a MagNet Bank 100%-os leányvállalatává válik. A Sopron Bank Zrt. értékesítését követően, a Hypo-Bank Burgenland AG Magyarországon vállalati ügyfelek kiszolgálására helyezi a hangsúlyt – elsősorban az ingatlanfinanszírozás területén.


Az idén 25 éves fennállását ünneplő MagNet Bank Zrt. közösségi pénzintézetként a magyar bankrendszerben úttörő módon a fenntarthatóság elveire alapozva, különleges ügyféljogok biztosításával épít kapcsolatot felelős betét- és hiteloldali célok, társadalmi és kisközösségi érdekek között.

Fáy Zsolt, a magyar közösségi bank elnöke kijelentette: „A felvásárlással a MagNet Bank nemcsak nyugat-magyarországi fiókhálózatra tesz szert, de közel duplájára növelheti piaci részesedését, amely lehetőséget teremt a további dinamikus fejlődésre, és olyan régiókba is eljuttathatja az értékalapú bankolást, ahol eddig ez kevésbé volt elérhető.”

A 100%-ig magyar magántulajdonban lévő MagNet Bank az elmúlt 25 évben mindvégig nyereségesen működött a hazai piacon, és számos korábbi felvásárlás – köztük a 2013. évi Banco Popolare Hungary akvizíciója – révén is, mára több mint 50ezer ügyfelet szolgál ki.

 

További információ

Molnár Csaba

MagNet Magyar Közösségi Bank

Közösségfejlesztési igazgató

press@magnetbank.hu

www.magnetbank.huwww.facebook.com/magnetbank

 

Legújabb tagunk az 1995-ben megalakult Praktiker Építési- és Barkácspiacok Magyarország Kft. A társaság elsőszámú vezetője Pártos Zsolt, 2019. évi árbevétele közel 68 millió forint volt, 1724 foglalkoztatott mellett. Az Praktiker Építési- és Barkácspiacok Magyarország Kft. fő tevékenysége az iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelem.

Környezeti felelősségvállalásuk a környezetbarát Greenstic termékek forgalmazása, elsőként a piaci szektorban. A Greenstic és a Praktiker Kft. együttműködésének köszönhetően olyan környezetbarát alternatívák kerültek piacra, amelyek a Biológiailag Lebontható Termékek Intézete (BPI) és az USA Komposztáló Tanácsa, az American Testing and Materials Society (ASTM) előírásait használja a termékek komposztálásának igazolására. A Praktiker Kft.  elsősorban a társadalmi fenntarthatóságot tekinti bázisértéknek: a CSR stratégiája arra épül, hogy felelős munkáltatóként, fenntartható munkahelyet működtessen, ezért első körben a saját munkavállalóiért, másodsorban az ő családjaikért tartoznak felelősséggel. 3 éve tudatos programot indítottak a megváltozott munkaképességű munkavállalók minél nagyobb számú integrációjáért és ennek jövőfókuszaként az SNI gyerekek és családjaik támogatását tűzték ki a CSR zászlóra. Az ökológiai fenntarthatóság pedig az idei évtől került az üzleti stratégiájukat fókuszába.Vállalati gondolkodásukat mindig is a sokszínűségük és a vállalat hosszú távú fenntarthatósága vezérli. 2019-ben aláírták az Európai Sokszínűségi Chartát, és azóta az évente megrendezésre kerülő „Sokszínűségi Hét/Hónap” aktív szereplői.

Tagságuk célja hogy fenntarthatósági tevékenységük további lépéseihez egy olyan professzionális szakmai közeg, ahol jó gyakorlatok bemutatásával, partnerségekkel fejlődni tudnak.

Budapest, 2021. október 12. – A Coca-Cola HBC AG ma vállalást tett arra, hogy 2040-ig a teljes értéklánca karbonsemlegessé válik. A tudományosan megalapozott célkitűzés révén a vállalat 2030-ig 25%-kal, a következő évtizedben pedig további 50%-kal csökkenti az üvegházhatású gázokból keletkező közvetlen és közvetett kibocsátását a teljes értékláncon belül.  Mivel a vállalatcsoport teljes értékláncában a kibocsátások 90%-a harmadik féltől származik, ezért a Coca-Cola HBC kibővíti beszállítóival kötött partnerségi egyezményeit annak érdekében, hogy a vele együttműködő partnerek is a lehető legnagyobb mértékben hozzájárulhassanak a klímacélok eléréséhez.  Ahol a problémát nem lehet teljesen megszüntetni, ott a vállalat más klímavédelmi intézkedéseket célzó beruházással mérsékli azt.

Zoran Bogdanovic, a Coca-Cola HBC AG vezérigazgatója így nyilatkozott a bejelentésről: „Az évekkel ezelőtt megkezdett utunk legfontosabb állomása ez a kötelezettségvállalás. Teljes mértékben összhangban van a közösségeink társadalmi-gazdasági fejlődését támogató és a pozitívabb környezeti hatás kiváltására törekvő filozófiánkkal. Mindkettő a jövőbeli növekedésünk szerves részét képezi. Bár még nincs mindenre válaszunk, a tervünk, az eddigi eredményeink és partnerségi megközelítésünk bizakodással tölt el bennünket, és hisszük azt, hogy képesek leszünk teljesíteni azt, amit a mai napon vállaltunk.”

Egy alapos terv

Célkitűzéseinek elérése érdekében a Coca-Cola HBC AG

  • 2025-ig 250 millió eurót fektet be olyan kezdeményezésekbe, amelyek nyomán jelentősen kevesebb üvegházhatású gázt tud kibocsájtani a vállalat működése során;
  • az energiahatékonyság folyamatos javításával és innovációkkal, a 100%-ban megújuló villamos energiára és alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokra való átállással csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást a közvetlen működésében;
  • olyan, a csomagolások körforgását támogató technológiákba fektet be, amelyek jelentősen csökkentik az ezzel járó szén-dioxid kibocsátást. Ez a vállalás például az újrahasznosított PET alapanyag mennyiségének növelése, a csomagolásmentes és újratölthető csomagolás alternatívák bevezetése, valamint a műanyag alapanyag másodlagos csomagolásokból történő eltávolítása nyomán tud megvalósulni;
  • energiatakarékos és környezetbarát hűtőberendezéseket biztosít a vevőpartnerei számára;
  • csökkenti a mezőgazdasági alapanyagokból származó ÜHG-kibocsátást;
  • a „Zöld flotta” program bevezetésével alacsony vagy zéró szén-dioxid-kibocsátású alternatívákra vált.

Mindezeken felül a Coca-Cola HBC a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését továbbra is beépíti a hosszútávú vezetői ösztönző terveibe.

Kiemelkedő eredmények

A Coca-Cola HBC AG volt az egyik első piaci szereplő, amely elkötelezte magát a tudományosan megalapozott célok mellett, és meg is valósította azokat.  Az elmúlt évtizedben a vállalatcsoport a felére csökkentette közvetlen üvegházhatású gázok kibocsátását, és a párizsi klímaegyezmény a melegedést 1,5 Celsius-fokra korlátozó 2030-as irányelvével összhangban álló szén-dioxid-csökkentési tervét támogatta és jóváhagyta a Tudományos alapú célok kezdeményezés (Science Based Target initiative – SBTi). A Coca-Cola HBC AG 2021 márciusában az eddigi legmagasabb pontszámmal került a Dow Jones Fenntarthatósági Index élére, mint a világ legfenntarthatóbb italgyártó vállalata. A vállalat az elmúlt 7 évben összesen 5 alkalommal végzett a lista élén.  A Coca-Cola HBC AG a legjobban teljesítő vállalatok között szerepel az olyan fenntarthatósági értékeléseken is, mint a CDP, az MSCI ESG és az FTSE4Good.

Partnerségek

„Büszkén dolgozunk együtt ügyfelünkkel, a Coca-Cola HBC-vel azon, hogy az üvegházhatású gázokra vonatkozó, 2030-ig vállalt célkitűzéseink megvalósulhassanak. Egy csapatként azon munkálkodunk, hogy felére csökkentsük az italdobozos termékek szén-dioxid-kibocsátását 2030-ra” – Kathleen Pitre, a Ball Corporation kereskedelmi és fenntarthatósági igazgatója

 „A Crown büszke arra, hogy a fenntarthatóság iránt elkötelezett Coca-Cola HBC beszállító partnere lehet. Az ambiciózus, új fenntarthatósági céljaik összhangban vannak saját kezdeményezéseinkkel, beleértve a karbonsemlegességi és tudományos alapú célkitűzéseinket is, és mi teljes mértékben támogatjuk őket ezen az úton”– dr. John M. Rost, a Crown Holdings fenntarthatósági és szabályozási ügyekért felelős alelnöke

„Mivel a Tetra Pak is karbonsemlegességi és az SBTi által jóváhagyott, 1,5 fokhoz igazított célokat tűzött ki maga elé, várakozással tekintünk a Coca-Cola HBC-vel való együttműködés elé az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és közös céljaink elérése érdekében” – Markus Pfanner, a Tetra Pak fenntarthatósági alelnöke

 Az új kötelezettségvállalást a We Mean Business nevű koalíció is támogatja, valamint a Coca-Cola HBC Csoport csatlakozott a Race to Zero nevű kezdeményezést támogató vállalatok listájához is.

Kapcsolódó információ:

 

Szegedi Juli                                                                                                       Márton György

+36303385434                                                                                                  +36209312233

julia.szegedi@lwp.hu                                                                                          martongyorgy@lwp.hu

 

 

Coca-Cola HBC Magyarország 

 

A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. a 615 millió fogyasztót kiszolgáló és 28 országot átfogó Coca-Cola HBC AG csoport tagja. A dunaharaszti székhelyű, Magyarországon két palackozó-üzemet működtető vállalat 1.050 dolgozót foglalkoztat, teljes tevékenysége során pedig közel 13.000 embernek biztosít munkát. A Coca-Cola HBC Magyarország eddig 125 milliárd forintot fektetett be hazánkban. A társaság az egyik legjelentősebb magyar élelmiszer-feldolgozó, termékeit 26 országba exportálja. Az üdítőitalok előállításához használt alapanyagok közel kétharmadát belföldi szállítók biztosítják.

 

Az elmúlt évek folyamatos termékfejlesztésének köszönhetően a Coca-Cola HBC Magyarország ma már több mint 100-féle alkoholmentes italt kínál fogyasztóinak: a szénsavas üdítőitalok (Coca-Cola, Coca-Cola light, Coca-Cola zero, Coca-Cola zero lemon, orange és vanilla, Fanta, Fanta zero, Sprite, Sprite zero, Kinley, Royal Bliss), a természetes ásványvizek (NaturAqua, Römerquelle), az ízesített vizek (NaturAqua Emotion, Aquarius), innovatív vizek (Smartwater), gyümölcslevek, nektárok és gyümölcsitalok (Cappy, Cappy Pulpy, Cappy Junior, Cappy Lemonade, Cappy+), jegesteák (FuzeTea, FuzeTea zero), sportitalok (Powerade), energiaitalok (Monster, Burn), valamint a növényi italok (AdeZ) egyaránt részét képezik a választéknak. 2020 májusától a teljeskörű italgyártó vállalat termékportfóliójának része a Rainforest Alliance minősítéssel rendelkező prémium Costa Coffee, valamint kínálata hamarosan bővül a Caffé Vergnano márkával is. A társaság prémium szeszes italokat is értékesít, többek között a Rézangyalt, Jack Daniel’s-t, Finlandiát, Bacardit, The Famous Grouse-t és Camparit.

 

 

Coca-Cola HBC AG

 

A Coca-Cola HBC AG egy folyamatosan növekvő, napi használatú csomagolt termékeket gyártó és forgalmazó CPG-vállalatcsoport és a The Coca-Cola Company stratégiai palackozó partnere. Értéket teremt érintettjei számára azáltal, hogy támogatja azon közösségeink társadalmi-gazdasági fejlődését, amelyekben működik, és hisz abban, hogy egy pozitívabb környezeti hatás kiépítése szerves részét képezi a jövőbeni növekedésének. Vevőpartnereivel közösen több mint 600 millió fogyasztót szolgál ki három kontinens 28 országában. Az üdítőitalgyártó ipar egyik legerősebb, legszélesebb és legváltozatosabb portfóliójával rendelkezik, amely a fogyasztók által legjobban kedvelt márkákat kínálja szénsavas üdítő, szénsavmentes üdítőitalok, ásványvíz, energiaital, növényi alapú ital, azonnal fogyasztható tea, kávé, illetve prémium alkoholok kategóriákban. Ezen márkák közé tartozik többek között a Coca-Cola, a Coca-Cola Zero, a Schweppes, a Kinley, a Costa Coffee, a Valser, a Römerquelle, a Fanta, a Sprite, a Powerade, a FuzeTea, a Dobry, a Cappy, a Monster és az Adez. Nyitott és befogadó munkakörnyezetet biztosít a több mint 26.000 alkalmazottja számára, és a legjobban teljesítő vállalatok között szerepel az olyan fenntarthatósági értékeléseken is, mint a Dow Jones Fenntarthatósági Index, a CDP, az MSCI ESG és az FTSE4Good. A Coca-Cola HBC AG prémium kategóriás jegyzéssel rendelkezik a Londoni Értéktőzsdén (LSE:CCH), és az Athéni Tőzsdén (ATHEX:EEE) is jegyzik. További információért látogasson el a https://www.coca-colahellenic.com weboldalra.

 

 

Fenntarthatósági Napon vettek részt Magyarország piacvezető gyümölcslégyártójának munkatársai

Tárgyi adományok gyűjtésével, a környezettudatos életmódról szóló előadásokkal, raklapbútor- készítő csapatversennyel és egészségügyi szűrésekkel telt a SIÓ-Eckes Fenntarthatósági Napja október 1-jén, Siófokon, amelyen a cég több, mint 120 munkatársa vett részt. A csapat a jótékonyság jegyében több, mint 100 db adományt gyűjtött össze a Baptista Szeretetszolgálat javára, a legkreatívabb, újrahasznosított madáretetőket pedig helyi óvodáknak ajándékozzák. A környezettudatosság jegyében megrendezett napot a fenntarthatósággal kapcsolatos előadások is színesítették: a Vászonzsákos lány a mindennapokba beilleszthető praktikákat is megosztott a közönséggel, de az újrahasznosítás, az ökolábnyom-számítás és a háztartási hulladékcsökkentés témái is terítékre kerültek.

Siófok, október 1. – Az Eckes-Granini nemzetközi szinten, fenntarthatósági stratégiájával összhangban, 2021-től kezdődően évente egy teljes munkanapot szán arra, hogy valamennyi európai leányvállalatának dolgozói a környezettudatos életmóddal kapcsolatban gyakorlati tapasztalatokat szerezhessenek. A cél továbbá az is, hogy a munkatársak jobban megismerjék a vállalat fenntarthatósággal kapcsolatos törekvéseit, illetve helyi kezdeményezéseket támogassanak, csapatépítő feladatokban vegyenek részt. A nap egyik legizgalmasabb eseménye a raklapbútor készítő verseny volt: a hat csapat jóvoltából megálmodott alkotásokat a dolgozók között sorsolták ki. A kollégák a nap tiszteletére még emlékfát is dekoráltak: a motívumra mindenki a saját nevével ellátott levelet ragasztott.

 

„A Fenntarthatósági Nap célja a vállalatcsoportnál az, hogy minél komplexebben bemutassuk munkatársainknak ezirányú törekvéseinket. A társadalmi felelősségvállalás a hat pillérből álló fenntarthatósági stratégiánk egyik eleme, amelynek szellemében tárgyi adományokat gyűjtöttünk, amelyeket a Baptista Szeretetszolgálat segítségével juttatunk el rászoruló gyermekeknek. Fontosnak tartjuk, hogy munkatársaink gyakorlati tapasztalatokat is szerezhessenek a környezettudatos életmóddal kapcsolatban, ezért vendégelőadónak meghívtuk a Vászonzsákos lányt, aki többek között a fenntartható közlekedésről, étkezésről és hulladékcsökkentésről is beszélt” – árulta el Pusztai Anita, a SIÓ-Eckes marketing igazgatója.

„Az Italoskarton Egyesülés előadásában a csomagolás, újrahasznosítás és az ökolábnyom-számítás témáiról hallhattunk, majd a Zöldellő Egyesület szelektív hulladékgyűjtésről és a háztartási hulladékcsökkentéséről beszélt, végül pedig környezetbarát tisztítószerek elkészítéséhez is kaptunk tippeket. A rendezvényen jelentettük be továbbá azt, hogy csatlakozunk a Passzold vissza Tesó mobiltelefon visszagyűjtő kampányhoz” – tette hozzá a szakember, aki hangsúlyozta, hogy munkatársaik egészsége is kiemelt fontossággal bír számukra, ezért egészségügyi szűréseket is szerveztek, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége pedig a fenntartható és egészséges táplálkozáshoz adott tanácsokat.

A SIÓ-Eckes fenntarthatósági stratégiájának alapját a munkavállalók jelentik, így a téma megfoghatóvá tétele és edukációja kiemelten fontos a vállalat számára.